Drágának hiszed a felújítást? Így nem lesz az - Ezekre ügyeljünk, ha 3-4 milliót szeretnénk spórolni

A lakásfelújítás gondolata sokakat foglalkoztat, hiszen az építőanyagok és munkadíjak árnövekedése ellenére még mindig olcsóbb lehet egy meglévő otthon korszerűsítése, mint új ház építése. Ennek ellenére rengetegen visszariadnak, mert tartanak az előre nem kalkulált költségektől, a megbízhatatlan szakemberektől, vagy attól, hogy a végeredmény nem az elképzeléseik szerint alakul.

Drágának hiszed a felújítást? Így nem lesz az - Ezekre ügyeljünk, ha 3-4 milliót szeretnénk spórolni

Rezsnyák Péter, passzívháztervező és kivitelező építész szerint ezek a félelmek részben alaptalanok, és megfelelő tájékozottsággal mindenki közelebb kerülhet ahhoz, hogy átlássa a felújítási folyamatokat.

„Sokan nem ismerik az építőanyagok tulajdonságait, emiatt tartanak a hibás döntésektől. Pedig ha megértjük az anyagok működését, bátran belekezdhetünk egy-egy projektbe, akár saját kezűleg is” – mondja a szakértő.

Rezsnyák Pétert számos kérdéssel keresik meg ügyfelei, különösen a vályogházak és téglaházak kapcsán. Az építész szerint legnagyobb bizonytalanságot a szigetelés jelenti.

„Sokan szeretnék csökkenteni a rezsiköltséget, de félnek a túlszigetelés miatti párásodástól vagy penészedéstől. Pedig ha jól van megválasztva a szigetelés vastagsága és kiegészítő rendszere, nem kell tartani ezektől. Egy 10 cm vastagságú hőszigetelés már hatékonyabb energia-megtakarítást biztosít, komfortos, de igazán komfortos a legalább 20 cm-es homlokzati hőszigetelés lesz. A párazáró fóliákkal kapcsolatban is sok a félreértés: „Pedig ha a fólia melegben van, nem csapódik le rajta a pára. A megfelelő szellőzés azonban elengedhetetlen” – magyarázta a szakértő.

Milliókat is megtakaríthatunk egy felújítás során

Az építész szerint egy felújítás során akár 3-4 millió forintot is megspórolhatunk körültekintéssel és észszerű döntésekkel. Ha például a szigetelés megfelelően működik, nincs szükség drága kazánra, elég egy kiegészítő fűtési megoldás, például hőszivattyú vagy klíma, de akár infrapanel is elég lehet.

„A vályogházaknál sokan tévesen azt gondolják, hogy ezek nem hőszigetelhetők, pedig egy jól kivitelezett szigetelés –még akár polisztirol réteggel is – meleg „kabátként” működik, megakadályozva a falak páralecsapódásból eredő belső nedvesedését” - tisztázta a szakértő.

Rezsnyák Péter szerint az egyik legtipikusabb hiba, amelyet a felújítás során elkövethetünk, ha az épületüneteket nem értelmezzük helyesen, azaz túlgondoljuk vagy épp alábecsüljük őket.

„Egy falrepedést látva sokan már vasbeton erősítésben gondolkodnak, miközben egy szakszerű vízelvezetést és drénezést követően felhelyezett üvegszálas tapéta is megoldhatja a problémát. Ugyanakkor a fa tetőszerkezet sérüléseit gyakran alábecsülik, pedig a rovarok okozta károkat hiába javítják, ha továbbra is a tetőben fészkelnek, a probléma újra és újra előjön majd, a kiadás pedig felesleges volt.

Rezsnyák Péter, alias SzakiEllenőr™ tapasztalatait és tanácsait immár nem csak a közismert YouTube csatornáján láthatjuk, hanem az Egyszerűen felújítás című könyvében is összefoglalta, amely most jelent meg. A könyv azoknak szól, akik szeretnék elkerülni a felesleges kiadásokat, emellett érthető nyelvezettel vezeti végig az olvasót a legfontosabb lépéseken.

„A leggyakoribb kérdéseket és problémákat gyűjtöttem össze tíz csoportba szedve, hogy segítséget nyújtsak azoknak, akik bizonytalanok. Minden témakört közérthető formában, szakszavak nélkül mutatok be, de egy szómagyarázat és számos rajzos csomóponti ábra is segíti az olvasót, ha mégis szükség lenne rá, amikor szakemberekkel tárgyal” – mondja a szerző hozzátéve, hogy könyve nemcsak gyakorlati útmutató, hanem egyfajta biztosíték is arra, hogy a felújítás ne a „kidobott pénzről” szóljon, hanem hosszú távon megtérülő befektetés legyen.

Motorosok segítik az új KRESZ-szabályok finomhangolását

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) széleskörű szakmai egyeztetések keretében tekinti át az új KRESZ tervezetét, valamint az arra beérkező észrevételeket. Csütörtökön motoros szakértőkkel, szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel, szakújságírókkal, valamint tartalomkészítőkkel folytatódott a közlekedési szabályok finomhangolása - közölte az ÉKM az MTI-vel.
2026. 02. 06. 06:30
Megosztás:

Magyar innováció segíti az aszály elleni küzdelmet a mezőgazdaságban

Az öntözés hatékonyságát jelentősen növelő innovatív eszközt mutat be a nagyközönségnek az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletága és szakmai partnere, a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ) a 32. Fegyver, horgászat, vadászat (FeHoVa) kiállításon február 5. és 8. között. Az öntözőcső-fektető gép segít hatékony választ adni a klímaváltozás és az egyre gyakoribb aszály okozta kihívásokra az erdőgazdálkodásban és a mezőgazdaságban, miközben hozzájárul a vízkészletek fenntarthatóbb felhasználásához.
2026. 02. 06. 06:00
Megosztás:

Milyen Európa-politikája lehet az új holland kormánynak?

A három, kormányzásra készülő holland párt múlt héten ismertette koalíciós megállapodását.
2026. 02. 06. 05:30
Megosztás:

Átláthatóbbá válnak a kötvények módosítására vonatkozó szabályok

Február 14-én lép életbe az a jogszabálymódosítás, amely egyértelmű kereteket ad a kötvények módosítására vonatkozóan. A még a tavalyi év végén elfogadott törvényjavaslat több ponton is lényegesen bővíti a Tpt. kötvényekre vonatkozó rendelkezéseit, ezáltal könnyebbé válik a kibocsátók számára a hitelviszony átstrukturálása és kiszámíthatóbb eljárást tesz lehetővé a piaci szereplők számára. A kötvények módosítására vonatkozóan bevezetett új szabályokat Boros György, a DLA Piper Hungary finanszírozási csoportjának szenior ügyvédje ismerteti.
2026. 02. 06. 05:00
Megosztás:

Az első adag beton kiöntésével megkezdődött a Paks II. Atomerőmű alapozása

2026. február 5-én az első adag beton alaptestbe öntésével a Paks II. Atomerőmű építési területén ünnepélyes keretek között megkezdődött az 5. blokk reaktorépületének alapozása. A VVER-1200 típusú, orosz nyomott vizes reaktorokkal megvalósuló atomerőmű generáltervezője a generálkivitelezője az Roszatom Állami Vállalat Mérnöki részlege, az Atomstroyexport vállalat. Az eseményen jelen volt Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, valamint Alekszej Lihacsov, a Roszatom Állami Vállalat vezérigazgatója. A Paks II. Atomerőmű lesz az első olyan atomerőmű az Európai Unió területén, amely orosz VVER-1200-as III+ generációs reaktorokkal működik majd.
2026. 02. 06. 04:30
Megosztás:

Berobbant a budapesti újlakás-kínálat, de még csak most jön a java

Tavaly az év második felében is erős számokat produkált a budapesti újépítésű lakások piaca, így az egész évben összesen 8700 lakást adtak el – derül ki az OTP Ingatlanpont friss elemzéséből. Az adatbázis szerint 2026-ban várhatóan meglódul a kínálat is, mivel az ősszel indult Otthon Start hitelprogram miatt egyre több új nagy projekt indul. Ugyanakkor a jogszabályban rögzített maximális vételár ezen a piacon akár érdemben vissza is foghatja a további drágulást.
2026. 02. 06. 04:00
Megosztás:

Bács-Kiskun vármegyében is megjelent a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Bács-Kiskun vármegyében egy pecsenyekacsa telepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta; az érintett állományok felszámolása folyamatban van - tájékoztatta a hivatal csütörtökön az MTI-t.
2026. 02. 06. 03:30
Megosztás:

Csekély volt az érdeklődés a nyugdíjpénz ingatlancélú felhasználására: ekkora összeget igényeltek a tagok

Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok átlagosan 2 millió forint összeget igényeltek lakáscélra a pénztáraktól. A tagoknak jellemzően az 5-6 százaléka kért kifizetést. A legnépszerűbb cél a lakásfelújítás volt – derült ki a GRANTIS szakértői által készített körképből, amely a válaszadó pénztárak adatait tartalmazza.
2026. 02. 06. 03:00
Megosztás:

Az átlagosnál enyhébb idő várható a hétvégén is

Folytatódik az átlagosnál enyhébb, de jellemzően erősen felhős, többfelé csapadékos idő a hétvégén is. A hőmérséklet szombatra kissé visszaesik és a csúcsérték napközben jellemzően 5-11 Celsius-fok között alakul majd, éjszakánként pedig néhol gyenge fagy is lehet. Az északnyugati, északi szél vasárnap többfelé lesz élénk, olykor erős - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 02. 06. 02:30
Megosztás:

Az altatókról és a fájdalomcsillapítókról való leszokás módszere

Az altatókról és a fájdalomcsillapítókról való leszoktatást könnyítenék meg az SZTE gyermekorvosai. Innováció és klinikai tapasztalat találkozása hozott rangos elismerést az SZTE-n: Dr. Pásztor Pál és kutatócsoportja Innovációs Díjat és Proof of Concept támogatást nyert a gyermekintenzív ellátást új alapokra helyező DoseLearn projekttel.
2026. 02. 06. 02:00
Megosztás:

Hogyan lehet több a nyugdíjad? Nyugdíj kalkulátor 2026

Sokan csak találgatnak, hogyan is számítják ki pontosan az öregségi nyugdíj összegét Magyarországon.
2026. 02. 06. 01:30
Megosztás:

Készpénzt tartasz otthon nagy mennyiségben? Bajban vagy, a matracpénz most nagyon bűzlik...

Bár a 2023-as sokk után az infláció 2024-ben és 2025-ben is egyszámjegyűre mérséklődött, a készpénzben tartott megtakarítások csendes értékvesztése nem állt meg. A biztonságérzet hamis illúziója miatt - a digitális megoldások térnyerése ellenére - a magyar háztartások a legfrissebb adatok szerint még mindig több mint 7300 milliárd forintot tartanak készpénzben.
2026. 02. 06. 01:00
Megosztás:

Árzuhanás a sertéshús árában az ALDI-nál – ennyivel fizetsz kevesebbet!

Megállíthatatlannak tűnik az árcsökkenés: az ALDI idén már ötödik alkalommal vágja vissza tartósan a friss sertéshúsok fogyasztói árát. A diszkontlánc ismét lép, és ezúttal is a magyar háztartások pénztárcája jár jól – a mindennapi főzés alapanyagai most még elérhetőbbek lettek.
2026. 02. 06. 00:30
Megosztás:

Mennyi alvásra van valóban szüksége a szervezetednek? Számold ki most kalkulátorral!

Az alvás az egyik legfontosabb, mégis leginkább alábecsült biológiai szükséglet. Nem csupán a fáradtság megszüntetéséről van szó: az alvás alapvetően meghatározza az anyagcserét, az idegrendszer működését, az immunválaszt és a hormonális egyensúlyt. Ennek ellenére sokan nem tudják pontosan megmondani, mennyi alvásra lenne valóban szükségük.
2026. 02. 06. 00:01
Megosztás:

Nem lepte meg az EKB-t a cél alatti infláció

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően ismét 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt. A döntés ismételten egyöntetű volt.
2026. 02. 05. 23:30
Megosztás:

A Qualcomm negyedéves profitja csökkent, bevétele nőtt

Az amerikai Qualcomm Inc., a világ egyik legnagyobb félvezetőket, processzorokat és telekommunikációs eszközöket gyártó cége 6 százalékos nyereségcsökkenésről és 5 százalékos bevételnövekedésről jelentett az első pénzügyi negyedéve után.
2026. 02. 05. 23:00
Megosztás:

Révész Máriusz: program indul az élhetőbb településekért

Kísérleti jelleggel nyolc helyen indít programot az élhetőbb településekért az aktív Magyarországért felelős államtitkárság - jelentette be Révész Máriusz államtitkár csütörtökön Edelényben, a témában tartott konferencián.
2026. 02. 05. 22:30
Megosztás:

450 új munkahely jön létre a kínai Evoring 39 milliárd forintos beruházása nyomán Jászfényszarun

Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun, ami ráadásul tovább erősíti Magyarország éllovas pozícióját az elektromos autóipari átállásban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a helyszínen.
2026. 02. 05. 22:00
Megosztás:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 02. 05. 21:30
Megosztás:

Nyereségesebb, mint a SHIB vagy a SOL? A Digitap nagy volumenű betéti fejlesztése világszerte figyelmet kelt

Miközben a Shiba Inu és a Solana árfolyama az utóbbi időben esett, egyre több kereskedő fordul érdeklődéssel a Digitap ($TAP) felé. Ez a globális bankolási alkalmazás – vagy „omnibank” – nemzetközi figyelmet keltett a Solana-betétekhez kapcsolódó frissítésének bevezetésével, amely tovább fejleszti a platform több-blokkláncos (multi-chain) képességeit.
2026. 02. 05. 21:00
Megosztás: