Elárulta a szakértő, hogy mi hozhatna változást ingatlanpiacon

A magas hitelkamatok erősen visszafogják az ingatlanpiacot, miközben a magasan járó hirdetési árak sem mozgatják meg a vevőket. Az ingatlanközvetítő szerint, ha kamatoknál változás következne be, az jelentős hatással lehetne az ingatlanpiacra, de akad még olyan tényező is, mely árcsökkenést eredményezhet.

Elárulta a szakértő, hogy mi hozhatna változást ingatlanpiacon

“Nagyon gyenge három hónapot tudunk magunk mögött, 2023 első negyedévének teljesítménye elég gyászos” - jelezte Tóth Viktória, a Balla Ingatlan V. és XIII. kerületi irodájának vezetője. Mint szavaiból kiderült, mind a tranzakciószám, mind a kereslet meredek lejtőre került: bizonyos ingatlantípusok esetében akár 50 százalékot meghaladó mértékben.

Úgy véli, ez a visszaesés annak hatására következett be, hogy a lakáshitelek kamatai magasan járnak, ami mérsékli a vásárlási kedvet, illetve sokak számára lehetetlenné is teszi, hogy saját tulajdonú ingatlanhoz jussanak. Ráadásul az ingatlanárak is irreális szintekre emelkedtek, többek között az építőanyagok drágulása miatt - tette hozzá.

Az árak kapcsán elmondta, hogy jelenleg a valós értékesítési árak átlagosan 5-10 százalékkal járnak alacsonyabban, mint a hirdetési árak. Sokakban él ugyanis az a “tévképzet”, hogy még mindig a korábbi magas árakon lehet értékesíteni ingatlanokat. Ez azonban nincs így. Ez abból is látszik, hogy jelenleg azok az ingatlanok eladhatók, melyeket reális áron kínálnak, mert a tulajdonosok elfogadják az ingatlanközvetítő szakemberek véleményét és segítségét.

Megfigyelései szerint azok az ingatlanok, melyeket nem szakmabeli áraz be, jellemzően erősen túlárazottak, ami azt jelenti, hogy esetenként akár a piaci árnál 30-40 százalékkal magasabb hirdetési árakkal találkozhatunk. Ezek az ingatlanok azonban biztosan nem kelnek el ezeken az árakon - szögezte le Tóth Viktória.

A vevők ugyan megpróbálnak alkudni, de az eladók erre sok esetben nem nyitottak, és nem akarnak engedni az általuk elképzelt árakból. Ha együttműködő a tulajdonos, és hajlandó az alkura, akkor is legfeljebb 2-5 százalékos árengedményt szokott tenni, ami nem minden esetben elegendő.

Megfelelő árazás esetén viszonylag gyorsan értékesíteni lehet most is az ingatlanokat, tehát 1-3 hónap alatt vevőre találhat egy jól árazott, rugalmas eladó által kínált lakás. Leginkább az egy-másfél szobás, erkélyes lakásokat keresik a vevők az V. és XIII. kerületben - jegyezte meg a Balla Ingatlan szakértője, aki azt is elárulta, hogy ezek ára jelenleg 30-60 millió forint között mozog elhelyezkedéstől és egyéb adottságoktól függően.

Amit viszont szinte egyáltalán nem keresnek, azok a felújítandó és a nagy alapterületű lakások. Ide sorolhatók még az újépítésű ingatlanok is, melyek átlagos négyzetméterára 1 millió forint felett jár a két kerületben, sőt elérheti akár a 4 millió forintot is. A rendkívül magasra kúszó árak az építőipari költségek növekedésének köszönhetőek, melyet tovább súlyosbított a háború miatt nehezedő nyersanyagbeszerzés.

Az említett árakat - sem a használt, sem az újépítésű lakásoknál - nem fizetik most meg a befektetők és a külföldi vásárlók, ugyanis előbbiek csak a mélyen áron alul kínált ingatlanokat keresik, míg a külföldiek szinte csak az eladói oldalon vannak jelen.

A másik tényező, ami visszafogja a forgalmat: a magas hitelkamatok. A fiatalok szinte csak támogatott hiteleket vesznek igénybe, mint a CSOK és a babaváró. És míg korábban a vevők a vételárnak akár 70-80 százalékát is hitelből finanszírozták, jelenleg inkább csak 20-40 százalékos aránnyal lehet találkozni. Tóth Viktória úgy véli, hogy amennyiben csökkennének a kamatok, úgy az pozitív hatással lenne az ingatlanpiaci forgalomra is.

A bérlakások piacán viszont emelkedő kereslet tapasztalható, vélhetően az előbb felsorolt tényezők hatására, hiszen aki most nem tud vásárolni a magas árak miatt, az kénytelen bérelni. Az átlagos havi bérleti díjak típustól és lokációtól függően 140-500 ezer forint körül mozognak az V. és XIII. kerületben.

Az eladási árak a Balla Ingatlan irodavezetője szerint feltehetően stagnálni fognak az elkövetkező hónapokban, hacsak valamilyen külső tényező nem befolyásolja váratlanul a piacot: nem kizárt, hogy tovább bővülhet a kínálat a kényszerből értékesített ingatlanok megszaporodása miatt, ez pedig árcsökkenéshez vezethet.

Mi most a legjobb kriptovaluta befektetés?

Az elmúlt 24 óra kriptopiaci mozgásai ismét emlékeztettek arra, milyen gyorsan változhat a hangulat a digitális eszközök világában. Miközben a befektetők egy része még mindig a makrogazdasági bizonytalanságok árnyékában mozog, a toplistás nyertesek látványos emelkedése egyértelműen jelzi: a piac nem alszik. Sőt, sokak számára most körvonalazódik az új legjobb kriptovaluta befektetés narratíva – de hogy pontosan melyik projekt tölti be ezt a szerepet, az már jóval összetettebb kérdés. 币安人生
2026. 04. 25. 10:00
Megosztás:

A Fehér Ház bejelentette a Pakisztánba utazó delegáltjait

Donald Trump közel-keleti ügyekben tárgyaló diplomatái - Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember - szombaton Pakisztánba utaznak, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az iráni kormány képviselőivel - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője pénteken.
2026. 04. 25. 09:00
Megosztás:

Még az idén megkezdődik a tehergépjármű- és buszabroncsok gyártása a Hankook rácalmási gyárában

A Hankook történetének egyik legjelentősebb stratégiai lépéseként 2026-ban megkezdi a tehergépjármű- és buszabroncsok (TBR) hazai gyártását, amely során a legmodernebb technológiákat – köztük mesterséges intelligencia alapú tervezést, 3D-s fémnyomtatást és többrétegű futófelületi megoldásokat – alkalmazza. A vállalat az 540 millió euró értékű beruházással nem csupán gyártókapacitását növeli, hanem az európai piac kiszolgálásának hatékonyságát és rugalmasságát is új szintre emeli, biztosítva a közvetlen hozzáférést a Hankook prémium minőségű termékeihez.
2026. 04. 25. 08:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás: