Donald Trump gazdasági kérdésekről egyeztetett telefonon Dél-Korea ügyvezető elnökével
2025. 04. 08. 19:00
Donald Trump a kereskedelmi egyensúly megteremtéséről és további gazdasági kérdésekről tárgyalt telefonon Han Dokszu dél-koreai ügyvezető elnökkel - az amerikai elnök erről a közösségi médiaoldalán írt kedden.
Az elnök a felmerült témák közül kiemelte a hajógyártást, az amerikai csepfolyósított földgáz (LNG) vásárlását, egy közös vállalkozás megalakítását alaszkai energiaszállító vezeték kialakítására, valamint azt, hogy Dél-Korea folytatja az amerikai katonai védelem költségeinek megtérítését.
"Rendelkezésre állnak a keretek és megvan a valószínűsége egy nagyszerű megállapodásnak mindkét ország számára" - fogalmazott Donald Trump, és azt is közölte, hogy egy magas rangú dél-koreai küldöttség már úton van Washingtonba.
Donald Trump keddi bejegyzésében arról is írt, hogy a kereskedelmi vámokról szerinte "Kína szintén nagyon akarja a megállapodást, de nem tudják, hogy kezdjenek hozzá. Várjuk, hogy keressenek bennünket". Jelezte, hogy lehetséges a megoldás.
Scott Bessent pénzügyminiszter szintén kedden arról számolt be, hogy már csaknem 70 ország fordult az amerikai adminisztrációhoz azzal a szándékkal, hogy "segítsenek a világkereskedelem kiegyensúlyozásában".
40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal
Az idei év első felében a vevők jelentős része továbbra is hitelből finanszírozta ingatlanvásárlását, miközben a felvett kölcsönök összege is emelkedett. A Balla Ingatlan szakértőinek tapasztalatai szerint a vevők túlnyomó többsége Otthon Starttal próbált vásárolni, miközben a piaci hitelre szorulók egyre nehezebb helyzetbe kerültek a magas ingatlanárak miatt.
Változik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja
Egy-két héten belül megváltozik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja, amely 2025 áprilisa óta bizonyos testtömegindex (BMI) feletti betegeket inaktív állapotba helyezett a várólistán - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter hétfőn az Országgyűlésben.
Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány
Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány. Első ütemben három pontban módosítja a jelenlegi rendszert a készülő kormányrendelet: megszüntetik a pedagógusok úgynevezett tartalmi megújító képzéseit, a gyakornokoknak nem kell vizsgázniuk a Nemzeti alaptantervből és az intézmények belső képzéseket is szervezhetnek - írta a kormany.hu hétfőn.
Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen, miután a Fehér Ház visszavonta újságíróik akkreditációját, és megtiltotta nekik a belépést a Fehér Házba - jelentette be a három sajtóorgánum hétfőn közös közleményben a Politico beszámolója szerint.
A fogyatékossággal élők megsegítésére 9,3 milliárd forintos program indul
Elfogadták az Országos Fogyatékosságügyi Program intézkedési tervét a következő két évre: idén hat intézkedést előkészítenek, jövőre pedig 78 pontban ír elő feladatokat a terv. A két évben összesen 9,3 milliárd forint költségvetési forrást biztosítanak a terv teljesítésére.
A cseh kormány újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát
Újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát október elsejétől a cseh kormány hétfői döntése szerint. Hasonlóan a tavaszi szabályozáshoz a pénzügyminisztérium rendszeresen meghatározza majd a következő nap maximális árait a tőzsdei árak alakulásának függvényében.
A budapesti albérletárak alakulásának semmi köze a rövid távú bérbeadáshoz
A rövid távú lakáskiadás tiltása és a hosszú távú bérleti díjak csökkenése között nincs ok-okozati összefüggés: az elemzések és a legfrissebb piackutatások egybehangzóan azt mutatják, hogy a lakbérek alakulása egy általános, egész Budapestre jellemző piaci folyamat része, nem pedig az egyes kerületekben bevezetett korlátozások következménye. A GuestGuru szakértői elemzésben mutatnak rá arra, hogy a piaci statisztikák bizonyos elemeinek kiragadása félrevezeti a bérlőket és az ingatlantulajdonosokat egyaránt.
Itt a lista! Milyen használt autót vesznek most a magyarok leginkább?
Augusztusban a DataHouse előzetes adatai szerint 79 100 személygépkocsi cserélt gazdát a hazai használtautó-piacon, 8,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Idén jóval kisebbnek bizonyult az augusztusra jellemző szezonális visszaesés, az utolsó nyári hónap forgalma mindössze 3,3 százalékkal maradt el az év előző hónapjainak átlagától – tavaly e visszaesésnek az aránya elérte a 6 százalékot.
Új szakaszba lépett az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködése
Az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. 2024-ben megkezdett együttműködése új szakaszba lépett: a bank 2026-ban további 30 millió forinttal támogatja a Budakeszi Arborétum fejlesztési és fenntartási munkáit. A partnerség részeként szeptember 18-án az MBH Bank ötven munkatársa önkéntes munkával is hozzájárult az arborétum gondozásához. A résztvevők a géppel nem megközelíthető területeken segítették a pusztuló nyitvatermő állomány kezelését, emellett vezetett túrán ismerkedtek meg az örökerdő-gazdálkodás alapjaival és a klímaváltozás erdőkre gyakorolt hatásaival. Az együttműködés az MBH Bank Fenntartható Jövő Bankja programjához kapcsolódik, amelynek Biodiverzitás Programja a biológiai sokféleség védelmét szolgálja.
Gajdos László: jelentős volt a túljelentkezés a vízközmű-pályázaton
Óriási az igény a vízhálózatok megújítására, rekord túljelentkezés érkezett a vízközmű-pályázatra - közölte az élő környezetért felelős miniszter hétfőn este a Facebook-oldalán.
Rekordévet zárhat a HelloParks, két új csarnok épül
2026-ban eddig több mint 100 ezer négyzetméternyi területre kötött új bérleti megállapodást, emellett további 30 ezer négyzetméterre szóló bérleti szerződést hosszabbított meg a Futureal-csoporthoz tartozó ipariingatlan-fejlesztő. A folyamatban lévő egyeztetések alapján a vállalat által bérbe adott területek összvolumene év végére elérheti a félmillió négyzetmétert. Az erős keresletre reagálva már folyamatban van a fóti FT7 és a pátyi PT6 csarnok építése.
Befektetői felmérés: New York és London vezeti a világ pénzügyi központjainak listáját
A piaci szereplők továbbra is New Yorkot és Londont tartják a világ két vezető pénzügyi szolgáltatási központjának a Londonban bemutatott legújabb globális befektetői felmérés szerint. New York azonban az előző felméréshez hasonlóan csak igen szűk előnnyel vezet a brit főváros előtt.
Nőtt az Appeninn árbevétele az első fél évben
Az Appeninn bérbeadásból származó bevétele 11,339 millió euróra nőtt idén az első fél évben, ami 5 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest - közölte az ingatlanbefektetési és vagyonkezelő társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.