Élettársad van nem házastársad? Akkor most kapaszkodhatsz!

Még mindig sokan nincsenek tisztában az élettársak vagyonjogi viszonyaival (pedig becslések szerint megközelítőleg egymillió magyar ember él ebben a formában jelenleg), olyannyira, hogy egy friss MOKK-kutatás szerint az élettársi közösségben élő emberek töredéke tudja csak, hogy milyen jogi szabályok vonatkoznak rájuk. Cikkünkből most minden kiderül!

Élettársad van nem házastársad? Akkor most kapaszkodhatsz!

Rengeteg a tévhit és a félinformáció a köztudatban

A korábbinál némileg többen vannak tisztában az élettársak vagyonjogi viszonyaival, de még mindig nagyon sok a tévhit – derült ki egy reprezentatív közvélemény-kutatásból.

Miközben csaknem egymillióan élnek élettársi kapcsolatban, az embereknek csak körülbelül fele tudja, hogy az élettársakra a házastársaktól eltérő vagyonjogi szabályok vonatkoznak.

Öröklés?! - Egy nagy nulla!

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) megbízásából készült felmérésből az is kiderült, csak minden harmadik megkérdezett tudja, hogy az élettársak automatikusan nem örökölnek egymás után. Sokan csak párjuk halála után szembesülnek azzal, hogy végrendelet híján semmire sem jogosultak a hagyatékból.

Az élettárs nem házastárs!

A magyarok mintegy fele van tisztában azzal, hogy az élettársakra nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a házastársakra. Ez derült ki a Kantar Hoffmann közvéleménykutató nyáron készült országos reprezentatív felméréséből, amely a MOKK felkérésére készült.

A vizsgálat kimutatta azonban, hogy a lakosság másik fele tévhitben él, ráadásul az élettársi kapcsolatban élők között az átlagosnál nagyobb a rosszul válaszolók aránya.

Pedig fontos lenne tisztában lenni a vagyonjogi viszonyokkal, hiszen az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt az élettársi kapcsolatok száma. A legutóbbi, 2016-os KSH-felmérés szerint minden tizedik magyar választotta ezt az együttélési formát a házasság helyett. Friss arányokat az idén októberi népszámlálás után lehet majd tudni.

Az életben társ, a vagyonban alapesetben nem

A házaspárokkal ellentétben a törvény szerint az élettársak együttélésük ideje alatt is önálló vagyonszerzők maradnak, ezért ettől eltérő megegyezés, például élettársi vagyonjogi szerződés hiányában jogilag, a törvény alapján nem keletkezik közös vagyonuk.

Hogyha szétválnak, nem fele-fele alapon osztozkodnak, mint a házaspárok, hanem annyit követelhetnek a másiktól, amennyivel a vagyonszaporulat szerzéséhez hozzájárultak.

„Ha egy pár hosszabb távon együtt marad, érdemes tisztázniuk a vagyoni viszonyaikat. Az élettársi vagyonjogi szerződéssel hasonlóképp gondoskodhatnak a közös életük alatt keletkezett vagyonuk sorsáról, mint a házastársak.

Egy ilyen szerződésben részletesen szabályozhatják, ki mivel járul hozzá a közös költségekhez, és mire tarthat igényt” – mondja dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke. A szerződés azonban csak akkor érvényes, ha közjegyzői okiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalták.

Az otthon, egymás között írt megállapodás akkor is érvénytelen, ha azt tanúk is aláírták.

A házastárs automatikusan örököl, az élettárs nem

Az öröklésben is jelentős a különbség a házaspárok és az élettársak között. A törvényes öröklési rend szerint a házastársat a közösen lakott ingatlanon és a felszerelési, berendezési tárgyakon haszonélvezeti jog illeti meg, míg a tulajdonjog az elhunyt leszármazóira száll. Az özvegynek a hagyaték többi részéből pedig egy gyermekrész jár.

Az élettársak azonban nem törvényes örökösei egymásnak, ezért végrendelet nélkül semmit nem kapnak a párjuk után, és ha nincs tulajdonrészük a közösen lakott lakásban, ki is költöztethetik őket az örökösök.

A közös gyerek sem elég!

Sokan csak a hagyatéki tárgyaláson döbbennek rá, hogy hiába éltek együtt évtizedekig, és hiába született közös gyermekük is, ettől még nem lesznek örökösei egymásnak.

Ezért, ha az élettársak gondoskodni szeretnének a társukról haláluk esetére, érdemes végrendeletet készíteniük.

A közjegyző által készített végrendelet előnye, hogy biztosan megfelel a formai és tartalmi követelményeknek, ezért nem lehet sikeresen megtámadni. Emellett biztosan előkerül a hagyatéki eljárásban, a közjegyző ugyanis az általa készített végrendelet tényét minden esetben bejegyzi a Végrendeletek Országos Nyilvántartásába.

Sokan nincsenek tisztában a szabályokkal

A MOKK megbízásából nyáron készült közvélemény-kutatás adatai azt mutatják, hogy kismértékben javult a magyar lakosság tudásszintje az élettársak vagyonjogi kérdéseivel kapcsolatban az egy évvel korábbihoz képest.

Míg idén a megkérdezettek 35 százaléka volt biztos abban, hogy végintézkedés nélkül nem örökölhetnek egymás után az élettársak, és 40 százalék tudta rosszul, addig 2021-ben még csak az emberek negyede válaszolt jól, fele pedig rosszul. A megkérdezettek 25 százaléka pedig nem tudott válaszolni.

Szintén sokan, a megkérdezettek harmada él abban a tévhitben, hogy az élettársak pont ugyanazokra a családi kedvezményekre és támogatásokra jogosultak, mint a házaspárok, és csak tízből négy válaszoló tudta, hogy nem jogosultak az összes kedvezményre.

Azt is kevesen, csak a felmérésben résztvevők harmada tudta helyesen, hogy az élettársi kapcsolatban nem válik közössé a felvett hitel vagy bármilyen tartozás.

Ugyanakkor a megkérdezettek mintegy kétharmada tisztában volt azzal, hogy az élettársak is köthetnek vagyonjogi szerződést, amelyben tisztázhatják vagyoni viszonyaikat.

Majdnem nyolcvan százalékuk pedig azt is tudta, hogy ha az élettársak közjegyző előtt nyilatkoznak kapcsolatuk fennállásáról, ami több családtámogatás előfeltétele, akkor a nyilatkozat tényét a közjegyző – erre irányuló kérelmük esetén – bejegyzi az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába.


Magyar bankkártyát bocsát ki a Revolut?

A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben. Az Erste Bank például nem terhel be már külön ATM használati díjat a kérdéses kártyákkal történő készpénzfelvételek után. De miért nem terhel be díjat és mi következhet ebből?
2026. 10. 12. 13:30
Megosztás:

A „zöld” jelző már kevés októbertől: hatósági kockázat az ingatlanpiacon

Szeptember 27-től Magyarországon is szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok vonatkoznak a környezeti és fenntarthatósági állításokra. Az irány egyértelmű: a lakó- és kereskedelmi ingatlanokra vonatkozó „zöld”, „energiahatékony”, „alacsony karbonkibocsátású” vagy „net zero” állítás mögött meg kell tudni mutatni milyen adat, tanúsítás vagy műszaki teljesítmény támasztja azt alá. Jogsértés esetén az ügy hatáskörétől függően a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal járhat el.
2026. 10. 12. 13:00
Megosztás:

A mellrák nemcsak a nők ügye – a férfiakat is érinti, miközben sokat tehetnek a hozzájuk közel álló nők egészségéért is

Magyarországon évente mintegy 2000 nő hal meg mellrákban, miközben a szűrésre behívott nőknek alig 40 százaléka jelenik meg a vizsgálaton. A Mellrákinfó Egyesület az idei „rózsaszín októberben” a pékárukat értékesítő Lantmännen Unibake támogatásával a férfiakat is megszólítja, hogy kevesebb felesleges áldozatot szedjen a betegség.
2026. 10. 12. 12:30
Megosztás:

Francia kriptoadó-fordulat: a stabilcoinra váltás is adókötelessé válhat

Franciaországban már a stabilcoinra váltás is adófizetést eredményezhetne egy új javaslat alapján, miközben a kriptobefektetők tíz évet kaphatnának veszteségeik későbbi elszámolására. A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó módosítások a nagyobb kriptovagyonnal külföldre költözőket is érintenék. A pénzügyi bizottság támogatása azonban még nem jelent végleges törvényt: mindhárom intézkedés további parlamenti jóváhagyásra vár.
2026. 10. 12. 12:00
Megosztás:

A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás:

Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás: