Feltételes engedélyt adott a Pfizer Covid-19 kezelésére fejlesztett gyógyszerének Kína

Kína feltételes engedélyt adott a Pfizer Covid-19 kezelésére fejlesztett, Paxlovid nevű tablettájának, amely ezzel az elsőként engedélyezett, szájon át alkalmazható gyógyszer lenne a távol-keleti országban a koronavírus okozta betegség ellen.

Feltételes engedélyt adott a Pfizer Covid-19 kezelésére fejlesztett gyógyszerének Kína

A China Daily című kínai lap internetes kiadásában hétfőn számolt be a kínai gyógyszerészeti hatóság által szombaton bejelentett döntésről. A hatóság szerint a gyógyszer a Covid-19 enyhe vagy közepes erősségű tüneteit mutató felnőttek körében alkalmazható, amennyiben jelentős kockázata áll fenn a betegség súlyosbodásának. A kockázati tényezők között sorolták fel egyebek mellett az időskort, a krónikus vese- és tüdőproblémákat, a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, valamint a cukorbetegséget.
    
A Pfizer klinikai tanulmányainak adatai szerint a Paxlovid alkalmazásával a Covid-19 tüneteinek megjelenésétől számított öt napon belül 87,8 százalékkal csökkenthető a betegség miatt szükséges kórházi kezelés vagy elhalálozás kockázata. A tablettát a koronavírus delta és omikron variánsaival szemben egyaránt hatásosnak találták. A Paxlovid eddig csaknem 40 országban - köztük az Egyesült Államokban, Németországban és Japánban - kapott engedélyt sürgősségi használatra.
    
A China Daily mindazonáltal rámutatott: bár a gyógyszer engedélyezésének híre sokakban ébreszthette azt a benyomást, hogy Kína változtatna szigorú járványkezelési stratégiáján, a Paxlovid nem helyettesíti a járványügyi óvintézkedéseket.
    
A Kína által alkalmazott, "zéró-Covid" stratégia alapján minden új, belföldi fertőzésből eredő Covid-19-es megbetegedés azonosítása esetén alapos kontaktkutatást és tömeges tesztelést, továbbá, szigorú karantén-intézkedéseket léptetnek életbe. Az ország továbbá 2020 márciusától kezdve jelentősen korlátozta a nemzetközi be- és kiutazásokat. A kínai bevándorlási hivatal szombaton erősítette meg, hogy továbbra is fenntartják a korlátozásokat, amelyek alapján kizárólag indokolt esetben adnak ki vagy újítanak meg útlevelet kínai állampolgárok számára külföldi utazás céljából.
    
Kínában eddig több mint 3 milliárd adag, koronavírus elleni védőoltást adtak be.  Az országban jelenleg a déli Kuanghszi és az északkeleti Liaoning tartományokban, valamint az egyik pekingi kerületben találhatóak magas kockázati besorolásúnak ítélt területek Covid-19-es esetek miatt. Az esetszám mindazonáltal alacsony, vasárnap mindössze 26 új megbetegedést regisztráltak országszerte.

35. jubileumát ünnepli jövőre a Művészetek Völgye - Különleges műsorok, titkos karácsonyi nyeremények várják a közönséget

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye 2026-ban július 24. és augusztus 2. között már 35. alkalommal vár mindenkit. A fesztivál első nevei közé több első Völgyező is került a már hazajáró fellépők közé, aki pedig már most biztosítja a helyét annak extra karácsonyi ajándékokkal készülnek a szervezők.
2025. 11. 13. 19:00
Megosztás:

Két Ádám, akik újragondolták a munkaerőpiacot: a Giggle a nagyvállalati foglalkoztatás új korszakát építi

A magyar alapítású startup a nagyvállalati foglalkoztatás egyik legmeghatározóbb szereplőjévé vált. Több mint 1 millió teljesített munkaórával, 160 ezer regisztrált munkavállalóval és több mint 3000 partnercéggel ma már jól látszik, hogy a startup nemcsak a gig economy hazai úttörője, hanem egy likvid, emberközpontú munkaerőpiac megteremtésén dolgozik.
2025. 11. 13. 18:30
Megosztás:

Aszály, gyenge termés, technológiai áttörések – így zárult a 2025-ös agrárszezon

A napraforgó és a kukorica aratásával nemrég befejeződött idei mezőgazdasági szezon a termelők számára nem jelentett könnyű időszakot. A Syngenta értékelése szerint a szezon a 2022-es aszályos évhez hasonló mértékű kihívásokat hozott, sőt még annál is nehezebb volt, hiszen a problémák elsősorban a közép-európai régiót sújtották.
2025. 11. 13. 18:00
Megosztás:

Friss kutatás: csak minden ötödik nyilvános mosdó tisztaságával elégedettek a vendégek

Minden második ember nagy eséllyel higiéniai problémákkal szembesül a nyilvános mosdókban – derül ki az Essityhez tartozó Tork felméréséből. A világ vezető professzionális higiéniai márkájának kutatásában a nyilvános mosdókban szerzett tapasztalataikról kérdeztek több mint tízezer válaszadót közel tucatnyi országban. A Tork célja, hogy a mosdóhelyiségekben lévő problémákat azonosítása és megoldást kínáljon a higiénia javítására.
2025. 11. 13. 17:30
Megosztás:

Gyors válaszok, drága hibák: miért nem helyettesíti az AI a pénzügyi tudást

A mesterséges intelligencia (MI) forradalmasítja a tanulást és a munkát, de a pénzügyi döntések terén komoly kockázatokat rejthet. A ChatGPT és hasonló nyelvi modellek egyre népszerűbbek a fiatal befektetők körében, akik gyors válaszokat keresnek a piacról. A szakértők azonban figyelmeztetnek: ami kényelmesnek tűnik, az gyakran félrevezető lehet.
2025. 11. 13. 17:00
Megosztás:

Megkezdte a novemberi és a visszamenőlegesen megemelt nyugdíj kézbesítését a Magyar Posta

A Magyar Posta november 13-28. között ütemezetten kézbesíti a novemberben esedékes nyugdíjat, az 1-10. havi visszamenőleges emelést, valamint a februárban kiutalt 13. havi nyugdíj különbözetét - jelentette az MTI-nek küldött közleményében a posta.
2025. 11. 13. 16:30
Megosztás:

Az Airbus számára termelő üzemcsarnokot avatott fel Kolozs megyében a belga Sonaca

Az Airbus számára termelő üzemcsarnokot avatott fel Kolozs megyében a belga Sonaca - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2025. 11. 13. 16:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatot indított a Red Bull ellen

Az Európai Bizottság hivatalos versenyfelügyeleti eljárást indított annak kivizsgálására, hogy a Red Bull osztrák energiaital-gyártó vállalat jogellenesen korlátozta-e a versenyt az EU energiaital-piacán, megsértve ezzel az uniós versenyjogi szabályokat - közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
2025. 11. 13. 15:30
Megosztás:

Versenyélénkítő és árcsökkentő vállalásokat tett a Lidl a GVH eljárásának eredményeként

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértés megállapítása nélkül lezárta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. árelsőségi állításai miatt indított versenyfelügyeleti eljárását, a kiskereskedelmi lánc vállalása szerint tovább szigorítja belső eljárásrendjét az árelsőségi állítások alátámasztása során, és a jövőben jobban kiemeli, hogy azokat az online Árfigyelő adataira támaszkodva alkalmazza - közölte a GVH az MTI-vel csütörtökön.
2025. 11. 13. 15:00
Megosztás:

Bizonytalan kilátások az elektromosjármű-piacon: a vásárlók fele egyelőre nem venne villanyautót

Az Európai Unió 2035-től tervezi betiltani az új, fosszilis üzemanyaggal hajtott járművek értékesítését, a vásárlók érdeklődése azonban az elektromos autók iránt továbbra is mérsékelt. Bár számos ország pénzügyi ösztönzőkkel támogatja a váltást, ezek megszűnésével az eladások meredeken visszaesnek.
2025. 11. 13. 14:00
Megosztás:

Újabb Otthon Start és CSOK Plusz módosítások jönnek november 15-től

A november 12-én éjjel megjelenő Magyar Közlönyben újabb módosítások jelentek meg az Otthon Start és CSOK Plusz hitelekkel kapcsolatban. A bejelentett módosítások többnyire könnyítések, és nagyjából megfelelnek a korábban társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezeteknek.
2025. 11. 13. 13:30
Megosztás:

Tömeges roham indult Orbán rajzáért, de a jog megállította a gyártást

Valósággal letarolta a netet Orbán Viktor firkája, amelyet az ATV november 10-i interjúja alatt készített – a rajzból mém lett, a rajongók pedig sorra próbálták pulcsira, bögrére nyomtatni. Erre azonban jelen állás szerint nincs lehetőség: Hudák Tibor, a Collabri ügyvezetője szerint a firka jogvédett alkotás, amelynek szerzője maga a miniszterelnök. Engedélye nélkül tilos kereskedelmi célra felhasználni, így a mémtermékek gyártása sem indulhat el a hatalmas érdeklődés ellenére.
2025. 11. 13. 13:00
Megosztás:

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Az idei ünnepi szezonban tovább nőtt a kínai technológiai eszközök népszerűsége Magyarországon. Az online piactereken keresztül rendelt ajándékok között egyre több az okosóra, fülhallgató, biztonsági kamera és babafigyelő, amelyek nemcsak megfizethetők, hanem megbízhatóak és gyakran innovatív megoldásokat kínálnak. A magyar vásárlók egyre tudatosabban választanak ezek közül, mivel a korábbi másolatok helyett ma már jól tervezett, fejlett eszközök érkeznek a keleti gyártósorokról.
2025. 11. 13. 12:30
Megosztás:

Önálló besorolással látta el Skóciát a Moodys és az S&P

Külön elsőrendű besorolással látta el Skóciát a Moody's Ratings és az S&P Global Ratings, megnyitva az utat az önálló skót szuverén kötvénykibocsátás előtt. Mindkét hitelminősítő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy leminősítéshez vezethet Skócia függetlenné válása.
2025. 11. 13. 12:00
Megosztás:

Hogyan válassz szálláshirdető platformot ingatlantulajdonosként?

Az internetes szállásközvetítő platformok megkönnyítik, hogy ingatlantulajdonosként rövid időre kiadd lakásod.
2025. 11. 13. 11:30
Megosztás:

Erősödtek az amerikai kamatcsökkentési várakozások

Erősödtek a kamatcsökkentési várakozások az USA-ban, miután a megkérdezett közgazdászok túlnyomó többsége, 80%-a úgy vélte, hogy a gyengülő munkapiac miatt a Fed decemberben újabb 25 bázisponttal csökkenti majd az irányadó kamatszintet.
2025. 11. 13. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a Wall Street vezető indexei

A szerdai kereskedés során vegyesen zártak az amerikai részvénypiacok, miközben a befektetők a kormányzati leállással kapcsolatos hírekre figyeltek.
2025. 11. 13. 10:30
Megosztás:

Emelkedéssel zártak tegnap a mértékadó nyugat-európai indexek

Emelkedéssel zártak tegnap a főbb európai részvénypiacok, miután kitartott az optimizmus, hogy az amerikai kormányzat leállás akár néhány napon belül véget érhet.
2025. 11. 13. 10:00
Megosztás:

Az ESG nem trend, hanem jövőkép” – a Soproni Egyetem ESG-képzései

A Soproni Egyetem, mint Magyarország Zöld Egyeteme ESG-képzéseivel új szintre emelte a fenntarthatóságról való gondolkodást. Az egyetem célja, hogy a jövő szakemberei ne csak megfeleljenek a 21. századi piaci elvárásoknak, hanem képesek legyenek alakítani a változást – a zöld átmenet aktív formálóivá válva.
2025. 11. 13. 09:30
Megosztás:

Covid óta nem látott lakbéresés – megrengetheti a budapesti albérletpiacot a Kúria döntése

A KSH–ingatlan.com lakbérindexe szerint 2025 októberében tovább csökkentek a bérleti díjak Budapesten és országosan is. Októberben az országos index 0,7, a budapesti pedig 1 százalékos lakbércsökkenést mutatott az előző hónaphoz képest. Az elmúlt két hónapban az országos bérleti díjak viszont már közel két százalékkal csökkentek. Ilyen mértékű csökkenésre utoljára 2020 november-decemberében volt példa a koronavírus-járvány kellős közepén. A bérleti díjak csökkenésben komoly szerepet játszik, hogy az Otthon Start Program keresletet von el az albérletpiacról, aminek köszönhetően a kínálat is növekszik, ez pedig egyre nagyobb versenyhelyzetet teremt bérbeadói oldalról. A budapesti albérletpiacot is jelentősen átrendezheti a Kúria döntése, ami jogszerűnek találta az airbnb-zés kitiltását a VI. kerületből. A döntés 2026-tól lép hatályba, ami érezhetően növelheti a terézvárosi hosszútávra kiadó (és/vagy eladó) lakáskínálatot a következő hónapokban, ami még tovább fékezheti az albérletárak emelkedését. Szintén kérdés, hogy a VI. kerület példája mennyire lesz ragadós a többi belvárosi kerület számára. A fővárosban november elején a bérleti díjak középértéke 260 ezer forintot tett ki. Debrecenben 240 ezer forint, míg a legolcsóbb vármegyeszékhelyeken, Békéscsabán és Szekszárdon 100 ezer forinttal számolhatnak a bérlők.
2025. 11. 13. 08:00
Megosztás: