Fontos a helyi közösségek tehetségeinek támogatása
Nagy-Vargha Zsófia elmondta, hogy a helyi tehetséggondozás fontosságát szeretnék bemutatni, és a jó gyakorlatokat, jó példákat minél szélesebb körben megosztani. Idén a Tehetségbarát Önkormányzat Díjjal elismert Szolnokot "állítják fókuszba". Az államtitkár elmondta, hogy a város számos tehetséggondozó programot kínál a fiataloknak, sikerrel működik a vizuális műhely, a helyi néptánccsoport és a kajak-kenu sport is fontos a város életében.
Hangsúlyozta, hogy a tehetséggondozás a települések, helyi közösségek számára azért fontos, mert megtartó erővel bír, erős kötödést alakít ki a fiatalok és az adott település között. Példaként említette Karikó Katalint, aki sokszor megemlékezik egykori kisújszállási oktatójáról, aki felfedezte.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a Nemzeti Tehetség Program különböző pályázatokkal évente 300-350 ezer magyarországi és külhoni magyar fiatalnak nyújt segítséget. Mint mondta, az ország egész területén hirdetnek pályázatokat civil szervezeteknek is, illetve a közelmúltban egyetemek számára írtak ki tehetségkutató, tehetséggondozó pályázatot.
Nagy-Vargha Zsófia beszámolt arról is, hogy száz iskolában elindítják a tehetségazonosító mérést, amely az 5. osztályos gyermekek érdeklődését és orientációját méri fel.