Bernanke szerint jók a világgazdaság növekedésének kilátásai

Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) elnöke, Ben Bernanke úgy véli, "rövid távon jók a növekedés visszatértének kilátásai" világszerte. (ProfitLine.hu)

Elemzők értékelése szerint a Fed elnöke a pénteken elhangzott előadásában az eddigi legerősebb jelzést adta arra, hogy szerinte kézzelfogható közelségbe került a javulás kezdete. A Fed éves kongresszusán, Wyoming szövetségi államban mondott helyzetértékelésében azonban Bernanke arra is figyelmeztetett, hogy a felépülés viszonylag lassú lesz, különösen az elején, a nagy munkanélküliség csak fokozatosan fog csökkenni, és nem múltak el a kockázatok.

 

Rámutatott, hogy a világ tőke- és pénzpiacain továbbra is lényeges kihívásokat kell leküzdeni, és még mindig feszültségforrás, hogy a háztartások és a vállalatok nehezen jutnak hitelhez. Bernanke hangsúlyozta, a válság egyik legfontosabb tanulsága az, hogy sürgősen orvosolni kell a pénzügyi rendszer szerkezeti gyengeségeit, legfőképpen meg kell változtatni azt a módot, ahogyan a kormányok meghatározzák a szabályokat, és felügyelik azok működését.

 

A Fed Kansas City-i részlege szervezte rendezvényen - amelyre a világ minden részéről meghívták a központi bankok vezető tisztviselőit - Bernanke elmondta: Németország, Franciaország és Japán már kijutott a recesszióból, és stabilizálódni látszik az amerikai gazdaság is, amely a pusztító pénzügyi válság és a fájdalmas gazdasági visszaesés miatt csaknem 7 millió munkahelyet vesztett el. A Fed elnöke méltatta, hogy az 1930-as évek válságával szemben, amikor a kormányok többnyire nem sokat vagy semmit sem tettek, és politikai megosztottság uralkodott közöttük, tavaly határozott és kielégítő volt a nemzetközi politikai, gazdasági és pénzügyi együttműködés a kríziskezelésben.

 

A jó együttműködés nélkül az októberi pánik tovább erősödött volna, még több nagy pénzintézet omlott volna össze, és komoly kockázat fenyegette volna a globális pénzügyi rendszer működését. Bernanke szerint a legrosszabb forgatókönyvet sikerült elkerülni, de fel kell építeni egy új pénzügyi szabályozási keretet, hogy ne ismétlődhessenek meg az utóbbi két év eseményei.

 

A The Washington Post pénteken már azt mérlegelte, milyen érvek szólnak amellett és az ellen, hogy Barack Obama elnök újabb négy évre meghosszabbítsa a világ legerősebb központi bankjának elnöki tisztében Bernankét, akinek megbízatása január 31-én jár le. Bernanke kivezette a szakadékból az amerikai gazdaságot, átalakította a Fed működését, új hitelprogramokat teremtett. Megtartása mellett szól a folyamatosság érdeke, és az, hogy Obamának sűrű törvényalkotási tervei vannak, egy új személy kijelölése sok figyelmet vonna el. Ami miatt viszont Obama a meghosszabbítást elvetheti:

 

Bernanke nem tudta megakadályozni a nemzedékek óta legsúlyosabb válság és recesszió bekövetkeztét, és a gazdaság még mindig szörnyű állapotban van. Kereskedelmi bankoknál korábban betöltött vezető állásaiban olyan döntéseket hozott, amelyek szorosan kötődnek a válság előtti helyzethez, az azt kiváltó folyamatokhoz, hibákhoz. Ugyancsak Bernanke ellen szól az, hogy a bírálók szerint nincs szükség még egy olyan tekintélyű Fed-elnökre, amilyen Alan Greenspan volt, akinek nagy befolyása sokak szerint szerepet játszott a válságot előidéző hibákban. Ekképp összegezte az újság a Bernanke mellett és ellene szóló érveket, de azt is őszintén hozzátette: Bernanke helyére nincs igazán jó más jelölt.


Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás:

Miért ennyire fontosak az amerikai állampapírhozamok a stabilcoin-kibocsátóknak?

A stabilcoinok első pillantásra egyszerű digitális dollároknak tűnnek: egy USDT vagy USDC célja, hogy nagyjából egy amerikai dollárt érjen. A háttérben azonban egy rendkívül jövedelmező üzleti modell működik, amely szorosan összekapcsolja a kriptopiacot az amerikai állampapírpiaccal és a Federal Reserve kamatpolitikájával. Minél magasabbak a rövid lejáratú amerikai állampapírok hozamai, annál több kamatbevételt termelhetnek a stabilcoin-kibocsátók tartalékai.
2026. 09. 05. 15:00
Megosztás:

A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
2026. 09. 05. 14:00
Megosztás:

21 bank közös stabilcoinja jöhet: valódi kihívó lehet az USDT és az USDC számára?

Huszonegy globális pénzügyi intézmény közös dolláralapú stabilcoin bevezetésére készül, amely a tervek szerint 2027 első felében indulhat el. A projekt mögött olyan nagybankok állnak, mint a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és az UBS, ezért az új token már a rajtnál jelentős intézményi kapcsolatrendszerrel rendelkezhet. A valódi kérdés azonban nem az, hány bank támogatja, hanem az, hogy képes lesz-e olyan likviditást, elérhetőséget és használhatóságot biztosítani, mint az USDT és az USDC.
2026. 09. 05. 13:00
Megosztás:

Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot

Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot hoz létre a kormány a természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében - közölte Köböl Anita kormányszóvivő pénteken.
2026. 09. 05. 12:00
Megosztás:

Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás:

Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás:

Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás: