Élesedik az álhírek elleni küzdelem: mi sem maradhatunk ki belőle

Átfogó felmérést publikált az Európai Bizottság a legnagyobb online platformok álhírellenes gyakorlatáról, miközben küszöbön a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály elfogadása is. A körvonalazódó uniós szabályozás mellett ugyanakkor az is elkerülhetetlen, hogy mi magunk is tegyünk a tudatosabb tartalomfogyasztásért. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a félretájékoztatással szemben a fogyasztói tudatosság növelését elsődleges céljának tekinti.

Élesedik az álhírek elleni küzdelem: mi sem maradhatunk ki belőle

Bill Gates szétosztja vagyonát az erről szóló hírt továbbküldők/megosztók között. Emberevő óriáspókok üldözik a katonákat Irakban. Aki elég régóta használ internetet, valószínűleg találkozott már az ezekről szóló lánclevelekkel, közösségimédia-posztokkal. Az álhírek műfaja azóta már szinte önálló iparággá vált és egyre nagyobb tömegben, tudatos stratégiákkal terjesztve ömlenek az internethasználókra.

Az álhírek 5 ismertetőjegye

Mint a legtöbb álhír, a fenti két példa is magán hordja a fake news öt ismertetőjegyét:

  • közismert személyből vagy eseményből indul ki (Bill Gates, iraki háború)
  • közérdeklődésre tart számot
  • erős érzelmeket generál (pénz iránti vágy, pókoktól való félelem.)
  • szaknyelvnek maszkírozott stílusban szólal meg,
  • látszólag tudományos tekintélyekre hivatkozik.

Ha mindez együtt van, jó eséllyel számos megosztásra, kattintásra, hozzászólásra tarthat számot az adott hír vagy hirdetés. A fenti mechanizmus a Covid alatt ért el (eddigi) csúcsára. Nem csoda, hiszen minden együtt volt, ami termékeny talajt adhat a dezinformációnak: a járvány közös tapasztalata, az információéhség, a kollektív félelem, ráadásul mindezt bezárkózva, az internetet fürkészve éltük át.

Az Unió vizsgálja az óriásvállalatok gyakorlatát

Nem véletlen, hogy épp a járványról szóló félretájékoztatás-dömping lett a témája annak az átfogó uniós felmérésnek, amelynek utolsó fejezetét június 1-jén publikálta az Európai Bizottság. A jelentések azon platformok álhírellenes intézkedéseit vizsgálják, amelyek aláírták a dezinformáció visszaszorítását célzó gyakorlati kódexet. Ezek a cégek: a Google, a Meta, a Microsoft, aTwitter és a TikTok. A kódex eredetileg 2018-ban született meg, de 2021 májusában az Európai Bizottság a továbbfejlesztésére tett javaslatokat, annak érdekében, hogy a platformok erősebb eszközöket kapjanak a dezinformáció elleni küzdelemhez. „A megerősített kódex és az elfogadás előtt álló digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály (DSA) együtt kiszámíthatóbb, szilárdabb keretet nyújt a káros tartalmak elleni fellépéshez” – nyilatkozta Věra Jourová és Thierry Breton uniós biztos.

A platformok moderációs intézkedéseinek március-áprilisi statisztikájából kiderül: a Google csak Magyarországon közel negyvenezer hirdetést távolított el a kódex alapján (globálisan több mint 33 milliót), a Microsoft is több mint 9 millió ilyen hirdetést törölt két hónap alatt. Facebook-tartalomból 78 ezret, Instagram-posztból közel tízezret távolított el a Meta, míg a Twitter 6700 bejegyzést és 527 fiókot függesztett fel. A jelentésekben azonban minden cég hangsúlyozta: a tartalmak, profilok és hirdetések felülvizsgálata csak egy részét képezi a Coviddal kapcsolatos dezinformáció elleni küzdelmükben. Emellett hivatalos, ellenőrzött tájékoztató felületeket hoztak létre, mint például a Microsoft közösségi oldalán, a LinkedInen, együttműködtek tényellenőrző szervezetekkel, mint a Meta, vagy a Team Halo globális egészségügyi kutatócsoporttal, mint a TikTok.

A platformok által a jelentéstételi időszakban végrehajtott Covid-specifikus intézkedések

A csodafegyver mi vagyunk

A hatékony szabályozás és a techcégek önszabályozása mellett felhasználóként is tehetünk az álhírek ellen a tudatos tartalomfogyasztással. Érdemes gyanúval élnünk, ha:

  • egy cikk címe a józan észnek ellentmondó állítással akar kattintásra bírni,
  • ha láthatóan hamis vagy régi fotót használnak egy friss hírhez,
  • ismeretlen, sosem hallott vagy túl általános webcímen elérhető oldalon szerepel a hír,
  • helyesírási hibákat, halmozott írásjeleket, magánvéleményeket tartalmaz a szöveg,
  • név nélkül, vagy sehol máshol nem szereplő álnévvel jelenik meg a tartalom,
  • források nélkül vagy hamis, visszakereshetetlen forrásokkal támasztja alá állításait,
  • feltűnően sok, vagy a cikkhez szorosan kapcsolódó hirdetés szerepel az oldalon.

Az álhírek ellen minden lehetséges jogi és technológiai eszközt bevethetünk és be is kell vetnünk. A legnagyobb sikert azonban az jelenti, ha a médiahasználók elég tudatosak ahhoz, hogy akkor is felismerjék a megtévesztő tartalmat, ha az átcsúszik a platformok szűrőjén. Ehhez pedig csak az szükséges, hogy ne sodródjunk az árral, hanem az igazsághoz ragaszkodva, több forrásból, kritikusan tájékozódjunk.

A fentiek miatt sem lehet a tényellenőrzői szerepet kizárólagosan az online platformoknak, vagy a tényellenőri szerepre önmagukat kijelölő szervezeteknek átengedni. A tudásmonopólium ugyanis soha nem vitt előre, bárki is döntött egy állítás valóságtartalmáról. Az NMHH ezért ösztönzi, hogy átlátható, világos, hatékony eljárásrend kerüljön megalkotásra az interneten közzétett tartalmak moderációjára.

A legjobb kriptovaluták a Bitcoin történelmi mérföldköve után

Annak ellenére, hogy a rövid távú grafikon fokozott volatilitást mutat, a Bitcoin nemrég egy jelentős mérföldkövet lépett át. A világ legnagyobb kriptovalutája már több, mint 40 napja tartja a 100.000 dollár feletti szintet. Ez azért olyan jelentős mérföldkő, mert a múltban a 100 ezer dolláros szint áttörése után a Bitcoin rendszerint néhány napon belül ismét csökkenésbe kezdett.
2025. 06. 22. 00:01
Megosztás:

MÁV: bővülnek és egységesülnek az utastájékoztató térképek, online adatbázisok

Az elmúlt időszak több változása indokolttá teszi, hogy újabb információval bővüljenek és egységessé váljanak a MÁV-csoport valós idejű járatinformációkat megjelenítő térképei - tudatta a MÁV-csoport szombaton a honlapján.
2025. 06. 21. 23:00
Megosztás:

NAV: magasabb összegű családi kedvezmény július 1-jétől

Ötven százalékkal magasabb összegben vehetik igénybe a családok 2025. július 1-jétől a családi kedvezményt. Az emelés automatikus, teendőjük csak azoknak van, akik az adóelőleg-nyilatkozatban összegszerűen, és nem a gyermekek száma szerint kérték a kedvezményt - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2025. 06. 21. 21:00
Megosztás:

4%-ot esett a Cardano (ADA), de a frissítés új reményt hozhat

A Cardano ADA tokenje szombaton látványos esést produkált, miközben a kereskedési volumen kiugróan megemelkedett. A rövid távú technikai gyengeség ellenére a közösség figyelme már a közelgő Leios frissítésre összpontosul, amely forradalmasíthatja a hálózat működését. De vajon elég ez ahhoz, hogy visszafordítsa az árfolyam zuhanását?
2025. 06. 21. 20:00
Megosztás:

Magyar katonaorvos a NATO vezető egészségügyi tisztségében

Vekszler Péter személyében ismét magyar katonaorvos kerül a NATO egyik legmagasabb szintű egészségügyi vezetői beosztásába. Június 21-től három éven keresztül látja el a magyar orvos a NATO Szövetséges Erők Európai Főparancsnoksága (SHAPE) egészségügyi főnöki feladatait, külszolgálatának ideje alatt dandártábornoki rendfokozatban - tudatta a Honvédelmi Minisztérium szombaton az MTI-vel.
2025. 06. 21. 18:00
Megosztás:

Vasárnap erős UV-B sugárzás várható

Vasárnap figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható az ország valamennyi régiójában - tudatta a HungaroMet Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
2025. 06. 21. 16:00
Megosztás:

Vakáció: Siófok toronymagasan vezeti a belföldi nyári toplistát

Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási toplistáját, közel két és félszer annyi foglalással, mint a második helyezett Budapest. A Balaton térsége a legkeresettebb régió, a foglalások harmadával, míg az apartman legkelendőbb szállástípus. A vendégek többsége két éjszakára foglalt szállást nyárra, a foglalások közel háromnegyede nem haladja meg a 170 ezer forintot.
2025. 06. 21. 15:00
Megosztás:

Megbízhatóan olcsó a Szigeten: új helyen várja az ALDI üzlet és Grill Zóna a fesztiválon

Az ALDI idén is részt vesz a Gyerekszigeten és a Sziget Fesztiválon. A gyerekeket az ALDI KIDS standján egy mini-ALDI, játékok és ügyességi feladatok. A Szigetre kilátogatók új helyen találják a bolti árakon kínált választékával kitelepülő ALDI-t. A fesztiválbolt melletti Grill Zónában az áruházban vásárolt grilltermékeket idén is ingyenesen készre sütik.
2025. 06. 21. 14:00
Megosztás:

1300 milliárd eurót veszített az Európai Unió az orosz gázszállítás csökkenése miatt

Elérték az 1300 milliárd eurót az európai gazdaságnak az orosz gázellátás csökkentése miatti veszteségei - jelentette ki Kirill Dmitrijev, az orosz elnöknek a külföldi országokkal való beruházási és gazdasági együttműködésért felelős különmegbízottja a TASZSZ hírügynökségnek pénteken Szentpéterváron nyilatkozva.
2025. 06. 21. 12:00
Megosztás:

Új pályázati felhívással segíti az agrártárca a tanyán élőket

Az Agrárminisztérium új, 15 milliárd forint keretösszegű pályázattal támogatja a tanyák fejlesztését - jelentette be Nagy István tárcavezető közösségi oldalán.
2025. 06. 21. 11:00
Megosztás:

Idén is rekordot dönthet a megkötött utasbiztosítások száma

A biztosítók beszámolói alapján egy jó utasbiztosítás akár több tízmillió forintos kiadástól is megkímélheti az utazókat. Bővül is szépen az üzletág: az idei év első negyedévében 10 százalékos növekedést mértek az utasbiztosításoknál az előző évhez képest, és hasonlóan eredményes évre számítanak a biztosítók is - írja közleményében a Bank360.
2025. 06. 21. 10:00
Megosztás:

Két, egyenként 1000 MW-os blokk is épül Üzbegisztánban

2025. június 20-án, a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum alkalmából a Roszatom állami vállalat és az Üzbég Köztársaság kormánya által felügyelt Üzatom atomenergia-fejlesztési ügynökség megállapodást kötött arról, hogy a kis moduláris reaktorokkal (SMR) Üzbegisztánban épülő atomerőművön kívül egy nagy teljesítményű atomerőmű építésének lehetőségét is tanulmányozzák. A vonatkozó egyezményt Alekszej Lihacsov, a Roszatom állami atomenergia-ipari vállalat vezérigazgatója és Azim Ahmedkhadzhaev, az Üzatom igazgatója írta alá.
2025. 06. 21. 09:00
Megosztás:

Allergia vagy intolerancia: mi a különbség? Mit tehet a labor?

Az élelmiszerek forgalmazásakor döntő szerep jut a laboratóriumi vizsgálatoknak, és legalább ennyire fontos a megfelelő jelölés is. A nemrég lezajlott Hungalimentaria Konferencián és kiállításon az Eurofins szakértő választ adott a legfontosabb kérdésekre az élelmiszerallergénekkel és a laboratóriumi tesztekkel kapcsolatban.
2025. 06. 21. 08:00
Megosztás:

Az eddiginél óvatosabb létszámbővítéssel számolnak a hazai munkáltatók a következő hónapokban

A magyar cégek összességében kismértékű létszámnövekedést terveznek 2025 harmadik negyedévére: ebben az időszakban a hazai munkáltatók 28 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 23 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország frissen közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2025. 06. 21. 07:00
Megosztás:

A nyár robbantja be igazán a személyi kölcsön piacot

Egy friss banki felmérés szerint a megkérdezettek mindössze 2 százaléka finanszírozná banki hitelből a nyaralását, illetve 1 százalék kérne barátoktól, családtagoktól kölcsönt ilyen célra. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ennek némileg ellentmond, hogy az MNB statisztikái alapján rendszerint a nyári hónapok valamelyike jelenti darabszámban a csúcsot a személyi hiteleknél.
2025. 06. 21. 06:00
Megosztás:

Idén a 2022-es rekord aszályos évvel futjuk a versenyt

Néhány napja, június 17-én volt a szárazság világnapja – de ez nem ünnep, hanem figyelmeztetés. A világnap célja, hogy a figyelmet az elsivatagosodására irányítsa, ahogyan ezáltal a talaj állapotának romlására és a termőföldek kimerülésére is. Másrészt azért sem örülhetünk, mert a HungaroMet aktuális heti jelentése is egyértelmű: az idei aszály itthon egyre csak fokozódik. Rövid elemzésükben az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói (Szabó Péter, Kis Anna és Pongrácz Rita) azt mutatják be, hogy az aszály szempontjából mennyire extrém az idei nyárkezdet.
2025. 06. 21. 05:00
Megosztás:

Már TOP 10-ben az Ötöslottó jackpotja

Több mint 100 napja, hogy utoljára telitalálat volt az Ötöslottón. Magyarország legismertebb és legnépszerűbb lottójátékán a várható főnyeremény összege beérte a játék topnyereményeinek 10. legjobbját, jelenleg már 3 milliárd forint felett van.
2025. 06. 21. 04:00
Megosztás:

MÁV: Életbe lép a nyári, főszezoni menetrend

A vakáció első napjától, szombattól nyári menetrendre vált a MÁV-csoport: a turisztikai célpontok irányába sűrűbb indulással és nagyobb kapacitásokkal közlekednek a vonat- és buszjáratok, sőt mostantól a fővárosi közlekedés meghosszabbított hétvégi, éjszakai üzemidejéhez sem csak a korábban bejelentett HÉV-ek és elővárosi "kék" VOLÁN-buszok indulása igazodik, hanem egyes agglomerációs vonatok menetrendje is - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.
2025. 06. 21. 03:00
Megosztás:

Jön a kötelező jogosítványcsere Magyarországon!

Az Európai Unió előírása szerint minden tagállamban egységes formátumú vezetői engedélyeket kell bevezetni.
2025. 06. 21. 02:00
Megosztás:

Orvosok állítják: így lehet akár 100 évnél is tovább élni jó egészségben!

Egyre többen döbbennek rá, hogy a hosszú élet nemcsak a szerencsén múlik. Egy új, magyar egészségprogram most azt ígéri, hogy mindenki számára elérhetővé teszi a hosszú és egészséges élet titkát – nem varázslattal, hanem tudományosan megalapozott lépésekkel.
2025. 06. 21. 01:00
Megosztás: