Elfogadták az új klímaegyezményt

Elfogadták szombat este az új globális klímaegyezményt az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban rendezett 26. ülésén (COP26) résztvevő 197 ország küldöttei.

Elfogadták az új klímaegyezményt

A csaknem kétheti tárgyalássorozat után, a tervezett péntek esti határidőnél egy nappal később, komoly kompromisszumokkal jóváhagyott megállapodás a Glasgow-i Klímaegyezmény (Glasgow Climate Pact) címet viseli. Ez az első globális környezetvédelmi megállapodás, amely konkrétan megnevezi a szenet olyan fosszilis fűtőanyagként, amelynek használatát az energiatermelésben hosszú távon csökkenteni kell. Ez is kompromisszumos megoldás azonban. Az eredeti határozattervezetben ugyanis a szénfelhasználás szakaszos megszüntetése (phase out) szerepelt, ám az utolsó pillanatban, India szombat este előterjesztett kifogása nyomán a végleges szövegbe ehelyett a szakaszos csökkentés (phase down) kifejezés került.
    
Az indiai kormány képviselője azzal indokolta a váratlan intervenciót, hogy a fejlődő országok előtt álló legfontosabb feladat még mindig a szegénység felszámolása, emiatt nem tudnak ígéretet tenni a szén és általában a fosszilis üzemanyagok termelésének, használatának, illetve használatuk támogatásának teljes megszüntetésére. A határozat elfogadásának többórás, éjszakába nyúló szombati procedúráján számos ország - főleg kis karibi és csendes-óceáni szigetállamok, amelyeket a tengerszint emelkedése elöntéssel fenyeget, de az európai országok közül például Svájc képviselője is - súlyos fenntartásainak adott hangot az egyezmény szövegének módosítása miatt.
    
Alok Sharma, a brit kormány volt üzleti, energiaügyi és iparstratégiai minisztere, aki a vendéglátó Nagy-Britannia képviseletében a glasgow-i COP26-értekezlet elnöki tisztségét töltötte be, könnyek között kért elnézést a utolsó pillanatban eszközölt szövegbeli változtatások miatt. Kérte ugyanakkor, hogy a résztvevők ennek ellenére fogadják el a megállapodást, mondván: életfontosságú a kidolgozott klímaegyezmény integritásának megóvása annak érdekében, hogy közelebb kerüljön a fő célkitűzés teljesítése, vagyis az, hogy a globális felmelegedés mértéke ne haladja meg a 1,5 fokot.
    
Az ENSZ által a glasgow-i értekezlet elé kitűzött célok között szerepelt a kötelezettségvállalás a globális széndioxid-kibocsátás 50 százalékos csökkentésére 2030-ig, évente 100 milliárd dolláros pénzügyi segély a fejlett ipari országok részéről a fejlődő térség számára, és annak biztosítása, hogy e finanszírozás fele a klímaváltozás legsúlyosabb hatásainak kivédését szolgálja a fejlődő országokban. António Guterres, az ENSZ főtitkára ugyanakkor szombat este, a glasgow-i COP26-értekezletet bezáró nyilatkozatában elismerte, hogy ezek a célok a skóciai nagyvárosban tartott tanácskozáson nem teljesültek. Hozzátette mindazonáltal, hogy az értekezlet "megteremtette az előrelépés alapjait".
    
A szombaton elfogadott egyezmény alapján a résztvevőknek 2022 végéig még erőteljesebb terveket kell kidolgozniuk arra, hogy miként kívánják teljesíteni a szennyezőanyag-kibocsátás 2030-ig vállalt csökkentését.
    
A múlt hétfőn kezdődött értekezleten - a végleges egyezmény szövegének módosításától függetlenül - 65 résztvevő ország kötelezettséget vállalt arra, hogy megszünteti a szén felhasználását energiatermelésre, és mindegyik fejlett ipari gazdaság vállalta azt is, hogy még az idén befejezi a széntermelés és a szénfelhasználás állami támogatását.
    
Megállapodás született egy 20 milliárd dolláros alap létrehozásáról is a tiszta energiaforrásokra történő átállás finanszírozására.
    
A Downing Street szombaton késő este ismertetett összegzése szerint a nettó karbonsemlegesség elérésére kötelezettséget vállaló országok részaránya a globális hazai össztermék (GDP) értékén belül immár eléri a 90 százalékot, jóllehet ez az arány még csak 30 százalék volt, amikor Nagy-Britannia 2019-ben átvette a COP soros elnöki tisztségét.
    
A glasgow-i klímacsúcs egyik váratlan fejleményeként a héten kétoldalú klímavédelmi együttműködésről állapodott meg az Egyesült Államok és Kína.
    
Az egyezményről szóló kormányközi deklarációban Washington és Peking kötelezettséget vállalt arra, hogy gyorsított ütemben lép fel a klímaválsággal szemben "a kritikus 2020-as évtizedben", emellett többoldalú konstrukciók keretében - köztük az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményén belül - is együttműködik egymással a klímaváltozás katasztrofális hatásainak elkerülése végett. A közlemény kiemelte, hogy az Egyesült Államok 2035-re száz százalékban mentesíteni akarja áramtermelését a széndioxid-kibocsátástól, Kína pedig a 15. ötéves terv időszakában csökkenti a szénfelhasználást, és minden tőle telhetőt megtesz e folyamat felgyorsítására.
    
A skóciai nagyvárosban zajló COP26-értekezlet ugyancsak nagy horderejű vállalásai közé tartozik az a 135 ország által aláírt megállapodás, amelynek alapján 2030-ig meg kell állítani, sőt vissza kell fordítani a nagyipari méretű erdőirtást és a vele járó talajerózió folyamatát. Az aláíró országokban van a világ egybefüggő természetes erdőterületeinek 90 százaléka.
    
Ugyancsak széleskörű megállapodás jött létre a résztvevők között a szén-dioxidnál jóval erőteljesebb üvegháztatást kifejtő metángáz kibocsátásának jelentős csökkentéséről 2030-ig. Boris Johnson, a vendéglátó brit miniszterelnök a COP26-értekezlet szombat éjjeli zárása utáni nyilatkozatában úgy fogalmazott: a találkozó eredményei "életben tartják" azt a célkitűzést, amelynek alapján 1,5 fokra kell korlátozni a globális felmelegedés mértékét. Johnson szerint rengeteg még a tennivaló, de ő abban bízik, hogy a glasgow-i COP26-értekezletre a globális klímaváltozás végének kezdeteként tekint majd vissza az utókor.

Ingyenes képzéseket tart az IPOSZ a mesterséges intelligenciáról és a vállalkozói készségekről

Nemzetközi együttműködésben ingyenes képzéseket tart az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) a mesterséges intelligenciáról és a vállalkozói készségekről a magyar kis és középvállalkozásoknak.
2025. 10. 24. 10:00
Megosztás:

Cardano és DOGE gyenge visszapattanást mutatnak, miközben a $TAP 55%-ot robbant! Az elemzők 35-szörös növekedést jósolnak a negyedik negyedévben

A Cardano és a Dogecoin árfolyamának gyenge visszapattanása továbbra is fennálló eladási nyomásra utal.
2025. 10. 24. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult péntekre a forint

Vegyesen alakult, alig változott péntek reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 24. 08:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségre lép a WING és az Accent Hotel Management

Stratégia megállapodást írt alá a WING ingatlanfejlesztő és az Accent Hotel Management arról, hogy hatékonyan működtessenek közös szállodaprojekteket Magyarországon - közölték a vállalatok az MTI-vel.
2025. 10. 24. 06:00
Megosztás:

Donald Trump jövő csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel

Donald Trump amerikai elnök jövő hét csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel - jelentette be a Fehér Ház csütörtökön.
2025. 10. 24. 05:00
Megosztás:

Egyre rövidebb a banki feketelista 2025-ben

Szeptemberben 654 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), ami csaknem tizedével kevesebb a múlt év véginél. Miután egy hiteladósra átlagosan 1,8 szerződés jut, nagyjából 350 ezren lehetnek a banki feketelistán. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint viszont minden eszközzel érdemes elkerülni a negatív adóslistát, hiszen az hosszú időre is lehetetlenné teheti az újabb hitelfelvételt.
2025. 10. 24. 04:00
Megosztás:

Extra nyugdíjat kaphat Bárki, ha ezekben az években született!

A magyar nyugdíjrendszer jelenlegi szabályozása – bár nem egyetlen, frissen kihirdetett rendeletben testesül meg – folyamatosan módosul, új intézkedéseket és juttatásokat vezetve be, amelyek komoly hatással vannak a 60 és 89 év közötti korosztályra.
2025. 10. 24. 02:00
Megosztás:

A rendeletet aláírták! 60-89 éves nyugdíjasok készüljetek!

A magyar nyugdíjrendszer aktuális szabályozása – bár nem egyetlen, drámai, újonnan aláírt rendelet formájában – folyamatosan hoz változásokat és juttatásokat, amelyek jelentős mértékben érintik a 60 és 89 év közötti korosztályt.
2025. 10. 24. 01:00
Megosztás:

9 órás iskolakezdés – Itt a bejelentés, senki nem számított erre!

A közoktatásban többször felmerült már az a javaslat, hogy az oktatás reggel nyolc helyett kilenc órakor kezdődjön.
2025. 10. 24. 00:05
Megosztás:

Q4-es árfolyam-előrejelzés: az ETH elérheti a 10 000 dollárt, a SOL az 1 000 dollárt, de ez az új altcoin, a $TAP akár 35-szörözhet – íme, miért

Annak ellenére, hogy a kriptopiac októberben lassú és darabos mozgást mutatott, a kereskedők és elemzők körében ismét kezd visszatérni az optimizmus.
2025. 10. 23. 23:00
Megosztás:

A Bitcoinnak fájni fog, ha nem tudja utolérni az aranyat, az XRP-bikák visszatértek: miért veszítenek mindketten a Digitappal ($TAP) szemben

Az arany végre megremegett. Október 21-én <a href="https://economictimes.indiatimes.com/news/international/us/why-is-gold-down-today-gold-price-crashes-over-5-its-worst-single-day-drop-since-2013-silver-plunges-7/articleshow/124724560.cms?from=mdr" target="_blank">az arany több mint 5%-ot esett, ami a legnagyobb napi visszaesés 2013 óta</a> — mindez hónapokon át tartó kitartó erősödés után. Kriptobefektetők világszerte készülődtek long pozíciók nyitására, mivel az arany mindig előbb indul el, majd nagyjából kilencven nappal később a Bitcoin is lendületbe jön.
2025. 10. 23. 22:00
Megosztás:

Az ukrán elnök azt reméli, hogy az EU mielőbb döntést hoz a zárolt orosz vagyonok felhasználásával kapcsolatban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Brüsszelben az uniós tagállamok vezetőinek reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió mielőbb politikai döntést hoz egy új, úgynevezett "jóvátételi hitel" elindításáról, amelyet a zárolt orosz vagyonokból finanszíroznának Ukrajna támogatására.
2025. 10. 23. 21:00
Megosztás:

Több hullámban áztató eső érkezik

Az őszi vetésnek nagy szüksége lenne csapadékra, a következő egy hétben pedig több hullámban áztató eső érkezik - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 10. 23. 20:00
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 10. 23. 19:00
Megosztás:

A Renault 6,8 százalékkal növelte negyedéves árbevételét

A francia Renault SA autógyártó 6,8 százalékkal növelte árbevételét a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest - áll a cég csütörtöki közleményében.
2025. 10. 23. 18:00
Megosztás:

Kína technológiai függetlenséget és ipari fejlesztéseket ígér következő ötéves tervében

A Kínai Kommunista Párt (KKP) vezetése a 2026 és 2030 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési terv előkészítése során többek közt a modern ipari rendszer kiépítését és a tudományos-technológiai önellátás felgyorsítását nevezte meg a következő évek legfontosabb céljai között - jelentette a kínai állami média csütörtökön.
2025. 10. 23. 17:00
Megosztás:

A Waberers stratégiai megállapodást írt alá a kazah KTZ Express-szel

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s Csoport a KTZ Express-szel, amely a kazah állami vasúttársaság nemzetközi intermodális logisztikai leányvállalata. A megállapodás célja, hogy a felek közös vállalatot hozzanak létre egy, Budapest térségében megvalósuló intermodális terminál, gyűjtőpont fejlesztésére és üzemeltetésére. A terminál a Transzkaszpi Nemzetközi Szállítási Útvonal (másnéven Middle Corridor) – az új Selyemút – európai végpontjaként, logisztikai hubjaként szolgál majd. A fejlesztés mellett a felek abban is megállapodtak, hogy a Kínából Európába irányuló konténerforgalmat közösen bonyolítják le, a Waberer’s Csoport végezheti az Európán belüli vasúti és közúti szállítási feladatokat, míg a KTZ az ázsiai szállítási útvonalakért felelős.
2025. 10. 23. 16:00
Megosztás:

Ökoszisztéma-alapú keretrendszert jelentett be a Visa az AI-vezérelt kereskedelem biztonságosabbá tételére

A Visa bejelentette a Trusted Agent Protocol elindítását, amely alapvető keretrendszert teremt az ügynökalapú kereskedelemhez. A protokoll biztonságos kommunikációt tesz lehetővé a mesterséges intelligenciával működő ügynökök és a kereskedők között a vásárlási folyamat minden szakaszában. Célja, hogy kezelje az AI vezérelt vásárlások egyedi kihívásait, és megteremtse annak lehetőségét, hogy a mesterséges intelligencia a fogyasztók nevében keressen, hasonlítson össze és fizessen – mindezt biztonságosan az ügynökök és a kereskedők között. A Cloudflare-rel közösen fejlesztett protokoll már elérhető a Visa Developer Centerben és a GitHubon.
2025. 10. 23. 15:11
Megosztás:

Hyperliquid milliárdos tervvel robbantaná be a HYPE tokent – új korszak jöhet a decentralizált tőzsdéknél

A decentralizált pénzügyi (DeFi) szektor egyik legmerészebb vállalkozása készülődik: a Hyperliquid, az egyik legdinamikusabban növekvő DEX, most 1 milliárd dolláros tőkebevonásra készül. Az ambiciózus cél: új szintre emelni a HYPE tokent, és hidat képezni az intézményi pénzügyek és a kriptovilág között. Vajon ez lesz az első valóban legitimált decentralizált tőzsde a Wall Street szemében?
2025. 10. 23. 14:00
Megosztás:

Az ipari tápegységek szerepe az energiaellátásban

Elgondolkodtál már azon, hogy mi tartja működésben az ipari berendezéseket? Valószínűleg nem, de ez az az elem, ami nélkül nehéz lenne fenntartani a termelés folytonosságát: az ipari tápegység. Első ránézésre talán kevésbé tűnik fontosnak, mégis mindennek az alapja. Ha egy ilyen eszköz meghibásodik, az jelentős gazdasági következményekkel is járhat.
2025. 10. 23. 13:00
Megosztás: