Az EU bírósága helybenhagyta a Google-ra kiszabott több milliárd euró bírságot

Az EU bírósága helyben hagyta az Google internetes óriásvállalatra kiszabott 2,42 milliárd euró bírságot, amelyet 2017-ben szabtak ki rá amiatt, hogy versenyelőnyével visszaélve a keresőjében saját árösszehasonlító szolgáltatását részesítette előnyben a versenytársak kárára - közölte a luxemburgi székhelyű testület kedden.

Az EU bírósága helybenhagyta a Google-ra kiszabott több milliárd euró bírságot

A 2017-es ítélet előzménye az Európai Bizottság ugyanazon évben kibocsátott határozata volt, amely arra hivatkozott, hogy a társaság megsértette az uniós versenyszabályokat azzal, hogy visszaélt keresőmotorja piaci erőfölényével.

A ítéletet a Google és anyavállalata az Alaphabet megtámadta az uniós törvényszéken, azzal érvelve, hogy a versenytársak eltérő kezelése a verseny és az innováció velejárója, nem pedig a versenyszabályok megsértése. Ezt a keresetet az elsőfokú bíróság 2021-ben elutasította és helybenhagyta a bírságot. A Google és az Alphabet ezt követően fellebbezést nyújtott be, amelyben azt kérte, hogy a törvényszék helyezze hatályon kívül az ítéletet.

A kedden kihirdetett ítéletében az uniós legfelsőbb bíróság elutasította a fellebbezést, és helybenhagyta a határozatot.

A testület sajtóközleményében emlékeztetett, hogy az uniós jog nem magát az erőfölény meglétét, hanem csak az azzal való visszaélést szankcionálja. Így tiltja az erőfölényben lévő vállalkozások olyan magatartását, amely korlátozza az érdemeken alapuló versenyt, és így kárt okozhat az egyes vállalkozásoknak és a fogyasztóknak.

Az Európai Bíróság ítélete végleges, és nem támadható meg a továbbiakban.

Az Európai Unió legfelsőbb bírósága ugyancsak kedden támogatta az Európai Bizottság döntését, amely szerint az Apple-nek 13 milliárd euró bírságot kell fizetnie, ezzel megsemmisítette az amerikai óriáscég javára hozott korábbi döntést.

Az uniós bizottság 2016 augusztusában megállapította, hogy tiltott állami támogatásnak minősülnek azok az adókedvezmények, amelyeket Írország az Apple-nek nyújtott.

A bizottság arról határozott, hogy a nagyvállalatnak 13 milliárd eurót és kamatait kell visszafizetnie az ír államnak. Miután Dublin nem szedte be az elmaradt adót az óriáscégtől, az Európai Bizottság 2017 októberében az uniós bírósághoz fordult. A döntés ellen Dublin és az Apple is fellebbezett.

Az uniós bíróság első fokon 2020-ban hozott ítéletet az ügyben, amely szerint Brüsszelnek nem sikerült "megfelelő jogi szempontok szerint bizonyítania", hogy az Apple gazdasági előnyt szerzett volna az ír adóhatósággal kötött megállapodás révén, így megsemmisítette a bizottsági határozatot.

Keddi ítéletében azonban a fellebbviteli bíróság - amelyhez a bizottság nyújtott be fellebbezést - végül úgy döntött, hatályon kívül helyezi az elsőfokú bíróság ítélet, és ezzel lezárta az éveken keresztül tartó jogvitát. A végső határozatban az áll, hogy "az elsőfokú bíróság tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy az Európai Bizottság nem bizonyította kellőképpen, a vállalat számára biztosított szelektív előny fennállását."

Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős uniós biztos keddi sajtótájékoztatóján üdvözölte az uniós bíróság ítéletét mindkét üggyel kapcsolatban. Mint mondta, a bírósági döntés "nagy győzelem az európai polgárok és az adóügyi igazságosság számára".

Az Apple-t érintő határozattal kapcsolatban elmondta: egyes vállalatok szinte egyáltalán nem fizetnek adót az Európai Unión belül azáltal, hogy kihasználják a kiskapukat és a különböző adórendszerek közötti aszimmetriákat. Néhány tagállam az adózási szabályokra és agresszív adótervezési megállapodásokra támaszkodott, hogy vonzóbb célponttá váljon a multinacionális befektetések számára.

Példaként említette, hogy 2011-ben az Apple egyik írországi leányvállalata mintegy 16 milliárd eurós nyereséget könyvelt el. Ebből az adóügyi szabályozásoknak köszönhetően csak 50 millió euró volt adóköteles Írországban, így a leányvállalat 2011-ben kevesebb, mint 10 millió adót fizetett Írországban, ami a teljes éves nyereség 0,05 százalékának megfelelő adókulcsot jelent.

Véleménye szerint a keddi ítélet megerősítette, hogy az Európai Bizottság gyakorolhatja az ellenőrzést annak elkerülése érdekében, hogy a vállalkozások tisztességtelen adóelőnyt élvezzenek a nemzeti jogtól, a nemzeti ítélkezési gyakorlattól vagy a közigazgatási gyakorlattól eltérő határozatok révén.

A Google-üggyel kapcsolatos határozatról úgy vélekedett: "Természetesen egy erőfölényben lévő vállalat, mint bármely más vállalat, minden területen szabadon vezethet be újításokat. Ennek során azonban az innovációjuk érdemei alapján kell versenyezniük. Nem támaszkodhatnak arra a versenyelőnyre, amellyel piaci erejük miatt rendelkeznek."

Hozzátette, hogy "az ügy szimbolikus jelentőségű volt, mert megmutatta, hogy még a legerősebb technológiai vállalatokat is felelősségre lehet vonni". "Senki sem áll a törvények felett" - szögezte le.

Vestager közölte, hogy az Európai Bizottság folytatja a káros adóverseny és az agresszív adótervezés elleni fellépést mind a jogalkotási javaslatok, mind a végrehajtás tekintetében. Felkérte az uniós tagállamokat, hogy tegyenek előrelépést a transzferárképzésre és a fedőcégek használatára vonatkozó bizottsági javaslatokkal kapcsolatban.

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás: