Erősödés a vezető ázsiai piacokon, a Nikkei rekordszinten zárt
A részvények szélesebb körét összefogó Topix index 1,33 százalékkal nőtt.
A Nikkei előző rekord zárószintje 38 ezer 957 pont volt, amit 1989 utolsó kereskedési napján állított be.
Elemzők szerint a japán részvények drágulása mögött elsősorban a japán jegybank (BoJ) rendkívül laza monetáris politikája áll, ami lényegében negatív szinten tartja a diszkontrátát, ellentétben a nyugati országokkal, ahol emelés volt az infláció leküzdése érdekében. Ez a jen gyengülését okozta, ami viszont kedvez a nagy exportorientált vállalatoknak. A befektetők abban bíznak, hogy a jegybank monetáris politikája nem változik a közeljövőben.
A csütörtökön már szintén bezárt ausztrál tőzsde irányadó mutatója 0,04 százalék, a tajpeji börze pedig 0,94 százalékos pluszban fejezte be a napot.
Hét órakor még tartott a kereskedés néhány térségbeli börzén, a sanghaji tőzsde 0,77 százalék, a hongkongi 0,76 százalék, a szöuli pedig 0,39 százalék növekedést jelzett.
Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 25 centtel (0,30 százalékkal) 83,28 dollárra nőtt.
Az arany ára unciánként 0,20 százalékkal (4,05 dollárral) 2038,35 dollárra emelkedett.