Ezen a héten a Solana, a Toncoin és a Green Bitcoin érdekli igazán a befektetőket

A kriptopiac pezsegve indult el ezen a héten, és jól látszik, hogy a Solana (SOL), a Toncoin (TON) és a Green Bitcoin (GBTC) az élen jár a legnagyobb nyereséget termelő érmék között.

Ezen a héten a Solana, a Toncoin és a Green Bitcoin érdekli igazán a befektetőket

Most ezek a kriptók szárnyalnak, és látványos nyereséget könyvelhetnek el. Ezzel megelőzték az olyan nagy szereplőket, mint a Bitcoin (BTC) és az Ethereum (ETH).

A SOL 9 százalékos emelkedéssel utasítja maga mögé az altcoinokat

A Solana ma a kriptopiac egyik nagy beszédtémája, miután a hét elején lenyűgöző, 9 százalékos emelkedést produkált, és a legtöbb digitális eszközt maga mögé utasította. Az erősödés a SOL-t tokenenként 201 dolláros árfolyamra repítette, amire a 2021 decemberében átélt sikeres napok óta nem volt példa. Ez egy jelentős mérföldkő a Solana életében, amely az utóbbi időben igencsak pörög.

Solana kriptó árfolyam

Valójában a SOL elképesztő emelkedése a tokent a 4. helyre katapultálta a legnagyobb piaci tőkeértékű kriptovaluták listáján, és ezzel átugrotta a Binance Coin (BNB) árfolyamát.

Még lenyűgözőbb, hogy a Solana az elmúlt 24 órában több azonnali kereskedési volument bonyolított le, mint a BNB, a Shiba Inu (SHIB) és az Avalanche (AVAX) együttvéve.

Egyértelműen látszik, hogy a kereskedők és a befektetők nagyban bizakodóak a Solana jövőjével kapcsolatban. És mivel a SOL most már csak 31 százalékkal marad el a 2021-es történelmi csúcstól, a kérdés, ami mindenkit foglalkoztat, hogy ez a masszív emelkedés képes-e új rekordra repíteni a tokent.

A TON 13 százalékot emelkedett az ICO pletykák hatására

Nem a Solana az egyetlen kriptopénz, amely az elmúlt napokban ilyen szépen teljesített. A Toncoin is bikás szakaszba ért, a hét elejére 13 százalékot emelkedett, és jelenleg 3,90 dolláron kereskednek vele. És ez csak a legújabb fejezete a TON hihetetlen sikertörténetének, amelynek köszönhetően a token az év eleje óta már 67 százalékkal emelkedett. Ennek köszönhetően a TON megelőzött több nagy altcoint is, és 2024 egyik új csillagaként jelent meg.

TONcoin kripró árfolyam grafikon

A TON jelenleg a 13. legnagyobb kriptopénz a piaci tőkeérték alapján. Ráadásul mivel a spot kereskedési volumen a hét első napján máris 55 százalékkal nőtt, egyértelmű, hogy a befektetők odavannak a kilátásokért.

Az izgalom részben abból ered, hogy a Telegram, a Toncoinhoz szorosan kapcsolódó üzenetküldő alkalmazás tőzsdére léphet egy IPO-n keresztül. Ha ez megtörténik, akkor sokak szerint ez új történelmi csúcsra repítheti a TON árfolyamát.

Ilyen bikás katalizátorokkal a láthatáron nem csoda, hogy a hozzáértő befektetők szemmel tartják a Toncoint, és alig várják, hogy részesüljenek a nyereségéből.

A környezetbarát Green Bitcoin közelít a 6 millió dolláros előértékesítési összeghez

A Solana és a Toncoin mellett egy másik ígéretes projekt is sikeresnek mutatkozik a kriptopiacon. Ez a Green Bitcoin. A projekt jelenleg előértékesítési fázisban van, és a fenntartható kripto-befektetések egyedülálló megközelítését kínálja az érdeklődőknek.

A Green Bitcoin az Ethereum blokkláncra épül, kihasználva annak környezetbarát Proof-of-Stake mechanizmusát a környezeti hatások minimalizálása érdekében. 

Ami viszont igazán megkülönbözteti a Green Bitcoint a többi projekttől, az az egyedülálló "Gamified Green Staking" (játékosított környezetbarát lekötés) rendszere. Ennek lényege, hogy a heti Bitcoin árfolyam-előrejelzési kihívásokban való részvétellel a GBTC-tulajdonosok jelentős jutalmakat szerezhetnek, miközben aktívan részt vesznek a platformon. Minél pontosabbak a jóslatok és minél hosszabb a tétes időszak, annál nagyobb a potenciális bevétel.

A Green Bitcoin előértékesítése máris jelentős felhajtást generált, ugyanis 6,4 millió dollárt gyűjtött össze, és a teljes GBTC-kínálat 64 százalékát már le is kötötték. A korai vásárlók lelkesen teszik fel a tokenjeiket, várva a szívmelengető hozam lehetőségét, amint a GBTC a nyílt piacra kerül.

A csapat egy jól meghatározott ütemtervvel állt elő, és a közösségépítésre is nagy hangsúlyt fektet. Így most a Green Bitcoin készen áll arra, hogy hatását kiterjessze a teljes kriptotérre.

A token jövőjét sokan látják kecsegtetően, a 216 000 fős közönséggel rendelkező YouTuber, Matthew Perry úgy véli, hogy ez lehet az év egyik legnagyobb kripto bevezetése.

Akár igaz lesz ez a jóslat, akár nem, úgy tűnik, nagy az igény az olyan környezetbarát kriptovaluta projektek iránt, amilyen például a Green Bitcoin.

Megnézem a Green Bitcoin oldalát

Ezek is érdekelhetnek: 

A Dogecoin20 lekörözi az eredetit, már 2 millió dollárt gyűjtött az előértékesítésen

Mutatunk egy innovatív kriptoprojektet, amely a VR és az AR szektorra veti ki a hálóját

A legjobb kripto 1 dollár alatt 2024-ben

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine.hu semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen! A kripto-befektetések kockázata és volatilitása kiemelkedően magas.


Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás:

Drónnal dolgozik a vállalkozása? Egyetlen baleset milliós kárt is okozhat

A drónok már nem a jövőt jelentik – a jelen gazdaságának fontos eszközei.
2026. 06. 13. 20:00
Megosztás:

K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot

Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai szerint a fiatalok elsősorban autóvásárlásra fordítják a legfeljebb 4 millió forintos, kamatmentes forrást, míg a második leggyakoribb felhasználási cél az ingatlancélú költés. Az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg megközelíti a 3,9 millió forintot, ami arra utal, hogy az ügyfelek többsége közel a maximálisan elérhető összeget veszi igénybe.
2026. 06. 13. 19:00
Megosztás:

Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől

Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően. Az érintett adósok számára jó hír, hogy a legdurvább időknél már sokkal alacsonyabban vannak a szerződések alapján alkalmazható kamatok, és a fizetések emelkedése miatt sem lesz akkora ez a tehernövekedés, mintha három-négy éve szüntették volna meg a kamatstopot.
2026. 06. 13. 18:00
Megosztás: