(Esszencia) Best Select Pro Vegyes Eszközalap


Az eszközalap célja: kiszámítható kockázatvállalás mellett a mindenkori gazdasági, tőkepiaci helyzetben realizálható befektetési hozamokból minél magasabb részt tegyen elérhetővé az Ügyfelek számára. Ennek érdekében az eszközalap kezelője a mindenkori befektetési környezethez igazodva választja ki azokat a befektetési eszközosztályokat, eszköztípusokat, amelyekkel várakozásai szerint kedvező hozamok érhetők el. Az eszközalapba fektetett tőke védelme érdekében az eszközalap kezelője a mindenkori tőke- és pénzpiaci helyzettől függően úgy alakítja ki az eszközalap befektetési politikáját, hogy az eszközalap adott naptári év utolsó értékelési napján érvényes árfolyama elérje, illetve meghaladja a megelőző naptári év utolsó értékelési napján érvényes árfolyam 80%-át.
Lehetséges eszközalap összetétel: az eszközalap a befektetett tőke védelmének érdekében portfoliójának jelentős részét a Magyar Állam által kibocsátott és garantált rövid hátralevő futamidejű értékpapírokba, illetve rövid lejáratú forint betétekbe fekteti. Emellett olyan kollektív befektetési formákba fektet, amelyekkel a portfóliókezelő várakozásai szerint a mindenkori gazdasági, tőke- és pénzpiaci helyzetben a legmagasabb hozam érhető el. Az előbb említett kollektív befektetési formák mellett a portfóliókezelő állampapírokat és egyéb állam által garantált befektetési eszközöket és készpénzt is tarthat kockázatcsökkentési és likviditási céllal. Amennyiben a portfóliókezelő úgy ítéli meg, akkor az eszközalap hozamának növelése, illetve az árfolyamkockázat csökkentése érdekében devizafedezeti ügyleteket köthet.
Az eszközalaptól várható, kötvényhozamokat meghaladó hozamszint realizálása hosszú távú befektetést igényel, rövid távon az eszközalap hozama jelentős mértékű ingadozást mutathat. A piaci értékelés sajátosságából adódóan az eszközalapban lévő kamatozó eszközök árfolyama, így az eszközalap hozama is ingadozhat. Az eszközalapba befektetett díjakra a Biztosító tőke-, vagy hozamgaranciát nem vállal.

Az alap árfolyama

Dátum '24.03.22 '24.03.25 '24.03.26
Árfolyam 1,9833 1,9826 1,9809

Az Alap múltbéli hozamai*

Időszak napi** féléves éves
Hozam -0,08% 9,18% 18,27%
* nem évesített hozamok
** az előző értékelési naphoz viszonyítva

Ajánlásunk

 Vétel

A Dogecoin20 előértékesítése átlépte a 10 millió dollárt, de még van esély bevásárolni

A Dogecoin20 egy új Shiba Inu témájú, ERC-20-as mém érme, amely az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend. Már az előértékesítés megkezdése után több mint 3 millió dollárt gyűjtött, és a Dogecoin20 mostanra átlépte a 10 millió dolláros összeget. Az érme hamarosan elindul az Uniswap DEX-en, majd ezt követik más Tier 1 tőzsdei bevezetések.
2024. 03. 29. 00:01
Megosztás:

Bővült a MOL Bubi közbringa-szolgáltatás

Öt új MOL Bubi gyűjtőállomással bővült Kelenföldön és Lágymányoson a közbringa-szolgáltatás, így városszerte már 207 helyszínen elérhetők a zöld kerékpárok - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
2024. 03. 29. 03:00
Megosztás:

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat - közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium, miután a kínai-ausztrál kapcsolatok több mint három év után újra javulást mutatnak.
2024. 03. 29. 02:00
Megosztás:

Megjelent a KKV Technológia Plusz Hitelprogram kiírása

Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-t pénteken.
2024. 03. 29. 01:00
Megosztás:

A Világbankkal közösen építenek kórházat Temesváron

A Világbankkal közösen építenek korszerű városi kórházat Temesváron, az együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá a felek a bánsági városban - jelentette be Dominic Fritz temesvári polgármester.
2024. 03. 28. 23:00
Megosztás:

Átalakuló jobboldal az európai parlamenti választások után

A júniusi európai parlamenti választásokig alig három hónap maradt hátra. Szerte az Unióban gyengülő gazdaságok, migrációs és energiapolitikai kihívások nehezítik a tagállamok helyzetét. A konzervatív értékek egy ideje már háttérbe szorultak, mostanra azonban Európa-szerte hatalmas igény mutatkozik a klasszikus értelemben vett konzervatív értékek iránt. A nagy múltú európai konzervatív pártok vajon tartják-e még a lépést választóik igényeivel? Új jobboldali értékek képviselői vehetik kezükbe az irányítást? A Danube Institute eseményén ezeké a kérdéseké volt a főszerep.
2024. 03. 28. 22:00
Megosztás:

Korlátozzák a vasúti forgalmat a Déli pályaudvar és Kelenföld között

Április 2-tól 14-ig karbantartást végeznek Budapesten a Nagyszőlős utca feletti vasúti hídon, ezért korlátozzák a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld között a vonatforgalmat - közölte a Mávinform csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 03. 28. 21:00
Megosztás:

Kriptóelemző Michaël Van De Poppe azt állítja, hogy a Sui erőt mutat majd, a Pepe birtokosok egy új mémcoinra váltanak

A kriptoelemző, Michaël Van De Poppe nemrégiben bika jellegű nyilatkozatot tett a Sui (SUI) kapcsán, előrejelzése szerint tovább erősödhet a kriptovaluta. Eközben a Pepe (PEPE) birtokosok egyre izgatottabbak a KangaMoon (KANG) kapcsán - egy új mémcoin-szenzáció iránt. Ez a negyedik fázisú előértékesítési csillag már 180%-ot emelkedett, és az elemzők 2024-re 0,5 dolláros árat jósolnak neki. Nézzük meg, hogy miért.
2024. 03. 29. 07:00
Megosztás:

Négyszáz forint osztalék kifizetésére tett javaslatot az Alteo

Az Alteo Nyrt. igazgatósága 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetését javasolja részvényenként a 2023-as év után az április 19-i közgyűlésen - tartalmazza a társaság éves közgyűlésére készült előterjesztés, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a héten a forint

Vegyesen alakult csütörtökön a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a forint árfolyama, amely a kereskedési szünnappal rövidített hetet erősödéssel fejezi be.
2024. 03. 28. 19:30
Megosztás:

Erős hónapot zártak a tőzsdék

Vegyes indexekkel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Márciust az indexek több-kevesebb nyereséggel zárták.
2024. 03. 28. 19:00
Megosztás:

Javult az amerikai fogyasztók hangulata

Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban márciusban a Michigani Állami Egyetem havi rendszeres felmérése alapján.
2024. 03. 28. 18:30
Megosztás:

A Mol húzta a magyar tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
2024. 03. 28. 18:05
Megosztás:

Itt az új, 0%-os kamatú vállalkozások számára elérhető 155 milliárd forintos hitelkeret

Európai uniós forrásokból 155,54 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a GINOP Plusz program részeként meghirdetett KKV Technológia Plusz Hitelprogramban. A kölcsön nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra, és április 30-tól igényelhető.
2024. 03. 29. 04:00
Megosztás:

Több mint harmadával nőtt az AKKO Invest árbevétele

Az AKKO Invest Nyrt. konszolidált árbevétele 35 százalékkal 38,2 milliárd forintra nőtt tavaly, míg EBITDA-ja 17 százalékkal 3 milliárd forintra emelkedett - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 17:30
Megosztás:

Izmos negyedévet zárhatnak az amerikai tőzsdeindexek

Egyértelmű irány nélkül kezdték a kereskedést a hónap utolsó napján az amerikai tőzsdeindexek, a negyedévet viszont nagy nyereséggel fejezhetik be.
2024. 03. 28. 17:00
Megosztás:

Egy milliméteres szívbillentyű a kis páciens 7 milliméteres szívében – bemutatták az SZTE Foeto-Maternalis Centrumát

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján bemutatták a 2024. március 1-jén megnyílt Foeto-Maternalis Centrumot (FMC), amely a várandósgondozásban nemzetközi szabványok szerint ígér egészen új minőségű ellátást. Az új szemléletű anya-magzat medicinán alapuló központ a világ csúcstechnológiáját jelentő ultrahangos vizsgálati berendezéssel, fejlett informatikai rendszerrel és jelentős szakmai konzultációs háttérrel kezdte meg működését.
2024. 03. 28. 16:30
Megosztás:

A több évtizede nem látott mértékű infláció tulajdonképpen a leggazdagabbakat tette még vagyonosabbá

Magyarországon legalább 500 millió forint vagyon kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön a leggazdagabb egy százalékba – derült ki a Blochamps Capital pénzügyi tanácsadó cég összeállításából. Karagich István a cég ügyvezetője kiemelte: „elmondható, hogy a világon végig söpört infláció a leggazdagabbak vagyonát gyarapította elsősorban. Soha nem látott mértékben emelkedett a leggazdagabb egy százalék vagyona hazánkban is.”
2024. 03. 28. 16:00
Megosztás:

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

Az elmúlt hónapokat 2023-hoz képest megnövekedett forgalom jellemezte a Velencei-tó környékének ingatlanpiacán is, melyet csak a jelentős túlárazottság fékez. Ezt próbálják kompenzálni a vevők az egyre nagyobb alkukkal.
2024. 03. 28. 15:30
Megosztás:

Miért olyan olcsó a Richter részvény? Mert drága!

Sokan jönnek azzal a kérdéssel, hogy „Miért olyan olcsó a Richter?”. Egyáltalán tényleg olcsó? S ha igen, akkor miért?
2024. 03. 28. 15:00
Megosztás:

Az alap árfolyama

Dátum '24.03.22 '24.03.25 '24.03.26
Árfolyam 1,9833 1,9826 1,9809

Az Alap múltbéli hozamai*

Időszak napi** féléves éves
Hozam -0,08% 9,18% 18,27%
* nem évesített hozamok
** az előző értékelési naphoz viszonyítva

Ajánlásunk

 Vétel