Energiahatékonysági beruházásokkal spórolnák meg a földgázimport negyedét a természetvédők

Néhány év alatt a hazai földgázimportot negyedével, a teljes éves magyarországi gázfelhasználást pedig ötödével lehetne mérsékelni a lakásállomány energetikai felújítása révén a Magyar Természetvédők Szövetségének (MTVSZ) megállapítása szerint. Magyarország egyik legrégibb civil szervezeteként az MTVSZ javaslatcsomagot dolgozott ki egy a hazai uniós-forrás költési tervek keretében való országos energiahatékonysági program megvalósítására, amely Magyarország energiafüggetlenségének megerősítése mellett tartós rezsicsökkentést eredményezne a lakosság széles köre számára.

Energiahatékonysági beruházásokkal spórolnák meg a földgázimport negyedét a természetvédők

Felgyorsulhat a hazai lakásállomány korszerűsítése

2025-ig mintegy 1,4 millió lakást tervezett felújítani a magyar lakosság1, de ahhoz, hogy a tervek meg is valósuljanak, aktív állami szerepvállalásra és segítségre van szükség. A felújításokra a hazai lakásállomány műszaki elavultsága mellett az otthonok kirívóan alacsony energetikai teljesítménye miatt is égető szükség van. Ugyanakkor vissza nem térő lehetőséget kínál, hogy egy komplex energetikai felújítás (hőszigetelés, nyílászáró- és fűtéskorszerűsítés), más néven mélyfelújítás esetén az energiamegtakarítás lakásonként 60% feletti lehet.

A magyarországi lakásállomány energetikai korszerűsítése különösen nagy megtakarítási lehetőséget rejt a gázfelhasználás terén. A hazai gázfogyasztás legnagyobb részét, közel 35%-át a lakossági gázfelhasználás teszi ki annak következtében, hogy a magyar háztartások kb. 60%-a (2,8 millió) teljesen vagy részben gázzal biztosítja fűtését.

A háztartási gázfüggés drasztikus mérséklése az energetikai felújítások és fűtéskorszerűsítések (megújuló energia alapú fűtésre váltás) révén jelentősen növelné a magyar háztartások hosszú távú energiabiztonságát is. Ez különösen aktuálissá vált az orosz-ukrán háború okozta geopolitikai instabilitás és a kialakult fosszilis energiaár-válság miatt.

„A tapasztalatok szerint a lakosság nagyrésze generációnként egyszer, vagy maximum kétszer tud lakásfelújítást vállalni. Éppen ezért az államnak segítenie, ösztönöznie kell, hogy a korszerűsítések alkalmával alapos energetikai felújítás is történjen, hogy mindenkinél tartós legyen az energiaszámla-csökkentés” – véli Botár Alexa, az MTVSZ éghajlatvédelem és energia programigazgatója. A szakember szerint egyszerre kellene forrásokkal és információval segíteni a lakosságot, hogy mélyfelújításokat végezzenek és tájékozottak legyenek műszaki és finanszírozási lehetőségeikről.

Az energetikai korszerűsítések tartós rezsicsökkentést eredményeznének a lakosság széles köre számára, miközben új munkahelyeket teremtenének a hazai kis- és középvállalkozások által dominált építőiparban is. Ez egyszerre ösztönözné a gazdasági-társadalmi helyreállítást és tenné megtérülővé az állam számára a közpénzforrások erre a közérdekű célra történő átcsoportosítását.
 
Fenntartható megoldás az energiafüggőség mérséklésére

A hazai lakásállomány energetikai korszerűsítésében rejlő lehetőséget jelzi, hogy az MTVSZ szakértői szerint - a “Nemzeti Energiastratégia 2030, kitekintéssel 2040-ig" számait alapul véve - egy széles körű felújítási program megvalósulása esetén néhány év alatt, de legkésőbb az évtized végéig a hazai földgázimportot legalább negyedével, a teljes éves magyarországi gázfelhasználást pedig legalább ötödével lehetne mérsékelni. Az MTVSZ szerint az ehhez szükséges támogatási forrásokat az európai uniós egyeztetés alatt álló magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv (HET) és egyes operatív programok „energiaátmenetre hangolásával” lehetne előteremteni.  

A konkrét intézkedésekre vonatkozóan az MTVSZ a hazai EU pénz költési tervek – operatív programok, Helyreállítási Terv – szakmai elemzése alapján egy komplex javaslatcsomagot dolgozott ki. Ennek a legfontosabb energiahatékonysági elemei:

  • Elsődlegesen a hőszigeteléssel egybekötött, komplex lakásenergetikai felújításokat kell támogatásokkal ösztönözni, mivel a megújuló energiaforrások hasznosítása mellett ez biztosítja leginkább a tartósan alacsony rezsit és az energiabiztonságot.
  • A támogatásokat a korábbiaknál célzottabban kellene elosztani: a közel 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatásra az alacsony jövedelmű háztartások vannak rászorulva, ettől érdemes lenne differenciáltan kezelni az átlagos/közepes jövedelműek igényeit és lehetőségeit, visszatérítendő támogatási formákat is beépítve a programba.
  • A támogatásokat körforgásos rendszerbe kellene rendezni: miután a visszatérítendő finanszírozásokat a háztartások a megtérülés ütemében visszafizetnék az erre a célra létrehozott alapba, további családok és lakóközösségek igényelhetnék újra, így a támogatások széles körben, hosszabb időn keresztül hozzáférhetőek maradnának.

„Mivel a 2023-as magyar költségvetési terv szerint a rezsicsökkentés már nem terjedne ki a kis- és középvállalkozásokra és az önkormányzatokra, számukra is szükséges lenne állami és/vagy uniós, akár a megtérülés ütemében visszatérítendő finanszírozást nyújtani az energetikai felújításokhoz, energiamegtakarítási beruházásokhoz” – tette hozzá az MTVSZ éghajlatvédelem és energia programigazgatója.

„Első az Energiahatékonyság” elve az EU-ban

Az Európai Unió 2022. május 18-án bemutatott REPowerEU elnevezésű terve is kiemelten az energiahatékonyság fokozásával célozza az oroszországi fosszilis energiahordozóktól való uniós függetlenedést. Ez szoros összhangban van azzal, hogy az EU Felújítási Hullám (Renovation Wave) stratégiája az épületfelújítások gyorsítását és mélységének növelését, egyúttal a korszerűsítések nagyobb energia- és erőforrás-hatékonyságának elérését célozza. A REPowerEUa 2020-as szinthez képest 9 százalék helyett 13 százalékos energiamegtakarítást céloz uniós szinten 2030-ra. Ez ugyan még mindig elmarad a szükséges 19-20 százaléktól, de a trend egyértelmű: energiaátmenet felgyorsítása, az energiafüggetlenség erősítése és a minél szélesebb körű energetikai felújítások Unió-szerte, mert az épületek energetikai korszerűsítése nélkül nincs az energiaár-válságra megoldás.

Növekedéssel indult az év a budapesti repülőtéren

Januárban 1 338 120 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, 3,4%-kal több, mint az előző év azonos időszakában. A hónap legnépszerűbb úti céljai London, Isztambul, Tel Aviv, Párizs és Milánó voltak.
2026. 03. 01. 20:00
Megosztás:

Áder János: magyar fejlesztés hozhat megoldást Afrika vízproblémáira

A 21. század nagy kérdése, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű vizet tudjunk biztosítani a lakosságnak, az iparnak és a mezőgazdaságnak - hívta fel a figyelmet Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2026. 03. 01. 19:00
Megosztás:

Elindult a lakásbiztosítási kampány: egy hónapig költségmentesen válthatunk

Március elsejével kezdetét vette a lakásbiztosítási kampány. Ez alatt az idő alatt egészen március 31-ig a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek szabadon felmondhatják vagy módosíthatják meglévő szerződésüket, illetve újat köthetnek. A kampány célja, hogy az ügyfelek jobb és/vagy kedvezőbb díjazású lakásbiztosításra tegyenek szert – ahhoz azonban, hogy ez tényleg így legyen, a Bank360 összeszedett néhány szabályt, melyeket érdemes betartani.
2026. 03. 01. 18:00
Megosztás:

2 vezető kriptovaluta, amit 100 dollárból is megvehetsz most

A kriptopiac gyengén kezdte az évet: a legtöbb nagy név kétszámjegyű mínuszban jár. A digitális eszközök – szemben a részvényekkel vagy kötvényekkel – nem kötődnek közvetlenül vállalati eredményekhez vagy cash flow-hoz, ezért az esések pontos okát nehezebb meghatározni. Sok elemző szerint ez egyszerűen a szektor jól ismert boom–bust ciklusának része.
2026. 03. 01. 17:00
Megosztás:

Budapest Airport: 28 járatot töröltek a közel-keleti helyzet miatt

Vasárnap 28 járatot töröltek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a közel-keleti helyzet miatt, egyes járatok státusza egy napon belül is változhat - tudatta a Budapest Airport közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 16:00
Megosztás:

Ipari és GDP adatok érkeznek a jövő héten

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn a külkereskedelmi termékforgalom januári adatait, kedden a bruttó hazai termék (GDP) 2025. negyedik negyedéves alakulásának második becslését, szerdán a szolgáltatások külkereskedelmének 2025. negyedik negyedéves adatait, csütörtökön a kiskereskedelem januári adatait, pénteken az ipar januári teljesítményének első becslését teszi közzé.
2026. 03. 01. 15:00
Megosztás:

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek, az ott tartózkodó, konzuli védelemre regisztrált magyarok száma szombat reggeltől estig 1893-ról 4144-re nőtt - erről írt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében vasárnap reggel.
2026. 03. 01. 14:00
Megosztás:

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 13:00
Megosztás:

Így teljesített a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,64 százalékot emelkedve 126 534,75 ponton fejezte be a hetet.
2026. 03. 01. 11:00
Megosztás:

Bitmine és Strategy: 15,9 milliárd dolláros lebegő veszteség rázza meg az intézményi kriptopiacot

Az intézményi kriptovaluta-treasury stratégiák árnyoldala került reflektorfénybe. A legfrissebb piaci adatok szerint két meghatározó digitális eszközöket felhalmozó vállalat, a Bitmine és a Strategy összesen 15,9 milliárd dollárnyi nem realizált (unrealized) veszteséget görget maga előtt. Bár ezek a tételek egyelőre csak könyvelési (mark-to-market) veszteségek, a számok jól mutatják, milyen kockázatokkal járhat az agresszív kriptofelhalmozás egy volatilis piacon.
2026. 03. 01. 10:00
Megosztás:

Tőkepiaci csúcsteljesítmények az idei BÉT Legek díjátadón

Több mint 25 éves hagyományra tekint vissza a Budapesti Értéktőzsde által szervezett BÉT Legek díjátadó, amely mostanra a hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseményévé vált. Az idei gálán a BÉT 18 kategóriában ismerte el a piaci szereplők 2025-ös teljesítményét, díjazva a kiemelkedő eredményeket és a tőkepiac fejlődéséért tett lépéseiket. Az eseményt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva a magyar tőkepiac stabilitásának és versenyképességének jelentőségét.
2026. 03. 01. 09:00
Megosztás:

Tovább élesedik a verseny: újabb bank csökkentett kamatot az Otthon Startnál

Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet Bank ajánlatában tavasztól már 2,80 százalékos kamatszint szerepel. A Bankmonitor szakértői ennek apropóján összeszedték, hogy hol milyen kamat mellett lehet igényelni a kérdéses támogatott hitelt.
2026. 03. 01. 08:00
Megosztás:

4,2 milliárd dollárnyi USDT befagyasztva – szigorít a Tether a kriptobűnözés ellen

Három év alatt összesen 4,2 milliárd dollár értékű USDT került feketelistára a Tether döntése nyomán. A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátójának lépései jól jelzik: a kriptoeszközökhöz kapcsolódó bűncselekmények és a szankciós kockázatok miatt a szabályozói nyomás érezhetően fokozódik. A befagyasztás ugyanakkor nem egyenlő vagyonelkobzással – és önmagában nem bizonyít bűnösséget sem.
2026. 03. 01. 07:00
Megosztás:

Proof of Work vs. „Proof of War”: Bitcoin biztonság kontra fiat pénzrendszer

A Bitcoin energiaalapú biztonsági modellje és a fiat pénzek politikavezérelt működése közötti különbség újra a szakmai viták középpontjába került. A „proof of work” és a „proof of war” kifejezések éles retorikai ellentétet rajzolnak fel a digitális, decentralizált pénz és az államilag kibocsátott valuta között – miközben az energiaárak, az infláció és a monetáris politika aktuális kérdései tovább fűtik a diskurzust.
2026. 03. 01. 06:00
Megosztás:

A Nébih tipp: ideje rendet tenni a hűtőben és a kamrában

A tavasz közeledte jó alkalom arra, hogy a hűtőszekrényt és kamrát is átvizsgáljuk, rendbe tegyük. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Program praktikus tanácsokkal hívja fel a figyelmet a rendszeres ellenőrzés és takarítás fontosságára. A helyes élelmiszer-elrendezés mind az élelmiszerbiztonság, mind az élelmiszerpazarlás csökkentése szempontjából alapvető.
2026. 03. 01. 05:00
Megosztás:

Begyújtotta a rakétákat a 4iG: Soha nem látott pénzügyi eredményeket ért el a cégcsoport

A 4iG Csoport történetének legerősebb pénzügyi évét zárta 2025-ben: konszolidált nettó árbevétele 733,88 milliárd forintra, EBITDA-ja 275 milliárd forintra emelkedett, mindkettő történelmi csúcsot jelent.
2026. 03. 01. 04:00
Megosztás:

Befejeződött a Bászna Gabona Zrt. károsultjainak állami kárrendezése

A kormány gyors reakciójának köszönhetően másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca által az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint.
2026. 03. 01. 03:00
Megosztás:

Ennyi lesz a liszt, a cukor, az étolaj és a tojás ára márciustól

Az üzletekben tapasztalható árváltozások most jóval visszafogottabbak, mint a korábbi, erőteljes inflációs időszakban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen mindegy lenne, mikor és melyik boltban tesszük a kosárba az alapélelmiszereket.
2026. 03. 01. 02:00
Megosztás:

Kevés a nyugdíjad? Így lehet emelést kérni hivatalos úton

Sokan csak akkor szembesülnek vele, mennyire alacsony az ellátásuk, amikor már hónapok óta próbálnak kijönni a pénzből. Pedig a nyugdíjrendszer nem zárja ki teljesen a segítséget: méltányossági alapon többféle támogatás is kérhető. Mutatjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha kevésnek érzed a nyugdíjadat.
2026. 03. 01. 01:00
Megosztás:

Városi épületfejlesztést segítő algoritmust fejlesztett az EFERTE Kft.

Tartószerkezetet vizsgáló döntéstámogató algoritmust és hozzá kapcsolódó adatbázist fejlesztett az EFERTE Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. a meglévő városi épületek fejlesztésének segítésére, a 257,6 millió forint összköltségvetésű projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól kapott 199,9 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével valósult meg - közölte az EFERTE Kft. az MTI-vel.
2026. 03. 01. 00:05
Megosztás: