Fontos időszak kezdődik az amerikai tőzsdéken: indul a gyorsjelentési szezon

Erős év után ismét magasra tették a lécet a befektetők az amerikai cégek eredményvárakozásaival kapcsolatban, lesznek szektorok, ahol a bravúr megismétlődhet, de messze nem minden szegmens esetében ennyire jók a kilátások. Az amerikai tőzsdék adatdömpingjét a Delta Air Lines kezdi meg.

Fontos időszak kezdődik az amerikai tőzsdéken: indul a gyorsjelentési szezon

Ezen a héten kezdődik a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon az amerikai tőzsdéken, amikor a vállalatok beszámolnak a tavalyi év utolsó három hónapjának eredményeiről. 

Magasan van a mérce, ugyanis a Factset felmérése szerint az elemzők arra számítanak, hogy az S&P 500-as cégek 4,6 százalékos bevételbővülés mellett 11,9 százalékkal nagyobb nyereségről számolnak be az előző év azonos időszakához viszonyítva. Igaz, szeptember végén még 14,5 százalék volt ez utóbbira a várakozás, de azóta a piac némileg óvatosabbá vált. Mindenesetre ha beigazolódik a várt 11,9 százalékos nyereségnövekedés az utolsó negyedévben, az felülmúlná az előző két évet, és a tízéves átlagot is, amely 8,5 százalék.

Magasan van a léc az amerikai cégek eredményei számára

A befektetők számítanak is a jó eredményekre, legalábbis az értékeltségek erről árulkodnak. Az S&P 500 előremutató P/E-rátája, mely az árfolyamot veti össze a részvényenkénti nyereséggel, 21,4, ami meghaladja az ötéves átlagot (19,7). Az index tizenegy szektora közül hétben várható éves szintű nyereségnövekedés.

A legnagyobb ugrás, közel 40 százalék a pénzügyi szektorban várható, de ennek leginkább technikai oka van. A bankok egy évvel korábban, 2023 negyedik negyedévében számolták el az amerikai betétbiztosítási rendszerbe történő befizetéseiket, melyekből a 2023 márciusában lezajlott bankválságban bajba jutott pénzintézetek ügyfeleit kárpótolták. Tehát főleg az alacsony bázis miatt tűnik nagynak a tavaly negyedik negyedéves nyereség, a tisztított eredmény csak kisebb mértékben javulhat.

A kommunikációs szolgáltatások szektorától ezúttal is erős teljesítményre lehet számítani, 20 százalék fölötti profitnövekedést várnak az elemzők. Ez nagyrészt a szektor gigavállalatainak, az Alphabetnek, a Metának és a Netflixnek köszönhető.

Az IT-szektor teljesítménye is felfelé húzhatja az átlagot, itt 14 százalékkal nőhetett a vállalatok nyeresége az előző év azonos időszakához viszonyítva. Kiemelkednek közülük a félvezetőiparban tevékenykedő cégek az Nvidia vezérletével, mivel a mesterségesintelligencia-csipek iránti kereslet nem lanyhult, sőt, tovább erősödött. Ennek hatására ebben az ágazatban átlagosan 35 százalékos nyereségnövekedés történhetett.

Azonban nem mindenütt ilyen rózsás a helyzet, az előrejelzések szerint négy S&P 500-as szektorban is csökkenő nyereségről adhatnak számot. Az alapanyagszektorban, a napi fogyasztási cikkek szektorában és az iparvállalatok esetén enyhe, 2-3 százalékos, míg az energiaszektorban nagyobb, közel 25 százalékos mértékben.

Az első fecske a Delta Air Lines, a légitársaság már pénteken, az amerikai tőzsdék nyitása előtt közzéteszi negyedik negyedéves gyorsjelentését. Mivel az olajpiac gyengélkedése miatt a repülőgép-üzemanyagok ára kedvezően alakult, és az amerikai fogyasztók sem fogták vissza a költéseiket – főleg a szolgáltatások esetén –, a cégtől jó teljesítmény, közel 40 százalékos nyereségnövekedés várható.

Ha előre tekintünk, az aktuális, idei első negyedévben is hasonló mértékű, 12 százalék körüli nyereségnövekedésre számítanak az elemzők az S&P 500-as cégektől. Ráadásul ez a következő negyedévekben tovább fokozódhat, és 2025 egészében 14,8 százalékkal több profitot zsebelhetnek be a cégek, mint tavaly.

Az országgyűlési képviselők benyújtották vagyonnyilatkozataikat

A 2026. január 31-i határidőig az országgyűlési képviselők, a nemzetiségi képviselő és a nemzetiségi szószólók eleget tettek - a 2025. december 31-én fennálló vagyoni állapotra vonatkozó - vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek - közölte Hargitai János, az Országgyűlés Mentelmi Bizottságának elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 01. 31. 23:00
Megosztás:

120 000 tárca választotta a Digitap ($TAP) tokent a 0,609 dolláros Aster helyett – Ez lehet a legjobb kriptovaluta, amit most érdemes megvásárolni

Ahogy a kriptopiac egyre mélyebbre lép 2026-ban, a befektetők már nem az alapján értékelik a tokeneket, hogy mit képviseltek a múltban, hanem hogy mire használják őket aktívan a jelenben. Ez az elmozdulás egyre nyilvánvalóbb, különösen, ha összehasonlítjuk az Aster (ASTER) és a Digitap ($TAP) helyzetét.
2026. 01. 31. 22:00
Megosztás:

A HONOR gyorsuló növekedése Kelet-Közép-Európában

A HONOR, mint globális technológiai márka, amely az okos mobileszközök fejlesztésére és innovációjára fókuszál, továbbra is dinamikus növekedést mutat a nemzetközi piacokon.
2026. 01. 31. 21:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) 263%-ot emelkedett és lekörözi a 120 dolláros SOL-t: Miért nyerők a kriptó előértékesítések januárban?

A <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=jan&utm_content=com&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=3170a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> nagyjából 263%-os emelkedést ért el korai árképzési szakaszához képest, miközben a SOL 120 dollár körül forog, de nem tud hasonló lendületet felmutatni. Ez az ellentét megváltoztatja a befektetők piaci szemléletét.
2026. 01. 31. 20:00
Megosztás:

Újraválasztották a VOSZ főtitkárát

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Elnöksége 2026. január 28-i ülésén Perlusz Lászlót további 5 évre a VOSZ főtitkárává választotta.
2026. 01. 31. 19:00
Megosztás:

XIV. Leó sem költözik be a pápai lakosztályba

Elődjéhez, Ferenc pápához hasonlóan XIV. Leó is úgy döntött, hogy nem költözik be a vatikáni paloták pápai lakosztályába, hanem egyszerűbb, személyre szabott otthont alakít ki magának.
2026. 01. 31. 18:00
Megosztás:

MVM: a rezsistop révén egyszeri, 30 százalékos kedvezmény biztosított a lakosságnak

Az MVM a januári rezsistopra vonatkozó kormánydöntést végrehajtva egyszeri, 30 százalékos mennyiségi kedvezményben részesíti a lakossági áram- és gázfelhasználókat - közölte a szolgáltató szombaton az MTI-vel.
2026. 01. 31. 17:00
Megosztás:

Pozitívra javította az olasz államadós-osztályzat kilátását az S&P

Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról Olaszország államadós-osztályzatának kilátását a Standard & Poor&#39;s pénzügyi szolgáltató csoport globális hitelminősítő részlege (S&P Global Ratings). A cég egyebek mellett azzal az előrejelzésével indokolta a lépést, hogy az olasz magánszektor a nemzetközi kereskedelmet terhelő folyamatos bizonytalanság ellenére továbbra is képes lesz folyómérleg-többletek elérésére, és ez kedvező az olasz gazdaság nettó külső hitelezői pozíciója szempontjából.
2026. 01. 31. 16:00
Megosztás:

Az Ethereum újraaktivál 100 millió dollárt a 2016-os DAO-hackből – biztonsági alap jön létre

Miért érdemes most figyelni az Ethereumra? Az Ethereum fejlesztői egy több mint tízéves sebet varrtak most be: újraaktiváltak 100 millió dollárnyi, régóta érintetlenül álló ETH-t, amely a hírhedt 2016-os DAO-hackhez köthető. A lépés nem spekulációt gerjeszt, hanem a hálózat érettségét és hosszú távú gondolkodását jelzi. Vajon ez egy új korszak kezdete az Ethereum történetében?
2026. 01. 31. 15:00
Megosztás:

Vitalik Buterin megszorításokat jelentett be az Ethereum Alapítványnál – piacreakció és stratégiai fordulat

2026. január 30-án Vitalik Buterin váratlan bejelentést tett az Ethereum jövőjével kapcsolatban: az Alapítvány „enyhe megszorítási időszakba” lép. A cél kettős – egyszerre biztosítani a merész technológiai fejlesztési terv végrehajtását, miközben hosszú távon fenntartható marad az Ethereum működése. A kriptoközösség nem maradt közömbös: a bejelentés után az ETH árfolyama több mint 6%-ot esett. Vajon mit jelent ez az új irány?
2026. 01. 31. 14:00
Megosztás:

Miért nem garantálja a Proof of Reserves a kriptotőzsdék megbízhatóságát?

Átláthatóság ≠ bizalom – A PoR-jelentések valódi értelmezése: a kriptotőzsdék egyre gyakrabban tesznek közzé Proof of Reserves (PoR) jelentéseket, azt sugallva, hogy ezzel bizonyítják a felhasználói eszközök biztos kezekben vannak. De vajon ez valóban elég a bizalomhoz? A válasz korántsem egyszerű.
2026. 01. 31. 13:00
Megosztás:

Belgium súlyos bűncselekményeknél megvonhatja az állampolgárságot

A belga szövetségi kormány és a képviselőház pénteken jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi a belga állampolgárság megvonását azok esetében, akiket súlyos bűncselekmények - például emberölés, szexuális erőszak vagy szervezett bűnözés - miatt ítélnek el.
2026. 01. 31. 12:00
Megosztás:

Hiába duplázódik holnaptól az ingyenes készpénzfelvétel, sokan mégis elbukhatják!

Holnapról akár 340 000 forint készpénzt is fel lehet venni ingyen a magyarországi bankszámlákról, köszönhetően egy hatályba lépő jogszabályi változásnak. Mégis sokan fizetnek a készpénzfelvételért, aminek a BiztosDöntés.hu szakértői szerint számos oka lehet. Mindeközben a bankok maguk is számos kedvezményt kínálnak, ezek egy része ráadásul nem csak idehaza, hanem akár külföldön is ingyenes pénzfelvételt biztosít.
2026. 01. 31. 10:00
Megosztás:

Elhunyt Fenyő Miklós

Életének 79. évében elhunyt Fenyő Miklós énekes, dalszerző - közölték szombaton a zenész hivatalos Facebook-oldalán.
2026. 01. 31. 09:00
Megosztás:

Beköszöntött a mesterséges intelligencia által vezérelt zsarolóvírusok korszaka

Beköszöntött a mesterséges intelligencia által vezérelt zsarolóvírusok korszaka, az NFC-alapú (Near Field Communication - rövid hatótávolságú vezeték nélküli technológia) mobilos támadások száma 87 százalékkal nőtt, a zsarolóvírus-támadások áldozatainak száma pedig már 2025 vége előtt meghaladta a teljes 2024-es értéket, mintegy 40 százalékos éves szintű emelkedéssel - derült ki az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentéséből (Threat Report H2 2025).
2026. 01. 31. 08:10
Megosztás:

2,8 százalékra csökkenti az Otthon Start kamatát az egyik pénzintézet

Fokozódik a bankok közötti verseny az otthon startos fiatalokért: az egyik nagy bankban már 2,8 százalék az új kamat, és érkeznek a további kedvezmények is - hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 01. 31. 07:00
Megosztás:

Energiatárolási beruházásokról állapodott meg az ALTEO az STS Group tagvállalatával

Energiatároló beruházásokról állapodott meg az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. az STS Group tagvállalatával, a győri SMEGSolar Kft.-vel - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
2026. 01. 31. 06:00
Megosztás:

Kína feloldotta a brit parlamenti képviselők elleni szankciókat

Kína feloldotta a brit parlamenti képviselőkre öt évvel ezelőtt kirótt szankciókat - közölte pénteken Keir Starmer brit miniszterelnök. Az érintettek ugyanakkor közös közleményben tudatták, hogy nem veszik tudomásul a kínai döntést, és továbbra is kiállnak a kínai emberi jogi helyzetet bíráló álláspontjuk mellett, amely miatt Peking a szankciókat bevezette velük szemben.
2026. 01. 31. 05:00
Megosztás:

Több mint 25 milliárd forintnyi sikeres sima pénzkérést indítottak az OTP Bank ügyfelei

A qvik-szabványra épülő, NFC-vel vagy QR-kóddal működő, a lakossági ügyfelek részére elérhető szolgáltatást 2025 októberében vezette be az OTP Bank Magyarországon elsőként. A Pénzkérés simán célja egy régóta fennálló hétköznapi probléma kezelése volt: a pénzkérés sokak számára még ma is nehézkes, feszengéssel járó helyzet. A fejlesztésnek köszönhetően az ügyfelek gyorsan, egyszerűen és számlaszám vagy kedvezményezett nevének begépelése nélkül tudnak pénzt kérni.
2026. 01. 31. 04:00
Megosztás:

2026 – az az év, amikor a devizakockázat meghatározza a magyar KKV-k árrését

A magyar kis- és középvállalatok (KKV-k) új évbe lépnek különösen ingadozó EUR/HUF és USD/HUF árfolyamok mellett. 2025-ben a forint körülbelül 7%-kal erősödött az euróval, míg a dollárral szemben több mint 17%-kal, ami jól mutatta, hogy a fedezetlen szerződések még viszonylag kis árfolyam-ingadozások esetén is veszíthetnek értékükből HUF-ban. Gyakorlatban az EUR/HUF párnál a 10–20 forintos különbségek nagy exportvolumenek esetén jelentősen csökkenthetik a haszonkulcsot, ezért 2026-ban az aktív devizakockázat-kezelés már nem választás, hanem kötelezettség. A vállalkozók egyre világosabban látják, hogy a devizastratégiák hiánya valós veszélyt jelent az árrésre, miközben a régióbeli függőségek is egyre jelentősebbek. 2026 a magyar KKV-k számára a pénzügyi ellenálló képesség próbája lesz. Bár a gazdaság mérsékelt növekedést tart fenn, a vállalatok olyan környezetbe lépnek, ahol növekvő árfolyam-ingadozás, költségnyomás és nemzetközi kereskedelmi bizonytalanság jellemzi a piacot. Ebben a kontextusban a devizakockázat-kezelési döntések kulcsfontosságúvá válnak.
2026. 01. 31. 03:00
Megosztás: