Egyet lépett a lazítás irányába a magyar jegybank

Szűkítette a kamatfolyosót a Magyar Nemzeti Bank. Ha a külső és belső feltételek kedvezőek maradnak, akkor a következő időszakban sor kerülhet a monetáris lazításra.

Egyet lépett a lazítás irányába a magyar jegybank

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa változatlanul 13 százalékos szinten hagyta az alapkamatot, nem változott az egynapos irányadó eszköz 18 százalékos kamata sem, amely az irányadó ráta szerepét tölti be. Ugyanakkor a jegybankárok szűkítették az úgynevezett kamatfolyosót. Az overnight hitel eddig 25 százalékos kamatát 4,5 százalékponttal 20,5 százalékra csökkentették, az overnight betét kamata viszont maradt 12,5 százalék. Azaz a kamatfolyosó az eddigi 12,5 százalékpontról 8 százalékpontra csökkent.

“A lépés egy jelzés arra, hogy a következő időszakban - amennyiben kedvezőek maradnak a nemzetközi és magyarországi feltételek -, lazulhatnak a monetáris feltételek. A mostani kamatfolyosó-szűkítésre egyébként számítani lehetett a jegybank elmúlt napokban látott kommunikációjából” - kommentálta a döntést Németh Dávid, a K&H vezető elemzője. A szakember hozzátette: „A mostani változtatást többek között az tette lehetővé, hogy a forint árfolyama viszonylag stabilnak mondható és a magyar deviza jelentősen erősödött a tavalyi mélypontokhoz képest. Emellett a folyó és a külkereskedelmi mérlegben is pozitív változás következett be, továbbá a hosszú hozamok is csökkentek a korábbi csúcsokhoz képest.”

Mire lehet számítani?

A keddi kamatdöntéshez fűzött kommentárjában a jegybank jelezte, hogy továbbra is tartósan szigorú monetáris politikára van szükség az inflációs cél elérése érdekében. Erről Németh Dávid azt mondta: “Az MNB a külső és a belső tényezőktől teszi függővé az esetleges jövőbeni monetáris lazítást. Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi hangulat, a kockázatvállalási hajlandóság alakulása mellett a nagy jegybankok - köztük az Európai Központi Bank és az amerikai Fed - döntéseit is mérlegelni fogják, valamint azt, hogy milyenek lesznek a magyarországi inflációs adatok a következő hónapokban, hogyan alakul az állampapírok iránti kereslet és a folyó mérleg. A jegybank jelezte, hogy a piaci kamatvárakozásokat is szorosan követi a monetáris politika alakítása során, ez Németh Dávid szerint utalás arra, hogy nem akarja a lépéseivel meglepni a piacokat.

A szakember közölte: “A jegybanki kommentár is megfelel a várakozásainknak. Továbbra is viszonylag szigorú és adatvezérelt lesz a monetáris politika. Úgy látjuk, ha kedvezően alakulnak a feltételek, akkor akár már május végén sor kerülhet az első kamatcsökkentésre”. Ennek mértéke azonban nagyban függ a piaci környezettől. A szakember a mostani kilátások alapján arra számít, hogy ősszel kerülhet egy szintre az alapkamattal az egynapos betéti eszköz kamata. Előbbi csökkentése pedig elsősorban attól függ, hogy az infláció az év végére milyen szintre mérséklődik az év utolsó hónapjaiban.


Az elektromos járművek villanyozhatják fel az autólízing szektort

Vánszorog a hazai autólízing piac, miközben az ügyfelek árérzékenyebbé és óvatosabbá váltak – mutat rá a Cofidis iparági szakemberek megkérdezésével készült gyorsfelmérése. A szektor egyszerre készül a gazdasági bizonytalanságra és az elektromos autók térnyerésére, amiben sokan a jövő egyik legnagyobb üzleti lehetőségét látják. A lízingcégeknél a megkérdezettek arra számítanak, hogy a finanszírozói mellett a szolgáltatói szerepük is egyre inkább erősödni fog.
2026. 06. 11. 08:00
Megosztás:

Feleannyi emberrel is működhet a rakodás egy új magyar rendszerrel

A magyarországi raktározási és gyártási szektor egyik legnagyobb stratégiai kockázatává vált mára a munkaerőhiány és a manuális folyamatok rugalmatlansága. Míg az elmúlt évtizedben az olcsó munkaerő fenntartható alternatívát kínált a gépesítéssel szemben, a 2024–2026-os időszak szabályozási és piaci környezete kényszerpályára tette a hazai cégeket. Az automatizálás, a technológiai fejlesztés az üzletmenet folytonosságának kulcsa.
2026. 06. 11. 07:00
Megosztás:

Megállt a lakbérek drágulása, csökkent a kiadó lakások száma

A stabilizálódás jeleit mutatják a fővárosi lakbérek, miközben a kiadó lakások száma csökkent. A VI. kerületben ugyanakkor megdobta a kínálatot az Airbnb-tiltás, de a befektetőknek, lakástulajdonosoknak érdemes figyelniük arra is, hogy adott esetben olyan tényezők eredményeznek magasabb bérleti díjakat, mint a panorámás kilátás, vagy a teljesen megújult környék.
2026. 06. 11. 06:30
Megosztás:

Júniusban 500 milliárd forintos keretben megnyílnak az energetikai uniós pályázatok

Júniusban 500 milliárd forintos keretben megnyílnak az energetikai uniós pályázatok áramhálózati és okosmérős fejlesztésekre, ez azt jelenti, hogy végre érdemi forrás jut a magyar villamosenergia-rendszer korszerűsítésére - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szerdán.
2026. 06. 11. 06:00
Megosztás:

Szelektívebbé váltak a pénzügyi befektetők

Az EY-Parthenon nemzetközi és hazai elemzései alapján a befektetők egyre tudatosabban keresik azokat a vállalatokat, amelyek a bizonytalan gazdasági környezetben is képesek fenntartható növekedést és stabil működést felmutatni. A következő időszakban várhatóan tovább erősödik a jól előkészített tranzakciók szerepe, miközben a tőke egyre szelektívebben áramlik a legígéretesebb befektetési lehetőségek felé. A hangsúly a stabil működésen, a kiterjedt átvilágításon és a valódi, hosszú távú értékteremtésen van.
2026. 06. 11. 05:30
Megosztás:

Büfékocsikat és vendéglátóhelyeket ellenőrzött az NKFH a kormányhivatalokkal együttműködve

Országos élelmiszer-biztonsági ellenőrzést tartott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok bevonásával. Az akció során összesen 413 mozgó vendéglátó egység, büfékocsi és food truck vizsgálatára került sor. Az ellenőrzések több esetben tártak fel higiéniai és dokumentációs hiányosságokat, a kiszabott bírságok összege pedig meghaladta a 17 millió forintot.
2026. 06. 11. 05:00
Megosztás:

Budapest lesz Európa körforgásos gazdasági fővárosa októberben

Budapest ad otthont októberben a körforgásos gazdaság egyik legjelentősebb európai eseményének, a Circular Economy Hotspotnak, amely a világ vezető szakértőit, vállalatvezetőit és döntéshozóit hozza Magyarországra. A háromnapos rendezvény azonban jóval több lesz egy hagyományos konferenciánál: a szervező Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) valós vállalati megoldásokat, helyszínbejárásokat és nemzetközi kapcsolatépítési lehetőségeket kínál azoknak a döntéshozóknak, akik a körforgásosságot nem fenntarthatósági projektként, hanem a jövő versenyképességének egyik kulcsaként értelmezik.
2026. 06. 11. 04:30
Megosztás:

Hátramenetbe kapcsoltak májusban a lakásárak májusban

A vevők szempontjából igen kedvezően alakult a május a lakáspiacon az ingatlan.com friss lakásárindexe szerint, amely havonta szinte valós időben mutatja be az aktuális árakat és azok változásait a legnagyobb ingatlanhirdetési portál adatai alapján.
2026. 06. 11. 04:00
Megosztás:

A magyarok szerint a média kulcsszereplő a kulturális értékek megőrzésében

A felnőtt magyar lakosság többsége szerint a média meghatározó szerepet játszik a kulturális értékek közvetítésében és továbbörökítésében – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készült „Kulturális értékmegőrzés a digitális korban” című kutatásból. A 2026 tavaszán végzett, országos reprezentatív felmérés azt vizsgálta, hogyan jelennek meg a kulturális tartalmak a különböző médiumokban, és miként fogyasztja ezeket a magyar társadalom.
2026. 06. 11. 03:30
Megosztás:

Tisztul a piac: az uniós források és a KATA visszatérésének reménye új lendületet adhat a vállalkozásoknak

Az OPTEN adatai szerint lassult a társas vállalkozások fogyása az első öt hónapban, a megszűnések szerkezete azonban kedvezőtlenebb irányba tolódik, egyre több cég tűnik el érdemi vagyon vagy piaci potenciál nélkül, ami növeli a megtérülési kockázatokat.
2026. 06. 11. 03:00
Megosztás:

Alvásidő kalkulátor – mennyit kell aludni életkor szerint?

Az alvás életünk egyik legalapvetőbb biológiai szükséglete, mégis sokan bizonytalanok abban, hogy naponta hány órát kellene aludniuk. Egyesek hat óra után is frissnek érzik magukat, mások nyolc-kilenc óra pihenés után is fáradtan ébrednek. Az alvásidő kalkulátor abban segíthet, hogy életkorunk, napi tevékenységünk és megszokott alvási időnk alapján reálisabb képet kapjunk saját pihenési szokásainkról.
2026. 06. 11. 02:30
Megosztás:

Új feladat előtt a magyar borágazat: kulcskérdés a fiatalok megszólítása

A fiatal felnőttek borválasztási szokásai konkrét irányt mutatnak a magyar borászatoknak, megszólításuk pedig kulcskérdés az ágazat jövője szempontjából. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) friss kutatása szerint az Y és Z generáció döntéseiben az íz, az ár, az adott alkalom és az élmény különösen fontos, a borvidékek, a szakmai díjak és a termelői háttér pedig akkor erősítik igazán a választást, ha érthető fogyasztói üzenetté válnak. A HNT szerint a magyar borászatok előtt most az a feladat áll, hogy a meglévő szakmai értékeket közelebb vigyék a fiatalok mindennapi döntési helyzeteihez.
2026. 06. 11. 02:00
Megosztás:

A legtöbb nyugdíjas most ettől fél Magyarországon

A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az egészségügyi ellátás minősége, a megkérdezettek fele pedig tart a magánytól - derült ki az Irmák Nonprofit Kft. és az Europion közös felméréséből.
2026. 06. 11. 01:00
Megosztás:

A fémmegmunkálás rejtelmei: miért fontos a megfelelő csiszolóanyag?

A fémmegmunkálásban a precizitás kulcsfontosságú. Azok számára, akik rendszeresen dolgoznak fémekkel, ismerősek lehetnek azok az eszközök, amelyek képesek egyenletes felületi minőséget biztosítani.
2026. 06. 10. 23:59
Megosztás:

Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet!

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért a készítmények így kevésbé hatékonyak lehetnek - derül ki a Semmelweis Egyetem (SE) gyógyszerészeinek legújabb kutatásából.
2026. 06. 10. 23:30
Megosztás:

Társasjátékozás: hogyan csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat?

A társasjátékok számos ember számára jelentenek kedvelt kikapcsolódást. De vajon eszedbe jutott már valaha, milyen hatással van ez a hobbid a környezetre?
2026. 06. 10. 23:00
Megosztás:

Energiatárolókat telepített a Greenergy-Solar Duna Kft. a paksi naperőmű mellé

Befejeződött a Greenergy-Solar Duna Kft. villamosenergia-tároló építési projektje, amelynek keretében 1,8 milliárd forintos beruházással négy, egyenként 1245 megawatt teljesítményű tárolót telepítettek a cég Paks mellett működő napelemparkjához.
2026. 06. 10. 22:30
Megosztás:

Támogatáshoz jutnak a ragadós száj- és körömfájás miatt érintett juh- és sertéstartók

Támogatást biztosítanak a 2025-ös ragadós száj- és körömfájás-járvány miatt gazdasági veszteséget szenvedett juh- és sertéstartóknak, a kérelmeket 2026. június 15. és június 30. között lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) szerdán az MTI-vel azt követően, hogy megjelent az agrár- és élelmiszer-gazdaságért felelős miniszter erről szóló rendelete.
2026. 06. 10. 22:00
Megosztás:

Naderi Zsuzsanna: új stratégiai szemlélet szükséges a felnőttképzésben

A felnőttképzés és a szakképzés átalakítása nem valósulhat meg átfogó stratégia nélkül, ezért ezzel a feladattal egy "erős stratégiaalkotó egységet" hoznak létre az államtitkárságon belül - mondta Naderi Zsuzsanna szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkár egy budapesti konferencián szerdán.
2026. 06. 10. 21:30
Megosztás:

Master Good: külföldi munkavállalók nélkül nem biztosítható a termelés bővítése

Magyarországon már nem áll rendelkezésre elegendő hazai munkaerő a Master Good növekvő termelési igényeinek kielégítésére, ezért külföldi munkavállalók bevonására van szükség - mondta Bárány László, a vállalat ügyvezető igazgatója egy szerdai budapesti szakmai konferencián.
2026. 06. 10. 21:00
Megosztás: