Fontos lépés a török-izraeli viszony rendezése felé

Feridun Sinirlioglu török külügyi államtitkár Ankarában, Dore Gold, az izraeli külügyminisztérium főigazgatója pedig Tel-Avivban aláírta kedden a két ország kapcsolatainak rendezéséről szóló megállapodást.

Fontos lépés a török-izraeli viszony rendezése felé

A szöveg két példányát a felek elküldik egymásnak, a parlamentek elfogadják, majd az államfők szignójával a szerződés hatályba lép. Az egyezmény értelmében a többi között mindkét ország ismét nagyköveteket jelöl ki, valamint Izrael Törökország számára részben feloldja a Gázai övezet szárazföldi blokádját, így Ankara humanitárius segélyt küldhet a térségbe.
    

Az első szállítmány, amelyet Ankara már pénteken hajóval küld a törökországi Mersinből az izraeli Asdód kikötőjén keresztül Gázába, összesen 14 tonna élelmiszert, ruhát, cipőt és hasonló, nem katonai jellegű terméket tartalmaz. A török vezetés ezenfelül egy 200 ágyas kórházat állít szolgálatba az övezetben, lakóingatlanokat épít, valamint biztosítani szándékozik a térség víz- és áramellátását.
    

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfő este kiemelte: a politikai, valamint a diplomáciai viszony normalizálását követően Törökország és Izrael gazdasági kapcsolatai is új szintre emelkednek.
    

A Takvim című, a kormányhoz közeli napilap arról írt, hogy az Izraellel kötött egyezmény következtében a török turisztikai szektor fellélegezhet. Osman Ayik, a Török Szállodatulajdonosok Szövetségének (TÜROFED) elnöke az újságnak adott interjújában arra hívta fel a figyelmet, hogy az izraeli turisták értékes vendégek, mivel egész évben látogatják Törökországot, valamint nemcsak a hotelben, de a szállás környékén is előszeretettel költik a pénzt. A szakember rávilágított: az ágazat jelenlegi célja, hogy mihamarabb egymillió izraeli turistát csalogasson Törökországba. 2008-ban még 559 ezren érkeztek, azonban 2010-ben ez a szám a viszály miatt 76 ezerre zuhant - emlékeztetett. Véleménye szerint az Izraelből induló első hajók októberben szedhetik fel a horgonyt. Ayik reméli, hogy az izraeli turisták száma akár már az idén meghaladhatja a 2008-as szintet, mivel már tavaly is 224 ezren voltak.
    

A két ország viszonya azután romlott meg, hogy 2010 májusában az Avi Marmara nevű török hajó megpróbált segélyeket eljuttatni a Gázai övezetbe és ráirányítani a média figyelmét a Törökország által ellenzett izraeli blokád hatásaira. A flottillát az izraeli haditengerészet erőszakkal feltartóztatta. Az akcióban tíz, a palesztinokat támogató aktivista életét vesztette és huszonnyolcan megsebesültek. Egy évvel később ismét hajóraj indult Gáza felé, de az izraeli hadsereg ennek kikötését is megakadályozta.
    

Mivel Jeruzsálem nem kért bocsánatot, és nem fizetett kártérítést a megölt utasok hozzátartozóinak és a sebesülteknek, 2011-ben Ankarából kiutasították Izrael nagykövetét.
    

Az első békülő telefonbeszélgetést Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő és az akkor még miniszterelnök Erdogan folytatta le Barack Obama amerikai elnök 2013-as izraeli látogatásának záróakkordjaként, amerikai nyomásra.
    

Ankara három feltételt szabott a török-izraeli viszony normalizálásához: nyilvános bocsánatkérést, valamint az áldozatok pénzügyi kárpótlását várta el a 2010-es incidens miatt, és azt, hogy a zsidó állam oldja fel a Gázai övezettel szembeni blokádot. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök már korábban hivatalosan bocsánatot kért a hat évvel ezelőtti incidens miatt, és 20 millió dollár (mintegy 6 milliárd forint) kártérítést fizetett az áldozatok hozzátartozóinak. A viszony normalizálására tett erőfeszítéseket leginkább a 2006 júniusa óta a Hamász palesztin mozgalom által ellenőrzött Gázai övezettel szemben fenntartott izraeli blokád kérdése hátráltatta, amelyben a feleknek eddig nem sikerült dűlőre jutniuk. A korlátozás most sem szűnik meg teljesen, csak enyhül Törökország számára.
    

Binali Yildirim török miniszterelnök hétfő késő esti televíziós interjújában egyébként jelezte, hogy Ankara kész rendezni viszonyát Egyiptommal is. Mint fogalmazott: a gazdasági kapcsolatok helyreállítása hamarosan, akár miniszteri szinten is megkezdődhet.

Berobbant a budapesti újlakás-kínálat, de még csak most jön a java

Tavaly az év második felében is erős számokat produkált a budapesti újépítésű lakások piaca, így az egész évben összesen 8700 lakást adtak el – derül ki az OTP Ingatlanpont friss elemzéséből. Az adatbázis szerint 2026-ban várhatóan meglódul a kínálat is, mivel az ősszel indult Otthon Start hitelprogram miatt egyre több új nagy projekt indul. Ugyanakkor a jogszabályban rögzített maximális vételár ezen a piacon akár érdemben vissza is foghatja a további drágulást.
2026. 02. 06. 04:00
Megosztás:

Bács-Kiskun vármegyében is megjelent a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Bács-Kiskun vármegyében egy pecsenyekacsa telepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta; az érintett állományok felszámolása folyamatban van - tájékoztatta a hivatal csütörtökön az MTI-t.
2026. 02. 06. 03:30
Megosztás:

Csekély volt az érdeklődés a nyugdíjpénz ingatlancélú felhasználására: ekkora összeget igényeltek a tagok

Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok átlagosan 2 millió forint összeget igényeltek lakáscélra a pénztáraktól. A tagoknak jellemzően az 5-6 százaléka kért kifizetést. A legnépszerűbb cél a lakásfelújítás volt – derült ki a GRANTIS szakértői által készített körképből, amely a válaszadó pénztárak adatait tartalmazza.
2026. 02. 06. 03:00
Megosztás:

Az átlagosnál enyhébb idő várható a hétvégén is

Folytatódik az átlagosnál enyhébb, de jellemzően erősen felhős, többfelé csapadékos idő a hétvégén is. A hőmérséklet szombatra kissé visszaesik és a csúcsérték napközben jellemzően 5-11 Celsius-fok között alakul majd, éjszakánként pedig néhol gyenge fagy is lehet. Az északnyugati, északi szél vasárnap többfelé lesz élénk, olykor erős - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 02. 06. 02:30
Megosztás:

Az altatókról és a fájdalomcsillapítókról való leszokás módszere

Az altatókról és a fájdalomcsillapítókról való leszoktatást könnyítenék meg az SZTE gyermekorvosai. Innováció és klinikai tapasztalat találkozása hozott rangos elismerést az SZTE-n: Dr. Pásztor Pál és kutatócsoportja Innovációs Díjat és Proof of Concept támogatást nyert a gyermekintenzív ellátást új alapokra helyező DoseLearn projekttel.
2026. 02. 06. 02:00
Megosztás:

Hogyan lehet több a nyugdíjad? Nyugdíj kalkulátor 2026

Sokan csak találgatnak, hogyan is számítják ki pontosan az öregségi nyugdíj összegét Magyarországon.
2026. 02. 06. 01:30
Megosztás:

Készpénzt tartasz otthon nagy mennyiségben? Bajban vagy, a matracpénz most nagyon bűzlik...

Bár a 2023-as sokk után az infláció 2024-ben és 2025-ben is egyszámjegyűre mérséklődött, a készpénzben tartott megtakarítások csendes értékvesztése nem állt meg. A biztonságérzet hamis illúziója miatt - a digitális megoldások térnyerése ellenére - a magyar háztartások a legfrissebb adatok szerint még mindig több mint 7300 milliárd forintot tartanak készpénzben.
2026. 02. 06. 01:00
Megosztás:

Árzuhanás a sertéshús árában az ALDI-nál – ennyivel fizetsz kevesebbet!

Megállíthatatlannak tűnik az árcsökkenés: az ALDI idén már ötödik alkalommal vágja vissza tartósan a friss sertéshúsok fogyasztói árát. A diszkontlánc ismét lép, és ezúttal is a magyar háztartások pénztárcája jár jól – a mindennapi főzés alapanyagai most még elérhetőbbek lettek.
2026. 02. 06. 00:30
Megosztás:

Mennyi alvásra van valóban szüksége a szervezetednek? Számold ki most kalkulátorral!

Az alvás az egyik legfontosabb, mégis leginkább alábecsült biológiai szükséglet. Nem csupán a fáradtság megszüntetéséről van szó: az alvás alapvetően meghatározza az anyagcserét, az idegrendszer működését, az immunválaszt és a hormonális egyensúlyt. Ennek ellenére sokan nem tudják pontosan megmondani, mennyi alvásra lenne valóban szükségük.
2026. 02. 06. 00:01
Megosztás:

Nem lepte meg az EKB-t a cél alatti infláció

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően ismét 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt. A döntés ismételten egyöntetű volt.
2026. 02. 05. 23:30
Megosztás:

A Qualcomm negyedéves profitja csökkent, bevétele nőtt

Az amerikai Qualcomm Inc., a világ egyik legnagyobb félvezetőket, processzorokat és telekommunikációs eszközöket gyártó cége 6 százalékos nyereségcsökkenésről és 5 százalékos bevételnövekedésről jelentett az első pénzügyi negyedéve után.
2026. 02. 05. 23:00
Megosztás:

Révész Máriusz: program indul az élhetőbb településekért

Kísérleti jelleggel nyolc helyen indít programot az élhetőbb településekért az aktív Magyarországért felelős államtitkárság - jelentette be Révész Máriusz államtitkár csütörtökön Edelényben, a témában tartott konferencián.
2026. 02. 05. 22:30
Megosztás:

450 új munkahely jön létre a kínai Evoring 39 milliárd forintos beruházása nyomán Jászfényszarun

Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun, ami ráadásul tovább erősíti Magyarország éllovas pozícióját az elektromos autóipari átállásban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a helyszínen.
2026. 02. 05. 22:00
Megosztás:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 02. 05. 21:30
Megosztás:

Nyereségesebb, mint a SHIB vagy a SOL? A Digitap nagy volumenű betéti fejlesztése világszerte figyelmet kelt

Miközben a Shiba Inu és a Solana árfolyama az utóbbi időben esett, egyre több kereskedő fordul érdeklődéssel a Digitap ($TAP) felé. Ez a globális bankolási alkalmazás – vagy „omnibank” – nemzetközi figyelmet keltett a Solana-betétekhez kapcsolódó frissítésének bevezetésével, amely tovább fejleszti a platform több-blokkláncos (multi-chain) képességeit.
2026. 02. 05. 21:00
Megosztás:

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 02. 05. 20:30
Megosztás:

Rekordot döntött tavaly az Ukrajnának nyújtott EBRD-finanszírozások értéke

Minden eddiginél több, az egy évvel korábbi rekordnál is nagyobb értékű finanszírozást nyújtott Ukrajnának tavaly az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
2026. 02. 05. 20:00
Megosztás:

A Trumphoz köthető WLFI kriptocég félmilliárd dolláros emirátusi befektetése vizsgálat alatt

Újabb politikai botrány bontakozik ki az amerikai kriptovaluta-szektorban. A World Liberty Financial, egy Donald Trump családjához köthető kriptocég 500 millió dolláros, az Egyesült Arab Emírségekből (UAE) származó tőkebevonása miatt kongresszusi vizsgálat indult. A gyanú szerint a befektetés nemzetbiztonsági kockázatokat hordozhat, és hatással lehetett az Egyesült Államok mesterséges intelligenciával és exportkontrollal kapcsolatos politikájára is.
2026. 02. 05. 19:30
Megosztás:

Folytatódik a csapadékos idő, töltődnek a talajok

Folytatódik az enyhe, csapadékos időjárás, tovább töltődik nedvességgel a talaj, amire főként a középső országrészben van nagy szükség, ahol még mindig sok nedvesség hiányzik a felső egyméteres rétegből is - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 02. 05. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 02. 05. 18:30
Megosztás: