Egyre több nyolcadikos szeretne szakmát tanulni, sok pénzt keresni

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) ismét megvizsgálta a pályaválasztás előtt álló általános iskolások továbbtanulással és szakmaválasztással kapcsolatos terveit, céljait. A diákok továbbra is a szüleik tanácsaira támaszkodnak leginkább, és olyan szakmát szeretnének, amellyel a későbbiekben jól keresnek majd.

Egyre több nyolcadikos szeretne szakmát tanulni, sok pénzt keresni

A pályaorientációs vizsgálat adatfelvételének keretében 9197 nyolcadik osztályos tanuló töltötte ki a kérdőívet 2021-ben. A válaszadók olyan általános iskolás tanulók voltak, akik a 2021/2022. tanévben nyolcadik évfolyamon kezdték meg a tanulmányaikat.

Még mindig a szülők a legfőbb támaszok

A nyolcadik osztályos tanulók túlnyomó többsége, 95 százaléka foglalkozott már a továbbtanulás kérdésével, ez 3 százalékos javulás a tavalyi eredményhez képest. Tízből kilenc gyermek idén is a szülőkkel való beszélgetést választotta a tájékozódásra, a kitöltők 58 százaléka osztályfőnöki órán, 54 százaléka barátokkal, ismerősökkel beszélgetett a továbbtanulásról, míg továbbra is tízből három diákhasználja az internetet, mint pályaválasztással kapcsolatos információforrást. A koronavírus-járvány a pályaválasztási rendezvényekre 2021-ben is rányomta bélyegét, az általános iskolai pályaválasztási rendezvényen a diákok 16 százaléka, középiskolai tájékoztatón, nyílt napon 14 százalékuk, kamarai rendezvényeken a tanulók 8 százaléka beszélgetett a pályaválasztás kérdéséről.

A felmérésben résztvevők 36 százaléka az általános iskola után gimnáziumban szeretne továbbtanulni, ez 6 százalékkal kevesebb, mint 2020-ban. Százból több mint ötvenen szeretnének szakmát szerezni: harmincegyen szakképző iskolában, huszonnégyen pedig technikumban/szakgimnáziumban tanulnának tovább. Ugyanakkor a nyolcadik évfolyamos tanulók 9 százaléka még nem gondolkozott a továbbtanuláson, ami javuló tendencia, tavaly ugyanez a szám 12 százalék volt. A diákok 31 százaléka felsőfokú végzettséget, diplomát, 6 százalékuk doktori végzettséget szeretne szerezni, 34 százalékuk szakmát és érettségit. 13 százalékuknak a szakmaszerzés, 6 százalékuknak pedig az érettségi megszerzése a célja. A tanulók 1 százaléka gondolja úgy, hogy legfeljebb a 8 általánost szeretné befejezni, 10 százalékuk pedig azt válaszolta, hogy még nem tudja, hogy mi az a legmagasabb végzettség, amit szeretne elérni. A tanulók iskolai végzettségre vonatkozó tervei tekintetében 2014 óta nő a felsőfokú végzettség elérését megcélzó tanulók aránya, ez a szám viszont most kismértékben csökkent, ám az előző évhez képest idén növekedett azok aránya, akik szakmát és érettségit szeretnének szerezni.

Ismét a magas kereset a legfontosabb szempont

A fiatalokat idén is megkérdezték arról, milyen tevékenységben a legjobbak. A legtöbb diák idegen nyelvek tanulásában, informatikában, csapatsportban, rajzolásban és festésben, valamint az emberi kapcsolatok kialakításában, kommunikációban találta magát a legtehetségesebbnek. A jövőbeli foglalkozások tekintetében az informatika, a gasztronómia, a sportolás és a művészeti ágak a legnépszerűbb a diákok körében. Ahogy az az eddigi években is kiderült, a bútorkészítés, a fémekkel való foglalkozás és a növénytermesztés ritkábban kerül említésre.

2021-ben kiemelkedő azon diákok aránya, akik a jövőbeli munkájukkal kapcsolatban a magas keresetet tartják fontosnak, ez minden második diákra jellemző, míg 45 százalékuknak szempont, hogy szeressék azt a munkát, amit végeznek. A harmadik fontos tényező idén amunkatársakkal való jó kapcsolat.

A tanulók többségének, 68 százalékának most is azt a tanácsot adták a szülei, hogy szerezzenek
olyan szakmát, amivel szívesen foglalkoznak, 45 százalékának pedig azt javasolták, hogy olyan szakmát szerezzenek, amivel jól tudnak majd keresni. Az adatokból továbbra is megállapítható, hogy minél magasabb a szülők iskolai végzettsége, annál valószínűbb, hogy a szülők a gyerekre bízzák a szakmaválasztással kapcsolatos döntés meghozatalát.

A fehérgalléros munkakörök, illetve a művészet és szórakoztatás területét az előnyösebb családi háttérrel rendelkező, az iskolában jobban teljesítő tanulók választják nagyobb arányban. A gép- és fémipar, illetve a szolgáltatás foglalkozási terület a kevésbé előnyös körülmények közül érkező, az iskolában rosszabb eredményeket elérő tanulók számára vonzóbbak. Az építészet, tervezés, faipar, illetve a szolgáltatás foglalkozásterületre többféle szempontból tekintenek a tanulók (és szüleik), ezzel összefüggésben elsősorban a legkevésbé, illetve a leginkább jó kulturális családi háttérrel rendelkezők látnak benne nagyobb perspektívát. A mezőgazdasági területet választók csoportja homogénnek látszik a családi háttér és az iskolai teljesítmény alapján, összességében annyi mondható el róluk, hogy a lányok és diplomás szülők gyermekei körében némileg gyakrabban találkozhatunk ilyen preferenciájú tanulóval. Az adatok alapján összességében kijelenthető, hogy a szülők kulturális tőkéje, tapasztalatai és tanácsai jelentősen befolyásolják a fiatalok továbbtanulásra, szakmaválasztásra vonatkozó döntéseit.

„A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara továbbra is fontos missziójának tekinti a hetedik-nyolcadik osztályos diákok és szüleik továbbtanulással kapcsolatos edukációját. Soha nem könnyű ez a döntés, hiszen mindannyian a legjobbat szeretnénk gyermekünknek, de sokszor nehéz megtalálni azokat a platformokat, melyek széles körben tájékoztatnak minket. A Szakmavilag.hu (www.szakmavilag.hu) hosszú évek óta egy olyan hiánypótló felület, ahol mind a diákok, mind szüleik belevethetik magukat a szakmák sokszínű tengerébe, már saját mobilapplikáció segítségével is” – mondta Vörös-Gubicza Zsanett, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) oktatási és képzési igazgatója.

Áder János: magyar fejlesztés hozhat megoldást Afrika vízproblémáira

A 21. század nagy kérdése, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű vizet tudjunk biztosítani a lakosságnak, az iparnak és a mezőgazdaságnak - hívta fel a figyelmet Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2026. 03. 01. 19:00
Megosztás:

Elindult a lakásbiztosítási kampány: egy hónapig költségmentesen válthatunk

Március elsejével kezdetét vette a lakásbiztosítási kampány. Ez alatt az idő alatt egészen március 31-ig a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek szabadon felmondhatják vagy módosíthatják meglévő szerződésüket, illetve újat köthetnek. A kampány célja, hogy az ügyfelek jobb és/vagy kedvezőbb díjazású lakásbiztosításra tegyenek szert – ahhoz azonban, hogy ez tényleg így legyen, a Bank360 összeszedett néhány szabályt, melyeket érdemes betartani.
2026. 03. 01. 18:00
Megosztás:

2 vezető kriptovaluta, amit 100 dollárból is megvehetsz most

A kriptopiac gyengén kezdte az évet: a legtöbb nagy név kétszámjegyű mínuszban jár. A digitális eszközök – szemben a részvényekkel vagy kötvényekkel – nem kötődnek közvetlenül vállalati eredményekhez vagy cash flow-hoz, ezért az esések pontos okát nehezebb meghatározni. Sok elemző szerint ez egyszerűen a szektor jól ismert boom–bust ciklusának része.
2026. 03. 01. 17:00
Megosztás:

Budapest Airport: 28 járatot töröltek a közel-keleti helyzet miatt

Vasárnap 28 járatot töröltek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a közel-keleti helyzet miatt, egyes járatok státusza egy napon belül is változhat - tudatta a Budapest Airport közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 16:00
Megosztás:

Ipari és GDP adatok érkeznek a jövő héten

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn a külkereskedelmi termékforgalom januári adatait, kedden a bruttó hazai termék (GDP) 2025. negyedik negyedéves alakulásának második becslését, szerdán a szolgáltatások külkereskedelmének 2025. negyedik negyedéves adatait, csütörtökön a kiskereskedelem januári adatait, pénteken az ipar januári teljesítményének első becslését teszi közzé.
2026. 03. 01. 15:00
Megosztás:

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek, az ott tartózkodó, konzuli védelemre regisztrált magyarok száma szombat reggeltől estig 1893-ról 4144-re nőtt - erről írt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében vasárnap reggel.
2026. 03. 01. 14:00
Megosztás:

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 13:00
Megosztás:

Így teljesített a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,64 százalékot emelkedve 126 534,75 ponton fejezte be a hetet.
2026. 03. 01. 11:00
Megosztás:

Bitmine és Strategy: 15,9 milliárd dolláros lebegő veszteség rázza meg az intézményi kriptopiacot

Az intézményi kriptovaluta-treasury stratégiák árnyoldala került reflektorfénybe. A legfrissebb piaci adatok szerint két meghatározó digitális eszközöket felhalmozó vállalat, a Bitmine és a Strategy összesen 15,9 milliárd dollárnyi nem realizált (unrealized) veszteséget görget maga előtt. Bár ezek a tételek egyelőre csak könyvelési (mark-to-market) veszteségek, a számok jól mutatják, milyen kockázatokkal járhat az agresszív kriptofelhalmozás egy volatilis piacon.
2026. 03. 01. 10:00
Megosztás:

Tőkepiaci csúcsteljesítmények az idei BÉT Legek díjátadón

Több mint 25 éves hagyományra tekint vissza a Budapesti Értéktőzsde által szervezett BÉT Legek díjátadó, amely mostanra a hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseményévé vált. Az idei gálán a BÉT 18 kategóriában ismerte el a piaci szereplők 2025-ös teljesítményét, díjazva a kiemelkedő eredményeket és a tőkepiac fejlődéséért tett lépéseiket. Az eseményt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva a magyar tőkepiac stabilitásának és versenyképességének jelentőségét.
2026. 03. 01. 09:00
Megosztás:

Tovább élesedik a verseny: újabb bank csökkentett kamatot az Otthon Startnál

Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet Bank ajánlatában tavasztól már 2,80 százalékos kamatszint szerepel. A Bankmonitor szakértői ennek apropóján összeszedték, hogy hol milyen kamat mellett lehet igényelni a kérdéses támogatott hitelt.
2026. 03. 01. 08:00
Megosztás:

4,2 milliárd dollárnyi USDT befagyasztva – szigorít a Tether a kriptobűnözés ellen

Három év alatt összesen 4,2 milliárd dollár értékű USDT került feketelistára a Tether döntése nyomán. A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátójának lépései jól jelzik: a kriptoeszközökhöz kapcsolódó bűncselekmények és a szankciós kockázatok miatt a szabályozói nyomás érezhetően fokozódik. A befagyasztás ugyanakkor nem egyenlő vagyonelkobzással – és önmagában nem bizonyít bűnösséget sem.
2026. 03. 01. 07:00
Megosztás:

Proof of Work vs. „Proof of War”: Bitcoin biztonság kontra fiat pénzrendszer

A Bitcoin energiaalapú biztonsági modellje és a fiat pénzek politikavezérelt működése közötti különbség újra a szakmai viták középpontjába került. A „proof of work” és a „proof of war” kifejezések éles retorikai ellentétet rajzolnak fel a digitális, decentralizált pénz és az államilag kibocsátott valuta között – miközben az energiaárak, az infláció és a monetáris politika aktuális kérdései tovább fűtik a diskurzust.
2026. 03. 01. 06:00
Megosztás:

A Nébih tipp: ideje rendet tenni a hűtőben és a kamrában

A tavasz közeledte jó alkalom arra, hogy a hűtőszekrényt és kamrát is átvizsgáljuk, rendbe tegyük. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Program praktikus tanácsokkal hívja fel a figyelmet a rendszeres ellenőrzés és takarítás fontosságára. A helyes élelmiszer-elrendezés mind az élelmiszerbiztonság, mind az élelmiszerpazarlás csökkentése szempontjából alapvető.
2026. 03. 01. 05:00
Megosztás:

Begyújtotta a rakétákat a 4iG: Soha nem látott pénzügyi eredményeket ért el a cégcsoport

A 4iG Csoport történetének legerősebb pénzügyi évét zárta 2025-ben: konszolidált nettó árbevétele 733,88 milliárd forintra, EBITDA-ja 275 milliárd forintra emelkedett, mindkettő történelmi csúcsot jelent.
2026. 03. 01. 04:00
Megosztás:

Befejeződött a Bászna Gabona Zrt. károsultjainak állami kárrendezése

A kormány gyors reakciójának köszönhetően másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca által az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint.
2026. 03. 01. 03:00
Megosztás:

Ennyi lesz a liszt, a cukor, az étolaj és a tojás ára márciustól

Az üzletekben tapasztalható árváltozások most jóval visszafogottabbak, mint a korábbi, erőteljes inflációs időszakban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen mindegy lenne, mikor és melyik boltban tesszük a kosárba az alapélelmiszereket.
2026. 03. 01. 02:00
Megosztás:

Kevés a nyugdíjad? Így lehet emelést kérni hivatalos úton

Sokan csak akkor szembesülnek vele, mennyire alacsony az ellátásuk, amikor már hónapok óta próbálnak kijönni a pénzből. Pedig a nyugdíjrendszer nem zárja ki teljesen a segítséget: méltányossági alapon többféle támogatás is kérhető. Mutatjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha kevésnek érzed a nyugdíjadat.
2026. 03. 01. 01:00
Megosztás:

Városi épületfejlesztést segítő algoritmust fejlesztett az EFERTE Kft.

Tartószerkezetet vizsgáló döntéstámogató algoritmust és hozzá kapcsolódó adatbázist fejlesztett az EFERTE Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. a meglévő városi épületek fejlesztésének segítésére, a 257,6 millió forint összköltségvetésű projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól kapott 199,9 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével valósult meg - közölte az EFERTE Kft. az MTI-vel.
2026. 03. 01. 00:05
Megosztás:

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása, ott halad át a világ nyersolaj-kereskedelmének mintegy harmada - mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
2026. 02. 28. 23:00
Megosztás: