Az, hogy a SEC nem ellenzi a Grayscale ETF-et, még vonzóbbá tette a Bitcoin alternatívákat

Miután az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) nem fellebbez a Grayscale Bitcoin ETF-fel kapcsolatos bírósági határozat ellen, a Bitcoin árfolyama szinte felrobbant. Az események jócskán megnövelték az egyes Bitcoin-alternatívák (pl. Bitcoin Minetrix $BTCMTX) iránti keresletet.

Az, hogy a SEC nem ellenzi a Grayscale ETF-et, még vonzóbbá tette a Bitcoin alternatívákat

Az új tokenizált Bitcoin felhőbányászati platform lehetővé teszi a lakossági befektetők számára azt, hogy a decentralizált bányászati infrastruktúrán keresztül Bitcoint bányásszanak. A Bitcoin Minetrix előértékesítése jelenleg a második szakaszában tart, és a csapat már több mint 1,6 millió dollárnyi összeget gyűjtött össze.

Nagyot ugrott a Bitcoin árfolyama: A SEC már nem kívánja szabályozni a spot Bitcoin ETF-et

A Bitcoin árfolyamára kimondottan frissítő hatással bírt a SEC legutóbbi lépése, és közben az is kiderült, hogy az USA kormánya rendelkezik világszerte a legnagyobb Bitcoin-tartalékkal. 

bitcoin

Ez a hatalmas gazdasági változás mintegy három egymást követő napon megemelte a Bitcoin árfolyamát, és a BTC a cikk írásakor 28 303 dolláron kereskedik.

A top kriptopénznek drámai napjai vannak, és árfolyama 20 EMA fölé emelkedett - ez a mozgóátlag kicsivel több mint egy hete már kétszer is lenyomta a Bitcoin felfelé irányuló mozgását.

A felfelé irányuló elmozdulást egyértelműen a piac izgatottsága váltotta ki, és tovább fokozza a spot Bitcoin ETF megjelenése miatti, potenciális keresleti oldali nyomás is.

Az eseményekre a piac is reagált: a határidős piaci ETF-ek közül például a ProShares Bitcoin Strategy ETF (BITO) is elég sokat, mintegy 5,29%-kot emelkedett.

Viszont a TradFi piacok már a régóta várt ETF érkezését lesik, és a befektetők is igyekeznek alacsonyabb árú alternatív befektetéseket találni.

Ha fontos a hálózat biztonsága, akkor a Bitcoin Minetrix a válasz

A Bitcoin-bányászat ma már nem egy alagsori ASIC szereplő, hiszen milliárd dolláros iparággá nőtte ki magát. Ám sajnos a Bitcoin-bányászat egyre inkább küzd a fokozott centralizációval.

Blockchain.com / Bitcoin Hashrate

Mivel összesen két bányászpool (Foundry USA és Antpool) rendelkezik a Bitcoin-hálózat hashrate 57,5%-ával, égető szükség van arra, hogy minél modernebb megoldásokkal garantálják a hálózati biztonságot.

Ezen a ponton válik nagyon érdekessé a Bitcoin Minetrix projektje, hiszen a Bitcoin felhőalapú bányászatával nem csak hogy kivehetik a részüket a tortából, de ezzel erősítik is a Bitcoin hálózati biztonságát.

Az érdeklődők számára már elérhető a $BTCMTX token előértékesítése. Ha pedig lekötik, felhőbányászati krediteket szerezhetnek, és cserébe a Bitcoin Minetrix automatizált rendszerével elvégzi a nehéz munkát.

A befektetők immár fellélegezhetnek, hiszen nem találják magukat szembe belépési korlátokkal, költséges hardverkövetelményekkel, és nem szükséges ismerniük a bonyolult technikát sem - egyszerűen csak vásárolhatnak, leköthetik a tokeneket, és ezzel már élvezhetik is a Bitcoin-bányászat előnyeit.

Szerezz 354%-os hozamot a $BTCMTX-szel

bctmtx token

A Bitcoin Minetrix 4 milliárd tokenből álló teljes kínálatával szélesre tárja az ajtót a kisebb befektetők előtt is, akik a költségek töredékéért "Wholecoiner" címet szerezhetnek.

bitcoin mining

Persze ez még nem minden, hiszen a $BTCMTX kínálat 7,5%-át a BTCMTX lekötések jutalmazására fordítják.

Tehát ha belegondolunk, akkor a Bitcoin Minetrix-hez való csatlakozásból a stake-to-mine funkciónak hála egyrészt a lekötött tokenekből szerezhetünk hasznot (az APY most 354%-os), másrészt minden egyes előállított ETH blokkért jár mintegy 158,5 $BTCMTX jutalom.

Plusz azok a szerencsések, akik a Bitcoin Minetrixet már az előértékesítési szakaszában is támogatják, részt vehetnek egy 30,000 dolláros Minedrop nyereményjátékban (a Gleam-en keresztül).

Nézd meg a Bitcoin Minetrix előértékesítését még ma

A Bitcoin Minetrix-ba már a kripto influenszerek is beleszerettek 

Nem csoda, hogy a YouTuberek már felfigyeltek a Bitcoin Minetrix csábító tulajdonságaira, és ki is álltak mellette. 

Szerintük legfőbb értékei a következők:

- a Bitcoin-hálózat fokozottabb decentralizációja,

- kettős kereseti lehetőség,

- a lakossági befektetők hozzáférhetősége.

A YouTube kripto influencer, Joe Parys Crypto fantasztikus megoldásként jellemezte a projektet azok számára, akik szeretnének megismerkedni a Bitcoin-bányászattal.

Szerinte a Bitcoin felhőbányászat egy költséghatékony mód, és közben nem szükséges foglalkozni a Bitcoin-bányászattal kapcsolatos gondokkal (számítógép üzemeltetése, költségek kezelése).

Jacob Bury, a brit kriptoipar legismertebb influencere azt jósolta, hogy a következő bikafutam alatt a $BTCMTX tokenek tízszeresen megtérülnek. 

A projekt ismertté vált a nyugati féltekén kívül is, beszélt róla a vezető arab influencer Abdessamad Geek, és az orosz MoneyTime is.

A Bitcoin Minetrix híre persze nem csak a YouTube-on arat, a benne rejlő lehetőségeket kiemelte a Crypto X, és Hamid, a kriptoipar prominens influencere is.

Kezdj bele a Bitcoin bányászatba Bitcoin Minetrix-szel  

A Bitcoin-bányászat jövőjét támogató növekvő közösség már több, mint 117 millió $BTCMTX tokent kötött le - így ők már biztosan részesülnek majd abból a $BTCMTX elosztásból, melyet ETH blokkonként érvényesítenek.

A Bitcoin Minetrix előértékesítéshez egy ETH-val vagy USDT-vel feltöltött kriptotárcával, esetleg bankkártyával lehet, és csak ki kell választani a megvásárolni kívánt $BTCMTX mennyiségét. Onnan csupán már néhány kattintás a stakelés, és a passzív jövedelemszerzési lehetőség.

Nézd meg a Bitcoin Minetrix előértékesítését még ma

Ez is érdekelhet:

Megkérdeztük a Google Bardot, hogy a Dogecoin vagy a Shiba Inu-e a jobb vétel most?

A Bitcoin Minetrix bányász ​​token előértékesítése átlépte az 1,3 millió dollárt – A kereskedők szerint hatalmasat növekedhet

A 15 legjobb kripto ICO 2023-as befektetéshez – Kezdeti érmék összehasonlítása

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen!

Magyar katonaorvos a NATO vezető egészségügyi tisztségében

Vekszler Péter személyében ismét magyar katonaorvos kerül a NATO egyik legmagasabb szintű egészségügyi vezetői beosztásába. Június 21-től három éven keresztül látja el a magyar orvos a NATO Szövetséges Erők Európai Főparancsnoksága (SHAPE) egészségügyi főnöki feladatait, külszolgálatának ideje alatt dandártábornoki rendfokozatban - tudatta a Honvédelmi Minisztérium szombaton az MTI-vel.
2025. 06. 21. 18:00
Megosztás:

Megtörtént a fordulat, előkerültek a hitelesek

A lakossági hitelezés egyértelműen fordulóponthoz érkezett. A 2023 eleji visszaesés után a hitelpiac fokozatosan helyreállt, és mára közel került a korábbi csúcsszintekhez – különösen a lakáshitelek területén – derül ki a K&H saját adataiból. A személyi kölcsönöknél pedig hódít az online megoldás.
2025. 06. 21. 17:00
Megosztás:

Vasárnap erős UV-B sugárzás várható

Vasárnap figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható az ország valamennyi régiójában - tudatta a HungaroMet Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
2025. 06. 21. 16:00
Megosztás:

Vakáció: Siófok toronymagasan vezeti a belföldi nyári toplistát

Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási toplistáját, közel két és félszer annyi foglalással, mint a második helyezett Budapest. A Balaton térsége a legkeresettebb régió, a foglalások harmadával, míg az apartman legkelendőbb szállástípus. A vendégek többsége két éjszakára foglalt szállást nyárra, a foglalások közel háromnegyede nem haladja meg a 170 ezer forintot.
2025. 06. 21. 15:00
Megosztás:

Megbízhatóan olcsó a Szigeten: új helyen várja az ALDI üzlet és Grill Zóna a fesztiválon

Az ALDI idén is részt vesz a Gyerekszigeten és a Sziget Fesztiválon. A gyerekeket az ALDI KIDS standján egy mini-ALDI, játékok és ügyességi feladatok. A Szigetre kilátogatók új helyen találják a bolti árakon kínált választékával kitelepülő ALDI-t. A fesztiválbolt melletti Grill Zónában az áruházban vásárolt grilltermékeket idén is ingyenesen készre sütik.
2025. 06. 21. 14:00
Megosztás:

1300 milliárd eurót veszített az Európai Unió az orosz gázszállítás csökkenése miatt

Elérték az 1300 milliárd eurót az európai gazdaságnak az orosz gázellátás csökkentése miatti veszteségei - jelentette ki Kirill Dmitrijev, az orosz elnöknek a külföldi országokkal való beruházási és gazdasági együttműködésért felelős különmegbízottja a TASZSZ hírügynökségnek pénteken Szentpéterváron nyilatkozva.
2025. 06. 21. 12:00
Megosztás:

Új pályázati felhívással segíti az agrártárca a tanyán élőket

Az Agrárminisztérium új, 15 milliárd forint keretösszegű pályázattal támogatja a tanyák fejlesztését - jelentette be Nagy István tárcavezető közösségi oldalán.
2025. 06. 21. 11:00
Megosztás:

Idén is rekordot dönthet a megkötött utasbiztosítások száma

A biztosítók beszámolói alapján egy jó utasbiztosítás akár több tízmillió forintos kiadástól is megkímélheti az utazókat. Bővül is szépen az üzletág: az idei év első negyedévében 10 százalékos növekedést mértek az utasbiztosításoknál az előző évhez képest, és hasonlóan eredményes évre számítanak a biztosítók is - írja közleményében a Bank360.
2025. 06. 21. 10:00
Megosztás:

Két, egyenként 1000 MW-os blokk is épül Üzbegisztánban

2025. június 20-án, a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum alkalmából a Roszatom állami vállalat és az Üzbég Köztársaság kormánya által felügyelt Üzatom atomenergia-fejlesztési ügynökség megállapodást kötött arról, hogy a kis moduláris reaktorokkal (SMR) Üzbegisztánban épülő atomerőművön kívül egy nagy teljesítményű atomerőmű építésének lehetőségét is tanulmányozzák. A vonatkozó egyezményt Alekszej Lihacsov, a Roszatom állami atomenergia-ipari vállalat vezérigazgatója és Azim Ahmedkhadzhaev, az Üzatom igazgatója írta alá.
2025. 06. 21. 09:00
Megosztás:

Allergia vagy intolerancia: mi a különbség? Mit tehet a labor?

Az élelmiszerek forgalmazásakor döntő szerep jut a laboratóriumi vizsgálatoknak, és legalább ennyire fontos a megfelelő jelölés is. A nemrég lezajlott Hungalimentaria Konferencián és kiállításon az Eurofins szakértő választ adott a legfontosabb kérdésekre az élelmiszerallergénekkel és a laboratóriumi tesztekkel kapcsolatban.
2025. 06. 21. 08:00
Megosztás:

Az eddiginél óvatosabb létszámbővítéssel számolnak a hazai munkáltatók a következő hónapokban

A magyar cégek összességében kismértékű létszámnövekedést terveznek 2025 harmadik negyedévére: ebben az időszakban a hazai munkáltatók 28 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 23 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország frissen közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2025. 06. 21. 07:00
Megosztás:

A nyár robbantja be igazán a személyi kölcsön piacot

Egy friss banki felmérés szerint a megkérdezettek mindössze 2 százaléka finanszírozná banki hitelből a nyaralását, illetve 1 százalék kérne barátoktól, családtagoktól kölcsönt ilyen célra. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ennek némileg ellentmond, hogy az MNB statisztikái alapján rendszerint a nyári hónapok valamelyike jelenti darabszámban a csúcsot a személyi hiteleknél.
2025. 06. 21. 06:00
Megosztás:

Idén a 2022-es rekord aszályos évvel futjuk a versenyt

Néhány napja, június 17-én volt a szárazság világnapja – de ez nem ünnep, hanem figyelmeztetés. A világnap célja, hogy a figyelmet az elsivatagosodására irányítsa, ahogyan ezáltal a talaj állapotának romlására és a termőföldek kimerülésére is. Másrészt azért sem örülhetünk, mert a HungaroMet aktuális heti jelentése is egyértelmű: az idei aszály itthon egyre csak fokozódik. Rövid elemzésükben az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói (Szabó Péter, Kis Anna és Pongrácz Rita) azt mutatják be, hogy az aszály szempontjából mennyire extrém az idei nyárkezdet.
2025. 06. 21. 05:00
Megosztás:

Már TOP 10-ben az Ötöslottó jackpotja

Több mint 100 napja, hogy utoljára telitalálat volt az Ötöslottón. Magyarország legismertebb és legnépszerűbb lottójátékán a várható főnyeremény összege beérte a játék topnyereményeinek 10. legjobbját, jelenleg már 3 milliárd forint felett van.
2025. 06. 21. 04:00
Megosztás:

MÁV: Életbe lép a nyári, főszezoni menetrend

A vakáció első napjától, szombattól nyári menetrendre vált a MÁV-csoport: a turisztikai célpontok irányába sűrűbb indulással és nagyobb kapacitásokkal közlekednek a vonat- és buszjáratok, sőt mostantól a fővárosi közlekedés meghosszabbított hétvégi, éjszakai üzemidejéhez sem csak a korábban bejelentett HÉV-ek és elővárosi "kék" VOLÁN-buszok indulása igazodik, hanem egyes agglomerációs vonatok menetrendje is - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.
2025. 06. 21. 03:00
Megosztás:

Jön a kötelező jogosítványcsere Magyarországon!

Az Európai Unió előírása szerint minden tagállamban egységes formátumú vezetői engedélyeket kell bevezetni.
2025. 06. 21. 02:00
Megosztás:

Orvosok állítják: így lehet akár 100 évnél is tovább élni jó egészségben!

Egyre többen döbbennek rá, hogy a hosszú élet nemcsak a szerencsén múlik. Egy új, magyar egészségprogram most azt ígéri, hogy mindenki számára elérhetővé teszi a hosszú és egészséges élet titkát – nem varázslattal, hanem tudományosan megalapozott lépésekkel.
2025. 06. 21. 01:00
Megosztás:

Sokan számítanak 25 dolláros XRP-re és a Snorter Token sikerére

Az XRP már több, mint 200 napja egy szűk tartományon belül mozog. Az ilyen ármozgások pedig általában felkeltik az elemzők és a kereskedők figyelmét. A kriptovalutának sikerült többször is megtartani a 2 dolláros támaszt, azonban csak rövid ideig tudott 2,90 dollár felett maradni.
2025. 06. 21. 00:01
Megosztás:

A napenergiára, a geotermiára és az atomra lehet építeni a magyar energiaipart

A napenergiára, a geotermiára és az atomra lehet építeni a magyar energiaipart, a kormány ezekre az energiaforrásokra alapozza a jövő energetikáját - mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tarcalon.
2025. 06. 20. 23:00
Megosztás:

Nagyot álmodik a SoftBank vezérigazgatója

Masayoshi Son, a SoftBank alapítójának elképzelései szerint a cég egy 1.000 milliárd dolláros ipari komplexumot tervezne Arizonában, ami a Project Crystal Land nevet kapta.
2025. 06. 20. 22:00
Megosztás: