Az egyetemvárosokban elkezdődött a visszaszámlálás

Július 21-én kihirdetik a felsőoktatási felvételi ponthatárokat és hivatalosan is elindul a bérleti piac főszezonja. Két év bezártság után feltételezhető, hogy idén még gyorsabban fognak gazdára találni a kiadó ingatlanok, ezért a szakértők szerint érdemes időben elkezdeni az ideális lakás keresését. Sorozatunk második részében, Debrecen, Eger, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged, Székesfehérvár bemutatása után, Budapest albérlet- és lakáspiacának aktualitásait elemzi az OTP Ingatlanpont szakértője.

Az egyetemvárosokban elkezdődött a visszaszámlálás

Már csak egy hét van hátra és kiderül, az idén felvételizett közel százezer diák mely intézményben, Budapesten vagy vidéken folytathatja-e szeptembertől tanulmányait. Az elmúlt két évben a nyári pangást hagyományosan követő nagy roham a koronavírus járvány következtében visszafogott volt, az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetője idén viszont arra számít, hogy a folyamatosan emelkedő bérleti díjak ellenére is intenzív forgalomnövekedést és további áremelkedést fog hozni a nyár végi, őszi bérleti szezon a fővárosban.

„A tavalyi évvel összehasonlítva idén már egyértelműen fellendült a budapesti lakásbérleti piac, az emelkedő bérleti díjak mellett a kereslet is stabil növekedést mutat. Már most is érzékeljük, hogy megjelentek a leendő felsőoktatási hallgatók, bár az igazi nyár végi hajrá még nem érkezett el. Emellett, a turizmus újraindulásával mostanra a rövidtávú lakáskiadás is feléledt a belvárosban, a jelentős keresletnövekedés mellett tapasztalataink szerint azok a bérbeadók is kezdenek visszatérni a piacra, akik a járvány hatására ingatlanjuk rövidtávról hosszú távú kiadására váltottak.

A jövőt tekintve szinte biztosan kijelenthetjük, hogy a bérbeadók idén ki fogják használni a főszezon okozta hirtelen keresletnövekedést és rövid távon a fővárosi lakásbérleti árak tovább fognak emelkedni” – jellemezte a budapesti lakásbérleti piacot Laczi Csaba, az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetője.

Az OTP Ingatlanpont tapasztalatai mellett a KSH friss statisztikái is azt jelzik, hogy a fővárosban látszólag minden visszatért a régi kerékvágásba. Májusban a bérleti díjak emelkedésének üteme áprilishoz képest is gyorsult és 2021. azonos időszakához viszonyítva az országos átlaggal megegyező mértékben, 21 százalékkal emelkedett a budapesti átlagos bérleti díj 2022. májusában. Még beszédesebb adat, hogy a koronavírus előtti csúcsidőszakhoz, 2020. januárjához képest is 5,8 százalékkal növekedtek a bérleti díjak a fővárosban.

Budapest minden kerületében emelkedés volt, mértékét tekintve áprilishoz képest a pesti belső és átmeneti, valamint a budai hegyvidéki kerületek átlagos bérleti díjai nőttek a legnagyobb mértékben. 2021. májusához viszonyítva pedig a pesti belső kerületek könyvelhették el a legnagyobb arányú emelkedést, igaz, hogy a koronavírus járvánnyal összefüggésben is a belső kerületekben csökkentek legnagyobb mértékben a bérleti díjak.

Laczi Csaba tapasztalatai alapján a kereslet- és áremelkedés mellett a preferenciákban is megfigyelhetőek bizonyos változások.

„A járványhelyzet fokozódásával együtt növekedett a négy fal között töltött idő is, valószínűleg ennek köszönhetően a bérlők figyelme a nagyobb lakások irányába terelődött. Ez a trend idén megfordult és ismét növekszik a kisebb, egy-másfél szobás lakások népszerűsége. A klasszikus lakásbérleti lokációk, mint a pesti belváros vagy a XI. kerület, mellett egyre többen keresnek és kínálnak bérleményeket a külső kerületekben, de azért jellemzően valamely közlekedési csomópont közelében, ez néhány éve még szinte elképzelhetetlen lett volna. Ennek oka egyrészt a városközponttól távolabbi területek árelőnye, másrészt a belvároshoz képest kisebb tömeg és zaj” – mondta az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetője.

Hozzátette azt is, hogy a magas, de pillanatnyilag stagnáló lakásárak mellett még most is racionális döntés lehet a lakásbérlet finanszírozása helyett inkább lakást vásárolni – akár hitelfelvétellel – hiszen az ingatlan továbbra is megbízható befektetés. Mivel a bérleti díjak csökkenésére utaló jelek sem látszanak a piacon, ezért a személyes igényeknél nagyobb lakás vásárlása is megfontolandó, hiszen a nem használt szobát bérbe adva akár a fenntartási költségek is csökkenthetőek.

Az OTP Lakóingatlan Értéktérkép alapján a felsőoktatásban tanulók által hagyományosan preferált, az ELTE, BME, Semmelweis és a Budapesti Corvinus Egyetem campusainak otthont adó kerületekben tavaly 9-15 százalékos áremelkedés ment végbe, melynek következtében 2021-ben a XI. kerületben átlagosan 846 ezer Ft, a IX. kerületben 797 ezer Ft, a VIII. kerületben pedig 690 ezer Ft volt az ingatlanok átlagos négyzetméterára.


A Széchenyi Kártya program idei támogatásaira 93 milliárd forintot biztosít a kormány

A Széchenyi Kártya Program 2026. évi támogatásaira legfeljebb 93,028 milliárd forintot biztosít a kormány a korábbi, 2014–2020-as uniós ciklusból (GINOP pénzügyi eszközök) származó, visszaforgó pénzügyi forrásokból - olvasható a csütörtöki Határozatok Tárában.
2026. 11. 06. 07:00
Megosztás:

Együttműködést kezdeményez az Integritás Hatóság: a széttagoltság a korrupció elleni küzdelem legnagyobb kockázata

A közvélemény eredményeket vár el a politikától, ezt kell összeegyeztetni a jogszerűség kívánalmaival – Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter szerint ez az új kormány egyik legnagyobb dilemmája most. Az Integritás Hatóság koordinációt kezdeményez civil szervezetek, a kormányzat bevonásával azzal a céllal, hogy egy olyan kiérlelt korrupció elleni stratégiára tegyen javaslatot, amely a miniszter által megfogalmazott kettős kívánalomnak eleget tud tenni.
2026. 11. 06. 06:30
Megosztás:

Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás: