Donald Trump szigorított biztonsági intézkedések közepette tartotta választási gyűlését

Szigorított biztonsági intézkedések közepette tartotta Donald Trump választási gyűlését szombaton Michigan államban, az elsőt az után, hogy egy héttel korábban merényletkísérletet hajtottak végre ellene.

Donald Trump szigorított biztonsági intézkedések közepette tartotta választási gyűlését

A Grand Rapids városában tartott választási eseményt, szemben a július 13-i nagygyűléssel, zárt csarnokban rendezték, és ez volt az első, amelyen Donald Trump és hétfőn megnevezett alelnök-jelöltje, J.D. Vance közösen vett részt.

Michigan állam az elnökválasztás szempontjából meghatározó, a billegő államok között tartják számon, ahol republikánus és demokrata győzelemre egyaránt esély van.

Donald Trump beszédének elején felhívta a figyelmet arra, hogy szinte percre pontosan egy héttel korábban történt a fegyveres támadás a Pennsylvania állambeli Butlerben tartott nagygyűlésen, egyben köszönetet mondott a merényletkísérlet után érkezett jókívánságokért, valamint a gyors ellátásért a helyi kórházban.

Úgy fogalmazott, hogy csakis "isteni kegyelemből" állhat ott egy héttel később Michigan államban.

Megemlékezett Corey Comperatore-ról, aki a közönség tagjaként a lövöldözésben életét vesztette, hősnek nevezve a korábbi tűzoltót.  

Donald Trump elnökké választása esetén ismét határozott fellépést ígért az illegális bevándorlással szemben, és azt mondta, hogy megroppantja az úgynevezett "migránsbűnözést", azaz az illegálisan az országban tartózkodók által elkövetett bűncselekményeket.

Kölcsönösséget ígért a Kínával szemben követett vámpolitikát illetően, és kilátásba helyezte, hogy megvonja a kereskedelemben 2000-től alkalmazott legnagyobb kedvezmény elvén alapuló státuszt (most-favored-nation status) az ázsiai gazdasági versenytárstól.  

Donald Trump utalt Orbán Viktor magyar miniszterelnök szavaira, aki az elnökjelölt megfogalmazása szerint az ő újbóli elnökségével kapcsolja össze a világ stabilitásának helyreállítását.

A republikánus elnökjelölt és a magyar kormányfő július 11-én Floridában találkozott és tárgyalt egymással.

A csütörtökön zárult republikánus elnökjelölő konvenciót értékelve Donald Trump úgy fogalmazott, hogy a párt egyetlen mozgalommá vált, valamint egységesebb és eltökéltebb, mint valaha.

Szombaton Donald Trump lőtt sebesülésével kapcsolatban közleményben adott tájékoztatást Ronny L. Jackson volt elnöki orvos, jelenlegi kongresszusi képviselő, aki az elmúlt egy hétben felügyelte a kezelést.

Az orvos arról számolt be, hogy a Butlerben elkövetett merényletkísérlet során a golyó Donald Trump jobb fülének felső részét találta el, amelyen két centiméteres sebet vágott. Az orvosi leírás szerint a golyó kevesebb mint egy centiméterre volt attól, hogy elérje a koponyát.

Beszámolt arról is, hogy a sebesülést követően jelentősebb vérzés lépett fel, és a teljes felső fülön duzzanat keletkezett, ami mostanra megszűnt, és a gyógyulás megfelelően halad.

Feszül a húr: Újabb Bitcoin-rug pull para a volatilis piacon

A Bitcoin újra reflektorfénybe került – nem a szárnyalása, hanem a hirtelen ármozgások miatti aggodalmak okán. Bár konkrét csalásnak nincs nyoma, a piaci szereplők mégis egyre idegesebbek. Vajon közeledik egy újabb „rug pull”, vagy csupán a makrogazdasági széljárás és az intézményi befektetők játszadozása kavarta fel a kedélyeket?
2025. 09. 12. 20:30
Megosztás:

BÉT: az OTP és a Mol húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1084,28 pontos, 1,06 százalékos csökkenéssel, 101 199,84 ponton zárt pénteken.
2025. 09. 12. 20:00
Megosztás:

A TikTok-ról tárgyal az USA és Kína

A hírek szerint jövő héten He Lifeng kínai miniszterelnök-helyettes és Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter Madridban tárgyal a két ország közötti kereskedelemről és a TikTok helyzetéről.
2025. 09. 12. 19:30
Megosztás:

ViVeTech Nyrt.: 20-25 százalékos árbevétel-növekedést tervez 2025-ben a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett kibervédelmi cég

542,2 millió forintos nettó árbevételt ért el a 2025-ös év első hat hónapjában a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. A társaság a 2025-ös pénzügyi év egészét tekintve 20-25 százalékos árbevétel-növekedésre számít a tavalyi évben elért rekordszintű, közel 1,4 milliárd forintos szint után - derül ki a társaság mai napon publikált 2025. első féléves jelentéséből.
2025. 09. 12. 19:00
Megosztás:

Aranypiaci kilátások 2025 őszén: új történelmi csúcsok és a biztonság keresése a globális bizonytalanság közepette

Az arany ára az elmúlt hetekben ismét a figyelem középpontjába került, ahogy új történelmi csúcsra emelkedett. 2025 szeptemberében az arany unciánkénti ára elérte a 3 660 dollárt, ezzel több mint 39%-os növekedést produkált az év eleje óta – ami a legnagyobb éves átlagos emelkedés 1990 óta.
2025. 09. 12. 18:30
Megosztás:

Bebukott a kötvényhozam

Tegnap az infláció a várakozásoknak megfelelően alakult az USA-ban. Azaz a fő mutatószám 2,7-ről 2,9 százalékra emelkedett, míg a maginfláció 3,1 százalékon stagnált, de ez is elég volt ahhoz, hogy a kötvénypiac, s így a részvénypiac is optimista legyen.
2025. 09. 12. 18:00
Megosztás:

Megtörte rossz sorozatát az Adobe

Az szoftverfejlesztő cég tegnap tőzsdezárás után tette közzé aktuális pénzügyi évének harmadik negyedéves jelentését.
2025. 09. 12. 17:00
Megosztás:

Titkos üzenetet rejtenek a banki adatok: minden korábbinál drágább lett az iskolakezdés

Bár kevesebb család vett fel áruhitelt júliusban, mint tavaly, még soha nem költöttek ennyit iskolakezdésre – hiszen a kölcsönök átlagösszege egy év alatt 15 százalékkal, közel 40 ezer forinttal nőtt – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A 281 ezer forintos átlagösszeg inflációs nyomást jelez, miközben a bankok 0 százalékos THM-mel csábítanak. Kérdés, marad-e még puskapor a karácsonyi szezonra.
2025. 09. 12. 16:30
Megosztás:

15 millión Ft-ot is adnak már a bankok személyi kölcsönként

Egyre magasabb összegeket kínálnak a magyarországi bankok fedezetlen személyi hitelként, ma már egyáltalán nem számít ritkaságnak a 15 millió forintos felső összeghatár sem. Ezzel párhuzamosan az újonnan kötött személyi hitelek átlagos hitelösszege is sokat emelkedett az elmúlt időszakban, ráadásul ezt a folyamatot az Otthon Start Program is gyorsíthatja - vélik a Bank360 szakértői. Bár az ezzel kapcsolatos banki tapasztalatok vegyesek, van olyan hitelintézet, amely a program meghirdetése óta érzékelte az átlagon felüli személyi hitelek iránti érdeklődés élénkülését.
2025. 09. 12. 16:00
Megosztás:

Kényelem és biztonság: az online játékok fizetési rendszereinek jövője

A magyar játékosoknak nagyon fontos, hogy egyszerűen tudjanak pénzt be- és kivenni. Az azonnali utalás, a mobil fizetés lehetősége, valamint a kriptovaluták elérhetősége mind számítanak, mert ezek teszik kényelmessé a játékot. Sok oldal figyel ezekre az igényekre, és jobb rendszert kínál. Ebben az útmutatóban bemutatjuk az aktuális trendeket, bemutatjuk a pénzügyi szabályozás, és felsoroljuk, milyen fizetési módokat találsz a hazai oldalaknál.
2025. 09. 12. 15:58
Megosztás:

Médiaipari óriáscég formálódik Amerikában

A Paramount és a Skydance egyesülése után az új vállalat vezérigazgatója iparági értesülések szerint megbízott egy befektetési bankot azzal, hogy készítse elő a Warner Bros. Discovery felvásárlását.
2025. 09. 12. 15:00
Megosztás:

Lezárult a Nébih nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzése

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei július 15. és augusztus 30. között több mint 350 ellenőrzést tartottak a nyári szezonális ellenőrzéssorozaton. A feltárt szabálytalanságok következtében 26 esetben indult eljárás, melyek lefolytatása és a bírságok kiszabása folyamatban van - jelentette be pénteki közleményében az Agrárminisztérium (AM).
2025. 09. 12. 14:30
Megosztás:

Megtévesztő egészségügyi állítások miatt lépett a GVH

Három versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élelmiszereket és étrend-kiegészítőket forgalmazó vállalkozásokkal szemben, mivel gyanúja szerint a cégek többek között olyan egészségügyi állításokkal népszerűsítik termékeiket, melyek megalapozatlanok, illetve amelyeket nem tudnak kellően alátámasztani, továbbá tiltott gyógyhatást tulajdonítanak a termékeknek.
2025. 09. 12. 14:00
Megosztás:

Stagnált a brit gazdaság júliusban

Stagnált a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2025. 09. 12. 13:30
Megosztás:

Szeptember 15-től kormányzati pilot program indul a ki nem fizetett bérek megelőlegezésére

A kormány továbbra is a dolgozók pártján áll, így minden lehetséges eszközzel segíti a munkáltatók mulasztása miatt elmaradt munkabérek rendezését. Szeptember 15-től a kormány célzott, pilot jellegű programot indít Heves vármegyében, ami mintegy 200 bajba került munkavállaló megélhetését biztosíthatja a számukra járó munkabér kifizetésének megelőlegezésével.
2025. 09. 12. 13:00
Megosztás:

Kovács Zsolt váltja Katona Bencét a Magyar Fejlesztési Bank élén

Katona Bence 2025. szeptember 30-i hatállyal, közös megegyezéssel távozik a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatói posztjáról. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megköszönte Katona Bence kitartó munkáját és sok sikert kívánt számára jövőbeni szakmai kihívásaihoz.
2025. 09. 12. 12:30
Megosztás:

Kína megfenyegette Mexikót

Kína Kereskedelmi Minisztériuma figyelmeztette Mexikót, hogy ellenintézkedéseket fog életbe léptetni, miután az ország jelezte, hogy 50%-ra tervezi emelni az ázsiai gyártmányú autókra kivetett vámokat.
2025. 09. 12. 12:00
Megosztás:

Kiárazták az EKB további lépéseit

Az EKB a várakozásoknak megfelelően 2%-on tartotta a betéti rátát és 2,15%-on az alapkamatot.
2025. 09. 12. 11:30
Megosztás:

Milyen szolgáltatásokat nyújt a modern kozmetika?

A kozmetikai szolgáltatásokat jól ismerjük, de azt vajon tudjuk-e, hogy mi a különbség a klasszikus és a modern eljárások között? Ha velünk tartasz, cikkünkből kiderül!
2025. 09. 12. 10:30
Megosztás:

Tovább estek a fejlett piaci hozamok

Folytatódott a hozamesés az USA-ban, miután a vártnak lényegében megfelelő, noha a céllal konzisztensnél érdemben magasabb inflációs adatokkal együtt közzétett újonnan munkanélküliségi segélyért fordulók száma négyéves csúcsra, 263 ezerre emelkedett.
2025. 09. 12. 10:00
Megosztás: