Az oktatás a jövőnk kulcsa

Az oktatás a kulcsa Európa jövőjének, és a tudás elvesztése, amit manapság az osztálytermekben tapasztalunk, óriási veszélyt jelent az európai társadalmakra nézve - jelentette ki Frank Füredi, a Mathias Corvinus Collegium brüsszeli képzési központjának (MCC Brussels) igazgatója az MTI-nek kedden adott nyilatkozatában.

Az oktatás a jövőnk kulcsa

A képzési központ Hódítsuk vissza a klasszikus oktatást! címmel szervezett egész napos konferenciát az MCC Tanuláskutató Intézettel együtt, és ezen nemzetközi szakértők részvételével azt vizsgálták, mi történt a klasszikus oktatással, mit kapnak gyerekek az iskolában helyette, és hogyan lehetne visszatérni a tudás alapú oktatáshoz.

Frank Füredi szerint fontos a gyerekeket intellektuálisan önállóvá nevelni, és ha nem emelkedik a tanítási színvonal az osztálytermekben, akkor magának az oktatásnak is veszélybe kerül a jövője.

Mint mondta, "divat lett" a készségalapú tanterv mellett érvelni azzal az indoklással, hogy a tudást túlértékelik, míg mások úgy gondolják, hogy érzelemközpontú nevelésre van szükség, valamint többen szociális kérdéseket iktatnának az oktatási rendszerbe.

Szerinte ez a folyamat több évtizede kezdődött, és az állt a fókuszában, hogy "minden, ami régi, az önmagából fakadóan rosszabb, mint az új".

"Még a legpatinásabb oktatási intézményekben is, ahol korábban ógörögöt, latint, filozófiát tanultak a fiatalok, inkább a hasznosabbnak vélt tudományokra helyeződött a hangsúlyt, ami azért nagy probléma, mert ha nem tudjuk, hogy honnan jövünk, és hogy a történelemben a nyugati kultúra milyen fejlődést idézett elő, akkor nehéz megérteni a jelenkori helyzetünket" - magyarázta Füredi.

A magyar származású akadémikus szerint a tudásalapú oktatás színvonalának csökkenése a Nyugattól indult, ahol a baloldal lenézte a klasszikus tudományokat, a fontos tradíciókat, míg a neoliberális kapitalisták a haszonelvűség jegyében vetették el.

"Az oktatás valójában a tudás és az eszmék generációk közötti átadásáról szól. Az oktatás mindent érint, ami a jövővel kapcsolatos. Egy egész generációnyi fiatalt hozunk a világra, akiknek, működőképessége és hatékonysága teljes mértékben attól függ, hogy milyen oktatásban részesülnek az osztályteremben. Számomra tehát a gazdaság, a társadalom, a kultúra, a geopolitika, Európa helye a világban teljes mértékben attól függ, hogy mi történik az osztályteremben" - fejtette ki.

Kiemelte azt is, hogy a tudásalapú oktatás jövője attól is függ, mit gondol a pedagógus a tanulóiról.

"Sokan azt gondolják, hogy a fiatalokat semmi más nem érdekli, mint amit az okostelefonon látnak. Ha nem várunk tőlük sokat, akkor ez bekövetkezik. Ezért kell már nagyon fiatal korban érdekessé tenni számukra a klasszikus tudást" - jelentette ki.

Setényi János oktatáskutató, a MCC Tanuláskutató Intézetének igazgatója nyilatkozatában elmondta: a klasszikus oktatás, a tudásközpontú, elmélyült oktatás az, amely az európai civilizáció klasszikusait, nagy dilemmáit, kérdéseit hordozza, és ezen kérdések feldolgozása, megvitatása, elsajátítása mentén egy teljes körű műveltséget ad. Ez a műveltség az egyik biztosíték a jövő ifjúsága, valamint Magyarország és Európa jövője szempontjából - tette hozzá.

Setényi szerint az oktatás "szétporlott" az elmúlt évtizedekben, elsősorban a Nyugat-Európában lezajlott kulturális forradalom rongálta meg, és nagyon erős a globális gazdaság hatása, amely mindent kompetenciákra és készségekre szűkítene le.

"A hasznos ember kialakítása vált egy központi céllá a 80-as évektől. Azt gondoljuk, hogy ez részben visszafordítható, és egy egyensúlyt tudunk elérni a műveltség és a hétköznapi, praktikus, hasznos készségek világa között" - jelentette ki.

Véleménye szerint a klasszikus liberálisok, mint például Eötvös József és követői a tudásalapú, komoly oktatást helyezték piedesztálra, és voltak olyan baloldali oktatási gondolkodók is, akik a hátrányos helyzetűeknek a kemény tanuláson és a tudáson keresztüli felemelkedéséért emeltek szót. Mindazonáltal a klasszikus oktatásban fontos szerepe van az értékőrzésnek.

"A célunk az, hogy olyan erényeket és olyan értékeket, szellemi teljesítményeket mutassunk fel a gyerekeknek, amelyek valódi tájékozódási pontok a digitális világban a szórakozáson és a kellemesség érzésén túl, és egy kicsit kiemeljük őket az üzleti, ifjúsági kultúra világából - foglalta össze a konferencia lényegét Setényi János.


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: