Folytatódnak az adócsökkentések

A kormány számításai szerint 2021-ben 6,4 százalékos volt a gazdaság bővülése, idén pedig jóval 5 százalék feletti növekedés valósulhat meg, ami lehetővé teszi az elmúlt tíz évben végrehajtott adócsökkentések folytatását - mondta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva.

Folytatódnak az adócsökkentések

Varga Mihály példaként említette, hogy az idei évtől adómentességet kapnak a 25 év alatti fiatalok a négy- vagy több gyermeket nevelő édesanyákhoz hasonlóan. Szólt arról is, hogy a családoknak idén komoly segítséget jelent majd a 2021-ben befizetett szja-befizetések utáni visszatérítés, a szociális hozzájárulási adó további jelentős csökkentése pedig a munkaadóknak jelent könnyebbséget.
    
A pénzügyminiszter felidézte, a magyar gazdaság rendkívül jó növekedési pályán volt a koronavírus-járvány kitörését megelőzően, 2019-ben a legmagasabb növekedést produkálta az Európai Unióban. Ezt a folyamatot akasztotta meg a járvány, de szerencsére a magyar gazdaság viszonylag gyorsan vissza tudott állni a korábbi növekedési pályára - közölte.
    
Varga Mihály aláhúzta, amennyiben erősödik a pénzügyi stabilitás, javul a befektetői megítélés, akkor az hosszabb távon segíti a gazdasági növekedést.
    
A koronavírus-járvány alatt meghozott intézkedések is azt segítik, hogy a magyar fiskális politika minél hamarabb vissza tudjon térni az egyensúlyi pályára - mondta a tárcavezető.
    
A pénzügyminiszter beszélt arról is, arra számítanak, hogy a 2020-as adósságnövekedés után 2021-ben már csökkent a GDP-arányos államadósság, az erről szóló végleges számok februárban állnak majd rendelkezésre. Megjegyezte, az európai átlagos adósságszint 80 százalékról 100 százalék fölé ugrott, Magyarország esetében pedig 65 százalékról 80 százalékra nőtt ez a mutató. Kijelentette, a kormány fegyelmezett, feszes költségvetést működtet, ezért döntött már tavaly év végén a tartalékok növeléséről, és ezért látott idén lehetőséget a beruházások átütemezésére.
    
A kabinet a tavalyi év végén a magas gazdasági növekedésből kiindulva "350 milliárd forintos kiadási plafont vezetett be, tehát a tárcák már ennyivel kevesebbet költöttek" - mondta.
    
A kormány emellett arra is látott lehetőséget, hogy beruházásokat időben hosszabb távon valósítson meg, mivel Magyarország az idén is az uniós beruházási rátánál magasabb szintet ér el - fogalmazott a tárcavezető. Hangsúlyozta, a kabinet ezeken kívül nem tart szükségesnek további kiadáslefaragást, az eddigi lépések pedig 755 milliárd forinttal könnyítik az idei büdzsé kiadási oldalát, ami megadja az esélyét annak, hogy 2022-ben a tervezett 5,9 százalékosnál egy százalékponttal kisebb hiány valósuljon meg.
    
Varga Mihály elmondta, az olaj későbbi világpiaci árától függ a 480 forintos üzemanyagár-sapka február 15. utáni sorsa, amit egyelőre nem lehet megjósolni. A tárcavezető megerősítette, az uniós helyreállítási program fejlesztési pénzeinek fedezete rendelkezésre áll a költségvetésben, ha az Európai Bizottsággal (EB) nem sikerül megállapodni, ezek a programok akkor is el fognak indulni. A kormány képviselője rendkívül felelőtlen magatartásnak nevezte, hogy az EB "szemmel láthatóan politikailag motivált szempontok alapján mérlegeli Lengyelország és Magyarország esetében ezeknek a támogatásoknak a szabaddá tételét".
    
Magyarország is hozzájárulását adta ahhoz, hogy a helyreállítási alap pénzeinek hitelei rendelkezésre álljanak - mondta Varga Mihály, aki kijelentette, ez a pénz jár Magyarországnak. A miniszter kiemelte, az inflációval kapcsolatban a monetáris politikának kell a legfontosabb döntéseket meghoznia, a monetáris tanács pedig a nyár közepe óta olyan lépéseket tett, amelyek megpróbálják moderálni és mérsékelni az inflációs változásokat.
    
Ez nyilván egy magasabb kamatszintet jelent, ami miatt az államnak nagyobb kiadásai lesznek az állampapírok és az államadósság finanszírozásában - tette hozzá.

A szólás- és sajtószabadsággal foglalkozó podcastsorozatot indít az NMHH

A médiarendszer kétosztatúságának gyökerei a rendszerváltozásig nyúlnak vissza, és a közéletben ma már mindenki a saját közönségéhez beszél - ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új podcastsorozatában, amely a szólás- és sajtószabadság átfogó, sokoldalú megközelítését mutatja be közérthető formában. Az első adásban Koltay András, az NMHH és a médiatanács elnöke Lampé Ágnes újságíróval és Exterde Tibor műsorvezetővel vitatja meg a szólásszabadság örök és éppen aktuális kérdéseit - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 18:30
Megosztás:

Naponta ezer kátyút javítanak a fővárosban

Naponta ezer kátyút javítanak meg, és még tovább emelik a kátyúzási kapacitást; hétvégén és éjszaka is dolgoznak a szakemberek, mivel az időjárás végre lehetővé teszi a tartós megoldást jelentő technológiát - közölte a főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 02. 06. 17:30
Megosztás:

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Több ponton módosította a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek dokumentálására vonatkozó hazai szabályokat a tavaly decemberben kihirdetett transzferár-nyilvántartásról és a transzferár-adatszolgáltatásról szóló új rendelet. A jogalkotói cél az adminisztratív terhek csökkentése és az ellenőrizhetőség javítása, ugyanakkor az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója figyelmeztet, hogy a szabályozás számos területen szigorúbb, részletesebb indoklást vár el a vállalkozásoktól.
2026. 02. 06. 17:00
Megosztás:

Félelem a Bitcoin bányász-eladási hullámtól - A MARA 1318 BTC-t mozgatott

A Marathon Digital 10 óra alatt mozgatott 1 318 BTC-t: zuhan a Bitcoin árfolyama, a bányászok pedig mozogni kezdtek: a Marathon Digital (MARA) 86,9 millió dollárnyi BTC-t utalt át – a piaci szereplők szerint ez újabb eladási nyomás előjele lehet. A bányászok nehéz időszakon mennek keresztül, és a részvénypiac is büntet.
2026. 02. 06. 16:30
Megosztás:

Így repülnek ki súlyos milliók az ablakon egy rossz építési terv miatt

Az építkezések költségtúllépései és csúszásai nem a kivitelezésnél, hanem már a tervezőasztalon kezdődnek – állítja Bogdán Attila, a Platánplán Mérnöki Iroda ügyvezetője. A faipari mérnök szerint a magyar gyakorlatban gyakori tévhit, hogy a terv csak engedélyezési papírmunka, holott valójában a beruházás végső ára már az első döntéseknél eldől. A hiányos mérnöki kontroll, a késői módosítások és a gyenge kommunikáció milliós többletköltségeket okozhatnak.
2026. 02. 06. 16:00
Megosztás:

Öt hónapja csökkenésben a FAO élelmiszerár-indexe

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) pénteken kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint januárban ötödik hónapja csökkentek az élelmiszerárak, elsősorban a tejtermékek, a cukor és a húsfélék nemzetközi jegyzéseinek mérséklődése miatt.
2026. 02. 06. 15:30
Megosztás:

A piacépítés a legfontosabb a bormarketingért felelős kormánybiztos szerint

A bormarketingért felelős kormánybiztos szerint minden erőforrással piacot kell építeni a magyar bornak - közölte a Magyar Bormarketing Ügynökség pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 15:00
Megosztás:

Több mint hétszázzal több ügyet zártak le a békéltető testületek

Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, ez 704 üggyel több, mint az előző évben, a hat százalékos növekedés jól mutatja a fogyasztói jogvitákban eljáró alternatív vitarendezési fórum iránti növekvő bizalmat és igényt - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 14:00
Megosztás:

Országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség

A rendőrség február 9. és 15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu oldalon.
2026. 02. 06. 13:30
Megosztás:

Stabilcoinok özöne az eladási hullám közepette – 98 milliárd dolláros beáramlás jelzi a piac ébredését?

Miközben a kriptopiac gyenge lábakon áll és az árfolyamok esnek, a stabilcoinok beáramlása váratlanul felfutott – ez akár a fordulat jele is lehet? Nézzük, mit mutatnak az adatok.
2026. 02. 06. 13:00
Megosztás:

Magyarország ipari termelési adatok - elemzés

A tavaly decemberi ipari termelési adatok érkeztek ma reggel. A KSH közleménye szerint 2025 decemberében az ipari termelés volumene munkanaphatástól megtisztítva 1 százalékkal maradt el a 2024 decemberitől, ami némileg kedvezőbb lett az általunk várt 1,5 százalékos visszaeséstől.
2026. 02. 06. 12:30
Megosztás:

Magyar sztárfocisták külföldi álomfizetései a professzionális vagyonkezelő szemével

Tóth Alex – januári átigazolásával az angliai Bournemouth csapatába – minden idők legdrágább NB I-ből távozó játékosa lett, 12 millió euróval (+3 millió euró bónusz lehetőséggel) gazdagítva előző klubcsapatát, a Ferencvárost.
2026. 02. 06. 12:00
Megosztás:

Minden eddiginél nagyobb lépés történt a MÁV-flotta megújítása felé

Plusz 50 ezer vasúti ülőhely: mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonat, csaknem 90 új InterCity-kocsi - erről szól a most megjelent kormányhatározat, amivel újabb, minden eddiginél nagyobb lépés történt a MÁV-flotta megújítása felé - tette közzé pénteki Facebook bejegyzésében Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.
2026. 02. 06. 11:30
Megosztás:

Hiába nagyon vonzó, kezd kifulladni a munkáshitel

Decemberre újabb mélypontra süllyedt a kamatmentes munkáshitel új szerződéseinek összege, miközben láthatóan csökken az érdeklődés a támogatott konstrukció iránt – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A munkáshitel iránti keresleten az Otthon Start hitel megjelenése sem segített, így az idén stabilan havi 10 milliárd forint alatt maradhat az új kihelyezések havi összege.
2026. 02. 06. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

Enyhe emelkedésben vannak az ázsiai indexek ma reggel, a Nikkei 0,5, az SSEC 0,1%-os pluszban áll. Az európai és amerikai határidős indexek viszont fél százalék körüli mínuszban vannak, tovább esik az arany és az ezüst is, a WTI ára viszont pluszban tartózkodik.
2026. 02. 06. 10:30
Megosztás:

Csökkentek a fejlett piaci hozamok, erősödött a dollár az euróval szemben

A vártnál gyengébb adatok érkeztek az amerikai munkapiacról, az újonnan munkanélküli segélyért fordulók száma megugrott, miközben a betöltetlen álláshelyek száma váratlanul és jelentősen csökkent. Emiatt az amerikai kamatcsökkentési várakozások erősödtek, a hozamgörbe mintegy 10 bázisponttal lejjebb tolódott, a tízéves hozam 4,2% alá süllyedt. Miközben az EKB nem okozott meglepetést, az európai hozamok is csökkentek, de kisebb mértékben, mint a tengerentúlon. A növekvő kockázatkerülés miatt, a munkapiaci adatok és a hozamesés dacára a dollár negyed százalékkal erősödött az euróval szemben, az EUR/USD 1,18 alá süllyedt.
2026. 02. 06. 10:00
Megosztás:

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos aggodalmak és a vártnál kedvezőtlenebb munkapiaci adatok lefelé húzták a tengerentúli piacokat is

Meredeken estek csütörtökön a Wall Street indexei, a Nasdaq pedig tavaly november óta a legalacsonyabb szintre került a Microsoft, az Amazon és más technológiai nehézsúlyúak veszteségei miatt, miután az Alphabet bejelentette, hogy megduplázhatja mesterséges intelligenciára fordított tőkekiadásait.
2026. 02. 06. 09:30
Megosztás:

Széleskörű eladási hullám söpört végig a tőzsdéken

Bár nem okozott meglepetést az EKB, a vegyes gyorsjelentések és a szoftvercégekkel kapcsolatos aggodalmak miatt estek a nyugat-európai piacok. A BUX is tetemes mínuszban fejezte be a napot. A mesterséges intelligenciával kapcsolatos aggodalmak és a vártnál kedvezőtlenebb munkapiaci adatok lefelé húzták a tengerentúli piacokat is. Zuhant az arany, az ezüst és az olaj ára, a Bitcoin 70,000 USD alá esett. 380 alatt maradt a forint az euróval szemben, de a hazai hozamesés megtorpant. Ma magyar és német ipari termelési adatokra, a tengerentúlról fogyasztó bizalom statisztikára érdemes figyelni.
2026. 02. 06. 09:00
Megosztás:

Megérkeznek az első választási értesítők a postaládákba

Pénteken érkeznek az első értesítők a postaládákba az április 12-ei országgyűlési választásról.
2026. 02. 06. 08:10
Megosztás:

A mesterséges intelligencia vált a globális digitális gazdaság fő hajtóerejévé

Az AI (mesterséges intelligencia) vált a globális digitális gazdaság fő hajtóerejévé, amely egyszerre formálja át az üzleti szoftvereket, a keresést és a tartalomfogyasztást - írta friss elemzése alapján a Deloitte az MTI-nek csütörtökön eljuttatott tájékoztatásában.
2026. 02. 06. 07:00
Megosztás: