Fordulatos évet zárt 2022-ben a lakáspiac

Jól indult az év a lakáspiacon, ám a bizonytalanabbá váló gazdasági helyzet miatt változott a helyzet. A kereslet több mint 30 százalékkal esett vissza éves összevetésben. A kínálati piacon az átlagos négyzetméterárak emelkedést mutatnak az egy évvel korábbihoz képest. Budapesten idén decemberben 18, a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban 22, a kisebb városokban 31 százalékos, a községekben pedig 13 százalékkal voltak magasabbak az átlagos négyzetméterárak, mint egy évvel korábban. Igaz, ősz eleje óta az árak lényegében stagnálást mutattak, azaz megtorpant a drágulás. A következő időszakban várhatóan a vevők alkupozíciója javulni fog, ehhez pedig alkalmazkodniuk kell az eladóknak is.

Fordulatos évet zárt 2022-ben a lakáspiac

Több, egymással ellentétes tényező befolyásolta idén a lakáspiacot, így felemás eredményekkel zárult az év - derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből, amely az eladó használt lakások árváltozásait is ismerteti.

Az év jól indult, a koronavírus-járvány miatt a költözést későbbre halasztók már 2021-ben megjelentek a piacon és 2022 elején is támaszt adtak a keresletnek. Az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború, a bizonytalanabbá váló nemzetközi és magyarországi gazdasági helyzet, az inflációs nyomás, a kibontakozó európai-szintű energiakrízis, a növekvő lakáshitelkamatok átírták az év elején még kedvezőnek ígérkező forgatókönyveket és visszafogottabbá tette a keresletet a piacon.

Átalakult a lakáspiaci kereslet-kínálat

Az eladó lakóingatlanok iránti kereslet az ingatlan.com-on mért érdeklődések alapján 2022-ben több mint 30 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Az év első hónapjai erősebbek voltak, ami annak is köszönhető, hogy az infláció emelkedése ellen sokan befektetési célú lakásvásárlásokkal védekeztek. Ráadásul ebben az időszakban volt a zöld otthon program hajrája, ami felpörgette az újlakás-vásárlásokat is.  A tavaszi hónapok után fokozatosan gyengülő kereslet jellemezte a piacot” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: “A rezsiszabályok nyári változása pedig új trendet hozott a piacra, a korszerűtlen fűtési rendszerrel rendelkező, jellemzően nagyobb - 100-200 négyzetméteres - lakásoktól és családi, sor- és ikerházaktól egyre inkább elfordultak a vevők, ezzel párhuzamosan a takarékos lakóingatlanok kerültek az érdeklődés középpontjába. A lakáspiac átalakulását az előző évekhez képest jól szemlélteti, hogy az év második felében nyílni kezdett a keresleti-kínálati olló. 2022-ben több mint 417 ezer eladó lakóingatlan-hirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők, ami megfelel az előző évi mennyiségnek. A nyári hónapoktól kezdve viszont a feladott hirdetések száma folyamatosan meghaladta a 2021-es szintet.

Drágulás és megtorpanás

Balogh László közölte azt is, hogy 2022-ben az eladó ingatlanok árai emelkedtek, de az év különböző szakaszaiban teljesen más volt az árváltozás dinamikája. Az ingatlan.com adatai szerint ugyanis Budapesten idén decemberben 955 ezer forintos átlagos négyzetméterár 18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A fővároson kívüli piacon a megyeszékhelyek és megyei jogú városokban tavaly decemberhez képest 31 százalékkal 593 ezer forintra nőtt. A kisebb városokban 22 százalékos áremelkedés következett be egy év leforgása alatt, így idén decemberben 562 ezer forint volt az átlag a kínálati piacon. A községi lakóingatlanok esetében 13 százalékkal 393 ezer forintra drágult egy négyzetméter. Az éves szinten látható drágulás ellenére valamennyi településtípus és Budapest esetében is igaz, hogy az év utolsó hónapjaiban stagnálásba váltottak az árak.

2023-ban a vevők kerülhetnek helyzetbe

A szakember szerint egyelőre nehéz konkrét előrejelzés adni az árak változására. Azt is hozzáfűzte: “A mostani kilátások alapján 2023-ban 10-15 százalékkal kevesebb adásvételre kerülhet sor az idei évhez képest, ami miatt további drágulás nem valószínűsíthető. Település- és lakástípustól függően több helyen is árcsökkenés várható, és lesznek olyan régiók, ahol az árak stagnálására lehet számítani. Másképp fogalmazva komolyabb drágulásra a teljes piacon nem valószínű a jelenlegi környezetben. Ez pedig a piacon maradó vevők számára lehet kedvező, mert nekik sokkal jobb lesz az alkupozíciójuk a vásárlás során. Persze ehhez kell az is, hogy az eladók is alkalmazkodjanak ehhez.”

Az ingatlan.com szakértője szerint az állami támogatások, ezen belül a csok és a kistelepüléseken elérhető falusi csok az idén visszafogták a keresletcsökkenést. A 2022-ben megugró lakáshitelkamatok miatt idén egyre inkább felértékelődtek az államilag támogatott hitelkonstrukciók is, amelyek támaszt adhatnak a 2023-as keresletnek is.


Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
2026. 11. 05. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további összeg is érkezhet, de vajon ez tartós emelés vagy egyszeri kifizetés lesz? A nyugdíjtörvény pontos menetrendet ad: megmutatja, mikor kötelező korrigálni, melyik infláció számít, és hogyan hat az elszámolás a következő januári nyugdíjra. Mutatjuk a pontos számokat és mindent alaposan elmagyarázunk.
2026. 11. 05. 01:00
Megosztás:

Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás: