Beépítésre kész az Akvamarin hidrogénkompresszora, helyi gyártást is tervez a Ganzair Kiskunhalason

Ezekben a napokban készítik elő a beépítéshez az egyik legjelentősebb hazai ipari zöldhidrogén projekt hidrogénkompresszorát. A beszállító, a Ganzair Kompresszortechnika Kft. egyúttal gőzerővel fejleszti kiskunhalasi bázisát, mely idővel sorozatgyártásra is alkalmas lehet, hozzájárulva a megújuló energiaforrások részarányának növeléséhez a magyar energiamixben.

Beépítésre kész az Akvamarin hidrogénkompresszora, helyi gyártást is tervez a Ganzair Kiskunhalason

 Évek óta előrevetítik világszerte a hidrogénipar szárba szökését. A rekordmagas energiaárak és az európai ellátási krízis még inkább felpörgette az ezzel kapcsolatos fejlesztéseket. A fókusz elsősorban a zöldhidrogénen van, mely a korábbi szennyező eljárások helyett megújuló energiával termel energiahordozót törekedve a karbonsemlegességre. Magyarország 2021 óta nemzeti hidrogénstratégiával is rendelkezik, mely elsősorban a helyi és helyközi közösségi közlekedésben, a naperőművek ingadozó termelésének - hosszútávú energiatárolással való - kiegyenlítésében, illetve – a lakossági földgázhoz k everve – a fűtésben szán szerepet a hidrogénnek az ország energiamixében.

„A Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség messzemenően támogatja a tiszta és független magyar hidrogén energetika fejlődéséhez tevékenyen hozzájáruló hazai vállalkozásokat. A Ganzair Szövetségünk egyik vezető tagja, az elsők között ismerte fel az ebben a technológiában rejlő lehetőségeket. A törekvéseik mögötti tettek és lépések jól látható átalakulást és fejlődést jelentenek abban a folyamatban, amely a hidrogéntechnológia alkalmazása kapcsán elindult Magyarországon és amely a jövőt jelenti az iparági befektetők, a magyar vállalatok, a beszállítók, a hazai kutatóműhelyek, egyetemek és általában a hazai gazdas&aa cute;g számára” – mondta dr. Nyikos Attila, a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség ügyvezető igazgatója, azon a rendezvényen, ahol bemutatták a jelenlegi legnagyobb, magyar hidrogénipari fejlesztéshez, az Akvamarin projekthez alkalmazott hidrogénkompresszort. Ez a hidrogénkompresszor a Ganzair Kompresszortechnika Kft. kiskunhalasi üzeméből kerül majd a Magyar Földgáztároló Zrt. kardoskúti telephelyére, ahol az Akvamarin hidrogéntermelő és -tároló beruházás létesül. Az Akvamarin projekt esetében a hidrogén gáz 40-ről 200 bar-ra való nyomásfokozásához a dugattyús kompresszorok gyártásában piacvezető, svájci Burckhardt Compression – Ganzairnél végszerelt &ndas h; egységét építik a rendszerbe.

A kiskunhalasi Ganzair Kompresszortechnika Kft., évtizedes gáztechnológiai tapasztalatával, rendelkezik azzal a szakmai tudással, ami a hidrogén termeléséhez, sűrítéséhez és tárolásához szükséges. Az igényeket látva a termelés és a felhasználás oldalán lévő berendezések – tehát az elektrolizálók és az üzemanyagcellák – beszállítására és rendszerbe integrálására is vállalkoznak. A hidrogén technológiai rendszerelemek, berendezések szerelésére a Ganzair külön üzemcsarnokot hozott létre. „Célunk, hogy a hozzáadott értékünk folyamatosan növekedjen, és idővel sorozatgyártó ;bázist létesítsünk, kiszolgálandó a jövőbeni hidrogénipari beruházásokat” – mondta Gidai Olivér, a Ganzair Kompresszortechnika Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Ennek érdekében a két cég tárgyalásokat folytat többek között a svájci multinacionális vállalat gyártásának magyarországi kiterjesztéséről.

„Óriások vállán állunk olyan technológiai rendszerismerettel és házon belüli szakmai kompetenciákkal, hogy reális célként látjuk magunk előtt a közeljövőben, hogy egy magyar cég felkerüljön a világ hidrogén technológiai gyártói térképére” – emelte ki Gidai Olivér.

A Ganzair élenjáró technológiai ismerettel rendelkezik az ipari gázok sűrítéséről és azok felhasználásáról, többek közt az energetikában, közlekedésben, gyáriparban. Ráadásul nem csak új beruházásokat vállalnak, hanem régebbiek modernizációjára is specializálódtak. Például a régebbi berendezés cseréje helyett a felújítással környezetbarát és energiahatékony technológia kerülhet a közösségi közlekedésbe; vagy a szén-dioxid és a metán kibocsátásának csökkentése céljából a gáziparba.

Az energiaipari tapasztalat és a gáztechnológiai ismeretek adják a márka jelenkori erejét és erősségét. Napjainkban a kiskunhalasi gyártóbázison közel 5 000 m2-en, évről évre növekvő gyártási kapacitással, több mint 100 fő munkájával készülnek a gázkompresszorok, integrált energetikai rendszermegoldások. A GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 keretében ősszel indul a negyedik gyártócsarnok építése. A pályázati fejlesztéssel párhuzamosan kezdetét veszi az első üzem átalakítása, amellyel a nemzetközi partnercégekkel közös gyártásra készül fel a Ganzair.

A Magyar Földgáztároló Zrt. (MFGT) „Akvamarin” nevű projektje részére a szükséges hidrogén technológiai berendezéseket a Ganzair állítja össze és üzemeli be. A hidrogén termelő, tároló és nyomásfokozó létesítmény komplex kiviteli tervezési és engedélyezés előkészítési feladatait a több évtizedes tervezői tapasztalattal rendelkező Petrolterv Kft. végezte.

A Burckhardt Compression hidrogénnel kapcsolatosan többévtizedes vegyipari és petrolkémiai tapasztalattal rendelkezik. Az MD10-L membrán kompresszor egy 2,5 MW bemenő teljesítményű elektrolizáló által óránként előállított 45 kg, 30 bar kilépő nyomású hidrogént akár 550 barra képes sűríteni. (Összehasonlításképpen: 40 kg hidrogén egy üzemanyagcellás busz esetében 4-500 km táv megtételére elegendő.)

A múlt héten, Milánóban megrendezett Gastech Konferencián és Kiállításon a cég fejlesztési irányába mutatott betekintést. Stratégiai célja az 550 bar feletti olajmentes kompresszorok továbbfejlesztése az ENSZ fenntartható fejlődési céljai (SDG 7, 13) mentén.  Ebben a termékkategóriában a svájci gyártó az élvonalban van.

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek, az ott tartózkodó, konzuli védelemre regisztrált magyarok száma szombat reggeltől estig 1893-ról 4144-re nőtt - erről írt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében vasárnap reggel.
2026. 03. 01. 14:00
Megosztás:

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 13:00
Megosztás:

Így teljesített a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,64 százalékot emelkedve 126 534,75 ponton fejezte be a hetet.
2026. 03. 01. 11:00
Megosztás:

Bitmine és Strategy: 15,9 milliárd dolláros lebegő veszteség rázza meg az intézményi kriptopiacot

Az intézményi kriptovaluta-treasury stratégiák árnyoldala került reflektorfénybe. A legfrissebb piaci adatok szerint két meghatározó digitális eszközöket felhalmozó vállalat, a Bitmine és a Strategy összesen 15,9 milliárd dollárnyi nem realizált (unrealized) veszteséget görget maga előtt. Bár ezek a tételek egyelőre csak könyvelési (mark-to-market) veszteségek, a számok jól mutatják, milyen kockázatokkal járhat az agresszív kriptofelhalmozás egy volatilis piacon.
2026. 03. 01. 10:00
Megosztás:

Tőkepiaci csúcsteljesítmények az idei BÉT Legek díjátadón

Több mint 25 éves hagyományra tekint vissza a Budapesti Értéktőzsde által szervezett BÉT Legek díjátadó, amely mostanra a hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseményévé vált. Az idei gálán a BÉT 18 kategóriában ismerte el a piaci szereplők 2025-ös teljesítményét, díjazva a kiemelkedő eredményeket és a tőkepiac fejlődéséért tett lépéseiket. Az eseményt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva a magyar tőkepiac stabilitásának és versenyképességének jelentőségét.
2026. 03. 01. 09:00
Megosztás:

Tovább élesedik a verseny: újabb bank csökkentett kamatot az Otthon Startnál

Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet Bank ajánlatában tavasztól már 2,80 százalékos kamatszint szerepel. A Bankmonitor szakértői ennek apropóján összeszedték, hogy hol milyen kamat mellett lehet igényelni a kérdéses támogatott hitelt.
2026. 03. 01. 08:00
Megosztás:

4,2 milliárd dollárnyi USDT befagyasztva – szigorít a Tether a kriptobűnözés ellen

Három év alatt összesen 4,2 milliárd dollár értékű USDT került feketelistára a Tether döntése nyomán. A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátójának lépései jól jelzik: a kriptoeszközökhöz kapcsolódó bűncselekmények és a szankciós kockázatok miatt a szabályozói nyomás érezhetően fokozódik. A befagyasztás ugyanakkor nem egyenlő vagyonelkobzással – és önmagában nem bizonyít bűnösséget sem.
2026. 03. 01. 07:00
Megosztás:

Proof of Work vs. „Proof of War”: Bitcoin biztonság kontra fiat pénzrendszer

A Bitcoin energiaalapú biztonsági modellje és a fiat pénzek politikavezérelt működése közötti különbség újra a szakmai viták középpontjába került. A „proof of work” és a „proof of war” kifejezések éles retorikai ellentétet rajzolnak fel a digitális, decentralizált pénz és az államilag kibocsátott valuta között – miközben az energiaárak, az infláció és a monetáris politika aktuális kérdései tovább fűtik a diskurzust.
2026. 03. 01. 06:00
Megosztás:

A Nébih tipp: ideje rendet tenni a hűtőben és a kamrában

A tavasz közeledte jó alkalom arra, hogy a hűtőszekrényt és kamrát is átvizsgáljuk, rendbe tegyük. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Program praktikus tanácsokkal hívja fel a figyelmet a rendszeres ellenőrzés és takarítás fontosságára. A helyes élelmiszer-elrendezés mind az élelmiszerbiztonság, mind az élelmiszerpazarlás csökkentése szempontjából alapvető.
2026. 03. 01. 05:00
Megosztás:

Begyújtotta a rakétákat a 4iG: Soha nem látott pénzügyi eredményeket ért el a cégcsoport

A 4iG Csoport történetének legerősebb pénzügyi évét zárta 2025-ben: konszolidált nettó árbevétele 733,88 milliárd forintra, EBITDA-ja 275 milliárd forintra emelkedett, mindkettő történelmi csúcsot jelent.
2026. 03. 01. 04:00
Megosztás:

Befejeződött a Bászna Gabona Zrt. károsultjainak állami kárrendezése

A kormány gyors reakciójának köszönhetően másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca által az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint.
2026. 03. 01. 03:00
Megosztás:

Ennyi lesz a liszt, a cukor, az étolaj és a tojás ára márciustól

Az üzletekben tapasztalható árváltozások most jóval visszafogottabbak, mint a korábbi, erőteljes inflációs időszakban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen mindegy lenne, mikor és melyik boltban tesszük a kosárba az alapélelmiszereket.
2026. 03. 01. 02:00
Megosztás:

Kevés a nyugdíjad? Így lehet emelést kérni hivatalos úton

Sokan csak akkor szembesülnek vele, mennyire alacsony az ellátásuk, amikor már hónapok óta próbálnak kijönni a pénzből. Pedig a nyugdíjrendszer nem zárja ki teljesen a segítséget: méltányossági alapon többféle támogatás is kérhető. Mutatjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha kevésnek érzed a nyugdíjadat.
2026. 03. 01. 01:00
Megosztás:

Városi épületfejlesztést segítő algoritmust fejlesztett az EFERTE Kft.

Tartószerkezetet vizsgáló döntéstámogató algoritmust és hozzá kapcsolódó adatbázist fejlesztett az EFERTE Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. a meglévő városi épületek fejlesztésének segítésére, a 257,6 millió forint összköltségvetésű projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól kapott 199,9 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével valósult meg - közölte az EFERTE Kft. az MTI-vel.
2026. 03. 01. 00:05
Megosztás:

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása, ott halad át a világ nyersolaj-kereskedelmének mintegy harmada - mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
2026. 02. 28. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 28. 22:00
Megosztás:

Pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moodys

A felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal a véleményével indokolta a negatív korrekciót, hogy a szerbiai politikai kockázatok jelentős erősödése a korábban vártnál nagyobb visszahúzó erőt gyakorol a szerb gazdaság növekedésére, és lefulladt a szerb EU-csatlakozási folyamat is.
2026. 02. 28. 21:00
Megosztás:

Nem kezdődött el a harmadik világháború, de új korszak kezdődik

Aleksandar Vucic szerb államfő szerint a közel-keleti konfliktus nem jelenti a harmadik világháború kezdetét, ugyanakkor a világ olyan új korszakba lép, amelyben a nemzetközi jog egyre kevésbé lesz meghatározó. Úgy vélte, jelentősen emelkedhet az olaj ára is.
2026. 02. 28. 20:00
Megosztás:

1,71 milliárd dolláros kriptobányászati veszteség után irány az AI: új pályára áll a MARA?

Brutális negyedéves mínuszt jelentett a MARA Holdings, miután a Bitcoin árfolyamesése letarolta a mérleget. A cég azonban nem csupán túlélni akar: mesterséges intelligencia-adatközpontokkal és egy francia energetikai óriás leányvállalatával közösen teljesen új üzleti modellt építene.
2026. 02. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program

A lakásvásárlást tekintve több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start hitelprogram - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a program bevezetése óta eltelt hat hónap eredményeit ismertetve szombaton Debrecenben.
2026. 02. 28. 18:00
Megosztás: