Elkészült a Bánkitó Fesztivál programja

Mások mellett az Altin Gün, a Mdou Moctar, Phum Viphurit, a Balming Tiger és Beton.Hofi is koncertet ad a Bánkitó Fesztiválon. A kulturális és szabadidős kavalkádot július 13-tól 16-ig rendezik a Nógrád megyei Bánkon, a fővárostól 60 kilométerre.

Elkészült a Bánkitó Fesztivál programja

A Bánkitótól megszokott tematika jegyében idén Magyarország és a világ jövőjét, a fenntarthatóságot, ember és természet viszonyát boncolgathatják a szervezők a rendezvény négy napján, amelynek zenei kínálatában idén is a független zenei színtér képviselői állnak a középpontban - közölték a szervezők az MTI-vel.

Magyarországon először a Bánkitó Fesztiválon ad koncertet Modu Moctar szaharai gitáros, aki a kortárs afrikai zene újraértelmezése mellett a legégetőbb társadalmi problémák kifejtéséért is zenél. A Middlemist Red & The Wild Bunch Orchestra külön a fesztivál kedvéért áll össze, a Nasip Kismet török rockot hoz, a Superflake a hazai elektro sötét arcát mutatja be.

Anatólia rockzenéjét tárja a közönség elé az Altin Gün, Bangkokból érkezik Phum Viphurit indie folk és neo soul előadó, Szöulból a Balming Tiger k-pop kollektíva. Moscoman pszichedelikus dallamokat hoz Izraelből, Dj Sotofett norvég left-field tánczenét, a londoni undergroundot Vass képviseli, a szerb Shazalakazoo igazi balkáni őrülettel készül.

Koncertet ad napjaink egyik legnépszerűbb fiatal hazai csapata, a Carson Coma, az Elefánt, a Csaknekedkislány, Beton.Hofi és 6363, fellép Krúbi, a Platon Karataev, a Bohemian Betyars, a Ricsárdgír, Szalai Anna & Dorozsmai Gergő, a Jazzbois, Co Lee, Filo, gyuris és az Ibbigang is.

A hazai underground elektronikus színtér helyszíne a Borona színpad, itt szerdán dtnb., safety%dance, Acideal Live, Toro Lomo játszik, csütörtökön Suhaid, Crimson, Stanley Maneuver, pénteken a Dalmata Daniel és Exiles zenél; az éj beköszöntével a keményebb ütemek képviselői, köztük Aiwa, Dj Syncbutton és obwigszyh adnak műsort. Szombaton délután a világzene kap hangsúlyt (Adis is OK, Vedat Akdag), kora estétől Gnork & Route 8 Live zenél, zárásként egész éjszakás house, tech, elektro és trance műsor lesz.

A fesztiváltól megszokottan az égető társadalmi problémák és fontos kérdések megvitatása nem maradhat el. Az érdeklődők civilekkel, zenészekkel, színészekkel és művészekkel beszélik meg a fenntarthatóság, a világgazdaság és a mindennapjainkat érintő társadalmi változások nagy kérdéseit a Szájensz Szeánsz tudományos programsorozat keretében.

Lehet mozizni a Malter Filmfesztivállal, lesz közösségi reggeli, termelői piac a környékbeli kereskedőkkel, különböző kreatív programok, kézműves workshopok, jóga, méta és játszóház. A fesztivál nyilvános terei kortárs képzőművészeti kiállítótérként funkcionálnak. Idén török fókusz lesz a Bánkitón, az anatóliai rock képviselői mellett bemutatkozik a feminizmus strukturális kérdéseit boncolgató BRAWE projekt, a fiatal török és magyar képzőművészeket felölelő kollektíva installációi és performanszai átszövik a fesztivált.

A színházi fesztiválon kortárstánc és éjszakai előadás is lesz; a már ismert Kisrét mellett bemutatkozik egy vadonatúj színházi tér, ami a kísérletezés jegyében utat keres a természetbe. A színházi sátorban Kelemen Kristóf Niké - szabadságunk szobra című előadásában a pécsi munkásosztály által lakott Uránváros letűnő világáról mesél, Göndör László és nagymamája, Katona Éva a karantén alatti beszélgetéseikbe avatnak be a környezet és civilizáció kihívásairól (Nagymamával álmodtam). A karantén-érzést a Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon Z generációs csapata is körüljárja, a Narratíva Társulat Demerung (Csehov Meggyeskertje) előadása az elidegenedés aktuális problémáját mutatja be.

Lesz továbbá Dinnyeköztársaság a Békés megyei gazdákkal, cselló kísérettel érkezik Hajduk Károly Bukowski-verseket szavalva. A méhek életének kihívásait a Banquet for Bees csapata mutatja be, a TÁP mezőgazdasági stand-uppal, a Tünet Együttes és Szabó Veronika Szirének című előadásával jelentkezik.

A gyerek-, és családi programok sorában a Tószínpadra érkezik szombat délelőtt a Rutkai Bori Banda, a Hodworks Nebula című interaktív produkcióban három bolygókutatóval találkoznak a gyerekek. Délután pedig gyerek táncház lesz. Napközben lehet társasjátékozni, sportolni, workshopokon és ismeretterjesztő előadásokon részt venni.


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: