Budapest hiányzik a belföldi turizmus térképéről

Szakmai koncepciót készít a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Budapest belföldről érkező turizmusának további erősítésére – jelentette be Nagy Elek elnök a kamara által rendezett turisztikai konferencián. A javaslatcsomag az itt elindult széleskörű párbeszéd alapján és a dinamikusan bővülő vidéki turizmus legjobb gyakorlatainak felhasználásával készül majd az élményekre és érzelmekre is építve. A BKIK által kezdeményezett eszmecserén a megyei kereskedelmi és iparkamarák és turisztikai vállalkozások, az országos iparkamara, valamint meghatározó budapesti turisztikai szereplők is részt vettek.

Budapest hiányzik a belföldi turizmus térképéről

Jobban meg kell mutatni Budapest értékeit, hogy a főváros vonzóbb lehessen a belföldi turisták számára is – ez az egyik tanulsága a BKIK Budapest nyitva áll a belföldi turizmus számára címmel megrendezett szakmai turisztikai konferenciájának. Fontos, hogy az egyre népszerűbb vidéki helyszínek mellett a főváros látványosságaival tovább bővüljön a belföldi utazók által megcélzott desztinációk köre: ebben pedig érdemes az elmúlt másfél évben erőteljes növekedést produkáló belföldi turizmus jó gyakorlatait is felhasználni. Az országos, vidéki turisztikai adatok ugyanis a Magyar Turisztikai Ügynökség előrejelzése szerint néhány éven belül megközelítik vagy elérik a 2019-es rekordév számait. Ezzel szemben a korábban javarészt a külföldi utazókra támaszkodó Budapest nehezebben áll talpra, melyet a résztvevők egybehangzó véleménye szerint a belföldi turizmus erősítésével kell támogatni.

„Az utazás elsősorban az érzelmekre, az élményekre épít. A célunk pedig az, hogy a vidéken élők ismerjék meg Budapestet, ezáltal a belföldi turizmus áramoljon a főváros felé is, hogy az itteni vendéglátás is talpra állhasson. Az élményalapúságot kell hatékonyan megragadnunk, ellesve az egyre népszerűbb vidéki desztinációk fortélyait, hogy a főváros kínálta élményekkel is bővíthessük a belföldi utazók számára kínált menüt. Mindezt célzott támogatási megoldásokkal, infrastruktúra fejlesztéssel, jó marketinggel, de mindenképpen üzleti alapon kell megtennünk. A tegnapi fórum után a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara küldetésének tekinti, hogy összefogja a turizmus szegmenseit és az elmúlt évi »Újra nyitva Budapest« programunkra, valamint az itt elhangzott javaslatokra is alapozva átfogó szakmai javaslatcsomagot állítson össze a főváros és a kormányzat számára” – mondta el a Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Turisztikai Kollégiumának elnöke, Horváth Vilmos turisztikai szakember a rendezvény nyitóelőadásában hangsúlyozta, hogy főváros megismertetését és az itt látható attrakciók újszerű bemutatását már iskoláskorban el kell kezdeni, a régről ismert szervezett kirándulások előmozdításával, ugyanis a jövő belföldi vendégei a mai gyerekek lesznek.

A BKIK turisztikai kerekasztalán részt vevő szakemberek többsége kiemelte a téma kapcsán újszerű vidék és Budapest közötti együttműködés fontosságát, valamint azt, hogy a turizmusban a két régió nem verseng, hanem kiegészíti egymást. Spányik Gábor, a Mahart Passnave vezérigazgatója szerint a turizmusban szemléletváltásra van szükség és a vendégeknek a Covidot követően nagy szükségük van pozitív hozzáállásra. Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. részéről a főváros világszinten egyedi gyógyfürdői adottságait emelte ki, Csordás Imre, az Accent Hotels ügyvezetője pedig a SZÉP kártya jelenlegi, kibővített felhasználását terelné vissza a vendéglátásba.

Gerendai Károly turisztikai és vendéglátóipari szakember szerint egyre nagyobb szükség van a minőségi gasztronómiára való átállásra, ugyanakkor az ágazatnak üzleti alapon kell működnie.  Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója az együttműködés és az integráció szerepét húzta alá. A jelenleginél lényegesen intenzívebb párbeszédet sürgetett Budapest és vidék között, valamint a világszínvonalú kulturális programkínálaton túl kiemelte a kommunikáció szerepét is a főváros értékeinek népszerűsítésében.

Szilvási Krisztina, a Hungexpo részéről arról beszélt, hogy a budapesti közlekedés a rendezvényekkel való harmonizációja is kulcsfontosságú abban, hogy az ide érkezők tovább maradhassanak a városban. Csanda Gergely, a Meex cégcsoporttól a vidéki és budapesti programok összehangolását, valamit a fiatalok és a gyerekek megszólítását hangsúlyozta. Békefi Anna, a Magyar Kongresszusi Iroda elnöke kiemelte, hogy Magyarország már jelenleg is a 12. a világ legnépszerűbb konferencia- és kongresszus helyszíneinek rangsorában. A BKIK képviseletében pedig Szatmáry-Jähl Angéla felhívta a figyelmet az idegenvezetők kiemelt szerepére a fővárosi turizmusban, valamint arra, hogy érdekeiket akár törvényi szabályozással is védeni kellene. Budai Erika, az Unlimited Travel Kft. ügyvezető-tulajdonosa a BKIK által elindított „Újra nyitva Budapest” program turisztikai projektjének eredményeit méltatta. A programban a turizmus és a vendéglátás területén működő önkéntes kamarai tagvállalkozásokkal együttműködve 50 fős kétnapos városnéző túrákat szerveztek a fővárosba mintegy 500 vidéki egészségügyi dolgozó számára a BKIK Szolidaritási Alapjának 25 millió forintos keretéből.

A budapesti kamara rendezvényének megnyitóján Csóti Annamária, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. turizmusfejlesztési és partnerségi divízióvezetője, Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai igazgatója és Horváth Vilmos, az MKIK Turisztikai Kollégium elnöke tartott előadást.

A BKIK korábban is több erőfeszítést tett a fővárosi vendéglátás és turizmus talpra állításáért. Így az elmúlt években több egyeztetést kezdeményezett a kormánnyal és a fővárossal, adóvégrehajtási moratóriumot kért a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő vállalkozásoknak, tagdíjmérséklési lehetőséggel támogatta tagjait és saját válságkezelő programot, valamint Szolidaritási Alapot indított.


Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás: