feketelista.hu: rekordszámú céget töröltek az idén

Egyetlen évben sem töröltek annyi céget a hazai bíróságok, mint idén. Már a december közepi adatok alapján megállapítható, hogy 2015-ben 43 696 társaságot vontak ki ilyen eljárással a piacról, azaz 4 százalékkal többet, mint a megelőző esztendőben (42 037). Az utóbbi években folyamatosan nőtt a cégtörlések száma. A hatóságok szerint ez elsősorban annak következménye, hogy jelentősen szigorodtak a cégek működésének feltételei, és bővült a törvényi előírások betartásának ellenőrzése. A gazdasági világválság kezdete óta (2008) eltelt nyolc esztendőben negyed millió, pontosan 245 688 cég szűnt meg törléssel – tájékoztat a feketelista.hu portál.

feketelista.hu: rekordszámú céget töröltek az idén

Fiatalabb „céggeneráció”

A cégbírósági adatok alapján az is megállapítható, hogy a fenti időszakban a törölteknél jóval nagyobb számban alakultak új vállalkozások, ezzel próbáltak a vállalkozó kedvűek a piacon maradni. 2008 és 2011 közötti négy évben folyamatosan „hízott” a cégvilág, a csúcsot 2011 jelentette, amikor 54 936 új vállalkozás indult, 126 százalékkal több, mint amennyi megszűnt (24 289). Ezt követően viszont, a szigorúbb cégalapítási feltételek miatt, lassult a folyamat, és az idén már csak 22 812 cégbejegyzést regisztráltak. Az elmúlt nyolc év alatt a vállalkozók összesen 319 077 esetben próbálkoztak új cég alapításával megkapaszkodni a piacon. Közben jelentősen átalakult, korszerűsödött a vállalkozások struktúrája. A jelenleg bejegyzett 565 144 cégnek már több mint a fele nyolcévesnél fiatalabb. A cégek számát tekintve azonban – gazdasági elemzők megállapítása szerint – még mindig túlméretezett. Annak ellenére, hogy a regisztrált társas vállalkozások száma a 2012. évi csúcshoz (600 759) képest az idén 6 százalékkal, 565 144-re mérséklődött. Nem nevezhető viszont normálisnak, hogy a bejegyzett cégek 35-40 százaléka ténylegesen nem működik. A működő cégek száma az elmúlt tíz évben alig változott, jelenleg 371 051, azaz 194 093 vállalkozás csak papíron létezik.

 

Kit törölnek?

A joggyakorlat szerint egy vállalkozás a cégjegyzékből való törléssel szűnik meg. A törlést az illetékes cégbíróság rendelheti el, de megteheti ezt – az adószám nyilvántartása alapján nyilvántartásba vett adózóval – az adóhatóság is. A törlés leggyakoribb esete a társaság felszámolása, illetve végelszámolása. A törlés oka lehet a cégforma változása, kiválás vagy összevonás is, mivel ilyen esetekben szintén kérni kell a jogelőd cég törlését. A tapasztalatok szerint a törölt cégeknek több mint a felét felszámolással vezetik ki a piacról. Mind gyakoribb, hogy a végelszámolás vagy a kényszer-végelszámolás is felszámolással végződik.
– Az utóbbi években bevezetett hatósági szigorítások kétségtelenül hozzájárultak az üzleti élet tisztulásához, de ez nem jelenti azt, hogy a csalók ne próbálkoznának ezután is, hogy óvatlan partnereiket becsapják. Hasznos a kiválasztott partner megbízhatóságáról már az üzleti kapcsolat felvétele előtt referenciát szerezni. Erre szolgál a mintegy félmillió cégről információkat tartalmazó feketelista.hu, amely tizennégy közhiteles állami adatbázis összevonásával jött létre, ahol az érdeklődő egyetlen klikkeléssel ellenőrizheti például, hogy az érintet cég nem áll-e adóvégrehajtás vagy felszámolási eljárás alatt, van-e adótartozása vagy munkaügyi elmarasztalása. Döntése előtt így felmérhető, kivel állunk szemben, és kikerülhetők, megelőzhetők a későbbi veszteségek – egészíti ki Iklódi András, a feketelista.hu főszerkesztője.

 

Megyei „cégdemográfia”

A portál, megyéink és 14 városunk „cégmozgásáról” részletes adatokat is közöl, amelyből kiderül, hogy az idén mind a 19 megyében több céget töröltek, mint amennyit alapítottak. Heves megyében és Komáron-Esztergom megyében például alig 40 százalékban pótolták újonnan indult vállalkozások a kiesőket. Hevesben az idén 992 céget töröltek, miközben csak 392-öt „gründoltak”. Komárom-Esztergomban 1162 törölt céggel szemben 467 alakult. A legtöbb cégtörlésre tavaly is Pest megyében került sor, a piacról kizárt 5504 vállalkozás helyére 2927 új alapító lépett (47 százalékkal kevesebb). A legnagyobb megyét követően Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jutott a legtöbb cég (1564) a törlés sorsára; ezek kiesését 789 új vállalkozás próbálja pótolni (50 százalékos arány). Hajdú-Biharban az idén 1506 társaság nevét húzták ki a céglistáról, és mindössze 726 új befektető iratkozott fel (48 százalékos arány). Szabolcs-Szatmárban az 1404 törölt vállalkozás által elhagyott üzletteret 650 új társaság igyekszi k lefedni (46 százalékos arány).

 

Budapesten húszezret töröltek

A feketelista.hu városonkénti bontásában, Budapesttel együtt, összesen 14 település szerepel. A főváros külön figyelmet érdemel, mivel a működő társaságok 37 százaléka itt található. A feketelista.hu adatbázisából megállapítható, hogy eddig a fővárosi cégek közül egyetlen évben sem töröltek annyit, mint az idén, miközben a legkevesebbet jegyezték be. 2015-ben Budapesten 20 534 társaság tűnt el törléssel a céglistáról, és 10 376-ot jegyeztek be. A listán szereplő további tizenhárom városban összesen 6108 törlésre, és 3228 bejegyzésre került sor. A legtöbb törlésről szóló döntést (865) Debrecenben hozták a bíróságok, ugyanakkor 442 új cég lépett a piacra. Szegeden 690 céget utasítottak ki az üzleti életből, itt azonban 79 százalékban sikerült az 548 új vállalkozással pótolni a kiesőket. Miskolcon a törölt 609 társas vállalkozás helyére 261 újonnan alapított lépett (57 százalékkal kevesebb). Győrben 553 vállalkozást töröltek, és itt 303 új alakult, míg Pécsett 549 társaságnak kellet távoznia, ás 313-at engedtek a piacra.

 

forrás: feketelista.hu

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: