Világgazdasági Részvény eszközalap


Az eszközalap a világ legjelentősebb fejlett és fejlődő gazdasági térségeiben a kiemelkedő teljesítményű és nagy növekedési lehetőségekkel rendelkező vállalatok részvényeibe fektet. Az eszközalapban elsősorban a világ legnagyobb (new-york-i, londoni, hongkongi, sanghaji stb.) tőzsdéin jegyzett, nagy likviditású részvények szerepelnek.

A Világgazdasági Részvény eszközalap rövid és középtávon magas kockázatú befektetésnek minősül, ugyanakkor hosszú távon a kötvénybefektetések hozamát jelentősen meghaladó hozamot érhet el.

Az alap árfolyama

Dátum '24.05.03 '24.05.06 '24.05.07
Árfolyam 3,9757 3,9711 4,0116

Az Alap múltbéli hozamai*

Időszak napi** féléves éves
Hozam 1,02% 19,71% 28,64%
* nem évesített hozamok
** az előző értékelési naphoz viszonyítva

Ajánlásunk

 Vétel

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá. A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.
2024. 05. 09. 07:30
Megosztás:

Egyre többen választanak több streamingszolgáltatót - NMHH kutatás

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.
2024. 05. 09. 07:00
Megosztás:

Lassít az albérletpiac: ismét 250 ezer alá mentek az árak

Fékezett a fővárosi albérletpiac áprilisban: az első negyedév bérletidíj-emelkedése, valamint a 251 ezer forintos lélektani csúcs után 2 százalékkal mérséklődtek az albérletárak Budapesten márciushoz képest – mutat rá legfrissebb albérletpiaci elemzésében a Rentingo.com. A korrekció oka, hogy márciusban csökkenni kezdett a keresleti árszint, és mostanra a februári csúcshoz képest már csak 5 százalékkal kevesebbért keresik a kiadó ingatlanokat. A legfrissebb adatokból az is kiderül, hogy a fővárosi bérlők 40 százaléka liftes házban keres fiatalos, világos, erkélyes lakást, és a legnépszerűbb célpontok a XI., a XIII. és a IX. kerületek, ahol az elmúlt 10 évben sok új lakás épült.
2024. 05. 09. 06:30
Megosztás:

A vasúti árufuvarozás térnyerését segíti az új szegedi intermodális átrakóterminál

Újabb magyarországi intermodális terminál kezdte meg működését, hozzájárulva ezzel a környezetbarát vasúti árufuvarozás elterjedéséhez. Az egykori kiskundorozsmai átrakó területén működő PSP Terminál elsősorban a konténerek és kamionpótkocsik közútról vasútra terelésére fókuszál, de a helyi fejlesztési igényekhez igazodva foglalkozik például ömlesztett építőanyagok kezelésével is. Az MLSZKSZ elengedhetetlennek tartja az új terminálok megjelenését és a vasúthálózat fejlesztését ahhoz, hogy környezetbarát módon tudják kiszolgálni a növekvő áruszállítási igényeket, és teljesíteni lehessen a vállalt magyar klímacélokat.
2024. 05. 09. 06:00
Megosztás:

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.
2024. 05. 09. 05:00
Megosztás:

Hitelkiváltás – vajon itt van már az ideje?

Bizonyos életkörülmények között egy nagyobb lakás vagy autó megvásárlása nem várathat magára, még akkor sem, ha ehhez viszonylag magas kamatozású hitelre is szükségünk van. A gazdaság ciklikussága miatt azonban viszonylag rövid távon előállhat olyan helyzet, melyben már a korábbinál sokkal kedvezőbb kamatok mellett kaphatunk kölcsönt, ezért célszerű a régi hitelt lecserélni egy új, kedvezőbb konstrukcióra. Mivel napjainkban ehhez hasonló folyamatok zajlanak a hitelpiacon, az MBH Bank szakértői összefoglalták, mikor érdemes kiváltanunk régi hiteleinket.
2024. 05. 09. 05:30
Megosztás:

Új - vissza nem térítendő - támogatások segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is.
2024. 05. 09. 04:30
Megosztás:

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.
2024. 05. 09. 04:00
Megosztás:

Átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban

Esztergomban átadták a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. első új hulladékudvarát, ahol a lakosság 40 féle hulladékot adhat le ingyenesen, a hét hat napján - mondta el a cég vezérigazgatója a helyszínen.
2024. 05. 09. 03:30
Megosztás:

Átalakultak a borravalózási szokások a magyaroknál

Továbbra is népszerű a borravaló intézménye Magyarországon, bár a fiatalabbak már jobban meggondolják, mennyivel adjanak többet a szolgáltatásokért - ismerteti felmérése alapján a Hellopay fizetési rendszereket üzemeltető társaság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
2024. 05. 09. 03:00
Megosztás:

Megalakult a "mentes" termékek munkacsoportja

A "mentes" termékek munkacsoportjának megalakulásával bővült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kiemelt szakmai tevékenysége - közölte a NAK szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 09. 02:30
Megosztás:

Kiszámíthatóbb és magasabb színvonalú vízszolgáltatás érhető el Magyarországon

A vízművek integrációjával létrejött, ma már az ország felén szolgáltató állami vállalat hatékonyabb, kiszámíthatóbb és magasabb színvonalú szolgáltatást biztosít a fogyasztóknak - hangoztatta az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára szerdán Mohácson.
2024. 05. 09. 02:00
Megosztás:

Vegyesen változott a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 05. 08. 20:00
Megosztás:

Kevesebb pénz érkezett a kriptopiacra áprilisban, de egyes szereplők így is jól jártak

11%-kal csökkent a teljes kriptopiaci kapitalizáció áprilisban, amely elsősorban makrogazdasági és geopolitikai okokkal magyarázható a Binance Research elemzői szerint. Ugyanakkor, ennek a hónapnak is megvoltak a maga nyertesei: például a likvid restake protokollok és a TON hálózat, miközben a dolláralapú stabilcoinok népszerűsége is töretlen maradt.
2024. 05. 08. 23:00
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2024. 05. 08. 19:00
Megosztás:

Újabb történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
2024. 05. 08. 18:30
Megosztás:

III. MMSZ Műanyagipari Konferencia: A körforgásos gazdaság

Az Energiaügyi Minisztérium, MOL-MOHU Zrt. és a Kék Bolygó Klímavédelmi Befektetési Alapkezelő Zrt. vezetőivel várja a III. MMSZ Műanyagipari Konferencia az érdeklődőket a HUNGEXPO-n május 8-án. Az előadók olyan izgalmas témákat járnak körbe, mint a körforgásos gazdaság, a műanyag-másodnyersanyagok és a környezeti fenntarthatóság. Az előadók között lesz Bűdy László, a myCEPPI Kft. igazgatója is, aki a polimerek piacába enged betekintést.
2024. 05. 08. 15:13
Megosztás:

Emelkedett a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 05. 09. 13:00
Megosztás:

Gyermek elsősegély táblák kerülnek játszóterekre

Gyermek elsősegély információs táblákat helyeznek ki országszerte a játszótereken - jelentette be a Kulturális és Információs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, egy XII. kerületi játszótéren tartott sajtótájékoztatón.
2024. 05. 08. 21:00
Megosztás:

Nyereségesen zárta az Erste Bank az első negyedévet

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után - jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
2024. 05. 08. 20:30
Megosztás:

Az alap árfolyama

Dátum '24.05.03 '24.05.06 '24.05.07
Árfolyam 3,9757 3,9711 4,0116

Az Alap múltbéli hozamai*

Időszak napi** féléves éves
Hozam 1,02% 19,71% 28,64%
* nem évesített hozamok
** az előző értékelési naphoz viszonyítva

Ajánlásunk

 Vétel