Betiltották a Facebookot és az Instagramot Oroszországban

Betiltotta a Facebookot és az Instagramot hétfőn Oroszországban egy moszkvai bíróság, miután anyacégüket, az amerikai Meta Platforms IT-óriásvállalatot "szélsőségesnek" minősítette.

Betiltották a Facebookot és az Instagramot Oroszországban

Az orosz főügyészség követelése nyomán meghozott ítélet azonnal hatályba lépett. Az ugyancsak a Meta által birtokolt WhatsApp messengert a verdikt nem érinti.

A TASZSZ szerint az ügyben a főügyészég nyújtott be keresetet, miután a két közösségi médium több országban visszavonta az erőszakra buzdító üzenetekre vonatkozó tilalmát Vlagyimir Putyin orosz elnök és az általa február 24-én Ukrajnába vezényelt orosz csapatok esetében.

A hétfői bírósági ítélet a Meta és struktúrái számára megtiltotta, hogy üzleti tevékenységet folytassanak, valamint hogy irodákat működtessenek Oroszországban. A tilalom az Instagramot és a Facebookot érinti, amelyet az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) már eddig is blokkolt az országban. Az elsőt az erőszakra történő bujtogatás, a másikat orosz médiumok letiltása címén.

Az orosz főügyészség szerint a Meta közösségi oldalai nagymértékben befolyásolják a közvéleményt, maga a vállalat pedig "alternatív valóságot" hozott létre, amelyben gyűlöletet szított az oroszok ellen. A Roszkomnadzor arra hívta fel a figyelmet, hogy az ukrajnai háború kitörése nyomán az Instagramon 4600 olyan bejegyzést tettek közzé, amely hazugságot terjesztett az orosz hadseregről és több mint 1800 olyan felhívást, amely részvételre buzdított nem engedélyezett tüntetéseken. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ragaszkodott a vállalat azonnali betiltásához, mert szerinte tevékenysége Oroszország és fegyveres erői ellen irányult.

A Meta Platforms a tárgyalás elhalasztását, valamint nyelvészeti szakvéleményt elkészíttetését kérte azokról a nyilatkozatokról, amelyek a főügyészség kérelmének indokául szolgáltak, de elutasító választ kapott. A Meta egyik képviselője a bíróságon azt mondta, hogy a vállalat megváltoztatta a politikáját, és elfogadhatatlannak nyilvánítja a ruszofóbiát, valamint a felhívásokat az oroszok elleni erőszakra. Azt hangoztatta, hogy az oroszok jelenléte a közösségi hálózatokon, amelyeket 2 milliárd ember használ világszerte, fontos tényező a globális kommunikációban és az üzleti tevékenységben.

A kereset indoklása szerint a Meta március 11-én engedélyezte, hogy olyan információkat tegyenek közzé az oldalain, amelyek az orosz hadsereg elleni erőszakra szólítanak fel az ukrajnai háborúval kapcsolatban. A hasonló uszítás a civilek ellen továbbra is tilos. Az ügyről elsőként beszámoló Reuters brit hírügynökség azt írta, hogy a katonák gyilkolására vonatkozó felszólítást 12 országban, Azerbajdzsánban, Örményországban, Észtországban, Georgiában, Magyarországban, Lettországban, Litvániában, Lengyelországban, Romániában, Oroszországban, Szlovákiában és Ukrajnában engedélyezték. A Vlagyimir Putyin orosz és az Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök elleni uszítást az oroszországi, lengyelországi és ukrajnai felhasználók számára tették lehetővé.

A Facebook blokkolásának lehetősége már 2017-ben felmerült Oroszországban mert a vállalat nem tartotta be a személyes adatok helyi tárolására vonatkozó törvényt. A bíróság többször is megbírságolta a közösségi hálózatot, amely a bírságokat ki is fizette.

2021-ben a Facebookot 43 millió rubeles (a rubel jelenleg mintegy 3,2 forintot ér) bírsággal sújtották, mert nem távolította el Oroszországban a tiltott tartalmakat. Ebből a bírságból 26 millió rubelt a cég már kifizetett. Októberben a Facebook és az Instagram késéssel ugyan, de törölte az Oroszországban tiltott tartalmakat. Decemberben a Metát először sújtották egy 1,99 milliárd rubeles összegű, tárgyalható bírsággal, amelyet nem fizetett ki.

A helyzet az ukrajnai háború és a nyugati szankciók teremtette légkörben tovább éleződött. A Meta közösségi hálózatai megtiltották az orosz felhasználóknak, hogy reklámkampányokat indítsanak, az Instagram leállította a felhasználók oroszországi és ukrajnai követőire vonatkozó információk megjelenítését és Stories funkcióban elkezdte címkézni az orosz állami média linkjeit tartalmazó történeteket. A Facebook az RT-hez, a Sputnikhoz és más, egyebek között állami tulajdonú állami médiumokhoz korlátozta a hozzáférést.

A Roszkomnadzor követelte, hogy a Facebook szüntesse meg a blokkolást, és február 25-én lassítani kezdte, majd március 4-én teljesen blokkolta a közösségi hálózat forgalmát. A főügyészség március 11-én nyújtott be keresetet a Meta szélsőséges szervezetetté nyilvánításáért és betiltásáért. A Nyomozó Bizottság (SZK) vizsgálatot indított "egy amerikai cég alkalmazottai részéről" történt, erőszakra és oroszok meggyilkolására történő felhívások címén. Az Instagramot március 14-én blokkolták.

Hivatalos kommentárok szerint a Facebook és az Instagram felhasználóit nem fogják büntetőeljárás alá vonni szélsőségesség címén, és nem fogják őket profiljuk törlésére kötelezni. A kisebbségi részvényesek sem számítanak majd szélsőségesek cinkosainak. Több ügyvéd ugyanakkor úgy nyilatkozott a TASZSZ-nak, hogy a Facebookon és az Instagramon történő reklámvásárlás a szélsőségesség finanszírozásaként értelmezhető. Felmerült az ítélet visszavonásának lehetősége is abban az esetben, ha a Meta hivatalosan elismeri és orvosolja az elkövetett jogsértéseket.


Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás:

Drónnal dolgozik a vállalkozása? Egyetlen baleset milliós kárt is okozhat

A drónok már nem a jövőt jelentik – a jelen gazdaságának fontos eszközei.
2026. 06. 13. 20:00
Megosztás:

K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot

Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai szerint a fiatalok elsősorban autóvásárlásra fordítják a legfeljebb 4 millió forintos, kamatmentes forrást, míg a második leggyakoribb felhasználási cél az ingatlancélú költés. Az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg megközelíti a 3,9 millió forintot, ami arra utal, hogy az ügyfelek többsége közel a maximálisan elérhető összeget veszi igénybe.
2026. 06. 13. 19:00
Megosztás: