AMUNDI MAGYAR INDEXKÖVETŐ RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP U SOROZAT
Az alap árfolyama
Dátum | '22.10.21 | '22.10.24 | '22.10.26 |
---|---|---|---|
Árfolyam | 4,2210 | 4,1850 | 4,2329 |
Az Alap múltbéli hozamai*
Időszak | napi** | féléves | éves |
---|---|---|---|
Hozam | 1,14% | -3,92% | -27,26% |
** az előző értékelési naphoz viszonyítva
Ajánlásunk
- TartásA befektetési alap célja, hogy az ügyfelek számára könnyen elérhetővé tegye a Budapesti Értéktőzsdén forgalmazott részvények árfolyammozgását követő BUX index teljesítményét. Ennek érdekében az alapkezelő a BUX index összetételéhez közelítő részvénykosarat alakít ki. Az alap részvénybefektetései csak a BUX index tagjaiból állhatnak, elsősorban direkt részvénybefektetések formájában, de származtatott ügyleteken keresztül is megvalósíthatók ezek a befektetések. Az alap befektetései között az egyes részvények súlya az adott papírok indexbeli súlyától maximum öt százalékponttal térhet el, a származtatott ügyletekből származó pozíciókat is figyelembe véve. Az alap a működéshez szükséges likviditás biztosítása érdekében a részvénypiaci befektetéseken kívül elsősorban magyar állampapírokból, bankbetétekből és egyéb pénzpiaci eszközökből álló portfóliórészt is kialakíthat.
Referenciaindex: 100% BUX index
Megcélzott ügyfélkör: A befektetési alap azok számára jó választás, akik hosszú távon várhatóan magas hozam elérése érdekében magas kockázatot hajlandóak vállalni. Ez az alap adott esetben nem megfelelő olyan befektetők számára, akik 3 éven belül ki akarják venni az alapból a pénzüket.
Az alap árfolyama
Dátum | '22.10.21 | '22.10.24 | '22.10.26 |
---|---|---|---|
Árfolyam | 4,2210 | 4,1850 | 4,2329 |
Az Alap múltbéli hozamai*
Időszak | napi** | féléves | éves |
---|---|---|---|
Hozam | 1,14% | -3,92% | -27,26% |
** az előző értékelési naphoz viszonyítva
Ajánlásunk
- TartásVarsó műholdprogramra vesz fel hitelt az EIB-től
Lengyelország 300 millió eurós hitelt vesz fel az Európai Beruházási Banktól (EIB) az európai légvédelmi projekt részét képező lengyel-francia műholdprogramra - jelentette be Donald Tusk lengyel kormányfő hétfőn Varsóban, Nadia Calvino EIB-elnökkel közös sajtókonferenciáján.
Élénk lehet az idei nyár a nyaralók piacán – néhol még olcsóbban lehet vásárolni, mint tavaly
A nyaralók piacán sokkal nagyobb lett a választék az elmúlt évekhez képest. Több mint 11 ezer eladó lakóingatlan található a nyaralóövezetek part menti településein, ami tavalyhoz képest 8 százalékkal, 2022. májusához képest pedig több 40 százalékkal nagyobb kínálatot jelent.
Semmi nem ment meg minket: egyre több pénzzel tartozunk majd a bankoknak
Újabb csúcsra jutott a lakosság fennálló lakáshitel-állománya és az állomány bővülése is. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a következő hónapokban az alacsony kamatozás mellett elérhető akár 50 millió forintos CSOK Plusz által hajtott hitelkereslet-bővülés, valamint az ingatlanárakban prognosztizálható emelkedés felgyorsíthatja a hitelállomány bővülését.
A kínai jegybank szinten tartotta az éves alapkamatot és az ötéves kamatlábat
A kínai központi bank az elemzői várakozásoknak megfelelően történelmi mélyponton, 3,45 százalékon tartotta az egyéves hitelek referenciakamatát (Loan Prime Rate/LPR) hétfői döntésével, és ugyancsak rekordalacsony, 3,95 százalék maradt az ötéves lejáratú hitelek kamata.
Rugalmas kockázatértékelésre van szükség a pénzügyi bűnözés elleni küzdelemben
A pénzügyi szolgáltató központoknál (bankok, biztosítók) hatékony, rugalmas és információvezérelt kockázatértékelésre van szükség a pénzügyi bűnözés (például a csalások) elleni küzdelemben - állítja a Deloitte tanácsadó cég az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Egyre többen rendelkeznek adójuk 1+1 százalékáról
Hétmilliárd forinttal többet ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából a mostani bevallásukban, mint tavaly, az eSZJA portálra belépők száma pedig meghaladta a 4 milliót - közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, szombaton az MTI-vel.
A 3 legjobb kriptodeviza, amit érdemes megvásárolni az NFT piac fellendülése előtt
Az NFT-ket komoly kritikák érik, de ennek oka az, hogy olyan emberek által lettek túlértékelve, akik nem értik a digitális eredetik lehetőségeit. Az NFT-ket széles körben alkalmazzák az online játék szektorban, amelynek értéke majdnem 250 millió dollár. Ez egy olyan piac, amit nem érdemes kihagyni. A legjobb kriptodevizák, amelyeket most érdemes megvásárolni, mind tartalmaznak valamilyen NFT elemet, mivel az NFT piac hamarosan az egekbe fog szökni.
Nemzetünk értéke a kisbéri ménes
A magyarság hagyományainak, kultúrájának évezredek óta szerves része a ló, és századokon átívelő értéke a kisbéri ménes - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Kisbéri Lovarda Északi Istállójának átadásán, pénteken az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.
Az alap árfolyama
Dátum | '22.10.21 | '22.10.24 | '22.10.26 |
---|---|---|---|
Árfolyam | 4,2210 | 4,1850 | 4,2329 |
Az Alap múltbéli hozamai*
Időszak | napi** | féléves | éves |
---|---|---|---|
Hozam | 1,14% | -3,92% | -27,26% |
** az előző értékelési naphoz viszonyítva