Duna House: két piaci szereplő lakástakarékpénztári konstrukciói is elérhetőek március 1-től

Két piaci szereplő lakástakarékpénztári konstrukciói is elérhetőek március 1-től - közölte pénteken az MTI-vel a Duna House, amely összegyűjtötte a megtakarítási termékek legfontosabb különbségeit.

A közlemény szerint újraindította lakástakarékpénztári szolgáltatását március 1-től az OTP Lakástakarék, így a Fundamenta által kínált háromfajta lakáscélú megtakarítás mellett további kettő közül választhatnak a lakásvásárlást tervező ügyfelek. A Duna House cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkája, a hitelközvetítő Credipass magyarországi vezetője, Fülöp Krisztián a közlemény szerint kifejtette, a lakástakarékpénztár az öngondoskodás egyik alappillérének tekinthető. A jelenlegi konstrukciókkal már akár havi 10 ezer forintos összeg ráfordításával rendszeresen lehet takarékoskodni.

A kifejezetten lakáscélú megtakarítási formák közös jellemzője, hogy a választott takarékoskodási idő végén kedvező és a teljes futamidő alatt végig fix kamatozású lakáshitel is igényelhető mellé. Az elérhető 3,9-7,9 százalék közötti kamat függ a lakástakarékot nyújtó intézménytől, a megtakarítás futamidejétől és a választott terméktől is. A befizetésekre szóló betéti kamat mértéke megegyező (0,1 százalék), ugyanakkor a szolgáltatók a megtakarítás időtartamától függően - legkevesebb 4 vagy 5 év után - egyszeri kamatprémiumot vagy bónuszt fizetnek, amelynek mértéke az elért megtakarítás 5-30 százalékig terjedhet.

A megtakarítást lakásvásárláshoz, meglévő hitel kiváltásához vagy felújításhoz is fel lehet használni. Újdonság, hogy az összegyűjtött összeg lakáscélú felhasználásáról elegendő nyilatkozatot tenni, valamint, hogy bármelyik szolgáltató mellett dönt is az ügyfél, bármennyi megtakarítási szerződést köthet, sőt, akár az OTP-nél és a Fundamentánál is takarékoskodhat egyszerre.

A korábbival ellentétben nem az állam biztosítja a hozamot, hanem teljes egészében pénzintézeti megtakarítási termékekről van szó - ismertette a közleményben Fülöp Krisztián. Hozzátette, hogy a piacon elérhető termékek közötti különbségek értelmezésében és a végső döntéshozásban mindenképp tanácsos segítséget kérni a témában jártas pénzügyi szakértőktől.

Az EU szigorúan veszi az unión kívüli állami támogatásokat

A belső piacot torzító külföldi támogatásokról szóló uniós rendelet (FSR) értelmében a vállalatoknak előzetesen be kell jelenteniük az Európai Bizottsághoz bizonyos cégfelvásárlásokat, egyesüléseket, illetve egyes nagy értékű közbeszerzéseket, ha az ezekben érintett vállalkozáscsoportok unión kívüli országtól kaptak pénzügyi hozzájárulást – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie ügyvédi iroda. A bejelentés összeállítása, az ehhez szükséges információk összegyűjtése nagy adminisztratív terhet jelenthet a cégeknek, elmulasztása esetén pedig a bírság a vállalkozáscsoport világszintű árbevételének 10 százalékát is elérheti.
2023. 11. 29. 06:00
Megosztás:

A magyar cégek kétharmada rendelkezik CSR vagy ESG stratégiával

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a szociális és környezeti problémák hatékony kezelésére – derül ki a WHC Csoport és a Scale Impact közös kutatásából. A megkérdezett vállalatok 49 százaléka évente kevesebb mint 5 millió forintot, a menedzsment pedig mindössze havi néhány munkaórát tud CSR-aktivitásokra fordítani. A cégek több mint felénél a HR területhez tartozik a társadalmi felelősségvállalás, ám az erre szánt kapacitás és erőforrás nagyon limitált – így a kitűzött stratégiai célok leginkább elszigetelt tevékenységekben valósulnak meg.
2023. 11. 29. 05:30
Megosztás:

Aki most eltalálja a lottó ötöst, azt történelmet fog írni!

Minden idők hetedik legmagasabb nyereményével várja a szerencsevadászokat a 7/35-ös lottó, ahol már 7 hete halmozódik a főnyeremény összege. A Skandináv lottón már több mint félmilliárd forint a tét, szerdán 540 millió forintért izgulhatnak a játékosok.
2023. 11. 29. 05:00
Megosztás:

Átadták az Év Családbarát Emlékhelye Díjat

Első alkalommal adták át a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) által alapított az Év Családbarát Emlékhelye Díjat, mellyel a Budai Várnegyed nemzeti emlékhely, az Egri vár nemzeti emlékhely, valamint a Sárvári vár történelmi emlékhely családokért tett erőfeszítéseit ismerték el.
2023. 11. 29. 04:30
Megosztás:

Mikor adjuk fel a karácsonyi csomagot, hogy biztosan odaérjen időben?

Az ünnepek előtti néhány hét kiemelten nagy küldeményforgalommal járó időszak a postai szolgáltatók számára. Ha szeretnénk, hogy a képeslapok és a csomagok rendben megérkezzenek, érdemes időben feladni a küldeményeket. Amennyiben a csomagfeladásnál a leggazdaságosabb szolgáltatót keressük, használjuk az Európai Bizottság csomagár-összehasonlító oldalát. A postafelügyeletet ellátó Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) összegyűjtötte a főbb tudnivalókat.
2023. 11. 29. 04:00
Megosztás:

Közel 4 százalékra nőtt Románia költségvetési hiánya

Októberben 3,97 százalékra nőtt Románia GDP-arányos költségvetési hiánya - közölte kedden a bukaresti pénzügyminisztérium.
2023. 11. 29. 03:30
Megosztás:

Adómentes lesz a tulajdonszerzés startupokban

A startup vállalkozások régi álma válik valóra január 1-jétől. Jövő évtől ugyanis ezek a cégek adómentesen adhatnak részesedést munkavállalóiknak és vezető tisztségviselőiknek. Így ezeknek a személyeknek a tulajdonosi szemléletmódja és motivációja most már kerülőutak nélkül is adóhatékonyan biztosítható. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda segített összefoglalni a változásokat.
2023. 11. 29. 03:00
Megosztás:

Gáz ára 2024 kalkulátor, mennyibe kerül 1 köbméter földgáz?

Lakossági gáz ára 2024 Magyarország. Gázár kalkulátor 2024 és gázszámla magyarázat, hogy mindenki értse, hogy mennyibe kerül egy köbméter (m3) földgáz úgy, hogy a számlán közben átalakul MegaJoul-lá (MJ)? Gáz ára 2024 táblázat és videós magyarázat.
2023. 11. 29. 02:00
Megosztás:

Hőszivattyú? Tényleg ez a megoldás az olcsó vagy akár nulla rezsire?

Számtalan fűtési és hűtési megoldás közül választhatunk napjainkban, de miért érdemes éppen a hőszivattyúk mellett dönteni?
2023. 11. 29. 01:01
Megosztás:

Decemberben nagy meglepetés éri a kriptósokat

Fantasztikus éve volt a bitcoinnak, hiszen a januári mélyponttól kezdve az árfolyam mostanáig több mint a duplájára emelkedett. Ez pedig nem csak azért elképesztő teljesítmény, mivel ez annak ellenére valósult meg, hogy több botrány és per is övezte 2023-ban a szektort.
2023. 11. 29. 00:01
Megosztás:

Pluszban zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
2023. 11. 28. 23:30
Megosztás:

Biztonságosabb lett a kerékpáros közlekedés a Szent István körúton

Biztonságosabb lett a kerékpáros közlekedés a Margit híd és a Nyugati pályaudvar között a Szent István körúton, körbeért a nagykörúti kerékpáros útvonal a Margit híd budai hídfője és Újbuda-központ között - közölte kedden az MTI-vel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
2023. 11. 28. 23:00
Megosztás:

Biztosított Magyarország energiaellátása

Biztosított Magyarország energiaellátása, az öt nagy hazai gáztároló fel van töltve, a rezsivédelmet fenntartja a kormány - mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés Gazdasági bizottsága előtt kedden Budapesten.
2023. 11. 28. 22:30
Megosztás:

Megdől a beruházási és az exportrekord Magyarországon

Idén is megdől a beruházási és az exportrekord Magyarországon, az országba érkező működőtőke a tavalyi duplája, 13 milliárd euró lesz, a magyar kivitel a 2022-es 142 milliárd euróról 150 milliárd euróra nő - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, miután átadták a Masterplast észak-olaszországi Calernóban 3 millió euróból megépült polisztirol hőszigetelőanyag-gyártó üzemét.
2023. 11. 28. 22:00
Megosztás:

Megnyílt az egynapos sebészeti ellátás Csepelen

Megnyílt az egynapos sebészeti ellátás kedden Csepelen, a kormány és a kerületi önkormányzat támogatásából, az Egészséges Budapest Program fejlesztéseként.
2023. 11. 28. 21:30
Megosztás:

Csökkent a német vállalatok foglalkoztatási hajlandósága

Németországban csökkent a vállalatok foglalkoztatási hajlandósága novemberben a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének felmérése szerint.
2023. 11. 28. 21:00
Megosztás:

Jövőre kiszámíthatóbb feltételek között gazdálkodhatnak az önkormányzatok

Az ideinél kiszámíthatóbb, nyugodtabb feltételek között gazdálkodhatnak jövőre a költségvetési szervek és az önkormányzatok - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartási szabályozásért, humán és önkormányzati költségvetésért felelős helyettes államtitkára kedden, a Magyar Államkincstár (MÁK) XXIII. Önkormányzati Költségvetési- és Adókonferenciájának sajtótájékoztatóján, Egerben.
2023. 11. 28. 20:30
Megosztás:

Elindult a sertéshúsfogyasztást ösztönző kampány

Idén tizenegyedik alkalommal indította el az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége a sertéshús fogyasztását ösztönző kampányát.
2023. 11. 28. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2023. 11. 28. 19:30
Megosztás:

Működési hatékonyság növelő programot indít a Gloster

A társaság Gloster Level UP néven kétéves, komplex vállalatfejlesztési programot indít januártól, melynek célja, hogy kiaknázzák a megvásárolt társaságok közti szinergiákat és egy hatékonyabban működő, integrált szervezetet hozzanak létre.
2023. 11. 28. 19:00
Megosztás: