Az Y és Z generáció változó lakásépítési és felújítási szokásai

Az Y és Z generáció tagjainak fogyasztói szokásai és elvárásai sok mindenben eltérnek az előttük járó generációktól. Hatékony elérésük, szokásaik változásának követése kihívás elé állítja az építőipari vállalatokat.

Az Y és Z generáció változó lakásépítési és felújítási szokásai

Kétségkívül a legerősebb trend a digitalizáció, amely az Y és Z generációt formálta. Ők a digitális bennszülöttek, akik beleszülettek az IT eszközök és az internet világába, ezért egyre inkább az online eszközöket és alkalmazásokat részesítik előnyben az építkezési és felújítási projektek tervezésénél és menedzselésénél is. Online tájékozódnak lakás- és házvásárlás, felújítás és építőanyag-vásárlás előtt.

Ők már egyre inkább az interneten keresnek szakembert, ott keresik fel és akár meg is bízzák, értékelik a munkájukat és ajánlják tovább, ha elégedettek. Magabiztosan alkalmazzák a különféle applikációkat és szoftvereket, akár kész látványterveket készítenek és alaposan felkészülnek a munkafolyamatokból.

„Erre a jelenségre a kereskedőknek, a kivitelezőknek és a szakembereknek is fel kell készülni. Már megtettük az első lépéseket, például közösségi média kommunikációs képzéseket, weboldal készítési támogatást nyújtunk a kereskedőknek és a szakembereknek” – mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

Hol laknak a digitális bennszülöttek?

Az Y és különösen a Z generáció tagjai jobban értékelik a munkahelyi rugalmasságot és a munka-magánélet egyensúlyát, mobilisabbak, mint az idősebb generációk, könnyebben és gyakrabban váltanak munkahelyet. Ugyanakkor nehezebben köteleződnek el hosszú távra, később alapítanak családot, ami kihat az otthonteremtési szokásaikra is. Megjelent a bérlői generáció, akik gyakrabban választják az albérletet a saját tulajdonú ingatlan vásárlása helyett, részben a lakások magas ára, a jövedelmek lassú növekedése és a mobilitás miatt.

Markovich Béla szerint ehhez az is hozzátartozik, hogy egyre későbbre tolódik a családalapítás és az otthonteremtés ideje, és addigra már több megtakarítással rendelkeznek a párok, mint akik fiatalabban alapítottak családot, ezért magasabb igényeket támasztanak a megvásárolni kívánt ingatlan szemben, ami az ingatlan elhelyezkedésén és a felhasznált anyagokon és technológiákon is megmutatkozhat. Ehhez pedig felkészültebb válaszok kellenek.

„Az ilyen építtetők nem ingatlant vesznek vagy újítanak fel, hanem az álmaikat valósítják meg. Már évek óta tervezgetik, hogy milyen lesz, amikor saját otthonuk lesz, ezért pontos elképzeléseik vannak. Ilyenkor van óriási jelentősége, hogy segítsünk a lehető legjobban megvalósítani ezeket az építési álmokat” – utalt a Mapei küldetésére a szakember.

Fenntartható és környezettudatos alternatíva

Az Y, de különösen a Z generáció tagjaira jellemző a környezettudatosság, ami egyre gyakrabban megmutatkozik a vásárlási döntéseikben is. Az energiatakarékosság terén ez már egyértelműen érezhető trend. Alig képzelhető el egy családiház építés vagy felújítás energiatakarékossági beruházás, nyílászáró-csere és homlokzati hőszigetelés nélkül.

A fenntartható építési megoldások elterjedésében kiemelkedő szerepet játszanak a kivitelezők és a szakemberek – vélekedik Markovich. Ám az építtetők gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy számos terméknek léteznek fenntartható alternatívái, mint például a kerámia- és kőburkolatok beépítéséhez használt Mapei Zero termékcsalád, amely termékek a teljes életciklusuk során keletkező szén-dioxid-kibocsátást száz százalékban kompenzálják. A kivitelezők döntő szerepet játszanak abban, hogy az építtetők tudatos döntéseket hozhassanak, és fenntarthatóbb építési megoldásokat válasszanak.

A változás elkerülhetetlen

Az Y és Z generációk jelentős piaci erőt képviselnek és ez ösztönzi az építőipar szereplőinek digitális fejlődését és környezettudatosságát. A Z generáció igényei különösen erőteljesen hatnak a szektorra, elősegítve a digitális átállást. Ma a digitalizáció versenyelőnyt jelent, ám a közeljövőben elengedhetetlenné válik. Ahogy ma már minden könyvelő számítógépet használ, hamarosan minden építőipari szakember számára is nélkülözhetetlenné válik a digitális megoldások alkalmazása. „Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy ezen a területen segítséget nyújtsunk a szakembereknek” – zárta gondolatait Markovich Béla.


Rekordot döntött az augusztusi áramfogyasztás Horvátországban

Rekordot döntött augusztusban a villamosenergia-fogyasztás Horvátországban, ahol a nyári csúcsterhelés már meghaladta a télit az utóbbi években, elsősorban a turizmus, a melegebb nyarak és a légkondicionáló berendezések egyre szélesebb körű használata miatt - közölte hétfőn a Horvát Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító vállalat (HOPS).
2026. 08. 31. 20:00
Megosztás:

Júliusban felgyorsult a termelői árak emelkedése

Júliusban a belföldi értékesítés árai 2,5, az export árai 0,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva, az ipari termelői árak átlagosan 1,0 százalékkal nőttek - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 08. 31. 19:00
Megosztás:

Átláthatóbb bérek jönnek, előkerülhetnek a régi igazságtalanságok

Egy új uniós irányelv alapjaiban változtathatja meg, hogyan beszélnek a fizetésekről a munkahelyeken: a dolgozók hamarosan pontosabb képet kaphatnak arról, milyen elvek alapján keresnek annyit, amennyit. Tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről és a bérezés szabályairól. Piroska Gyula, a Seminar Consulting alapítója és vezető trénere szerint ez olyan különbségeket is felszínre hozhat, amelyeket eddig nehéz volt megmagyarázni.
2026. 08. 31. 18:00
Megosztás:

Nőtt a 4iG árbevétele és adózott eredménye az első fél évben

A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele 16,7 százalékkal, 409,4 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 21,9 milliárd forintra nőtt a tavalyi első féléves 1,15 milliárd forint veszteség után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 08. 31. 17:00
Megosztás:

Miért bukhat el egy ikonikus márka? Wolf Gábor elemzése a bonyhádi piros lábasról

Kevés olyan használati tárgy van Magyarországon, amelyhez szinte mindenkinek fűződik valamilyen emléke. A jellegzetes piros zománclábas ezek közé tartozik. Ott volt a nagymamáink konyhájában, családi ebédek készültek benne, és generációkon keresztül a magyar konyha állandó kellékének számított. Most mégis bezár a több mint százéves bonyhádi zománcgyár, amely ezeknek az ikonikus edényeknek a gyártásáról is ismert. Pedig a szakértő szerint mindvégig a márka kezében volt az üzleti siker kulcsa: a nosztalgia.
2026. 08. 31. 16:00
Megosztás:

Akár milliós összeg is a zsebben maradhat – most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket

Egyre erősödik a személyi kölcsönök iránti kereslet a Netrisknél. Az év első hét hónapjában az igényelt hitelösszeg átlagosan közel 2,8 millió forint volt, miközben az érdeklődők több mint fele legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel számolt. A személyi kölcsönök iránti kereslet felfutása a jegybanki adatokkal is összhangban van: a teljes piac is jelentős bővülést mutat, amiben fontos szerepet játszik a reálbérek emelkedése. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket is, hiszen akár milliós összeg is maradhat a zsebekben. A legkedvezőbb kamatok 10 százalék alá kerültek, a hitelkiváltással pedig akár közel egymillió forint is megtakarítható.
2026. 08. 31. 15:00
Megosztás:

Százezres kiadás az iskolakezdés

Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.
2026. 08. 31. 14:00
Megosztás:

A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás: