Világcsúcs gyorsan gazdagodnak a magyarok!

„Nem az az izgalmas kérdés, hogy sokan lettek milliárdosok, hanem az, hogy milyen gyorsan” – hangsúlyozza Karagich István. A Forbes ma megjelent vagyonos listája igazolja a Blochamps Capital előrejelzéseinek pontosságát: a társaság már 2019-ben – egyedüliként a piacon – azt jelezte előre, hogy 2025-re legalább öt magyar átlépi a 300 milliárdos vagyonhatárt. A magyar elit vagyonosodásának üteme egyébként világcsúcstartó, s ez a folyamat a következő évben – a választások ellenére – sem tompul, átrendeződésre először 2027-től lehet számítani.

Világcsúcs gyorsan gazdagodnak a magyarok!

A Forbes Magyarországon ma megjelent legújabb vagyonos-listája igazolta, hogy Magyarország piacvezető privátbanki tanácsadó cége, a Blochamps Capital szokásos éves prognózisa modellezi a legnagyobb pontossággal a hazai ultragazdag vagyonos réteg számának és vagyonának alakulását.

A társaság már a 2019-ben közzétett előrejelzéseiben arra hívta fel a figyelmet, hogy 2025-re öt magyar vagyona is meg fogja haladni a 300 milliárd forintot – a piac többi elemzőcége akkor nem osztotta, hogy ilyen vagyoni elit épülhet föl. A 2019 tavaszi vagyonos top100-as listán egyedül Csányi Sándor birtokolt 300 milliárd feletti vagyont.

A Forbes friss listája szerint friss a lista ötödik helyezettje, Szíjj László 416,1 milliárd forintot tudhat magáénak, miközben a 2019-es értéken számolt 300 milliárd forint ma bő 450 milliárd forintnak felel meg – emlékeztet Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója.

A vagyonkoncentráció önmagában nem új jelenség a világgazdaságban, azonban a mértéke és különösen a gyorsasága Magyarországon figyelemre méltó. A koncentrációs trendek nemcsak, hogy fennmaradtak az elmúlt években, hanem még fel is gyorsultak – hívta fel a figyelmet Karagich István.

A mostani lista így nemcsak a leggazdagabbak körének bővüléséről szól, hanem arról a rendkívüli dinamikáról is, amely a magyar elit vagyonosodását jellemzi. Erre látványos példa Mészáros Lőrinc vagyona, amely tíz év alatt közel 150-szeresére nőtt – gyorsabban, mint a világon a friss Forbes elemzés szerint először 500 milliárd dollár fölé kerülő Elon Musk esetében, aki ugyanezen időszakban „csupán” 38-szoros növekedéssel büszkélkedhet. Bár abszolút értékben a magyar üzletember vagyona még mindig eltörpül a világ vezető milliárdosai mellett, a gyarapodás üteme rendkívüli.

Bár Magyarországon jövő tavasszal országgyűlési választásokra kerül sor, a Blochamps Capital szerint ez a 2026-os szokásos nyári 50-es és 100-as vagyonlisták összetételét és az azokon látható trendeket alapvetően nem igazán érinti még. Az elmúlt években kirajzolódott folyamatok folytatódnak, és a vagyonkoncentráció további erősödésére lehet számítani.

Az érdemi átrendeződés a vagyonos elit körében legkorábban 2027-től kezdődhet meg, amikor a választások utáni politikai és gazdasági változások már ténylegesen hatással lesznek az állami és a reálszféra aktuális erőviszonyainak fényében. A megrendelési, fejlesztési és beruházási preferenciák a büdzsé állapotától függve pedig 1-2 év alatt át tudják írni a vagyoneloszlási dinamika csatornáinak térképét – vélekedett Karagich István.

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő. Miközben a világ milliárdosainak összvagyona az elmúlt tíz évben átlagosan 2,3-szorosára nőtt, a magyar elit legvagyonosabb szereplői nagyságrendekkel gyorsabb növekedést produkáltak. A folyamat tíz éve lankadatlan dinamikát mutat, a legfelső vagyondecilis 420.000 háztartása például a 2014-es hazai GDP 35.000 milliárdos összegéhez közeli 41.000 milliárdos nettó vagyonnal bírt, mára a 82.000 milliárdos GDP-t jelentősen meghaladó nettó 127.000 milliárdos vagyoni erőt tud magáénak.

Ez egyszerre mutatja a hazai gazdasági átalakulások dinamikáját és a tőke erőteljes koncentrálódását. Karagich István továbbra is arra számít, hogy a magyar vagyonos elit létszáma a következő években is bővülni fog – előrejelzésük szerint a dollárban mért milliomosok (350 millió forint feletti vagyonnal bíró magyarok) száma 16-17 százalékkal nő majd és előrejelzésük szerint 2030-ra meghaladja a 30.500 főt, ezen belül pedig az ultragazdag dollármilliárdosok száma a mostani 5-ről minimum megduplázódik – a Forbes listája szerint ez azt jelenti, hogy a TOP 10 esetében harmadával tovább nő majd a vagyon – hiszen jelenleg az első10-be kerüléshez 300 milliárd forintos vagyonra volt szükség.



Kétnapos ülést tart jövő héten az Országgyűlés

Jövő héten ismét két napon át ülésezik az Országgyűlés, a hétfői ülésnap Magyar Péter miniszterelnök felszólalásával kezdődik, kedden döntenek képviselők az Alkotmánybíróság új tagjairól.
2026. 09. 10. 14:30
Megosztás:

Szeptemberre lefékezett a lakbérek emelkedése

Augusztusban még országosan 0,7 százalékkal, Budapesten 0,9 százalékkal emelkedtek a lakbérek júliushoz képest, míg éves összevetésben országosan 5, a fővárosban 5,2 százalékos volt az emelkedés, de szeptemberre fékeződött a drágulás - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindexének csütörtökön közzétett legfrissebb adataiból.
2026. 09. 10. 14:00
Megosztás:

Munkáshitelből autó: mire elég ma 4 millió forint a használtautó-piacon?

A 2025 januárjában bevezetett munkáshitelből 2026 júliusáig több mint 230 milliárd forintot helyeztek ki a bankok – derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adataiból. Bár a havi kihelyezések az indulást követő csúcsok után mérséklődtek, az érdeklődés töretlen: idén az első hét hónapban 62,4 milliárd forintnyi új szerződés született. A kamatmentes, szabad felhasználású hitel egyik legnépszerűbb célja a gépjárművásárlás. A Használtautó.hu és a money.hu közös elemzése most megmutatja, mire elég a maximális 4 millió forintos keret, és miért érdemes időben meghozni a döntést.
2026. 09. 10. 13:30
Megosztás:

Határozatlan idejű sztrájkot hirdettek a Hanon Systems Hungary dolgozói

Folytatják a sztrájkot a Hanon Systems Hungary Kft. dolgozói. A munkavállalók ma, szeptember 10-én reggel 6 órakor ismét sztrájkba léptek a vállalat székesfehérvári telephelyén.
2026. 09. 10. 13:00
Megosztás:

NAV: Jön a Pénztárgép Portál

Csütörtöktől Pénztárgép Portál néven érhető el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) korábbi KOBAK-portálja (Külső Online Bejelentő- és Adatszolgáltató Keretrendszer) - közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 10. 12:30
Megosztás:

Aszályhelyzet: egyszerűbb lesz a vis maior bejelentés

Az országos aszályhelyzet kihirdetését követően egyszerűsödik az elháríthatatlan külső ok miatti, vagyis a vis maior bejelentés, és bevezetik az automatikus vis maiort is - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) szerdán az MTI-vel.
2026. 09. 10. 12:00
Megosztás:

A Fidelity FIDD stabilcoinnal erősít az on-chain pénzügyekben

A Fidelity egyre mélyebben építi be a blokklánc-technológiát hagyományos pénzügyi szolgáltatásaiba: a társaság FIDD nevű, dollárhoz kötött stabilcoinja már az Ethereum hálózatán működik, és a vállalat az on-chain elszámolások egyik lehetséges alapköveként pozicionálja.
2026. 09. 10. 11:30
Megosztás:

Kevesebb vendég, nagyobb verseny: Új helyzetben a hazai apartmanpiac

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2026. júliusi szálláshely-statisztikái azt mutatják, hogy a magyar turizmus összességében továbbra is jelentős forgalmat bonyolít, ugyanakkor az egyes szállástípusok teljesítménye között egyre nagyobb különbségek rajzolódnak ki. Miközben a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma országosan enyhén emelkedett, a magán- és egyéb szálláshelyek vendégforgalma visszaesést mutatott.
2026. 09. 10. 11:00
Megosztás:

Fagylaltozók, strandbüfék, fesztiválok: 1500 ellenőrzés, két tonna kivont élelmiszer és több mint 37 millió forint bírság

Az idei nyári szezonban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alá tartozó kormányhivatalokkal együtt közel 1500 vendéglátóhelyet ellenőrzött. A vizsgálatok 16 százalékában merült fel kifogás, az eredmények azonban az előző évhez képest összességében mérsékelt javulást mutatnak. A tapasztalatok ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy a higiénia, a nyomonkövethetőség és a fogyasztói tájékoztatás továbbra is kiemelt figyelmet érdemel.
2026. 09. 10. 10:30
Megosztás:

Többnyire emelkedtek a fejlett piaci hozamok, ami alól a jen jelentett kivételt

Az amerikai 10 éves államkötvény hozama 3,3 bázisponttal 4,84%-ra emelkedett, ami 2023 novembere óta nem látott szint. Az emelkedést részben az váltotta ki, hogy az amerikai pénzügyminisztérium bejelentette, legfeljebb 6 milliárd dollár értékben vásárol vissza 10-20 éves lejáratú államkötvényeket. Ez az összeg elmaradt a piaci várakozásoktól.
2026. 09. 10. 10:00
Megosztás:

Tovább csökkentek a Wall Street-i indexek

Szerdán is tovább csorogtak lefelé a Wall Street-i indexek, miközben a Brent nyersolaj határidős jegyzése július vége óta először 100 dollár fölé emelkedett. Irán szerdán közölte, hogy tíz hajót támadott meg a Hormuzi-szoros közelében, míg az Egyesült Államok öt iráni olajtankert süllyesztett el, ami jelentős eszkalációt jelent a Közel-Keleten.
2026. 09. 10. 09:30
Megosztás:

Mi lesz így a dízel autókkal? A dízel üzemanyag határidős ára 200 dollár lett!

Szerdán jelentős esésbe fordultak az európai piacok. A Stoxx 600 1,4%-kal, a DAX 1,7%-kal, a CAC 40 1,9%-kal, az FTSE 100 1,3%-kal esett. A STOXX 600 legjobban teljesítő részvénye a Fortum volt, amely 15,8%-kal ugrott meg, miután a finn energetikai vállalat hosszú távú villamosenergia-vásárlási megállapodást kötött a Google-lel.
2026. 09. 10. 09:00
Megosztás:

SENNA vadriasztó, ami működik is – 300 000 Ft kárgaranciával

A vadgázolás komoly közlekedésbiztonsági probléma. Egyetlen ütközés súlyos anyagi kárt, szélsőséges esetben pedig személyi sérülést is okozhat. Érthető tehát, hogy egyre több autós keres olyan megoldást, amellyel csökkentheti a vadgázolás kockázatát.
2026. 09. 10. 08:40
Megosztás:

Erősödött kissé a forint csütörtök reggelre

Erősödött kissé csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 10. 08:30
Megosztás:

Ezüst ékszerek: hogyan válassz stílushoz, alkalomhoz és ruhatárhoz?

Egy ezüst ékszer kiválasztása elsőre egyszerűnek tűnhet: megtetszik egy fülbevaló vagy nyaklánc, és már csak a rendelés van hátra. Hosszabb távon azonban nem feltétlenül az bizonyul jó választásnak, amelyik a termékfotón a leglátványosabb. Legalább ennyit számít, hogy illeszkedik-e a ruhatárunkhoz, milyen alkalmakra tudjuk felvenni, megfelelő-e a mérete, és pontosan milyen anyagból készült.
2026. 09. 10. 07:30
Megosztás:

Hatmilliárd euróra nőttek az EU zeneeladási bevételei

Elérték a 6 milliárd eurót a hangfelvételekből származó bevételek tavaly az Európai Unióban. A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az International Federation of the Phonographic Industry (IFPI) legfrissebb jelentése azt is megemlítette, hogy a magyar rapper, Desh slágerlistás helyezései alapján az EU legmeghatározóbb helyi előadója.
2026. 09. 10. 07:00
Megosztás:

Oroszország energiahordozók tranzitjáról és tárolásáról tárgyal Vietnammal

Oroszország Vietnammal az energiahordozóknak a vele szomszédos országokba való tranzitszállításának megszervezéséről, valamint stratégiai üzemanyag-tartalékok közös kialakításról tárgyal - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor szerdán a Kremlben fogadta To Lam vietnami államfőt, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkárát.
2026. 09. 10. 06:30
Megosztás:

Az ingatlanvásárlóknak csak 27 százaléka jut olyan lakáshoz, amilyet szeretett volna

Az ingatlanvásárlóknak csak 27 százaléka jut olyan lakáshoz, amilyet eredetileg elképzelt - közölte az Anker Property és az Europion közös magyarországi reprezentatív kutatása alapján az MTI-vel.
2026. 09. 10. 06:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság egyszerűsítené az uniós közbeszerzési szabályokat

Az Európai Bizottság új rendeletjavaslatot fogadott el az Európai Unió közbeszerzési keretrendszerének korszerűsítése és egyszerűsítése érdekében, hogy az EU céljaival összhangban támogassa a közszolgáltatásokba és az infrastruktúrába történő hatékony beruházásokat - közölte szerdán a brüsszeli testület.
2026. 09. 10. 05:30
Megosztás:

Baromfipestist igazoltak két Bács-Kiskun vármegyében

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma megerősítette a baromfipestis-vírus jelenlétét két brojlercsirke-állományban a Bács-Kiskun vármegyei Fülöpházán - közölte a Nébih szerdán az MTI-vel.
2026. 09. 10. 05:00
Megosztás: