Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

Sajnálatos módon az ünnepek alatt is történnek tragédiák, sőt, bizonyos káresemények száma még meg is ugrik a karácsonyi időszakban. Ilyen tipikus káresemény a lakástűz, melyek száma december utolsó hetében érezhetően megemelkedik. A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

Sajnálatos módon az ördög még az ünnepek idején sem alszik, amit mi sem bizonyíthatna jobban, minthogy a karácsonyi időszakban is számos lakástűz, illetve egyéb baleset történik Magyarországon. Sőt mi több, előbbiek száma még meg is emelkedik december utolsó napjaiban. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának korábbi nyilatkozataiból tudható, hogy naponta átlagosan 15-16 lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, ám ez a szám télen 20-24-re, a karácsonyi ünnepek idején pedig akár 30-ra is emelkedik.

A tűzesetek számának emelkedését persze könnyű megmagyarázni – a sötét, hideg napokon mindenki sokkal több időt tölt otthon, ezáltal pedig több elektromos eszközt használunk. Ez értelemszerűen fokozottan igaz az ünnepekre, ráadásul az év ezen időszakában szinte mindenki olyan tűzveszélyes kiegészítőkkel dekorálja az otthonát, mint például az adventi koszorú, gyertyák, fényfüzérek, illetve maga a karácsonyfa. Ugyancsak jellemző, hogy az ünnepek alatt többet főzünk, egyszerre akár több főzőlapon és a sütőben is készülnek az ételek. Végül pedig december 31-én és január 1-jén sokan tűzijátékoznak, amik ugyancsak növelik a lakástüzek számát.
Látható tehát, hogy kifejezetten „veszélyes” időszaka közeleg az évnek, így hazai biztosítókat kérdeztük arról, mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Allianz Biztosító

Az Allianz Biztosító szerint a téli időszakban megnő az otthonokban a veszélyforrások lehetősége. Általánosságban elmondható, hogy gyakrabban fordulnak elő tűzkárok a fűtési idényhez kapcsolódóan, például a kazánok karbantartásának hiánya vagy a kémények éves tisztításának elmaradása miatt. Az Allianz lakásbiztosítási káradatai szerint az éves szinten bejelentett tűzkárok több mint 40 százaléka ebben az időszakban, november és február között történik. A tűzkárok esetében az átlagos kárkifizetések több mint tízszeresei az átlag lakásbiztosítási károkénak, a tavalyi téli időszakban pedig három tűzeset is volt, ami jelentős, 30 millió forint feletti kárkifizetést eredményezett.

Kifejezetten a decemberi hónapot vizsgálva pedig megállapítható, hogy a tavalyi évben több mint 30%-kal több tűzeset történt, mint egy átlagos hónapban, a kárkifizetések összege több mint 80%-kal volt magasabb, a legnagyobb kár pedig egy csaknem 40 millió forintos összegű tűzesethez kapcsolódott, amely elektromos zárlat miatt következett be. A tűzkárokra szóló fedezet az Allianz lakástermékeinek alapbiztosításában megtalálható, és a füst- és koromszennyezésre is kiterjed. 

Az ünnepi készülődés során az adventi koszorúk, gyertyák, csillagszórók, vagy akár az elektromos hálózat túlterhelésének (pl.: túlzott, szabálytalan díszkivilágítás illetve elektromos radiátorok, rossz minőségű hosszabbítók használata) következtében gyakrabban fordulnak elő tűzesetek a lakásokban, mint az év többi napján, de a szilveszteri petárdázás is különösen veszélyes lehet.A karácsonyi díszek felhelyezése során is gyakran fordul elő személyi sérüléssel járó baleset, például, hogy valaki leesik a létráról, és csonttörést szenved. Emellett a házi kedvencek, különösen a macskák, gyakran vonzódnak a színes díszekhez, és izgatottak lehetnek miattuk. Ezért célszerű nagyobb figyelmet fordítani rájuk, mert ha felugranak a fára, az elborulhat, és az égő gyertya vagy csillagszóró miatt nagyobb baj is történhet.

K&H Biztosító

A K&H Biztosító a Bank360 kérdésére elárulta, hogy néhány évvel ezelőtt egy adventi koszorú okozott egy kisebb lakástüzet, ugyanakkor a biztosítóhoz bejelentett károk jellemzően az időjáráshoz köthetők – ilyenek például a vezetékfagyás vagy a viharkár. A decemberben bejelentett károk esetében sem jellemző a kifejezetten karácsonyi ünnepekhez köthető kár-típusok számának megemelkedése. A káreseményekre kifizetett átlagos összeg 2024 december hónapban 94 ezer forint volt, azonban a K&H tapasztalatai alapján az év utolsó napjaiban keletkezett kisebb károk bejelentését az új év elején teszik meg az ügyfelek.

A tűzesetekkel kapcsolatban a biztosító megjegyezte, hogy a legtöbb esetben térítenek, azonban fontos tudni, hogy a biztosító mentesül minden kártérítési kötelezettsége alól, amennyiben a káresemény például súlyos gondatlanság vagy szándékosság eredményeként következik be. Mindezt azért érdemes hangsúlyozni, hogy tudatában legyünk, nekünk is mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy elkerüljük a bajt. (A kizárások, illetve a biztosító mentesülésének eseteit részletesen tartalmazzák a biztosító lakásbiztosítás szerződési feltételei.)

Magyar Posta Biztosító

A Posta Biztosítónál az elmúlt 10 évben nem történt a karácsonnyal összefüggésbe hozható nagy összegű tűz káresemény, illetve darabszámot tekintve sincsen jelentős eltérés az egyes évek között. A keletkezett, általában tehát kisebb károk összege többnyire 1 millió forint alatt maradt. A karácsonyhoz köthető tűz káresemények leggyakoribb oka: gyertya, csillagszóró, főzés.  Ezek leggyakoribb oka, a felügyelet nélkül hagyott gyertya és csillagszóró okozta károk.

Uniqa Biztosító

Az Uniqa Biztosító is megerősítette, hogy a téli, karácsonyi tűzesetek száma rendszeresen a kétszerese a szokásos havi átlagnak. Ez évről évre igaz, és az elmúlt 5-10 évben nem lehet azt mondani, hogy akár növekvő, akár csökkenő trendet lehetne megfigyelni ezen a téren. Az ünnepek alatt bekövetkező károk viszonylag változatos okokra vezethetők vissza. A biztosító a tipikus okok között nevezte meg az őrizetlenül hagyott adventi gyertyákat, mécseseket, sérült fényfüzéreket, de gyakran okoznak problémát a forró olajba öntött fagyasztott vagy még vizes alapanyagok által okozott tüzek is. Ugyancsak ez az az időszaka az évnek, amikor az elavult, korszerűtlen elektromos hálózatok túlterhelődnek, és így okoznak jelentős lakástüzeket.

A biztosító elmondása szerint a karácsonyi időszakban leggyakrabban kisebb összegű, 1 millió és 5 millió forint közötti értékben keletkeznek lakástüzek, balesetek. Ugyanakkor azt is hozzátették, hogy ez a „tűz szezon”, amikor akár halálos áldozatokkal is járó, több tízmillió forintos nagy lakástüzek is előfordulnak. Az Uniqa Biztosító tavaly decemberben és idén januárban mintegy 200 millió forintot fizetett ki a lakástüzek károsultjainak, ami az egész éves tűzkárösszeg negyedét tette ki.

Gyakorlati tanácsok a baj megelőzésére

A balesetek elkerülése végett a biztosítók az alábbi, gyakorlati tanácsokat, óvintézkedéseket sorolták fel:

Karácsonyfa

-Ne helyezzük hőforrás (radiátor, kandalló) közelébe.
-Csillagszórót csak felügyelet mellett használjunk, távol a gyúlékony tárgyaktól.
-Gyertyát mindig tűzálló alátétre és látható helyre tegyünk, és ne hagyjuk felügyelet nélkül. Tartsuk ezeket távol a kisgyerekektől, háziállatoktól.
-A fát stabilan állítsuk fel, hogy ne lehessen feldönteni.
-Fényfüzérek és elektromos dekoráció
-Csak tanúsított, jó állapotú terméket használjunk.
-Ne toljuk túl hosszabbítókkal, ne terheljük túl az áramkört.
-Éjszakára és távollétkor mindig kapcsoljuk le.

Konyhai biztonság

-Olajban sütésnél, főzésnél maradjunk a konyhában, ne hagyjuk magára.
-Ha olaj gyulladna meg, soha ne öntsünk rá vizet – feddjük le fedővel vagy használjunk tűzoltó spray-t.

Fűtőberendezések

-Tartsuk távol az éghető anyagokat.
-Rendszeresen ellenőrizzük a kéményt és a szellőzést.

Általános óvintézkedések

-Legyen kéznél porral oltó vagy tűzoltó spray.
-Legyen a háztartásban füst- és szén-monoxid érzékelő.
-Elutazás esetén zárjuk az ablakokat, illetve kérjük meg a szomszédot, időnként nézzen rá a lakásra.

Bővül a hazai erdőállomány

Az MBH Bank idén 50 millió forinttal támogatja az IPOLY ERDŐ Zrt. munkáját, amelynek keretében tovább folytatódott az erdőmegújítás a Börzsönyben.
2026. 03. 20. 22:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött

Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni az iráni atomfenyegetés kiiktatásához.
2026. 03. 20. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint péntek estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 20. 20:00
Megosztás:

Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait

A román védelmi minisztérium idei költségvetése 49,426 milliárd lej (3812 milliárd forint), ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi előirányzatot - közölte pénteken a Radu Miruta miniszterelnök-helyettes, a tárca vezetője.
2026. 03. 20. 19:00
Megosztás:

A multi-party computation (MPC) jelentése, értelmezése és szerepe a kriptovaluta-piacokon

A kriptovaluták világában egyre gyakrabban jelenik meg a multi-party computation, röviden MPC kifejezés, különösen akkor, amikor biztonságról, intézményi vagyonkezelésről, letétkezelésről vagy decentralizált pénzügyi infrastruktúráról esik szó.
2026. 03. 20. 18:30
Megosztás:

Megugrottak a pénzpiaci kamatok – ez már a lakáshiteledet is érintheti

Az elmúlt hetekben látványosan megugrott a kőolaj és az üzemanyag ára, annyira, hogy a magyar kormány március 10-én újra beavatkozott, és üzemanyag-ársapkát vezetett be. Közben azonban történt egy ennél kevésbé látványos, de sok család pénzügyeire hasonlóan komoly hatást gyakorló elmozdulás is: emelkedtek a hosszú piaci kamatok.
2026. 03. 20. 18:00
Megosztás:

Hét régióba látogat el a kamarai beszállítói program

Az idén tavasszal hét régió nagyvállalatai várják a potenciális beszállítókat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos kamarai beszállítói fórumán Törökbálinton, Egerben, Szegeden, Veszprémben, Kaposváron, Nyíregyházán és Sárváron.
2026. 03. 20. 17:30
Megosztás:

Elindult a tokenizált Bitcoin-alapok versenye: Coinbase, BlackRock és Fidelity

A hagyományos pénzügyi óriások és a kriptoszektor vezető szereplői egyre gyorsabban közelednek egymáshoz. A Coinbase új tokenizált Bitcoin-alapja a Base hálózaton nemcsak technológiai újítás, hanem egy nagyobb verseny része is, amelyben olyan gigászok vesznek részt, mint a BlackRock és a Fidelity. A tét: ki építi ki a jövő pénzügyi infrastruktúráját a blokkláncon.
2026. 03. 20. 17:00
Megosztás:

Több mint 373 ezer illegális weboldalt számoltak fel egy nemzetközi kiberműveletben

Egy nemzetközi bűnüldöző akció keretében a hatóságok több mint 373 ezer, gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos tartalmakat hirdető, illetve kiberszolgáltatásokat kínáló weboldalt számoltak fel a darkneten - közölte az Európai Unió bűnüldözési együttműködési szervezete, az Europol pénteken.
2026. 03. 20. 16:30
Megosztás:

Hashi: új korszak kezdődik a Bitcoin DeFi-ben – intézményi összefogással érkezik az áttörés

A Sui Foundation egy merész lépéssel új szintre emelné a Bitcoin decentralizált pénzügyi (DeFi) felhasználását. A Hashi nevű új protokoll nemcsak technológiai innovációt hoz, hanem komoly intézményi támogatással érkezik – mindezt egy olyan időszakban, amikor a piaci hangulat extrém félelemben van. Vajon ez lehet a Bitcoin DeFi következő nagy katalizátora?
2026. 03. 20. 15:30
Megosztás:

Amazon: Az AI-álmok végének kezdete?

Az amerikai e-kereskedelmi óriást egyre kevésbé azonosítják online áruházként, és egyre inkább egyoldalúan, az úgynevezett „hiperskálázók” új címkéjén keresztül tekintenek rá. Az AI köré épített új identitás eddig a növekedés ígéretét hordozta – most azonban egyre inkább az derül ki, hogy ez az ígéret komoly kompromisszumokkal, növekvő költségekkel és látható működési problémákkal jár. A tendenciát a globális, Magyarországon is jelen lévő befektetési szolgáltató, az XTB szakértői járták körbe.
2026. 03. 20. 15:00
Megosztás:

Szerbia tovább csökkenti a kőolajszármazékok jövedéki adóját

Szerbia csökkenteni fogja a kőolajszármazákokra kivetett jövedéki adót, még akkor is, ha ez bevételkieséssel jár az állam számára - közölte Aleksandar Vucic szerb elnök az ország nemzetbiztonsági tanácsának pénteki rendkívüli ülését követően.
2026. 03. 20. 14:30
Megosztás:

Kilőtt a Bittensor (TAO) kriptovaluta árfolyama

A TAO kilőtt: 15%-os emelkedés és rekord nyitott érdeklődés a piacon. A Bittensor (TAO) az utóbbi napok egyik legforróbb altcoinja lett, miután egyetlen nap alatt 15%-os árfolyam-emelkedést produkált. A háttérben bálnák felhalmozása, erősödő derivatív piaci aktivitás és növekvő befektetői bizalom áll – de vajon meddig tarthat a lendület?
2026. 03. 20. 14:00
Megosztás:

Újabb lépés a bankunió kiteljesedése felé a CMDI-csomaggal: a válságkezelési és betétbiztosítási keretrendszer átfogó megújítása a pénzügyi stabilitás és az adófizetői források védelméért

Az Európai Unió jelentős lépést tett a bankunió kiteljesítése felé a Válságkezelési és Betétbiztosítási (CMDI) csomag elfogadásával, amelyről a Tanács és az Európai Parlament 2025. június 25-én állapodott meg, és a hivatalos publikációja a következő hetekben várható. Ez az átfogó reformcsomag a bankok válságkezelési keretrendszerének és a betétbiztosítási rendszereknek (DGS) újragondolását célozza, rugalmasabb és hatékonyabb megoldásokat kínálva a pénzügyi stabilitás megerősítésére.
2026. 03. 20. 13:00
Megosztás:

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait az április 12-ei országgyűlési választásra.
2026. 03. 20. 12:30
Megosztás:

A Bitget és a SlowMist feltérképezik a feltörekvő biztonsági kockázatokat, ahogy az AI-ügynökök kereskedni kezdenek

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja, együttműködött a blockchain-biztonsági céggel, a SlowMisttel, hogy közös kutatási jelentést tegyenek közzé azokról a kockázatokról, amelyek akkor jelennek meg, amikor az AI-rendszerek önállóan hajtanak végre kereskedéseket.
2026. 03. 20. 12:00
Megosztás:

Bitcoin az instabilitás ellenére is tartja magát 70 ezer USD fölött – mi hajtja a kriptopiacot?

A kriptovaluta-piac ismét bizonyította ellenálló képességét: a Bitcoin látványos emelkedést produkált a globális gazdasági bizonytalanságok közepette. Az energiaárak csökkenése és a nemzetközi politikai koordináció új lendületet adott a piacnak – de vajon meddig tarthat ez a rally?
2026. 03. 20. 11:30
Megosztás:

Elképesztő nyereményösszeg találhat gazdára az Ötöslottón

Legutóbb tavaly ősszel, 2025. október 4-én volt telitalálat az Ötöslottón. A közel 6 hónap alatt TOP4-be jutott a megnyerhető legnagyobb összeg. Ezen a héten 5,9 milliárd forint a tét.
2026. 03. 20. 11:00
Megosztás:

A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek vissza az amerikai és a német hozamok

A tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt. Az EKB döntése segítette az eurót, ami mintegy 1%-kal erősödött a dollárral szemben, 1,16 közelébe pattant az EURUSD. A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek visszaaz amerikai és a német hozamok, a tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt.
2026. 03. 20. 10:30
Megosztás:

Estek a tengerentúli piacok is: az energiaárak mellett a FED szerdai kommunikációja is aggasztotta befektetőket

Mínuszban zártak a tengerentúli piacok is, elsősorban a Micron Technology és a Tesla árfolyamesése miatt, mivel a megugró olajárakból eredő inflációs aggodalmak pesszimistává tették a befektetőket a jövőbeli kamatcsökkentések lehetőségével kapcsolatban.
2026. 03. 20. 10:00
Megosztás: