Bérezésükkel elégedetlen egészségügyi alkalmazottak tüntettek

Bérezésükkel elégedetlen romániai egészségügyi alkalmazottak vonultak szerdán a bukaresti kormányépület elé demonstrálni.

Bérezésükkel elégedetlen egészségügyi alkalmazottak tüntettek

A több mint százezer taggal rendelkező Sanitas szakszervezet szervezésében több ezer tüntető érkezett mintegy 150 busszal Bukarestbe az ország minden tájáról. A Sanitas szakszervezet az öt éve hatályos közalkalmazotti bértörvény által előirányzott, de rendre elnapolt béremelések maradéktalan folyósítását követeli, és tiltakozik az ellen, hogy - az uniós helyreállítási alap lehívásának feltételeként - Románia kötelezettséget vállalt Brüsszelben a bérpótlékok korlátozására.

A szakszervezet elfogadhatatlannak tartja, hogy a bukaresti parlamenti olyan bértörvényt fogadjon el, amely az alapbér 20 százalékára korlátozza a közalkalmazotti bérpótlékokat. A Sanitas szerint egy ilyen jogszabály fő vesztesei az egészségügyben és szociális ellátásban dolgozók lesznek.

A tüntetők az ellen is tiltakoztak, hogy az ágazat korábbi bérfejlesztéseiből csak az orvosok, mentősök és ápolók részesültek, míg a leginkább rászorulók - kisegítő személyzet, irodisták, felcserek - bérezési szintje megmaradt a 2018-as szinten. "Nem kérünk többletjogokat, csak azt követeljük, hogy a hatóságok tartsák tiszteletben, amit ők maguk törvénybe foglaltak" - mutatott rá a Sanitas közleménye.

Az elszabadult energiaárak és a 15 százalékot közelítő infláció közepette Romániában egymást érik a szakszervezeti megmozdulások az állami szektorban, miután az idei költségvetés megtervezésekor az államháztartási hiány leszorítása érdekében a kormány elnapolta a korábban tervezett közalkalmazotti béremelések egy részét. A nagykoalíciós kormány májusban, 1,1 milliárd euró (440 milliárd forint) értékű gazdasági és szociális intézkedéscsomagról döntött, amely július elsejétől a közszférában is béremeléseket irányoz elő: a közalkalmazottak egyelőre a 25 százalékát kapnák meg annak a béremelésnek, amely az egységes bértörvény alapján megilletné őket.

Kovács Zoltán: az államigazgatás tudja kezelni a tartós hideg okozta helyzetet

A magyar államigazgatás, az érintett területen dolgozó emberek, intézmények készen állnak arra, hogy a tartós hideg okozta helyzetet kompetensen és szakértően tudják kezelni - jelentette ki Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
2026. 01. 12. 01:00
Megosztás:

Extrém hideg lehet hétfő reggel az ország több részén

Extrém hideg lehet hétfő reggel az ország több pontján, nagy területen csökkenhet mínusz 15 Celsius-fok alá a hőmérséklet, egyes helyeken akár mínusz 20 foknál is hidegebb lehet - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
2026. 01. 12. 00:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 01. 11. 23:00
Megosztás:

Ma emelkedik a piac? A befektetők átcsoportosítják nyereségüket a legjobb 2026-os kripto előértékesítésbe

A piac ma bikás hangulatban van, számos kriptovaluta zöld tartományban forog. Ez a pozitív trend vásárlási hullámot indított el a befektetők körében. Ugyanakkor a legtöbb vezető kriptoeszköz az elmúlt héten csak mérsékelt nyereséget ért el, így azok a befektetők, akik a legjobb altcoinokat keresik vásárlásra, elkezdték keresni a nagyobb potenciállal bíró előértékesítéseket.
2026. 01. 11. 22:00
Megosztás:

A BNB 902 dollárig emelkedett: diverzifikálj a legígéretesebb kriptó előértékesítésbe, a Digitap-ba ($TAP)

A kriptopiac 2026-ot újult lendülettel kezdte, és a BNB gyorsan reagált erre. Az árfolyam a hét elején átlépte a 900 dolláros szintet, és rövid időre elérte a 902 dollárt is, mielőtt a szélesebb piaci konszolidáció visszahúzta volna 890 dollár alá. Bár ez a mozgás megerősítette, hogy a vevők továbbra is aktívak, egyben emlékeztette a kereskedőket arra is, milyen gyorsan kifulladhat a lendület, ha csökken a likviditás.
2026. 01. 11. 20:00
Megosztás:

Megegyezésre szólította fel Kubát az amerikai elnök

Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. 01. 11. 19:00
Megosztás:

Francia gazdasági miniszter: az EU-nak jobban kellene védenie a belső piacát

Az Európai Uniónak "gyorsabban, összehangoltabban és hatékonyabban" kell megvédenie belső piacát, különösen a kínai termékek beáramlásával szemben - jelentette ki Sébastien Martin francia ipari miniszter vasárnap.
2026. 01. 11. 18:00
Megosztás:

A fogyatékossággal élők és közösségeik 2026-ban is számíthatnak a kormányra

Magyarország kormánya elkötelezett a civil szervezetek támogatása mellett, szolgáltató államként stabil és kiszámítható működési feltételeket biztosítanak számukra, költségvetési forrással, modern eszközökkel, sikeres programokkal támogatják őket - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban.
2026. 01. 11. 17:00
Megosztás:

A román kormány többletbevételt remél az ingatlan- és gépjárműadó emelésétől

A román kormány szerint mintegy 3,7 milliárd lejes (280 milliárd forint) többletbevételt eredményezhet az önkormányzatok számára 2026-ban az ingatlan- és gépjárműadó januártól bevezetett emelése, ez 30 százalékos növekedést jelent 2025-höz képest.
2026. 01. 11. 16:00
Megosztás:

Az EU-Mercosur megállapodás ellen tiltakozó gazdák akadályozzák több autópálya forgalmát Belgiumban

Több autópálya forgalmát is akadályozza az Európai Unió-Mercosur kereskedelmi megállapodás aláírása ellen tiltakozó gazdák napok óta tartó megmozdulása Belgiumban - tájékoztatott a belga rendőrség a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap vasárnapi jelentése szerint.
2026. 01. 11. 15:00
Megosztás:

Cipőt, kabátot, takarót kér a rászoruló emberek számára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A rendkívüli hidegben a tervezettnél gyorsabban fogynak a hajléktalanellátásban gyakran pótlásra szoruló ruhaneműk, ezért több vidéki városban és Budapesten is a lakosság segítségét kéri a Magyar Máltai Szeretetszolgálat - közölte a karitatív szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 01. 11. 14:00
Megosztás:

Meteorológia: országos átlagban mínusz 12 Celsius-fok volt vasárnap hajnalban

Bár új szezonrekord nem született, a szombat éjszaka is zimankós volt: országos átlagban mínusz 12 fokig csökkent a hőmérséklet - írta a HungaroMet Zrt. vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 01. 11. 13:00
Megosztás:

Mikor kell visszafizetni a közszolgálati otthontámogatást? Ezek a hibák milliókba kerülhetnek!

A otthontámogatás egy rendkívül kedvező, vissza nem térítendő juttatás, amely az önrész előteremtésében vagy a havi törlesztőrészletek csökkentésében nyújt hatalmas segítséget a közszolgálatban dolgozóknak. Azonban, mint minden állami támogatásnak, ennek is szigorú feltételei vannak. Ha ezeket nem tartjuk be, a támogatást kamatostul kell visszafizetni.
2026. 01. 11. 12:00
Megosztás:

A B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján - közölte a létesítményüzemeltetési szolgáltatásokat nyújtó vállalat az MTI-vel.
2026. 01. 11. 11:00
Megosztás:

Indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje

Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.
2026. 01. 11. 10:00
Megosztás:

Az új évben is ingyenesen segíti a nyelvtanulást a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul

A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul térítésmentesen elérhető platform nemcsak a diákoknak és a tanároknak, hanem a Kréta-azonosítóval rendelkező szülőknek is lehetőséget ad a fejlődésre, a tanulásra, a nyelvtudásuk felfrissítésére.
2026. 01. 11. 09:00
Megosztás:

Tetőzhetett a budapesti lakásár-növekedés

Miközben több vármegyében fokozódott a lakások és házak áremelkedése tavaly év végén, Budapesten, ha csak kicsit is, de mérséklődött a drágulás üteme - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. Ennek ellenére a főváros legolcsóbb kerületei is vetekszenek a legdrágább vármegyeszékhelyek hirdetési négyzetméteráraival.
2026. 01. 11. 08:00
Megosztás:

Tovább zuhant decemberben a FAO élelmiszerár-indexe, hiába drágult a gabona

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) pénteken kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint decemberben tovább csökkentek az élelmiszerárak az előző hónaphoz képest, mivel a tejtermékek, a hús és a növényi olajok jegyzéseinek visszaesése ellensúlyozta a gabonafélék és a cukor árának emelkedését.
2026. 01. 11. 07:00
Megosztás:

Otthon Start: mit okozna, ha eltörölnék a támogatott lakáshitelt?

Az MNB lakáshitel statisztikái alapján 273,99 milliárd forint összegben kötöttek szerződést a magyarok novemberben. Ezen összegből 222,64 milliárd forint kapcsolódott valamilyen támogatott kölcsönhöz. Ez a teljes havi összeg 81,26 százaléka, mondhatni csak minden ötödik forintot helyeztek ki a bankok piaci alapon. De ez egy jó hír, vagy inkább probléma?
2026. 01. 11. 06:00
Megosztás:

Ukrán elnök: Kijev vizsgálja a Donyec-medencei gazdasági övezet létrehozására vonatkozó amerikai javaslatot

Ukrajna vizsgálja az Egyesült Államoknak azt a javaslatát, hogy szabad gazdasági övezet hozzanak létre a Donyec-medencében a háború lezárása után - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Bloomberg hírügynökségnek adott nyilatkozatában, amelyet az UNIAN ukrán hírügynökség szemlézett szombaton.
2026. 01. 11. 05:00
Megosztás: