Az IMF nem változtatott idei globális gazdaságnövekedési előrejelzésén

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közölt friss előrejelzésében a júliusi prognózisához hasonló idei globális gazdasági növekedéssel számol, de a jövő évre vonatkozó várakozását enyhén visszafogta.

Az IMF nem változtatott idei globális gazdaságnövekedési előrejelzésén

Az IMF a globális hazai össztermék (GDP) 3,2 százalékos növekedését jelzi 2022-re a World Economic Outlook (WEO) világgazdasági prognózisában, amit jövőre lassuló, 2,7 százalékos bővülés követ majd. Előző, júliusi prognózisához képest az IMF nem változtatott az idei globális növekedési várakozásán, a jövő évit azonban 0,2 százalékponttal rontotta. A globális GDP tavaly 6 százalékkal nőtt.

Az IMF szerint gyülekeznek a viharfelhők. A globális gazdaság továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe, amelyeket három elhúzódó erős hatás alakít: az orosz invázió Ukrajnában, a tartós és egyre szélesedő inflációs nyomás okozta megélhetési válság, valamint a kínai gazdasági növekedés lassulása.

Az IMF szerint 25 százalékos az esélye annak, hogy idén a globális gazdaság növekedése 2 százalék alá lassul. A globális gazdaságnak közel az egyharmada jövőre zsugorodik majd, míg a három legnagyobb gazdaság - az Egyesült Államok, az Európai Unió és Kína - továbbra is gyengén szerepel.

A jelentés szerint a legrosszabb még hátravan, és sokak számára 2023. a recessziót hozza. Továbbra is erőteljesen destabilizálja a globális gazdaságot az Ukrajna elleni orosz invázió, amely energiaválsághoz vezetett Európában, ez pedig jelentősen megemelte a megélhetési költségeket és visszafogja a gazdasági aktivitást. A konfliktus megemelte az élelmiszerárakat a világpiacon, ami komoly nehézségeket okoz az alacsony jövedelmű háztartások számára világszerte és különösen az alacsony jövedelmű országokban.

Sok feltörekvő piac esetében az erős dollár komoly kihívásokat okoz. A dollár jelenleg a 2000-es évek kezdete óta a legmagasabb szinten van részben az amerikai monetáris politika szigorításának hatására. A kialakult helyzetre a legtöbb ország úgy reagál, hogy monetáris politikájával az árstabilitást igyekszik megőrizni, miközben megengedi az árfolyamok alkalmazkodását, és közben óvják az értékes devizatartalékokat arra az időre, amikor valóban romlanának a pénzügyi körülmények.

Az IMF jelentése szerint az energia- és az élelmiszerválság, párosulva a szélsőséges nyári hőmérsékletekkel arra figyelmeztet, hogy milyen lenne egy ellenőrizetlen klímaátmenet. Olyan további intézkedésekre van szükség, amelyek képesek elhárítani a katasztrofális éghajlatváltozást.

Kedden ismertetett prognózisában az IMF a fejlett gazdaságokra a tavalyi 5,2 százalékos növekedés után az idei évre 2,4 százalékos GDP-növekedést jelez, 0,1 százalékponttal kisebbet a júliusban becsültnél. A jövő évi növekedés várhatón 1,1 százalékos lesz, 0,3 százalékponttal mérsékeltebb a júliusban vártnál. Az Egyesült Államokban a tavalyi 5,7 százalékos növekedés után az idén 1,6 százalékos lehet a GDP-növekedés, 0,7 százalékponttal kisebb a júliusban jelzettnél. 2023-ban 1 százalékos növekedés várható, ami megegyezik az előző, júliusi prognózissal.

Az euróövezetben a tavalyi 5,2 százalék után idén 3,1 százalék lehet a GDP-növekedés, 0,5 százalékponttal nagyobb a júliusban becsültnél, amit 2023-ban 0,5 százalékos növekedés követhet, 0,7 százalékponttal alacsonyabb a júliusban jelzettnél. A németországi GDP-növekedés a tavalyi 2,6 százalék után idén 1,5 százalék lesz, 0,3 százalékponttal magasabb a júliusban becsültnél. Az IMF szerint a német GDP jövőre 0,3 százalékkal csökken, míg a júliusi előrejelzés 0,8 százalékos növekedést valószínűsített 2023-ra.

Az Egyesült Királyság gazdasági növekedése a tavalyi 7,4 százalékról idén 3,6 százalékra, jövőre 0,3 százalékra lassul. Júliushoz képest az idei évre vonatkozó előrejelzést 0,4 százalékponttal fölfelé, a jövő évit viszont 0,2 százalékponttal lefelé korrigálták. A tavalyi 6,6 százalék bővülés után a feltörekvő térségekben 3,7 százalék lesz a GDP-növekedés idén és jövőre, a júliusi becsléshez képest az ideit 3,6 százalékról, a jövő évit 3,9 százalékról változtatták meg.

Kínában a tavalyi 8,1 százalékos GDP-növekedés után az idén 3,2 százalékos, jövőre 4,4 százalékos növekedést vár az IMF, az idei évit 0,1 százalékponttal, a jövő évit 0,2 százalékponttal rontva júliusi becsléséhez képest.

Indiában, ahol tavaly 8,7 százalékkal nőtt a GDP, idén 6,8 százalékkal, jövőre 6,1 százalékkal bővül a gazdaság teljesítménye a kedden ismertetett új előrejelzés szerint. Az ideit 0,6 százalékponttal rontották a júliusi becsléshez képest, a jövő évre várt növekedési előrejelzésen nem változtattak.

A világkereskedelmi forgalom az idén 4,3 százalékkal nő, 0,2 százalékponttal nagyobb mértékben a júliusban becsültnél. A jövő évi adatot ugyanakkor 0,7 százalékponttal 2,5 százalékra rontották. Tavaly 10,1 százalékkal bővült a világkereskedelmi forgalom. Az olajár az idén a júliusban vártnál 9 százalékponttal kisebb mértékben, 41,4 százalékkal nő, jövőre pedig 12,9 százalékkal csökken. A Brent, a Dubai Fateh és a WTI olajtípusok árának a számtani átlaga 2021-ben 69,42 dollár volt, az idén 98,19 dollár, jövőre pedig 85,52 dollár lehet.

Inflációs előrejelzését a fejlődő és a fejlett régiókra vonatkozóan egyaránt emelte az IMF. A fejlett régiókban az idén 7,2 százalékos, jövőre 4,4 százalékos lehet a fogyasztói árak emelkedése, az idei 0,6 százalékponttal, a jövő évi 1,1 százalékponttal magasabb a júliusi prognózisnál. A fejlődő régiókban az idén 0,4 százalékponttal magasabb, 9,9 százalékos, jövőre pedig 0,8 százalékponttal magasabb, 8,1 százalékos infláció várható.

A globális infláció a tavalyi 4,7 százalék után idén 8,8 százalék, jövőre 6,5 százalék lesz, a júliusi becsléshez képest az ideit 0,5 százalékponttal, a jövő évit 0,8 százalékponttal felfelé módosították.

Még az idén megkezdődik a tehergépjármű- és buszabroncsok gyártása a Hankook rácalmási gyárában

A Hankook történetének egyik legjelentősebb stratégiai lépéseként 2026-ban megkezdi a tehergépjármű- és buszabroncsok (TBR) hazai gyártását, amely során a legmodernebb technológiákat – köztük mesterséges intelligencia alapú tervezést, 3D-s fémnyomtatást és többrétegű futófelületi megoldásokat – alkalmazza. A vállalat az 540 millió euró értékű beruházással nem csupán gyártókapacitását növeli, hanem az európai piac kiszolgálásának hatékonyságát és rugalmasságát is új szintre emeli, biztosítva a közvetlen hozzáférést a Hankook prémium minőségű termékeihez.
2026. 04. 25. 08:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás:

Tovább erősít a WHC Közép-Kelet Európában: központi ernyőmárka alá került az Adria-régió is

A komplex HR szolgáltatásokat biztosító WHC Csoport megkezdte külföldi leányvállalatainak integrációját központi ernyőmárkája alá: 2026 áprilisától WHC márkanévre váltanak az adriai régióban korábban akvizíció útján megszerzett és működtetett brandek. A nemzetközi arculat erősítésének ezen lépése kiegészíti egy mérföldkőnek számító hazai eredmény hivatalossá válását is: az OPTEN adatai szerint a 2026-os évet piacvezetőként kezdte meg a WHC Magyarország a kölcsönzötti állomány létszáma alapján.
2026. 04. 24. 15:30
Megosztás: