Ez a a második leggyakrabban fogyasztott alkohol Magyarországon

A bor a második leggyakrabban fogyasztott alkoholos italok közé tartozik Magyarországon - derült ki a idén Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) ősszel végzett piackutatásából, amelyről szerdán tájékoztatták az MTI-t.

Ez a a második leggyakrabban fogyasztott alkohol Magyarországon

A HNT jelezte: átfogó piackutatást végeztek ősszel annak érdekében, hogy részletes és megbízható képet adjanak a hazai borpiaci és fogyasztói trendek változásáról, ezzel támogatva a szőlő-bor ágazat versenyképességét.

A felmérés a 2017-es és 2023-as kutatásokhoz hasonló módszertannal készült, biztosítva az összehasonlíthatóságot és a trendek hosszú távú követhetőségét.

A friss eredmények alapján a legálisan alkoholfogyasztó fiatal generációk körében ugyan tovább csökkent a borfogyasztók aránya, de az ebből fakadó visszaesés jóval mérsékeltebb, mint a korábbi években.

A 2025-ös adatok szerint a lakosság 46 százaléka nem fogyaszt bort, 26 százaléka havonta vagy ritkábban, 20 százaléka havonta többször, míg 8 százaléka iszik bort hetente többször is.

Eközben sört, a felnőtt lakosság több mint fele fogyaszt, harmaduk több, mint havi egy alkalommal. Ezt a pezsgő követi a sorban, ugyanakkor a fogyasztók döntő többsége azt havonta, vagy ennél is ritkábban fogyasztott.

Általában az alkoholfogyasztásról nyilatkozók 17 százaléka mondta, hogy soha sem iszik, 36 százaléka ritkábban mint havonta, 31 százalék havonta többször, 16 százaléka hetente többször.

A HNT kiemelte: a vörösborok fogyasztása - összhangban az EU teljes borpiacát jellemző trendekkel - tovább csökkent. A rozé kategória ugyanakkor dinamikusan erősödött, a fehérborok pedig stabil pozícióban maradtak.

A fogyasztók körében tovább nőtt a száraz borok népszerűsége, az édes borok iránti érdeklődés csökkent. Különösen az intenzívebb fogyasztók körében figyelhető meg a félszáraz borok térnyerése. Az adatok szerint a vörös bor 44 százalékkal, a fehér 37 százalékkal, a rosé 19 százalékkal részesedik a fogyasztásban

A kutatás szerint a borfogyasztás helyszínei az elmúlt években alig változtak: a fogyasztók több mint fele továbbra is otthon fogyaszt bort, jellemzően társas események keretében. A vásárlásoknál tovább nőtt a diszkontok és a szupermarketek szerepe, valamint jelentősen erősödött az online borvásárlás, főként a nők és a fiatalabb fogyasztók körében.

A piackutatás egyértelműen alátámasztotta, hogy 2023 és 2025 között szinte valamennyi hazai borvidék népszerűsége nőtt. Ez a trend nemcsak a belföldi termelők számára jó lehetőség, hanem hozzájárul a hazai borpiac sokszínűségének és minőségének erősödéséhez - hangsúlyozta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa.

A kutatás kitért arra is, hogy a külföldi bor aránya az utóbbi években folyamatosan növekedett a magyarországi fogyasztásban. Jelenleg 12 százalékon áll, amely kétszer annyi, mint 8 évvel ezelőtt volt, és két évvel ezelőtt is csak 9 százalékot ért el.

Legjobb kriptovaluták, amelyeket most érdemes megvenni a piaci vérengzés közepette: Digitap ($TAP) a 2026-os év biztonságos menedéke

Miközben a Bitcoin 78 000 dollár körül mozog (11%-os heti csökkenéssel), a befektetők újragondolják a nagyobb kriptovalutákról alkotott véleményüket. Az okos tőke most védekező altcoinok felé áramlik, amelyek akkor is képesek növekedni, amikor a piac gyenge.
2026. 02. 03. 21:00
Megosztás:

Vasárnap kezdődik a Házasság hete

Vasárnap kezdődik a Házasság hete programsorozat. A szervező keresztény egyházak és civil szervezetek egy héten keresztül több mint 60 településen közel 200 programmal várják országszerte és határon túl az érdeklődőket, hogy felhívják a figyelmet a házasság, a család értékeire, a párkapcsolatok tudatos gondozására - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
2026. 02. 03. 20:30
Megosztás:

Nyárra újraindul a vonatforgalom Veszprém és Ajka között

Lezárult a jogi csatározás, ami a közbeszerzési eljáráson induló cégek között zajlott: miután a közbeszerzési döntőbíróság végleges nyertest hirdetett, kedden sor kerül a kivitelezői szerződés aláírására. A Swietelsky Vasúttechnika Kft. pénteken átveszi a munkaterületet, és legfeljebb 150 nap alatt befejezi a 20-as vasútvonal érintett szakaszának helyreállítását. A kivitelezés utolsó szakasza már a vasúti forgalom mellett zajlik, így a második negyedév végére pótlóbuszok után újra vonatok szállíthatják az utasokat Veszprém és Ajka között is - ismertette a tárca.
2026. 02. 03. 20:00
Megosztás:

Zuhanórepülés előtt a Bitcoin? Galaxy Digital elemzője 63 ezer dolláros mélypontot jósol

A kriptopiaci szereplők ismét lélegzetvisszafojtva figyelik a Bitcoin mozgását, miután a Galaxy Digital kutatási igazgatója, Alex Thorn komoly árfolyamzuhanás lehetőségére figyelmeztetett. Vajon elérheti a BTC ismét az 56-63 ezer dolláros tartományt?
2026. 02. 03. 19:30
Megosztás:

Jelentettek a techszektor óriásai – a piac felemásan reagált

Megérkeztek az első gyorsjelentések a technológiai óriásoktól, az eredmények pedig vegyes képet mutatnak: míg a Microsoft és a Meta bevételei felülmúlták az elemzői várakozásokat, addig a Tesla árbevétele elmaradt az előrejelzésektől, ugyanakkor az egy részvényre jutó nyeresége meghaladta az elemzők által várt szintet. A tőzsdezárás utáni kereskedésben eltérően reagáltak a részvények: a Microsoft papírjai mintegy 5%-ot estek, a Tesla több mint 2%-kal erősödött, a Meta árfolyama pedig több mint 8%-kal emelkedett. A helyzetet a globális, Magyarországon is elérhető befektetési szolgáltató, az XTB szakértői értékelték.
2026. 02. 03. 19:00
Megosztás:

Rekordot döntött Spanyolországban a külföldi turisták száma

Spanyolország 96,7 millió külföldi turistát fogadott tavaly, 3,2 százalékkal többet mint 2024-ben, ezzel a számuk már a harmadik egymást követő évben döntött rekordot - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden.
2026. 02. 03. 18:30
Megosztás:

A rezsistop minden fogyasztóra azonos feltételekkel vonatkozik

A januári rendkívüli hideg miatt bevezetett rezsistop a kormány 2013-ban elindított rezsivédelmi politikájának általános elveivel összhangban a kedvezményeket mindenki számára azonos feltételekkel biztosítja; az intézkedés kiterjed a távhőre, a földgázra és a villamos energiára, valamint minden számlázási módra – jelentette be Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 03. 18:00
Megosztás:

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Az elmúlt napokban több tízezer magyar vállalkozás, köztük könyvelőirodák, ingatlanközvetítők és székhelyszolgáltatók kaptak kézhez egy rendkívül összetett, 101 kérdésből álló megfelelési kérdéssort a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól. Az adóhatóság a válaszok alapján kockázati kategóriákba sorolja a cégeket, ami meghatározza a jövőbeli ellenőrzések gyakoriságát és a bírságok mértékét is. Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi és adatbiztonsági szakjogász, pénzmosás elleni eljárások szakértője szerint mindez egy új korszak kezdete, amelyben a pénzmosás elleni küzdelem a mindennapi üzletmenet részévé válik.
2026. 02. 03. 17:30
Megosztás:

A családi házaknál is leginkább az olcsó ajánlatokat keresték a vevők

Ha nem is a családi házak fénykora volt az elmúlt néhány hónap a hazai ingatlanpiacon, azért a kereslet nem szűnt meg irántuk. Ráadásul most ebben a kategóriában nagyobbat lehetett alkudni, mint a lakásoknál.
2026. 02. 03. 17:00
Megosztás:

Biztonságosak-e a hazai termésű almák?

Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát - tájékoztatta a hivatal kedden az MTI-t.
2026. 02. 03. 16:30
Megosztás:

Öt trend, ami 2026-ban a kiskereskedelmet formálja

2026 fordulópont lehet a kiskereskedelemben. A Deloitte 2026 Retail Industry Global Outlook felmérése során megkérdezett vezetők 96 százaléka árbevétel-növekedést vár, miközben a piaci alkalmazkodóképességet egyre inkább az AI-vezérelt kereskedelem, a marketing újragondolása, az ellátási láncok átépítése és a szigorúbb költségfegyelem határozza meg. A Deloitte szakértői úgy látják, hogy idén öt, egymással összefüggő trend formálja át a kiskereskedelmet: a tartóssá váló értékorientált vásárlás, az AI szerepének növekedése a kereskedelemben, az AI-korszakra szabott marketing és ügyfélélmény, az ellátási láncok újratervezése, valamint a pénzügyi ellenállóképesség és az árrésfegyelem.
2026. 02. 03. 16:00
Megosztás:

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

Bővíti és tovább erősíti hosszú távú stratégiai együttműködését a Richter Gedeon Nyrt. és a Fuji Pharma Co., Ltd. - tette közzé a Richter a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 02. 03. 15:30
Megosztás:

Czomba Sándor: 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat a hazai kkv-k

A hazai mikro-, kis-, és középvállalkozások már pályázhatnak a „KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0” programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén. A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a foglalkoztatás továbbra is magas szinten maradjon hazánkban.
2026. 02. 03. 15:00
Megosztás:

Nem a cégalapítás állt meg, hanem a kockázatvállalás – ezt mutatják a 2025-ös adatok

2025-ben nem egyszerűen kevesebb új vállalkozás alakult, hanem látványosan visszaesett azok száma is, akik először vágtak bele a cégalapításba. Az OPTEN adatai szerint az új belépők száma gyorsabban csökkent, mint maga a cégalapítás.
2026. 02. 03. 14:30
Megosztás:

Kamatmentes hitellel támogatja az MFB az energiahatékonysági beruházásokat

Új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), az uniós társfinanszírozású hitelkonstrukcióban csaknem 39 milliárd forint áll rendelkezésre - tájékoztatott az MFB EU Üzleti Igazgatóság vezetője az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
2026. 02. 03. 14:00
Megosztás:

Decemberben is száguldott az Otthon Start, brutálisak a tavalyi számok a lakáshiteleknél

A novemberitől némileg elmaradó volumenű, de így is óriási mennyiségű új lakáshitel-szerződést hozott a decemberi hónap, ami egyértelműen az Otthon Start iránti keresletnek köszönhető - hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Mindezek nyomán 2025-ben közel másfélszeresére nőtt a megkötött új lakáshitel-szerződések összege, és drasztikusan megugrott a támogatott hitelek aránya is.
2026. 02. 03. 13:30
Megosztás:

Tanulmány: így támogatja a műanyagipar az orosz háborút

Bár a műanyag kérdése elsőre környezetvédelmi témának tűnik, egy friss nemzetközi tanulmány rámutat: a fosszilis energiahordozókra épülő műanyaggyártás és az orosz–ukrán háború finanszírozása között szoros kapcsolat húzódik. A műanyagpolitika ezért nem csupán klíma- vagy hulladékgazdálkodási kérdés, hanem a biztonságpolitikát is érinti – hangsúlyozza a Humusz Szövetség szakmai anyaga.
2026. 02. 03. 13:00
Megosztás:

AI-forradalom 2026: 5 trend, ami újraírja a vállalatok működését - az SAP előrejelzése

Az SAP, mely a világ vezető vállalata az üzleti alkalmazások, felhőmegoldások és intelligens vállalati technológiák terén, idén is megfogalmazta év eleji várakozásait. Természetesen elsősorban a mindannyiunkat foglalkoztató mesterséges intelligencia fogalomkörében, mely előretekintésük szerint 2026-ban már nem csupán egy eszköz lesz a vállalatok kezében, hanem a vállalati architektúra új alaprétege.
2026. 02. 03. 12:30
Megosztás:

Hyperliquid: jönnek az előrejelző piacok a HIP-4 javaslattal

Spekuláció tőkeáttétel nélkül? A Hyperliquid új terve forradalmasíthatja a predikciós (előrejelzési) piacokat a decentralizált világban.
2026. 02. 03. 12:00
Megosztás:

Ukrán elnök: kész a megállapodás Washingtonnal a biztonsági garanciákról

Kész a megállapodás az Egyesült Államokkal a kétoldalú biztonsági garanciákról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a Telegramon, miután egyeztetett az orosz és az amerikai féllel tárgyaló ukrán küldöttség tagjaival.
2026. 02. 03. 11:30
Megosztás: