eÁFA: nem nagy siker eddig

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen.

eÁFA: nem nagy siker eddig

2024 februárjától az áfa bevallást három módon lehet beadni: a megszokott ÁNYK nyomtatványon kívül a webes eÁFA felületen, illetve a gép-gép (M2M) közötti kommunikációra képes szoftver használatán keresztül.

Horváth Zsófia, a Niveus Consulting Group könyvelés és bérügyviteli üzletágvezetője szerint az eÁFA rendszer bevezetésének célja hasonlóan az eSZJA rendszerhez az volt, hogy a vállalkozások a NAV Online adatai alapján egy kész bevallással tegyék könnyebbé a bevallási kötelezettségüket. A szakértő úgy látja; ennek jelenleg korlátai vannak, például az, hogy cégspecifikusan más a ténylegesen levonható ÁFA, mint az adott időszakban kapott számlák ÁFA tartalma. Ezek rendbetételéhez viszont külön beállításokat kell elvégezni az online felületen.

Az eÁFA úgy működik, hogy miután a szükséges előkészületek megtörténtek, megjelenik a bevallástervezet, amely részletesen bemutatja a bevallás kulcsadatait és sorait, egy sokkal modernebb formában, mint amelyhez az ÁNYK program használata során hozzászokhattunk.

A Niveus Consulting Group szerint a webes eÁFA felület különösen előnyös lehet a kisebb vállalkozások számára, melyek kizárólag belföldi ügyletekben vesznek részt. Azonban az eÁFA rendszer továbbra sem helyettesíti az A60-as EU-s összesítő nyilatkozatot. Tehát ezt külön be kell adni az ÁNYK felületen – hangsúlyozta Horváth Zsófia.

AZ eÁFA korlátai, hibái:

Az eÁFA korlátait tapasztalhatják a nagy bizonylatszámmal rendelkező cégek, az alanyi mentes vállalkozások, ahol figyelni kell a 12 millió Ft értékhatárra, és egyéb jellemző fizetendő ÁFÁ-kra és az is hátránya az új rendszernek, hogy ÁFA önellenőrzésre sincsen még lehetőség.

Horváth Zsófia kiemelte, hogy a Niveus ügyfélkörében összegyűjtött tapasztalatok alapján az látszik, hogy:

- A legtöbb vállalat már integrált rendszerben dolgozik, amely képes az ÁFA bevallásokat, annak kapcsolódó jelentéseit (A60, 08 FAD) kezelni, kitölteni egy „gombnyomásra”, továbbá a könyvelési rendszerek is biztosítják az automatikus kitöltési funkciót az ÁFA bevallás tekintetében. Így az eÁFA rendszer használata, a beállítások, az újdonság sokszor háttérbe szorítja azt az időbefektetést, amivel ezt a rendszert igazán felfedezhetnék az ügyfelek főleg, ha elégedettek a saját rendszerükkel.

- Amennyiben egy vállalkozás rászánja magát a tesztelésre, szembesül a sok javítási problémával, ami eddig fel sem merült az integrált rendszer fent említett gördülékeny működése miatt, vagy azzal, hogy nem minden számla ÁFA tartalma levonható, vagy hogy mely számlák azok, amelyeket nem sikerült az ügyfeleinek feltölteni a NAV rendszerében, és ezért nem jelenik meg az eÁFA bevallásban.

- A saját, meglévő rendszer jól működik, nincs oka váltani az eÁFA-ra, amely nem tudja ugyanazon funkciókat. Ilyenek a fordított adózás jelentése, hiányzó számlák, feltöltési hibák, áfa levonás jogszabályi tiltása.


Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

Fogy a pénz a stabilcoinpiacról – mégis fordulat készül?

Harminc nap alatt 4,55 százalékkal csökkent a stabilcoinok teljes piaci kapitalizációja, miközben a kriptotőzsdékre irányuló pénzmozgások ismét a nettó beáramlás felé fordultak. A látszólag ellentmondásos folyamat arra utal, hogy a kereskedési platformokon újra gyűlhet a felhasználható likviditás, a szélesebb piac azonban továbbra is nyomás alatt áll.
2026. 11. 07. 08:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás:

Az EB szerint a TikTok ajánlórendszere sértheti az uniós digitális szabályokat

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok videóajánló rendszere sértheti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabályt (DSA), mivel működése káros tartalmak ismételt megtekintésére késztetheti a felhasználókat, különösen a kiskorúakat és a mentális problémákkal küzdőket - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2026. 11. 06. 19:30
Megosztás:

Zsarolóvírusok: amikor nemcsak az adatok, hanem egy szervezet működése is veszélybe kerül

Egyetlen sikeres kibertámadás elegendő lehet ahhoz, hogy egy vállalat, intézmény vagy akár egy egészségügyi szolgáltató informatikai rendszerei részben vagy teljesen működésképtelenné váljanak. A zsarolóvírusok ma már nem csupán az adatok titkosításával okoznak károkat: a támadók egyre gyakrabban bizalmas információk nyilvánosságra hozatalával is fenyegetőznek. A védekezés ezért nem kizárólag informatikai kérdés, hanem a szervezeti működés, a felkészültség és a válságkommunikáció próbája is.
2026. 11. 06. 18:30
Megosztás:

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértáblát terveznek az egészségügyben

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértábla bevezetését tervezi az Egészségügyi Minisztérium az ágazat nem orvosi munkaköreiben. A kormányzat által az egészségügyi ágazatnak bejelentett 510 milliárd forintos többletforrás legnagyobb tétele a szakdolgozói bérrendezés lenne, ami 123 500 dolgozót érint.
2026. 11. 06. 18:00
Megosztás: