BKV-vezérigazgató: van létszámhiány, de nincs veszélyben a szolgáltatás fenntartása

A BKV-nál ugyan van létszámhiány, de az nem éri el azt a mértéket, hogy bármiféle szolgáltatás korlátozására szükség lenne, a társaság energiaköltsége a tavalyihoz képest a duplájára nőtt, jövőre pedig meg is háromszorozódhat, a 3-as metró teljes vonalán 2023 második negyedévében indulhat majd meg a forgalom - mondta el a BKV vezérigazgatója hétfőn budapesti háttérbeszélgetésen.

Bolla Tibor közölte, a nyár folyamán olyan drasztikusan csökkent az autóbuszvezetők létszáma, hogy ha a tendencia folytatódott volna, akkor akár az a szolgáltatás korlátozását okozhatta volna. Ugyanakkor augusztusban ez a tendencia lelassult, és ha nem csökken tovább a járművezetői állomány, akkor zavartalanul fenntartható a szolgáltatást - mondta.

Hozzátette: a BKV-nál 9500-an dolgoznak, jelenleg több mint kétszáz dolgozó hiányzik.

Az energiabeszerzésekről szólva Bolla Tibor elmondta, a BKV minden energiafajtát piaci áron vásárol, éves szerződésük van villamos energiára és gázra. Villamos energiát - a mostani árakhoz képest - "nagyon jó áron" vásárolnak - jegyezte meg. Megjelent hírekre reagálva elmondta, a jövő évre vonatkozóan nem igaz az, hogy nem akarnak villamos energiát szállítani a BKV-nak. Nem azért lett eredménytelen a tender, mert nem volt ajánlat, hanem azért, mert volt benne egy maximum ár, és ez az emelkedések miatt csak az 50 százalékát tette ki a mostani piaci árnak - mutatott rá.

Bolla Tibor közölte, kiírnak egy újabb tendert, és úgy gondolják, hogy biztosan kapnak majd ajánlatot. Ugyanakkor már nem éves, hanem negyedéves beszerzésekre írnak ki tendert, mert ha konszolidálódik a helyzet nem akarják a mostani magas áron egy évre lekötni a villamosenergia beszerzését. Felvették a kapcsolatot a MÁV-val azért, hogy esetleg egy közös beszerzést folytassanak le - mondta. Közölte azt is, hogy gázra jövő őszig van aláírt szerződésük, és itt nem okoz semmi gondot a beszerzés.

A társaság éves teljes energiaköltsége tavaly mintegy 20 milliárd forint volt, idén megközelíti a 40 milliárdot, és ha maradnak a jelenlegi árak, akkor jövőre 65-70 milliárdra nőhet - mondta Bolla Tibor. Szólt arról is, a 3-as metró esetében jelenleg nincsen alkatrészhiány, jövő nyárig egészen biztosan nem lesz gond ugyanakkor dolgoznak azon, hogy az orosz beszerzési forrásokat más úton kiváltsák.

Közölte, a BKV többféle jogcímen érvényesíti követelését az orosz Metrovagonmasszal szemben, nem mondanak le semmiféle követelésről. Peresítették a követelésüket, és ez már több mint 23 millió euró tesz ki. Továbbá az összes bankgarancia lehívását elindították, 13 tényleges lehívása megtörtént 3,5 millió euró értékben - mondta el Bolla Tibor. Kitért arra is, hogy a BKV üzleti tervébe bele van építve egy 14 milliárd forintos energiaár-kompenzáció, az ügyben a főváros tárgyal a kormányzattal. Ez az összeg egyébként - az áram kivételével - már nem is fedezi energiaköltségeiket - jegyezte meg a vezérigazgató.

Közölte, vizsgálják, hogy tudnak télen kevesebb energiát felhasználni fűtésre. A BKV székházának felfűtése idén 160-170 millió forint lenne, ez az összeg tavaly 22 millió forint volt. Vizsgálják azt is, hogy lehet-e épületrészeket, vagy esetlegesen időszakosan az egész épületet lezárni és máshonnan ellátni a feladatokat - mondta Bolla Tibor. Közölte azt is, jövő év második negyedévében a 3-as metró teljes vonalán megindulhat a forgalom.

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes kérdésekre válaszolva arról beszélt, a közösségi közlekedés alapvető problémáját nem az energiaválság okozza, hanem az, hogy annak fenntartása "nem áll biztos lábakon". Az állam "apránként kivonult" a főváros közösségi közlekedésének finanszírozásból: a nagyjából 200 milliárdos kiadásból 12 milliárdot vállal az állam, az utasoktól nagyjából 50 milliárd forintot folyik be, míg az összes többit a fővárosnak kellene "beletenni" - mondta, hozzátéve, hogy ezzel nem lenne baj önmagában, de a főváros adóbevételei "nem maradnak a városban, hanem az államkasszába folynak".

Tüttő Kata azt mondta: a helyben maradó iparűzési adó még a közösségi közlekedés fenntartására sem elég. A villamosenergia kapcsán a főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy Budapesten a jövő évben is lesz közvilágítás, járni fognak a villamosok és a metrók, ugyanakkor - úgy fogalmazott - "van egy olyan típusú félelme, hogy a magyar kormány azért nem segíti ki az önkormányzatokat olcsó paksi árammal, mert az energiaválság árnyékában az önkormányzatiság teljes felszámolását szeretné bevégezni".

Héri József, a BKV Metró Üzemigazgatóság vezetője kérdésekre válaszolva elmondta: a 3-as metróvonalon január 21-i éjszakai balesetben megsérült kocsik közül az orosz szakemberek felmérése szerint egyet biztosan selejtezni kell. Az érintett kocsik javítása várhatóan októberben kezdődik majd Magyarországon - közölte. Elmondta azt is, a kocsik rozsdásodásának "felszámolása megállt", nincsenek még meg a szükséges szerződések, valamint jelenleg nincs is itt szerelő Oroszországból.


Valódi kedvezmény vagy átverés? Megkezdte a Black Friday-akciók ellenőrzését a fogyasztóvédelmi hatóság

A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését. A kiemelt időszakban számos termék jelentős kedvezménnyel érhető el, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztók valós és egyértelmű tájékoztatást kapjanak az árengedményekről. A tavalyi vizsgálatok során a hagyományos üzletek mintegy 23 százalékánál tártak fel jogsértést.
2026. 09. 21. 13:30
Megosztás:

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint. A szegmens iránti kereslet 16%-kal nőtt, a kínálati átlagár ugyanakkor csökkent, és a hajtásláncok versenyében is jelentős a mozgás.
2026. 09. 21. 13:00
Megosztás:

A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás: