Az oltatlanok nem vehetik igénybe a tömegközlekedést Olaszországban

Szigorúbb járványintézkedéseket vezetnek be a karácsonyi időszakban az oltás nélküliekkel szemben, akik negatív teszttel sem használhatják a tömegközlekedési eszközöket, nem léphetnek be szállodákba, bárokba és edzőtermekbe - jelentette be az újabb korlátozásokat Mario Draghi miniszterelnök szerda este.

Az oltatlanok nem vehetik igénybe a tömegközlekedést Olaszországban

A szigorítás országosan egyelőre december 6-tól január 15-ig lesz érvényben. Lezárások helyett a római kormány azokkal szemben lép fel, akik eddig egyetlen adag oltást sem vettek fel. Becslések szerint több mint hétmillió, 12 év feletti olaszról van szó. Mario Draghi hangoztatta, hogy az olasz járványmutatók "lassan, de fokozatosan rosszabbodnak". Bizonyos szolgáltatások igénybe vételéhez - a korábbi gyakorlattal ellentétben - az oltást nem lehet tovább negatív teszttel kiváltani: kötelezőnek számít a legalább egy adag vakcina felvételét bizonyító védettségi igazolás, melynek érvényessége egy évről kilenc hónapra csökkent.
    
Mario Draghi kijelentette, hogy Olaszországban most az egyik legjobb a járványhelyzet Európában a magas oltottságnak és a kedvező időjárásnak köszönhetően. Hozzátette, hogy a szomszédos országokban viszont súlyos a helyzet, ezért megelőzésre és kiemelt óvatosságra van szükség. A kormányfő leszögezte, hogy az óvintézkedések szigorításával az újabb zárásokat akarják elkerülni. Emlékeztetett arra, hogy 2020-ban az ország teljes lezárása nyolcszázalékos gazdasági visszaesést okozott, bezártak a vendéglátóipari helyiségek és az iskolák is, és megnövekedett a szegénység.  
    
Az emelkedő járványmutatókkal és a karácsonykor várt tetőzéssel szemben az egészségügyi hatóságok most új eszközökkel igyekeznek fellépni. Elvetették a tavaly ősz és az idei tavasz között alkalmazott módszert, amikor sárga, narancssárga és vörös színek szerint osztották be a tartományokat fertőzöttségi fokozat szerint. Az új rendelkezéssel az ország egészében egyforma intézkedéseket vezetnek be a beoltottak és az oltás nélküliek megkülönböztetésével.
    
Október közepén vezették be a védettségi igazolás (Green Pass) használatát, amelyet kötelezővé tettek a munkahelyeken. Azóta védettségi igazolással lehet a vendéglátóhelyek belső termeiben helyet foglalni, múzeumba, színházba, edzőterembe, stadionba menni, valamint az igazolás kötelező a nagysebességű vasútjáratokon is. A védettséget a negatív teszteredmény vagy a betegségből történt felgyógyulás is bizonyította.
   
Roberto Speranza egészségügyi miniszter a kormányfővel közös sajtótájékoztatón elmondta, hogy a mostani szigorítás újdonságának számít, hogy a védettségi igazolást az oltáshoz köti (Super Green Pass), és a beoltottakat részesíti előnyben. A 48 órán keresztül  érvényes negatív PCR- vagy antigén gyorstesztet továbbra is elfogadják munkavégzés esetén, de nem lesz elegendő a metrón  utazáshoz, az étterembe, moziba, múzeumba vagy diszkóba történő belépéshez, és kötelező lesz a szállodai szoba elfoglalásához is.
    
December 6-tól kötelező lesz az oltást bizonyító, új típusú  védettségi igazolás felmutatása a városi tömegközlekedési eszközökön, valamint a regionális vonatokon, a szállodákban, vendéglátóhelyeken, diszkókban, tömeges nyilvános eseményeken, valamint az edzőtermek és más sportlétesítmények öltözőibe történő belépéskor.  Az ellenőrzéseket szigorítják - tette hozzá az egészségügyi tárcavezető.
    
A kormány kötelezővé tette az emlékeztető oltást a rendfenntartók, a fegyveres erők tagjai, valamint az egészségügyben és az oktatásban dolgozók számára. A harmadik vagy emlékeztető dózis felvétel decembertől válik lehetővé valamennyi, 18 évnél idősebb olasz előtt. Az emlékeztető oltást már az utolsó adag vakcinától eltelt öt hónap után fel lehet venni.
    
Mario Draghi közölte azt is, hogy ő már felvette a harmadik adag oltást. Hangsúlyozta, hogy információs kampányt indítanak a 5 és 11 év közötti gyermekek beoltásának szorgalmazására. A gyermekeknek szánt vakcina beadása december végén kezdődhet: az Olasz Gyógyszerügynökség (Aifa) az európai társszervezet (EMA) engedélyezésére vár.  
    
Draghi kifejtette, hogy szigorítják a külföldről repülőtereken, vasútállomásokon, kikötőkön keresztül érkezők ellenőrzését, valamint szúrópróbaszerűen ellenőrzik az olasz határokon gépjárművel átlépőket is.
    
A tartományok és városok önállóan is szigorítanak: Trentino-Alto Adige térségében húsz városban rendeltek el lezárást szerdától a következő két hétre. Nápolyban csütörtöktől lép életbe szabadtéren a kötelező maszkhasználat a belváros vásárlókkal teli utcáin. Ugyanezt rendelték el Milánóban szombattól a vásárlóutcákon, ahol nagyobb tömörülésekkel számolnak.
    
Az utóbbi huszonnégy órában több mint félmillió teszteléssel 12 448 új beteget azonosítottak, és nyolcvanöt beteg halt meg. Utoljára május elsején regisztráltak több beteget egyetlen nap alatt. Az aktív fertőzöttek száma túllépte a 154 ezret, kórházban több mint négyezer hatszázan vannak, intenzív osztályon 573 beteget kezelnek, utóbbiak 64 százaléka nem volt beoltva. A 12 év felettiek 84,2 százaléka vett fel eddig két adag oltást.

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás: