Cherrisk - avagy hogyan költsünk el sok pénzt értelmetlenül?

Az Uniqa Biztosító komolyan gondolta a megváltozott fogyasztói szokásokat (vagy legalábbis az erről szóló nemzetközi piaci híreket, fintech startupok és insurtech vállalatok álmodozásait) és belevágott abba, amelybe eddig magyar biztosító még nem mert: új irányba próbálja elvinni a biztosítások online értékesítését. Ennek eredményeképpen jött létre a furcsa nevű, a rádióreklámokból nehezen érthető, angol elnevezésű (mégis magyar pilot programnak nevezett) cherrisk.com nevű varázsfegyver. Leteszteltük.

Cherrisk - avagy hogyan költsünk el sok pénzt értelmetlenül?

A magyar fiatalok - a legfrissebb kutatások adatai szerint - 72%-a csak a saját anyanyelvén tud írni és olvasni. Emiatt nagyon meglepődtünk, amikor a hazai kereskedelmi rádiókban meghalottuk a cherrisk.com reklámanyagát. "Ki tudja ezt szerinted beírni helyesen a böngészőbe vagy a Google keresőjébe?" - tettem fel a kérdést közeli ismerősömnek.

"Senki, vagy csak nagyon kevesen" - jött a válasz, majd ott az autóban eldöntöttük, hogy leteszteljük az Uniqa csodafegyverét.

Próbáljunk meg hát venni egy jó kis "cseresznyés" utasbiztosítást!

Hogyan találja meg a potenciális érdeklődő a cseresznyés weboldalt?

Rákerestünk a Google-ban a "utasbiztosítás" kifejezésre és Jahúúú...!!! Máris az első találatként ott látjuk a cherrisk.com-ot. Nem semmi. Ezt persze csak jó pénzen meg kell fizetni a Google-nek és máris nyertünk. Pénzkérdés. Ettől még kár volt új brand-et kitalálni, simán lehetett volna tolni az Uniqa oldalára a látogatókat. De hát ők tudják! Ha van sok pénz, csináljunk új brand-et, égessük a pénzt, hisz most ez a trendi. Startup inside.

cherrisk.com google találat

Összességében dícséretes, hogy a Cherrisk megálmodói odafigyeltek a Google piaci dominanciájára, de honnan jön még sok-sok (főleg fiatal) vásárló? Hogy lesz ebből profit? Ránéztünk a Cherrisk Facebook profiljára is: kb. 1000 követő, nem túl izmos..., néhány kedves, fiatalos, rövid "kampányszöveg", de semmi extra. A "Rita elmondja" tök cuki, az ember tényleg kedvet kap, hogy tőle vegyen síbiztosítást, főleg, hogy széles spektrumú a szolgáltatás-csomag. De ki látta ezt? Senki (kb. 5ezer megtekintés).

cherrisk a facebookon

Az Instsagram-on sem túl erős a Cherrisk brand, legalábbis ha most rákeresünk, akkor mintegy 240 követőt látunk ami kis kerekítéssel nulla.

Marad hát a hirdetés, a TV-kampány, a rádiós szpotok (minek, ha úgysem értik mi az a 'cserrix'?), az on line tízmilliók... Égjen a pénz!

Na de félre az elégedetlenkedésünkkel, lássuk, mit tud Emma!

(Aki nem tudja: Emma egy chatbot, akivel elcseveghetünk, majd ha tetszik az ajánlata, meg is köthetjük a biztosítást.) Tesztünk során utasbíztosítást próbáltunk venni Emma segítségével.

Cherrisk nyitóoldal:

cherrisk.copm nyitóoldal

 

MacBook-on (Safari-t használva) máris feladtuk (volna), mert az "Utasbiztosítás díjszámítás"-ra kattintva ezt kaptuk (egy üres oldal):

cherrisk safariban

 

Nem adjuk fel, nézzünk egy windows-os gépet!

 

Ott már működik a dolog és elkezdhetünk végre kalkulálni Emmával. Mikor megadjuk az indulásunk napját (default értékként mind az indulás, mind az érkezés napjánál az aktuális naptári napot jeleníti meg Emma) akkor Emma nagyon vicces énjét mutatja, hiszen azt írja: "Sajnálom, de időutazásban még mi sem tudunk segíteni. :(". Ha-ha-ha-hi-hi-hi!!! Tetszik, bár fáradt kolléganőnk nem értette elsőre, mit is akar Emma... :(

Az utazás befejező napját megadva a humorizálás megszűnik és komoly kalkulációt kapunk Emmától: a napi 495 Ft-os árért igen tisztességes (a hazai piacon talán legszéleskörűbb) szolgáltatási palettát láthatunk (melyben a sport és extrém sport is benne van, így a sí szerelmesei kifejezetten örülhetnek!).

Ami nem túl szerencsés, hogy az utazás időpontjainak megadása után, ha megnézzük a részleteket (a "Főbb fedezetek"-re kattintva), akkor onnan visszamenni csak úgy tudunk, hogy Emma elfelejti a dátumokat, így azt újra be kell írnunk azokat. Kár... 

 

Mindezek után a személyes adatok megadására kér minket Emma:

 

Az adatok (tényleg egyszerű és gyors) megadása után elérkezünk a lényeghez, el kell fogadnunk a sok-sok-sok oldalnyi dokumentumot, melyet (igen, jól gondolnak az Uniqa-nál) senki nem fog elolvasni. Mi azért belakattintottunk, így néz ki:

- Regisztrációs szabályzat: 13 oldal

- Adatkezelési nyilatkozat: 1 oldal

- Megszokottól eltérő szabályok: 3 oldal

- Termékfeltétel: 42 oldal (!!!) 

- Termékismertető: 2 oldal

- Marketing nyilatkozat: 1 oldal

- MINDÖSSZESEN: 62 oldal (ha valaki elolvassa persze)

Itt javasolnánk a fejlesztőknek, hogy Emma ismét elővehetné vicces oldalát és kérdezze meg, hogy "A Háború és békét olvastad? Ez gyorsabban fog menni! :)", vagy ""Ugye milyen érdemes volt elolvasni? Még mindig meg szeretnéd kötni ezek után?" - vagy valami hasonló...)

 

Aki nem akar bíbelődni a 62 oldallal, az 5 darab pipa megnyomásával máris hasíthat tovább.

Utána már csak az azonosítási folyamat (SMS kódot küldenek) következik és máris fizethetjük is a biztosítás díját (bankkártyával). Ennyi. Pofonegyszerű. 

Most már adjon végre valaki egy jó cseresznyepálinkát (ami bár tudjuk: cherry-risk), mert továbbra sem értjük, miért érte meg erre (a piacon keringő pletykák szerint) több, mint 1 milliárd forintot (4 millió EUR) elkölteni?

Cseresznyepálinka - a valódi cherry-risk

Ami pedig borítékolható, hogy a Cherrisk körüli nagy (drága és felesleges) médiafelhajtás következménye nem lesz más, mint a konkurens nagy biztosítótársaságok (akik azt gondolják, hogy lemaradnak a fiatalokért folytatott értelmetlen online küzdelemben) lázasan elkezdik fejleszteni a maguk Emmáját, Lujzáját, Bencéjét vagy épp Bodri-ját vagy Lukréciáját (miért ne lenne éppen kutya, vagy cica akivel társalgunk a chatboton keresztül?), hogy sok-sok projektmenedzsernek adjon értelmetlen munkát még hosszú évekig, hogy egyik mítingről a másikra rohangálhassanak laptoppal a hónuk alatt..., miközben szívük mélyén ők is inkább cseresznyefát metszenének, melynek árnyékában igen jól esik majd egy cseresznyepálinka...

A Moody’s kedvező értékelést adott az MBH Jelzálogbank Zöld Jelzáloglevél Keretrendszerére

Az MBH Jelzálogbank felülvizsgálta és továbbfejlesztette Zöld Jelzáloglevél Keretrendszerét annak érdekében, hogy az még szorosabban illeszkedjen a nemzetközi fenntarthatósági elvárásokhoz, és lehetőséget biztosítson a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő zöld jelzáloglevelek kibocsátására.
2025. 05. 08. 05:00
Megosztás:

Az OKSZ hamis állításaival ellentétben az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) félrevezető módon vont párhuzamot a kiskereskedelmi forgalom márciusi mérséklődése és az árréscsökkentés bevezetése és annak hatásai között.
2025. 05. 08. 04:00
Megosztás:

OTP: A megugró extraprofitadó húzza le az eredményt

Az Erste szektorelemzője tegnap tette közzé az OTP első negyedéves eredményére vonatkozó várakozását. Az elemzés főbb megállapításai:
2025. 05. 08. 03:30
Megosztás:

Czomba Sándor: június végéig pályázhatnak a vállalkozások az Év Felelős Foglalkoztatója elismerésre

Idén 10. jubileumi alkalommal hirdeti meg az OFA Nonprofit Kft. „Az Év Felelős Foglalkoztatója” pályázatát. A stabilan 4,7 millió fős hazai foglalkoztatási adatok is azt mutatják, hogy a vállalkozások érdekét is szolgálja, ha munkavállalóikat megbecsülik, legfontosabb értékükként kezelik. A nagysikerű pályázat elősegíti a felelős foglalkoztatói szemléletmód hazai fejlődését, valamint támogatja a munkahelyek megőrzését is.
2025. 05. 08. 03:00
Megosztás:

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.
2025. 05. 08. 02:30
Megosztás:

Mekkora összegig van a pénzünk biztonságban egy magyar banknál?

A magyarországi bankbetétek biztonságát az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) garantálja, amely az ügyfelek védelmét szolgálja abban az esetben, ha egy hitelintézet fizetésképtelenné válik.
2025. 05. 08. 02:00
Megosztás:

Októbertől növeli a Brassó-Budapest járat gyakoriságát a Wizz Air légitársaság

A Wizz Air légitársaság október végétől gyakrabban repül Brassó és Budapest között - közölte szerdán a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér.
2025. 05. 08. 01:30
Megosztás:

Jön az állami nyugdíjas utalvány! Élelmiszerre költhető el

Orbán Viktor Ráckevén jelentette be: még ma döntés születik a nyugdíjasokat érintő áfavisszatérítés rendszeréről – közölte a miniszterelnök egy lakossági fórumon.
2025. 05. 08. 01:00
Megosztás:

Csúcson a lakossági hitelezés és a befektetési kedv az Ersténél

Kitart a lendület a tavaly újra beinduló lakossági hitelezésben az Ersténél. Az idei első negyedévben lakáshitelből az előző év azonos időszakához képest a másfélszeresére nőtt az újonnan kihelyezett hitelek állománya, míg a személyi kölcsönöknél 31 százalékos a növekedés. A hitelállomány mellett a megtakarítások is gyorsan nőnek. A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – 15 százalékkal nőtt március végére.
2025. 05. 08. 00:30
Megosztás:

A REVOLUT-nál lévő pénzeket nem védi az OBA betétbiztosítása!

A Revolut Banknál elhelyezett magyar lakossági betétek nem tartoznak a hazai Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) védelme alá.
2025. 05. 08. 00:01
Megosztás:

Részt vesz a brit külügyminiszter az EU-külügyminiszterek informális találkozóján

David Lammy brit külügyminiszter is részt vesz az Európai Unió külügyminisztereinek varsói informális találkozóján, annak a törekvésnek a jegyében, hogy Nagy-Britannia új széleskörű biztonsági kapcsolatrendszert alakítson ki az EU-val - közölte szerdán a londoni külügyi tárca.
2025. 05. 07. 23:30
Megosztás:

Az euróövezetben lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése márciusban éves szinten, februárhoz mérve pedig csökkent.
2025. 05. 07. 23:00
Megosztás:

Az Opella mostantól független vállalatként működik, hogy új korszakot nyisson az egészségügyi öngondoskodásban.

Hivatalossá vált: az Opella önálló vállalatként folytatja tevékenységét. A Sanofi bejelentette, hogy lezárult az Opella 50%-os, befolyásoló részesedésének értékesítése a CD&R részére. A Sanofi továbbra is jelentős, 48,2%-os tulajdonrészt tart meg a vállalatban, míg a Bpifrance 1,8%-os tulajdonos lesz.
2025. 05. 07. 22:30
Megosztás:

Interaktív Művészetek Völgye, kapcsolódj be, hogy kikapcsolódj

A fesztivál alatt a művészeten túli programok is várnak mindenkit, az Éltető Völgy július 18. és 27. között a környék értékeit mutatja be, a Művészetek Zöldje interaktív workshopokon keresztül segít minket a fenntarthatóbb élet irányába lépéseket tenni, a növényismerettől a komposztálás megismeréséig. A Segítő Udvarban civil szervezetekkel kerülhetünk közelebb az akadályozottsággal élők világához.
2025. 05. 07. 22:00
Megosztás:

Nyári előszezoni menetrendre vált a MÁV-csoport

Nyári előszezoni menetrendre vált május 12-én a MÁV-csoport, egyebek között több vonatot közlekedtetnek a kirándulóknak - közölte a vállalatcsoport szerdán az MTI-vel.
2025. 05. 07. 21:30
Megosztás:

Ausztriában csökkentek a nagykereskedelmi árak

Ausztriában a nagykereskedelmi árak havi és éves összevetésben egyaránt csökkentek áprilisban az osztrák statisztikai hivatal, a Bundesanstalt Statistik Österreich szerdán közzétett kimutatása szerint.
2025. 05. 07. 21:00
Megosztás:

Átlépte az ötmilliós vendégszámot, és továbbra is dübörög a magyar turizmus

Idén még a tavalyi turisztikai rekordévhez képest is tizenegy nappal korábban, május 6-án fogadhatta Magyarország az ötmilliomodik vendégét. Soha nem pihent ennyi magyar az ország határain belül, és soha nem érkezett ennyi külföldi turista hozzánk az év ilyen korai szakaszában.
2025. 05. 07. 20:30
Megosztás:

Automatizált falazás: megoldás lehet a szakemberhiányra

Magyarországra is megérkezett a WLTR elnevezésű falazórobot, az építőanyaggyártó Wienerberger és a cseh GreenBuild startup közös fejlesztése, amely teljes kőművescsapatok munkáját láthatja el, így megoldást kínál az építőipart érintő munkaerőhiányra - közölte a Wienerberger Magyarország szerdán az MTI-vel.
2025. 05. 07. 19:30
Megosztás:

OrbiMount: Minden támogatás a helyes döntésekhez

A modern pénzügyi piac megköveteli a résztvevőktől, hogy folyamatosan figyeljenek a részletekre, gyorsan elemezzék a beérkező információkat, és magabiztosan hozzanak döntéseket. Különösen fontossá válik egy megbízható partner jelenléte, aki kényelmes környezetet teremt az elemzéshez, tervezéshez és a stratégia kidolgozásához.
2025. 05. 07. 19:19
Megosztás:

2 új szolgáltatással bővül az Uber kínálata Budapesten

A mai napon két új szolgáltatással bővíti kínálatát az Uber Budapesten, megérkezett az Uber Green és az Uber Comfort. Az új kategóriák nagyobb választási lehetőséget kínálnak az utasok számára, ötvözve az utazás még nagyobb kényelmét és a fenntartható mobilitás iránti növekvő elkötelezettséget.
2025. 05. 07. 19:00
Megosztás: