Elfogadták a jogszabályt! 65 év feletti nyugdíjasok az érintettek

Egyetlen döntés akár jelentős különbséget is jelenthet a nyugdíj összegében, ezért nem mindegy, mikor történik az igénylés. Cikkünkben bemutatjuk a 2026-os nyugdíjszabályok legfontosabb részleteit, a valorizáció hatását, valamint azt is, hogyan lehet akár plusz százalékokkal növelni a nyugdíjat.

Elfogadták a jogszabályt! 65 év feletti nyugdíjasok az érintettek

2026-ban a nyugdíjba vonulás lehetősége elsősorban azok számára nyílik meg, akik ebben az évben töltik be az öregségi nyugdíjkorhatárt, illetve azoknak a nőknek, akik ekkor szerzik meg a 40 év jogosultsági időhöz kötött kedvezményes nyugdíj feltételeit. Emellett természetesen azok is kérhetik a nyugdíj megállapítását 2026-ban, akik a szükséges feltételeket már korábban teljesítették, de eddig valamilyen okból nem éltek a nyugdíjba vonulás lehetőségével.

Nyugdíjba vonulás a korhatár betöltésével

2026-ban azok a személyek töltik be az öregségi nyugdíjkorhatárt, akik 1961-ben születtek, így a 65. életévük betöltésével válnak jogosulttá az öregségi nyugdíjra. Fontos tudni, hogy a nyugdíjba vonulásnak csak alsó korhatára létezik, felső határa nincs, tehát a nyugdíjazás időpontját az érintett későbbi dátumra is halaszthatja.

A nyugdíj igénylésének időpontjáról szóló döntés előtt érdemes több szempontot alaposan mérlegelni.

Fontos tényezők – valorizációs szorzók és nyugdíjemelés

A különböző lehetőségek mérlegelésekor az egyik leglényegesebb kérdés a nyugdíj várható összege, amely attól függően változhat, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás. Az eltérések oka lehet az adott évben alkalmazott valorizációs szorzószámok, az adott évre vonatkozó nyugdíjemelés mértéke, valamint az érintett személy által korábban szerzett, a nyugdíjszámításnál figyelembe vehető jövedelem.

A nyugdíjjogosultság feltételei – korhatár és szolgálati idő

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 18. §-a alapján teljes öregségi nyugdíjra az jogosult, aki betöltötte a rá irányadó nyugdíjkorhatárt, és legalább 20 év szolgálati idővel rendelkezik.

Amennyiben a szolgálati idő legalább 15 év, az érintett öregségi résznyugdíjra válik jogosulttá a korhatár betöltése után.

A 2018. július 25-e után megállapított nyugellátások esetében már nem feltétel, hogy az érintett személy a nyugdíj kezdőnapján ne álljon biztosítási jogviszonyban. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíj folyósítása mellett munkavégzés is lehetséges.

Korhatár előtt csak a „Nők 40” program vehető igénybe

A nyugdíjkorhatár elérése előtt, életkortól függetlenül jelenleg kizárólag a nők kedvezményes nyugdíja vehető igénybe, ha az érintett nő rendelkezik legalább 40 év jogosultsági idővel.

Annak megállapításához, hogy az összes szolgálati időn belül pontosan mennyi a kedvezményes nyugdíjhoz szükséges jogosultsági idő, valamint hogy ebből mennyi származik keresőtevékenységből (legalább 32 évnek kell ilyennek lennie), nagy segítséget jelent az úgynevezett adategyeztetési eljárás során kiállított határozat, amely részletesen tartalmazza ezeket az adatokat.

Mikor érdemes kérni a nyugdíjat?

nyugdíjas ember a buszon

Ha a nyugdíjjogosultság már fennáll, de nincs sürgető ok az azonnali nyugdíjba vonulásra, felmerülhet a kérdés, hogy melyik időpontban célszerű megigényelni az ellátást.

Ha valaki 2026-ban kezdi meg a nyugdíjazást, akkor a nyugdíj összegét a 2026. évi szabályok alapján számítják ki, és az első rendszeres nyugdíjemelésben 2027 januárjában részesül.

Amennyiben a nyugdíj megállapítását 2027-re halasztják, a számítás már a 2027-es szabályok szerint történik, és az első éves nyugdíjemelésre 2028 januárjában kerül sor. Ugyanez az időzítés vonatkozik a 13. és a 14. havi nyugdíjra való jogosultságra is.

Valorizációs szorzószámok szerepe 2026-ban

A nyugdíj kiszámításánál fontos szerepet kapnak az úgynevezett valorizációs szorzók, amelyek a korábbi évek kereseteit a nyugdíjmegállapítást megelőző év bérszintjéhez igazítják.

Ez az igazítás az országos nettó átlagkereset növekedésének figyelembevételével történik, és az évente meghatározott szorzók jelentős hatással lehetnek a megállapított nyugdíj összegére.

A valorizációs szorzószámokat minden év márciusában teszik közzé, ezért a nyugdíj pontos összege a számítás előtt nem állapítható meg. Azok, akik január és március között mennek nyugdíjba, addig nyugdíjelőleget kapnak.

Nyugdíjemelés 2026-ban

A Tny. 62. §-a szerint a már megállapított nyugellátásokat minden év januárjában emelni kell a tervezett infláció mértékének megfelelően.

A 2026. januári nyugdíjemelésben azok részesülnek, akik legkésőbb 2025. december 31-ig már nyugdíjasok voltak.

Visszamenőleges nyugdíjigénylés lehetősége

Előfordulhat, hogy valaki 2026-ban mégis úgy dönt, hogy a nyugdíját 2025-től szeretné megállapíttatni. Erre van lehetőség, mivel a jogszabály alapján a nyugdíj legfeljebb hat hónapra visszamenőlegesen is igényelhető, feltéve, hogy a jogosultsági feltételek a korábbi időpontban már fennálltak.

Ez a lehetőség azonban például az 1961-ben születettekre nem alkalmazható, mivel ők csak 2026-ban töltik be a nyugdíjkorhatárt.

A nyugdíj halasztásának előnye – nyugdíjnövelés

Nem kötelező azonnal igényelni a nyugdíjat a korhatár betöltésekor. Ha az érintett tovább dolgozik – például munkaviszonyban a versenyszférában –, a nyugdíj megállapításának halasztása magasabb nyugdíjösszeghez vezethet.

A törvény szerint, aki már megszerezte a nyugdíjjogosultságot, és a korhatár betöltése után legalább 30 nap szolgálati időt szerez nyugdíj megállapítása nélkül, nyugdíjnövelésre jogosult. Ennek mértéke minden 30 nap után a nyugdíj 0,5%-a.

Ennek eredményeként a megállapított nyugdíj akár a számítás alapjául szolgáló havi átlagkeresetet is meghaladhatja.

Például ha egy 1961-ben született személy a 65. születésnapját követően még egy évig dolgozik anélkül, hogy igénybe venné a nyugdíjat, akkor 6% nyugdíjnövelést szerez.

Korhatár előtti ellátás és rokkantsági ellátás esetén

Azok az 1961-ben született személyek, akik jelenleg korhatár előtti ellátásban részesülnek, a nyugdíjkorhatár betöltése után automatikusan öregségi nyugdíjasként kapják tovább az ellátásukat. Ha a korhatár előtti ellátás mellett legalább 365 napot dolgoztak, kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását, amely magasabb összeget eredményezhet.

A rokkantsági ellátásban részesülő, 1961-ben született személyek szintén kérhetik, hogy a korhatár betöltése után az ellátásukat öregségi nyugdíjként állapítsák meg, amennyiben ez számukra kedvezőbb összegű juttatást jelent.

Kína tízpontos intézkedéscsomagot jelentett be Tajvannal kapcsolatban

A kínai szárazföldi hatóságok tíz intézkedésből álló csomagot jelentettek be a Tajvani-szoroson átívelő kapcsolatok és együttműködés erősítésére – közölte vasárnap a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának tajvani ügyekért felelős hivatala.
2026. 04. 13. 00:05
Megosztás:

Kellemes tavaszi idő várható a jövő héten

A jövő héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 12. 23:00
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás: