Az MNB cáfolja az éves jelentésének félrevezető értelmezéseit

Egyhangúlag döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) éves jelentésének elfogadásáról a felügyelőbizottság - közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel a szerdán kiadott jelentésről szóló sajtóhírekre reagálva.

Az MNB cáfolja az éves jelentésének félrevezető értelmezéseit

A jegybank valótlan értelmezésnek, félrevezető állításnak minősítette azokat a híreket, amelyek a közlemény szerint nem tükrözik a felügyelőbizottság egységes álláspontját, egyoldalúan idéznek a megállapításokból, úgy ragadnak ki részleteket a szövegkörnyezetből, hogy ezzel megtéveszthetik az olvasókat. A megjelentekkel ellentétben például a jegybank elnöke mindig képviseltette magát egy helyettesével a felügyelőbizottsági üléseken, ha személyesen nem lehetett ott - írták.

A közlemény szerint felesleges és szándékos torzítás a jegybank bértömeggazdálkodásával kapcsolatos adatok értelmezése, és az is félrevezető állítás többek között, hogy a felügyelőbizottság hiába kérte a jegybank kizárólagos és többségi tulajdonában álló leányvállalatok közvetlen ellenőrzési jogát. A működési költségekre vonatkozó kritikákra azt írták, hogy a világ szinte valamennyi jegybankja rendkívüli közegben működik 2020. óta, mindenek előtt a világjárványra és a rendkívüli inflációs helyzetre kellett hatékony megoldásokat találniuk.

A felügyelőbizottság folyamatosan tájékozódik az MNB működésével kapcsolatos döntésekről, módja van az ülései közötti időszakban azonnali felvilágosítást kérni, véleményt és kritikát egyaránt megfogalmazhat. A jegybank mindig teljes mértékben eleget tett a törvényi előírások szerinti tájékoztatási és adatszolgáltatási kötelezettségeinek, híve a teljes átláthatóságnak, a felügyelőbizottság észrevételeit figyelembe veszi, tevékenységét pedig törvényesen és szabályosan végzi - szögezték le.

Donald Trump szerint jó esély van a megállapodásra

Donald Trump szerint jó esély van a megállapodásra, az ukrajnai korrupciós botrány azonban gondot jelent a békefolyamatban. Az amerikai elnök erről vasárnap beszélt, miután lezárult az amerikai és ukrán delegáció közötti egyeztetés Floridában.
2025. 12. 02. 00:30
Megosztás:

Átadták az Üzleti etikai díjat

Huszonhatodik alkalommal átadták az Üzleti etikai díjakat, az elismerést ezúttal is tíz cég kapta meg, amelyekkel együtt már 167 cég tartozik az üzleti életben felelősen, tisztességesen működő, díjazott cégek sorába - tájékoztatták az MTI-t a díj alapítói hétfőn.
2025. 12. 02. 00:05
Megosztás:

Hogyan éljük túl a „7 éve legrosszabb novembert”: A Digitap ($TAP) forgatókönyve

A kriptovaluta piac 2019 óta a leggyengébb novemberét zárta. A Bitcoin közel 16,9%-ot esett ebben a hónapban, ezzel megközelítve a 2019 novemberi 17,3%-os veszteséget. Sokan azonban úgy vélik, ez előkészítheti a terepet egy erős 2026-os évkezdethez, ezért csendben elkezdték visszavásárolni pozícióikat.
2025. 12. 01. 23:00
Megosztás:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 12. 01. 22:00
Megosztás:

Zcash irányítási vita: Vitalik Buterin a „token szavazás sötét keze” ellen emelte fel szavát

Egy rutinszerű újraválasztás körüli vita váratlanul felforrósította a hangulatot a Zcash közösségében – sőt, az ügy odáig fajult, hogy Vitalik Buterin is közbelépett. A kérdés: maradjon-e a bizottsági alapú irányítás, vagy álljon át a projekt a token alapú szavazásra? Az egyik oldal decentralizációt, a másik meggondolatlan döntéshozatalt lát. De mi forog valójában kockán?
2025. 12. 01. 21:30
Megosztás:

Rekordméretű aktivitás az XRP Ledgeren – új intézményi hullám jön?

November végén szokatlanul nagy tranzakciós hullám söpört végig az XRP Ledgeren, amely azonnal felkeltette a kriptoközösség figyelmét. Az AccountSet és AMM Bid típusú műveletek megugrása mögött nem mindennapi mozgások és lehetséges intézményi előkészületek húzódhatnak meg. Vajon új korszak kezdődik az XRP ökoszisztémában?
2025. 12. 01. 21:00
Megosztás:

A „96 óra őrület” fináléja: Miért ad el többet a Digitap ($TAP), mint bármely más kriptós előértékesítés ma?

Elérkeztek a Black Friday előértékesítési roham utolsó órái.
2025. 12. 01. 20:00
Megosztás:

Ezek a legjobb magyarországi munkahelyek

A Novartis Hungária Kft., a HungaroControl Zrt., valamint a Hydro Extrusion Hungary Kft. győzelmével ért véget az Év Gondoskodó Munkahelye 2025 díjért folytatott verseny, ahol a LIDL Magyarország és a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. különdíjat érdemelt.
2025. 12. 01. 19:30
Megosztás:

Több mint félmilliárdból korszerűsítették a MATE két kaposvári épületét

Átadták a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kaposvári kampuszának 517 millió forintból felújított épületeit hétfőn.
2025. 12. 01. 19:00
Megosztás:

Illegális kriptoszolgáltatást számoltak fel Németországban és Svájcban

A svájci és német bűnüldöző szervek felszámolták a Cryptomixer nevű, illegális kriptovaluta-keverő szolgáltatást, és mintegy 25 millió euró értékű bitcoint foglaltak le - közölte hétfőn az EU rendőri együttműködési ügynöksége, a hágai székhelyű Europol.
2025. 12. 01. 18:30
Megosztás:

A bolognai egyetem nemet mondott katonák képzésére

Giorgia Meloni miniszterelnök hétfőn közleményben ítélte el a bolognai tudományegyetem döntését, miszerint az oktatási intézmény nem engedélyezte, hogy kurzusain felsőoktatási tanulmányokat végző katonák is részt vegyenek.
2025. 12. 01. 18:00
Megosztás:

Új tulajdonosi struktúrával erősödik a MiND Klinika

A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt. hétfőn sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá, amelynek értelmében többségi tulajdonosa lett a MiND Klinika Zrt.-nek. A szerződő felek szoros üzleti és partneri együttműködésben folytatják tevékenységüket - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2025. 12. 01. 17:30
Megosztás:

Novemberben rekordot döntött a jelzáloghitel-piac

A magyarországi ingatlanpiacon novemberben jelentősen csökkent az aktivitás, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege azonban rekordot döntött az Otthon Start Program által generált kereslet miatt - közölte tranzakciószám-becslése alapján a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2025. 12. 01. 17:00
Megosztás:

Hosszú idő óta először jeleznek növekedést a brit gyáripar aktivitási mérőszámai

Több mint egy éve először jeleznek növekedést a brit feldolgozószektor aktivitási mérőszámai.
2025. 12. 01. 16:30
Megosztás:

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Csalók élnek vissza a jegybank nevével, SMS-üzenetekben sürgős adategyeztetési kötelezettségre szólítják fel az ügyfeleket, számlájuk felfüggesztésével fenyegetve őket - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-t. A közleményben felhívták a figyelmet, hogy a kereskedelmi bankok sohasem kérnek rövid szöveges üzenetekben bizalmas banki azonosítókat a fogyasztóktól.
2025. 12. 01. 16:00
Megosztás:

Ismét lakossági madárszámlálás indul a lakosság bevonásával

Immár harmadik alkalommal hívja az érdeklődőket az etetők madarainak számlálására a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
2025. 12. 01. 15:30
Megosztás:

Hétfőtől újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni

A kormány a családok anyagi mozgásterének további bővítése és a rendelkezésre álló összegek hasznosítása érdekében a SZÉP-kártya felhasználási lehetőségeinek átmeneti bővítéséről döntött. Így a kártyabirtokosok 2025. december 1. és 2026. április 30. között a kártyáikon rendelkezésre álló összegeket hideg élelmiszer vásárlására is fordíthatják - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 12. 01. 15:00
Megosztás:

Novemberben emelkedett BMI

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított novemberi értéke 53,4. A BMI index nőtt az októberi 51,2 pontos értékhez képest - jelentette hétfőn a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) .
2025. 12. 01. 14:30
Megosztás:

Növekedési pályán az ökológiai gazdálkodás, már stabilan 300 ezer hektár fölött az ökoterület nagysága

Tovább nőtt a hazai ökológiai gazdálkodásba bevont területek mérete, amely így stabilan meghaladja a 300 ezer hektárt. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Öko Vetőmag Munkacsoportja szerint a hazai Öko Cselekvési Terv (hivatalosan Nemzeti Cselekvési Terv az Ökológiai Gazdálkodás Fejlesztéséért 2022-2027) megfelelő ösztönző erőt képvisel ahhoz, hogy az évtized végére kétszeresére növekedjen az öko területek részaránya, amely magával húzná az öko vetőmagok iránti keresletet is.
2025. 12. 01. 14:00
Megosztás:

A Garantiqa 2026. június 30-ig meghosszabbított díjelengedéssel támogatja a beruházási hitelek felfutását

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2026. június 30-ig meghosszabbítja a beruházási hitelek mögé nyújtott kezesség első teljes üzleti év végéig érvényes díjmentességét. A döntés a vállalkozások pénzügyi terheinek további csökkentését, a beruházási dinamika erősítését és a hitelhez jutás egyszerűsítését szolgálja.
2025. 12. 01. 13:30
Megosztás: