Cél 2035 eszközalap

00.1250.250.3750.50.6250.750.8751

Befektetési célok:
A cél eszközalapok és mögöttes befektetéseik célja hoszszú távon hozam elérése olyan befektetők érdeklődésére számítva, akik megtakarításaikra az eszközalapok nevében szereplő évek (céldátumok) körül tartanak igényt. Az eszközalapok mögött elsődlegesen globális részvények, kötvények, kamatozó értékpapírok és pénzpiaci eszközök állnak, pontos öszszetételük a befektetési politikából adódóan folyamatosan változik, a kockázatos kitettség a lejárati dátumhoz közeledve csökken. Az eszközalap befektetési egységeinek árfolyamát – és így hozamát – az egy befektetési egységre eső nettó eszközérték határozza meg. Hozzávetőleges referenciaösszetétel 2017-ben: 48% amerikai részvény, 32% globális részvény, 14% amerikai kötvény, 6% nemzetközi kötvény (az érvényes MNB árfolyamon forintra váltva).
Megcélzott lakossági befektető:
Jellemzően nagy veszteségtűréssel rendelkező, vagy hosszú befektetési időhorizontú, nyugdíjcéllal megtakarító, vagy átlagosnál nagyobb elméleti tudással, piaci tapasztalattal rendelkező ügyfeleknek ajánlható, akik komoly árfolyamingadozásért cserébe elfogadják a jelentős hozampotenciált.

Az alap árfolyama

Dátum '25.01.20 '25.01.21 '25.01.22
Árfolyam 2,3007 2,2848 2,2842

Az Alap múltbéli hozamai*

Időszak napi** féléves éves
Hozam -0,03% 13,95% 26,33%
* nem évesített hozamok
** az előző értékelési naphoz viszonyítva

Ajánlásunk

 Vétel

Olajba vagy aranyba érdemesebb most befektetni?

A kőolaj ára emelkedett a nemzetközi piacokon, miután a tegnap napvilágot látott API adatok szerint 4,6 millió hordóval csökkent az USA nyersolaj tartaléka az elmúlt héten. Ez november óta a legnagyobb heti csökkenést jelenti.
2025. 03. 26. 14:00
Megosztás:

A legjobb fül-orr-gégész szakorvosok Németországban: Szakértői ellátás nemzetközi páciensek számára

Németország világszerte ismert fejlett egészségügyi rendszeréről, amely magában foglalja a világ vezető fül-orr-gégész (F.O.G.) szakorvosait is.
2025. 03. 26. 11:46
Megosztás:

Nyugdíjkorrekció jön novemberben! Itt a számítás, hogy mennyi!

Az év eleji adatok alapján már látszik, hogy az infláció réme visszatért közénk. A januárban és februárban mért éves áremelkedés mértéke 5,5% illetve 5,6% volt. Az ismert adatok és a piaci trend hatására a jegybank is megemelte az idei évre várt áremelkedési szintet 4,5-5,1 százalékra. Ilyen drágulás mellett azonban a nyugdíjasok részére novemberben már nyugdíjkorrekciót kellene fizetni. De mennyi is lehet ez a kiegészítő összeg?
2025. 03. 27. 01:00
Megosztás:

Romlott az USA fogyasztói bizalma

Az Egyesült Államok fogyasztói bizalma az elmúlt négy év legalacsonyabb szintjére esett márciusban, amit az emelkedő árakkal kapcsolatos aggodalmak és a Trump-adminisztráció vámjai miatti gazdasági bizonytalanság befolyásolt.
2025. 03. 26. 13:30
Megosztás:

Érkezik a kárenyhítő támogatás, segíti a tavaszi munkákat

Március végéig több mint 10 ezer mezőgazdasági termelő részesül a tavaly keletkezett káresemények után mintegy 30 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban. A kifizetéssel érintett terület meghaladja a 260 ezer hektárt - ismertette szerdai közleményében az Agrárminisztérium (AM).
2025. 03. 26. 13:00
Megosztás:

Már 100 termékkategória érhető el az online Árfigyelőben

Újabb 22 termékkategóriával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszer. Így már 100 termékkategóriában, összesen mintegy 3000 különböző élelmiszertermék naponta frissülő ára követhető nyomon a rendszerben, hat kiskereskedelmi lánc országszerte 1231 boltjában - közölte a GVH az MTI-vel szerdán.
2025. 03. 26. 12:00
Megosztás:

Megjelent az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj idei felhívása

Megjelent az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj idei felhívása, melyre a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) május 30-ig várja azon kreatív, innovatív és egyedi vállalkozásfejlesztési programok nevezését, melyek segítik a vállalkozóvá válást és megkönnyítik a vállalkozások mindennapjait - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a minisztérium.
2025. 03. 26. 11:30
Megosztás:

Biztonsági ajtók minden eshetőségre

Sokan nem is tudnak arról, hogy a biztonsági ajtók különböző védelmi szintek szerint is osztályozhatók. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) besorolása segít eligazodni a különböző kategóriák között, így már könnyebb eldönteni, hogy melyik felel meg leginkább az igényeinknek. 
2025. 03. 26. 22:30
Megosztás:

Az öntapadós címkék szerepe a modern vállalkozások működésében

Az üzleti világ folyamatosan változó és fejlődő környezetében a cégeknek minden eszközt meg kell ragadniuk, hogy termékeik kiemelkedjenek a piacon. Napjaink egyik legnépszerűbb módszere az öntapadós címkék használata a termékek jelölésére és azonosítására.
2025. 03. 26. 16:30
Megosztás:

Lakásbiztosítása van? Siessen, már nincs sok idő váltani!

Néhány nap van már csak hátra a lakásbiztosítási kampányból. Addig még mindenki megtalálhatja a neki legmegfelelőbb konstrukciót, akár alacsonyabb díjút, akár magasabb biztosítási összegűt keres. A Bank360.hu összegyűjtötte mire kell figyelni, hogy valóban jól járjunk a váltással.
2025. 03. 26. 11:00
Megosztás:

Miért érdemes héj nélküli tökmagot fogyasztani?

Egyre többen vagyunk úgy az étkezéssel, hogy jó lenne elkezdeni egy egészséges életmódot, támogatni a saját szervezetünket, de ez nem mindig egyszerű. Azonban azt elfelejtjük, hogy akik odafigyelnek a táplálkozásukra, azok akár pénzt is spórolhatnak vele…
2025. 03. 26. 14:30
Megosztás:

Hogyan harcolhatsz a narancsbőr ellen az ajurvéda segítségével?

Irdatlan sok pénzt hajlandóak vagyunk kifizetni a szépségünk érdekében, ami nem kérdés. Nemcsak a különböző kozmetikumokra érvényes ez, hanem a bőrünk kinézetére is. Gondolj csak bele... 
2025. 03. 26. 12:30
Megosztás:

Miért éri meg címkenyomtatót vásárolni?

Pénzügyi szempontból is okos lépés lehet egy címkenyomtató beszerzése, hiszen egy vállalkozás növekedésével egyre több olyan adminisztratív és logisztikai feladat merül fel, amelyet érdemes automatizálni vagy egyszerűsíteni.
2025. 03. 26. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak szerdán a befektetők?

Az eddig vártnál enyhébb vámbejelentések lehetőségének híre az ázsiai és csendes-óceáni térség piacain is kedvező fogadtatásra talált. A legnagyobb indexek pozitív tartományban álltak a záráshoz közeledve.
2025. 03. 26. 10:00
Megosztás:

Európában emelkedtek, a tengerentúlon estek a hozamok

A német IFO index tovább javult, az USA-ban pedig vártnál jobban, vagy legalább azzal megegyezően javultak a lakáspiaci adatok, de tovább esett a fogyasztói bizalom.
2025. 03. 26. 09:30
Megosztás:

Emelkedtek a vezető Wall Street-i indexek

A vámháború korábban kommunikáltnál visszafogottabb folytatásának híre a tengerentúli tőzsdéken is javította a hangulatot, a vezető indexek hétfőt követően kedden is emelkedni tudtak, bár kisebb léptékben.
2025. 03. 26. 08:00
Megosztás:

Emelkedtek a mértékadó nyugat-európai tőzsdék; új csúcson a BUX és az OTP

Egyre közelebb kerülünk április 2-ához, amikorra a Trump-adminisztráció több vámintézkedés bejelentését is ígérte.
2025. 03. 26. 08:30
Megosztás:

Prémium libamáj antibiotikum nélkül: új fejlesztésben vett részt a MATE

Antibiotikummentes, prémium libamáj-előállítás tenyésztés-tartástechnológiájának fejlesztésében működtek közre a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói, a konzorciumban megvalósuló kutatás az Integrál Zrt.-vel és a Nemzeti Biodiverzitás-és Génmegőrzési Központtal együttműködésben jött létre - közölte az egyetem az MTI-vel kedden.
2025. 03. 26. 00:30
Megosztás:

Stratégiai megállapodást kötött az Alfa Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége

Stratégiai megállapodást kötött az Alfa Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ) a szakember-utánpótlás biztosítása érdekében - közölték az együttműködés résztvevői az MTI-hez kedden eljuttatott közös közleményükben.
2025. 03. 26. 00:05
Megosztás:

Mindenki a DuragDoge kriptovalutáról beszél – az adatok is azt mutatják, hogy ez több, mint egyszerű hype

A kultúraváltás élére állva, miszerint a mém coinok többek lehetnek, mint puszta hype – mert azok identitást, kreativitást és egy nagyobb mozgalmat tükröznek –, a Durag Doge ($DURAG) merész és innovatív megközelítése révén komoly figyelmet váltott ki a kriptoközösségben.
2025. 03. 26. 09:00
Megosztás:

Az alap árfolyama

Dátum '25.01.20 '25.01.21 '25.01.22
Árfolyam 2,3007 2,2848 2,2842

Az Alap múltbéli hozamai*

Időszak napi** féléves éves
Hozam -0,03% 13,95% 26,33%
* nem évesített hozamok
** az előző értékelési naphoz viszonyítva

Ajánlásunk

 Vétel