Főképp külső tényezők fűtik az infláció emelkedését

Főképp külső kínálati tényezők állnak az infláció megugrása mögött, amely idén elérheti a 7,5-9,8 százalékot, ami "komoly revíziónak" számít a korábbiakban várt 5 százalék körüli értékhez képest - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági előrejelzéssel és elemzéssel foglalkozó igazgatóságának vezetője a jegybank Youtube-csatornáján közvetített sajtótájékoztatón csütörtökön.

Főképp külső tényezők fűtik az infláció emelkedését

A legfrissebb Inflációs jelentést ismertetve kiemelte: a magyar inflációs adat régiós szinten az alacsonyabbak között van, Csehországban és Lengyelországban is nagyobb léptékű drágulást várnak, a román előrejelzés pedig megegyezik a magyar adat felső értékével. Az orosz-ukrán háború kitörése újabb impulzus az inflációra a gazdasági újranyitás, az energiaárak emelkedése és az élelmiszerárak növekedése után, így az inflációs toleranciasáv elérése későbbre, 2023-ra tolódik - jegyezte meg.

Az MNB igazgatója jelezte, hogy rövid távon Magyarországon az infláció gyorsulása várható, a csökkenés az év vége felé kezdődhet meg. Ugyanakkor azt is megemlítette, hogy az infláció alakulásában felfelé mutató kockázatok figyelhetők meg. Rámutatott: az év elejei átárazások nemzetközi szinten a szokásosnál magasabbak voltak; Magyarországon a normál piaci átárazásnak a kétszerezét-háromszorosát lehetett tapasztalni. Hangsúlyozta, hogy további inflációs hatásokkal kell számolni nemzetközi szinten a nyersanyagárak emelkedése miatt; a gázárak például 2022 elejére 522 százalékkal emelkedtek 2016-2019-hez képest.

Oroszország és Ukrajna súlya a világexportban bizonyos kritikus tényezőkből jelentős, így a világjárvány után megjelent kínálati surlódások várhatóan tovább fokozódnak a háború miatt - mutatott rá. A palládium, a szén, a kőolaj és a kénszármazékok világexportjában Oroszország részesedése kétszámjegyű, de a háborúban álló országok adják a búza és árpa világexportjának negyedét, a kukoricakivitelnél pedig 16 százalék körül van ez az arány - fejtette ki. Elmondta azt is, hogy az értékláncok súrlódásai a gazdaságok teljesítményére is fékezően hatnak várhatóan, elsősorban idén.

Balatoni András felidézte, hogy a háború előtt akár 6 százalékos gazdasági dinamikára is lehetett számítani Magyarországon erre az évre, prognózisát az MNB ugyanakkor legújabb jelentésében 2,5-4,5 százalékra mérsékelte.

A járvány utáni gyors gazdasági helyreállásnak, a 7 százalékos tavalyi növekedésnek és az év elején tapasztalt további gyorsulásnak a hatásai az idei évben is érezhetők lesznek - húzta alá. Az "örökölt következményeknek" köszönhetően szerinte idén akkor is 2,5 százalékkal bővülne a gazdaság teljesítménye, ha az év további részében nem nőne a GDP.

Bár a háború és a szankciók kedvezőtlenül érintik a magyar gazdaság kilátásait idén, ugyanakkor a fundamentumok stabilak, így a középtávú növekedési előrejelzésen nem módosított a jegybank - ismertette. A fundamentumokról beszélve elmondta, hogy a beruházási ráta - főként az állami beruházásoknak köszönhetően - továbbra is magas, 26-27 százalék körüli marad, és a reálbérek növekedési rátája is pozitív lesz. Felhívta a figyelmet arra, hogy a hitelezés lakossági és vállalati vonalon is elmaradhat a korábbiakban előrejelzettekhez képes, és átmenetileg a folyó fizetési mérleg hiánya is megugrik.

Az MNB igazgatója megjegyezte, hogy az orosz-ukrán háború Magyarország exportkilátásait kedvezőtlenül befolyásolja, a két érintett országba irányuló exportkiesés mellett számolni kell a többi külpiac lassulásával is. Emlékeztetett arra, hogy a magyar kivitel 1,7 százaléka megy Oroszországba, 1,5 százaléka pedig Ukrajnába közvetlenül; a teljes kitettség, közvetett kapcsolatokkal sem sokkal jelentősebb. Az EU egészét nézve Oroszország és Ukrajna súlya a külkereskedelemben 4-5 százalék - tette hozzá.

Az MTI kérdésére a kockázatokra vonatkozóan Balatoni András kifejtette: amennyiben a háború elhúzódik és az energiaárak tartósan rekordmagas szinten maradnak, akkor a növekedés az alacsonyabb sávszél, az éves átlagos infláció pedig a várt sáv teteje körül alakulhat.

A háború és a szankciók gyors megszűnése esetén megvan a növekedési képesség a 4,5 százalékos vagy magasabb GDP-bővülés eléréséhez, és az infláció is a mérsékelt pálya körül maradhat - mondta.

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás:

Erősebb nők, fenntarthatóbb munkaerőpiac - Így válik stratégiai kérdéssé az izomépítés

A munkahelyi jóllét egyik nagy témája nem feltétlenül az irodában, hanem az edzőteremben kezdődik. A nők körében egyre népszerűbb súlyzós és saját testsúlyos edzések ma már nem csupán életmód- vagy szépségtrendként értelmezhetők, hanem hosszú távú egészségbefektetésként is. Ez különösen fontos az idősödő társadalmunkban, ahol a munkavállalók fizikai és mentális ellenállóképessége közvetlenül kapcsolódik a teljesítményhez, a hiányzások csökkentéséhez és az aktív életpálya meghosszabbításához. A 30 éves kor után fokozatosan csökkenő izomtömeg, valamint a szarkopénia nemcsak időskori egészségügyi probléma: már fiatalabb korban érdemes tenni ellene, ha hosszabb távon stabilabb, energikusabb és önállóbb életet szeretnénk élni.
2026. 05. 01. 06:00
Megosztás: