Ezzel a ravasz trükkel felére csökkentheted a hűtőszekrényed áram-fogyasztását

A megnövekedett áramfogyasztás sokaknak okozhat fejfájást, sőt ebben a rekkenő nyári hőségben a hűtőszekrényeket is gyakrabban nyitogatjuk, hideg üdítőt, sört, fagyit veszünk ki belőle, hogy hűsítsük magunkat. Egyes háztartási eszközök használatát – például hűtőt, mosógépet vagy légkondit – a jövőben sem fogjuk tudni kiiktatni, pár trükköt azonban érdemes bevetni, amivel csökkenthetjük a kiadásokat.

Ezzel a ravasz trükkel felére csökkentheted a hűtőszekrényed áram-fogyasztását

Az egyik legnagyobb fogyasztó a háztartásban a hűtőszekrény, amelyet a nyári időszakban akár 10-16 órán keresztül is folyamatosan dolgoztattunk. A Gorenje szakértője ezért most összegyűjtött 5 tippet, amit, ha betartunk, hosszú távon is alacsonyan tarthatja az áramfogyasztásunkat.

Ma már senkinek sem kell magyarázni, hogy egy konnektorban felejtett telefontöltő vagy egy égve hagyott villany felesleges árampazarlás, az viszont kevésbé él a köztudatban, hogy akár egy rosszul, elhelyezett hűtőszekrény is jelentősen növelheti a villanyszámlánkat.

Simon Anikó, a Gorenje Magyarország Kft. marketingvezetője szerint a tudatos géphasználatnak és a megfelelő készülékválasztásnak egyre nagyobb szerepe lesz az energiavészhelyzet ideje alatt. A készülékek választásában a szakértő szerint még van hova fejlődnünk: jelenleg ugyanis leginkább az árérzékenység határozza meg a magyar fogyasztók döntését, de a klímaváltozás és a rezsiárak emelkedésének hatására már egyre többen keresik a jobb energiabesorolású gépeket.

Lássuk milyen trükkökkel csökkenthetjük a hűtő fogyasztását, illetve mikor érdemes lecserélni régi készülékünket!

1. Az elhelyezésen múlhat minden

A lakásunk hőmérséklete és a hűtő azon belüli okos elhelyezésével sokat spórolhatunk. Nemcsak nyáron, de télen is növelheti az energiahasználatot, ha rossz helyen van a készülék, vagy közvetlen napfény éri. Figyeljünk arra, hogy radiátor vagy sütő, tűzhely közelébe se helyezzük, hiszen így gyakran extra hő érheti, ami szintén növelheti a fogyasztást.

2. Se túl hideg, se túl meleg

Kezdjük az alapoktól: nem is gondolnánk, mennyit számít a hűtőben az optimális hőmérséklet beállítása a takarékoskodás szempontjából.

Nyáron hajlamosak vagyunk maximumon járatni a hűtőt, hogy ne romoljanak meg az ételek, holott az ajánlott hőmérséklet +4 Celsius fok, ha pedig ennél hidegebben tárolunk, fokonként akár 5 százalékkal is nőhet az energiafogyasztás. Fontos tudni azt is, hogy minél inkább üres a hűtő, annál több energiát fogyaszthat, ezért érdemes előre gondolkozni és tudatosan tervezni a bevásárlást, hogy ne a levegőt hűtsük.

Persze ne essünk át a ló túloldalára sem, a túlzottan megtömött készülék ugyanis folyamatosan küzdeni fog a megfelelő hőmérséklet eléréséért, ami szintén növelheti a fogyasztást.

Ha hosszabb időre elmegyünk otthonról, és nem hagyunk semmi romlandót a hűtőben, érdemes egy-két fokkal feljebb állítani a hűtőtér hőmérsékletét, ezzel elkerülve, hogy feleslegesen több energiát használjon a gép.

3. Csak akkor nyitogassuk, ha szükséges

A spórolás egyik kulcsa, ha a lehető legkevesebbszer és legrövidebb időre nyitjuk ki a hűtőajtót. A legrosszabb, amit tehetünk, ha a nyitott hűtőnél állva próbáljuk kitalálni, mi legyen a jövő heti menü. Ekkor ugyanis a külső levegő egyből beáramlik a hűtőtérbe. Ilyenkor egy-két perc alatt akár 5-6 fokkal is emelkedhet a benti hőmérséklet, lecsapódik a pára a készülék polcain és oldalán, és amint becsukjuk az ajtót, a hűtő ezt kompenzálandó még nagyobb energiával kezd el dolgozni.

A hűtők és a fagyasztók egész évben működnek, nem érdemes kihúzni őket nyaralás vagy hosszabb távollét esetén sem, de a spóroláshoz sokszor már a legújabb technológiák is segítségünkre lehetnek. Egyes modellek például képesek maguk is átkapcsolni nyaralóüzemmódba, így amíg nyaral a család, a hűtő is pihen.

Ilyenkor a készülék úgy állítja be a mélyhűtőben és a normál térben is a hőmérsékletet, hogy azzal a minimálisra csökkenti az energiafogyasztást, hiszen ebben az időszakban senki nem nyitja majd ki.

4. Ne hagyjuk jegesedni!

A hűtők működése azon alapul, hogy a készülék hátfalának hűtésével az egész hűtőben a kívánt hőmérséklet alakul ki. Emiatt a hagyományos készülékeknél van minimális hőmérsékletkülönbség az alsó és felső polcok között, hiszen a meleg levegő felfele száll. Egyes modellekben egy ventilátor keringeti a levegőt, így lesz egyenletes a hőmérséklet.

Bármennyire is tudatosan használjuk a hűtőt, előbb-utóbb megjelenhetnek fagyott részek a készülék hátoldalán, sőt, ha nem figyelünk eléggé, akár vastag jégréteg is kialakulhat. Ezzel vigyázni kell, hiszen a jegesedés jelentősen csökkenti a készülék hatékonyságát, és növeli annak energiafogyasztását, így érdemes rendszeresen leolvasztani a hűtőt és fagyasztót, ha spórolni akarunk.

Ha el akarjuk kerülni az ezzel járó fáradalmakat, akkor jó megoldás lehet, No Frost technológiával ellátott készülék mellett letenni a voksot, ezek a gépek ugyanis önleolvasztással működnek, így nem kell tartanunk a jegesedéstől.

5. Tudatosan vásároljunk!

Simon Anikó szerint bár jellemzően az ár a legfontosabb szempont a magyaroknak háztartásigép-vásárlásnál, egyre többen figyelnek a gépek energiafogyasztására és -besorolására is. „Egy tízéves vagy idősebb gép esetében mindenképpen érdemes megnézni a fogyasztást, és az alapján mérlegelni, hogy érdemes-e lecserélni az adott gépet.

Többnyire egy ilyen idős készülék cseréjénél rövidebb távon is behozhatja az új készülék az árát fogyasztásban. Ha új gép mellett döntünk, a vásárlás előtt érdemes kiszámolni, hogy milyen energiabesorolású modellre ruházunk be. Egy F- és egy B-kategóriás készülék között jelenleg nagy árszakadék van a piacon, ezért utóbbinak – bár fenntarthatóbb és kevesebbet fogyaszt – várhatóan hosszabb lesz a megtérülése.” – tette hozzá Simon Anikó.

Új irányokra van szükség a biotermelés további bővüléséhez

A hazai szakemberek konstatálták először, de a legfrissebb nemzetközi és európai, ökológiai gazdálkodással kapcsolatos agrárstatisztikákból is egyértelmű, hogy a biogazdálkodásba vont magyarországi területek növekedése megtorpant az elmúlt időszakban. Míg számos európai ország e téren is dinamikus bővülést mutat, hazánkban fókuszváltásra – a feldolgozóipar erősítésére, a közétkeztetés zöldítésére és az adminisztrációs terhek csökkentésére – van szükség ahhoz, hogy a szektor elérje vagy minél inkább megközelítse az Európai Unió által 2030-ra kitűzött 25%-os arányt, ‒ hívta fel a figyelmet hazánk meghatározó ökológiai minősítő szervezete, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.
2026. 03. 20. 06:00
Megosztás:

A CityOne Csoport bejelentette az elmúlt évek egyik legnagyobb budapesti városi logisztikai tranzakcióját

A CityOne Csoport a mai napon bejelentette, hogy megvásárolta a TIER 1-es német autóipari beszállító WOCO Csoport kőbányai üzemcsarnokát. A jövőben KőbányaOne Logisztikai Park néven működő korszerű ingatlan megszerzése az elmúlt évek egyik legjelentősebb, Budapesten belüli logisztikai ingatlantranzakciója.
2026. 03. 20. 05:30
Megosztás:

Digitális kapu nyílik a magyar gazdálkodók számára a növénybiztosításokhoz

Új szolgáltatás érhető el az MBH AgrárPartner Platformon: az MBH Csoport és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. együttműködésének köszönhetően a gazdálkodók mostantól online is elindíthatják növénybiztosításuk megkötését. Az új funkció révén a termelők több biztosító ajánlatai közül választhatnak, amelyhez aztán az alkusztól személyre szabott szakértői támogatást, kár esetén pedig a rendezéshez segítséget is kaphatnak. A mezőgazdasági termelést egyre nagyobb mértékben érintik az időjárási szélsőségek, így a megoldás különösen fontos lehet az ágazatban tevékenykedő cégek és vállalkozók számára.
2026. 03. 20. 05:00
Megosztás:

Kutatás: Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltség, folyamatos jelenlét és krónikus időhiány - röviden így jellemezhetőek a hazai nő vállalkozók, valamint vezető beosztásban dolgozó nők mindennapjai - derül ki a Számlázz.hu legújabb felméréséből. Leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, de a többi korosztály sincs jobb helyzetben: az összes válaszadó 76%-a érzi úgy, hogy időnyomásban él. Ellenben a jövedelmével a többség nagyjából elégedett.
2026. 03. 20. 04:30
Megosztás:

Így csap le Európa gazdaságára a közel-keleti háború

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően újfent 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába pedig 2,15%-on maradt.
2026. 03. 20. 04:00
Megosztás:

Miért nem érdemes tiltani a munkavállalók másodállását?

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős hazánkban, hogy komoly munkajogi, adózási és bérszámfejtési kihívást jelenthet a vállalatok számára. A szakértők hangsúlyozzák: a tiltás helyett a transzparens szabályozás és a támogató vállalati kultúra a kulcs a lojalitás megőrzéséhez, hiszen a több lábon álló munkavállalók új kompetenciákat is hozhatnak a szervezetbe, ugyanakkor a munkáltatóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az összeférhetetlenségi kérdésekre és a pihenőidő betartására a hatékony működés érdekében.
2026. 03. 20. 03:30
Megosztás:

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Amikor megnyitjuk a csapot, egy több tízezer kilométeres vezetékhálózat és összetett tisztítási folyamat eredménye jut el a poharunkba. A víz világnapja alkalmából a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az ivóvíz nem magától értetődő erőforrás, hanem egy folyamatosan karbantartott rendszer eredménye. Magyarországon a közel százezer kilométeres vízhálózat jelentős része már több mint ötvenéves. A szakértők szerint ezért a vízbiztonság egyik kulcskérdése ma az infrastruktúra állapota és a szakszerű kivitelezés.
2026. 03. 20. 03:00
Megosztás:

A Fidesz EP-képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében

A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében azt követően, hogy a brüsszeli testület bejelentette: élesíti a magyar választásokra az úgynevezett gyorsreagálású rendszert, ami bizonyos közösségi média tartalmak megjelölésére ad lehetőséget, hogy korlátozzák azok elérését - tájékoztatott a Fidesz uniós parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön.
2026. 03. 20. 02:30
Megosztás:

Brutális döntés előtt a nyugdíjrendszer: jön a Férfiak40, vagy mindent átalakítanak?

Évek óta visszatérő kérdés, ami újra és újra felkorbácsolja a kedélyeket: bevezessék-e a férfiak kedvezményes nyugdíját („Férfiak40”), vagy inkább teljesen új alapokra kellene helyezni a rendszert? A válasz azonban korántsem egyszerű – sőt, komoly gazdasági és társadalmi következményei lehetnek.
2026. 03. 20. 02:00
Megosztás:

16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is

Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások szerint viszont túl messzire megy.
2026. 03. 20. 01:00
Megosztás:

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás:

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás, gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:05
Megosztás:

A Mol 300 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 03. 19. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás:

Már csak két hét maradt a lakásbiztosítási kampányból: az igazi hajrá csak most kezdődhet

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.
2026. 03. 19. 22:00
Megosztás:

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezető beosztásban dolgozó nők, akik közül leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, miközben a válaszadók többsége elégedett a jövedelmével - közölte reprezentatív felmérése alapján a Számlázz.hu csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás: