Craft Conference: Két év után ismét élőben rendezik meg Budapesten Közép-Európa legnagyobb techfesztiválját

Az online térben töltött két év után végre személyesen is várja elsősorban a szoftverfejlesztés terén dolgozó magyar és nemzetközi szakembereket Közép-Európa legjelentősebb, technológiai trendekkel és fejlesztői újdonságokkal foglalkozó techfesztiválja. A kétnapos Craft Conference magyar szervezői közel 30 országból mintegy 1500 résztvevőt várnak, akikkel többek között a NASA, a Google, a Spotify, az IBM vagy az eBay szakemberei, gyakorló kódolók, és a technológia üzleti oldalával foglalkozó vezetők is megosztják tapasztalataikat a legforróbb trendekről. A szellemi útravaló mellett workshopok, vállalati standok és kapcsolatépítő bulik teszik teljessé az élményt, melynek a Vasúttörténeti Park szolgál különleges helyszínéül.

Craft Conference: Két év után ismét élőben rendezik meg Budapesten Közép-Európa legnagyobb techfesztiválját

A hosszú COVID-szünetet követően idén ismét személyesen találkozhatnak a nemzetközi techvilág szereplői a Craft Conference-en, mely az utóbbi években a régió legjelentősebb technológiai- és szoftverfejlesztési trendekkel foglalkozó eseményévé nőtte ki magát. Május végén-június elején a budapesti Vasúttörténeti Parkba várja a szakmabelieket a világ minden tájáról a szervező CraftHub, melynek célja egy olyan közösségi platform létrehozása, ahol a junior és szenior kódolók mellett az üzleti elemzők, projektmenedzserek, illetve a technológiai területen tevékenykedő közép- és felsővezetők is tapasztalatot cserélhetnek. „A program összeállításakor minden évben vezérlő elvünk, hogy minél szélesebb közönség kaphasson számára értékes útravalót a Craft-tól. Szeretjük, hogy egyre színesebb a résztvevők köre: a szoftveresek nyitnak az üzleti- és szervezeti fókuszú témákra, míg a menedzserek egyre inkább érdeklődnek a legújabb fejlesztői trendek iránt. Tükrözve azt, ahogyan a legújabb vállalati technológiai fejlesztések már elképzelhetetlenek az fejlesztői és üzleti oldal szoros együttműködése nélkül” – mondja Baccifava Médea, a szervező CraftHub egyik alapítója.

Nagy teljesítményű csapatok, mikroszervíz és élvonalbeli technológiák

A Craft Conference talán legnagyobb erőssége az egyedülállóan sokszínű, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő előadói gárda: a programban egyaránt szerepelnek az olyan nagyágyúk, mint a Google, az EPAM, az eBay vagy éppen a NASA szakértői, miközben az akadémiai pályán kutatók, független tanácsadók, napi szinten kódolók és a technológia legkisebb és legkülönlegesebb szeleteit képviselők is megosztják tapasztalataikat és gyakorlati tippjeiket. Szó lesz a mikroszervíz architechtúrákról, az üzleti intelligencia fejlesztésének új irányairól, a gépi tanulás szerepéről az adaptív vállalati struktúrákban, agilitásról és hatékony csapatépítésről minden mennyiségben, de fókuszba kerülnek a nyílt forráskódú rendszerek biztonsági kérdései is, és kiderül, hogy milyen szerepe lehet az empatikus vezetésnek a kódolásban és a tesztelésben.

Inspiráló beszéddel érkezik többek között Kelsey Hightower, a Kubernetes egyik legbefolyásosabb embere; Kevlin Henney, a szoftverfejlesztés talán legeredetibb és legprovokatívabb gondolkodója; az eBay, a Google és a WeWork berkeiben „nevelkedett” Randy Shoup, illetve Smruti Patel, aki óriási tapasztalattal rendelkezik a nagy teljesítményű csapatok építésében és vezetésében. Az előadások mellett az érdeklődőknek lehetőségük lesz jobban elmélyülni egy-egy számukra érdekes témában, a konferenciát ugyanis egy workshop-sorozat is kiegészíti, melyre külön regisztrálhatnak a tanulni vágyó szakmabeliek. A fesztivál teljes időtartama alatt vállalati standoknál találkozhatnak a résztvevők a Craft céges partnereivel – köztük a gyémánt fokozatú szponzor Tesco Teschnology-val is –, akik játékokkal és más programokkal várják a „kraftozókat”. A konferencia 2022-ben ismét visszatér az egyedi hangulatú Vasúttörténeti Parkba, ahol számos érdekesség mellett a népszerű kisvasutat is használhatják a résztvevők.

Soha vissza nem térő alkalom: egy asztalnál a világ legjobbjaival

Habár a Craft Conference mindkét napja a közösségi programok, a tudásmegosztás és a kapcsolatépítés jegyében zajlik, a szervezők mégis igyekeznek különleges alkalmakat teremteni arra, hogy a résztvevők maradandó élményekkel és tapasztalatokkal zárhassák az eseményt. Idén az esti bulik kiegészülnek a nulladik napon az Előadók Vacsorájával, melyen egy szerencsés konferenciavendég is részt vehet, és együtt vacsorázhat a világ legnevesebb techguruival. A Craft csapata idén is nagy hangsúlyt fektet a jótékonyságra, a fenntarthatóságra és a diverzitásra: az ételpazarlást a Budapest Bike Maffia közreműködésével kerülik el, az esemény alatt pedig végig repoharakat használnak, hogy elkerüljék a felesleges hulladéktermelést. Emellett a Women in Craft nevű program keretében ezúttal is olyan szakmabeli hölgyeket támogatnak, akiknek valamilyen oknál fogva egyébként nem lenne lehetőségük részt venni a konferencián, így 10 offline és 20 online jegyet osztanak ki a jelentkezők között.

„Mindenkinek igyekszünk megfelelő opciót nyújtani, hogy minél többen találkozhassunk személyesen is: vannak diákjegyeink, de csoportos és nagycsoportos belépők is. Azt hiszem, túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy fergeteges hangulatra és nagy pezsgésre számítunk az idei Craft-on. Két éve vár arra a közösségünk: kiállítók, szervezők és fejlesztők egyaránt, hogy végre személyesen is találkozhassunk, elmesélhessük, hogy milyen tapasztalatokkal gazdagodtunk az elmúlt időszakban és önfeledten tekinthessünk a szakmai jövőbe” – teszi hozzá Baccifava Médea.

Regisztrálni az esemény weboldalán tudnak az érdeklődők.


Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás: