Forradalmi EV járművekkel változtatná meg a lakosság életét Ken Nazim és csapata

Egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy a blokklánc-technológia elkötelezett szerelmesei folyamatosan azon dolgoznak, hogy új ötletekkel tegyék jobbá a világot. Bár ezek között kétségtelenül vannak kevésbé hatásosak, időnként ki lehet fogni egy-egy olyan projektet, ami akár milliók életére gyakorolhat pozitív hatást.

Forradalmi EV járművekkel változtatná meg a lakosság életét Ken Nazim és csapata

A hetekkel ezelőtt előértékesítési szakaszába lépett eTukTuk pontosan ilyen. Köszönhetően a projekt egyedi felhasználási módjának, illetve a fejlesztők kitartó munkájának, az eTukTuk egyike lehet 2024 legjobb kezdeményezéseinek.

Az eTukTuk kifejezetten az EV szektorra összpontosít, amit egy kifejezetten holisztikus megoldással készülnek a készítők meghódítani. 

Egy saját gyártású EV riksa, illetve a hozzá tartozó töltöállomás-hálózat segítségével Ázsia lakosságának életszínvonalán jelentősen javíthat az eTukTuk.

Érthető módon ezt látva a korai szakaszaiban lévő előértékesítés döbbenetesen nagy sikereket aratott, ráadásul sokak szerint ez még csak a kezdet.

etuktuk

A világnak a TUK tokenekre van szükségük

A kriptoszektorban mostanáig számtalan olyan projekt ért el kirobbanó sikereket, amelyek egy szektor demokratizálását tűzték ki célul. Az eTukTuk filozófiája tökéletesen illeszkedik ebbe a szemléletbe, miközben egy olyan technológiát tesz elérhetővé, amihez hasonlóra sem volt még példa.

Köszönhetően a blokklánc-technológiának és az AI fejlődésének, az eTukTuk megjelenése a fejlődő országokban hatalmas mértékben szoríthatja vissza a károsanyag-kibocsátást. Bár elektromos járművek már több éve elérhetők, ennek ellenére számos ázsiai ország lakosa számára ez a közlekedési megoldás csak álom marad. 

Azonban az eTukTuk egy olyan háromkerekű EV-járművet mutat be, ami nem csak megfizethető, hanem széles rétegek életét is jobbá teszi. Arról nem is beszélve, hogy a sofőrök és a lakosok mellett a befektetők is jól fognak járni.

A TUK tokenek tulajdonosai különböző módokon juthatnak majd bevételhez, egyúttal fel is tudják majd használni a tokeneket. A profit elsősorban az eTuKTuk töltőállomások bevételéből érkezik. Továbbá idővel különböző P2E játékok is elérhetők lesznek, amivel szórakozás közben is magas hozamot lehet elérni. 

A felhasználási mód tekintetében pedig mód lesz a TUK-kal kiegyenlíteni az utazásunk költségét is.

Mivel az EV-járművek üzemeltetéséhez elenyésző összegekre van szükség, ezért a sofőrök körében várhatóan kiugró lesz az eTukTuk népszerűsége. Emellett a csökkenő károsanyag-kibocsátás hatására a levegő minősége is merőben javulni fog, így valószínűleg a lakosság is hamar a szívébe fogja zárni a háromkerekű türkizkék járgányokat.

Szeretnék TUK tokeneket vásárolni?

Hiba lenne kihagyni az eTuKTukot

Amint az látható, a készítők elkötelezettek amellett, hogy segítséget nyújtsanak azon régiók számára, amelyek a leginkább rászorulnak a felzárkóztatásra. Pontosan ezért tűnik valószínűnek, hogy a megjelenést követően elképesztő sikerekre lehet képes a projekt.

Amikor egy eTukTuk sofőr feltölti az elektromos járművét, a töltésért cserébe a rendszer egy díjat fog felszámolni. A díj a hálózat fenntartására és fejlesztésére, továbbá a hosszú távú befektetők jutalmára lesz majd fordítva.

Mivel számos partnerrel rendelkezni fog az eTukTuk, így akik hosszú távon bizalmat szavaznak a projektnek, magas és állandó bevételre számíthatnak majd.

A teljes hálózat ráadásul rendkívül könnyen skálázható, ami nagyban hozzá fogja segíteni a projektet több országban is az elterjedéshez. 

Jelenleg egy TUK tokent 0.02625 dollárért lehet beszerezni a magyar nyelven is elérhető hivatalos weboldalon keresztül. Köszönhetően az okosszerződéseknek, a tokeneket azonnal le is fogod tudni kötni, amivel írásunk idején több mint 250 százalékos éves hozamot érhetsz el.

A gyűjtés szakaszokra lett bontva, amelyek bizonyos összeghatárok vagy időkeret teljesülsée során változnak. A jelenlegi szakaszból bár még 7 nap van hátra, mindössze 100,000 dollár hiányzik. Vagyis előreláthatólag akár 1-2 napon belül is elfogyhatnak a jelenlegi értéken elérhető kriptók.

Jó hír viszont, hogy a vásárlást BNB, USDT és ETH mellett akár bankkártyával is el tudod végezni. Bár így egy minimális díj kerül majd felszámításra, cserében néhány perc alatt le tudod bonyolítani a vásárlást.

Ha fellelkesített amit idáig olvastál örömmel fogod látni, hogy nem csak lakossági befektetők, hanem kormányok is meglátták az eTukTukban rejlő lehetőségeket. Srí Lanka kormánya ugyanis már a megjelenés előtt szerződést kötött az eTukTukkal 2000 töltőállomás üzemeléséről.

A partneri kapcsolatnak hála így nem csak a töltés, hanem az első járművek is itt fognak először munkába állni.

Végezetül jó ha tudod, hogy a TUK szemben a legtöbb új projekttel nem az Ethereum, hanem a Binance hálózatát használja. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy a vásárláskor minimális gázdíjat kelljen csak megfizetned.

5 év munkája érhet hamarosan a következő fázisba

A csapat már 5 éve dolgozik szakadatlanul az eTukTuk járművek tervén. Az alapos munkának köszönhetően egy valóban forradalmi lehetőség válhat hamarosan elérhető, amivel a most csatlakozó befektetők elképesztő profithoz juthatnak hozzá.

Arról nem is beszélve, hogy a folyamat során tömegek juthatnak munkához, továbbá eközben a légszennyezés mértéke is sokat csökken.

Abban az esetben ha az itt olvasottak alapján kedvet kaptál a projektekhez, úgy mindenképpen látogass el az eTuKTuk weboldalára még ma!

Érdekel az eTukTuk

Ezek is érdekelhetnek:

Nem véletlenül ez a legjobb kriptó - 10 milliónál a Bitcoin Minetrix

Ez most a legjobb 6 előértékesítés a kriptopiacon

A 10 legjobb kriptovaluta befektetés 2024-ben

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine.hu semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen!


Alkalmazott helyett vállalkozó? Ezekkel a szakmákkal vágnának bele sokan

A szakmaváltás mögött nem mindig egy új munkahely keresése áll. Egyre vonzóbbak lehetnek azok a képzések is, amelyekkel később önállóan, akár vállalkozóként lehet dolgozni. A TanfolyamGURU tapasztalatai szerint számos olyan szakma iránt van érdeklődés, amely nemcsak alkalmazotti karriert, hanem saját ügyfélkör és vállalkozás felépítését is lehetővé teheti.
2026. 09. 13. 04:00
Megosztás:

Forsthoffer Ágnes: a magyar emberek hangja szabad és hallatszik

Az elmúlt időszak legnagyobb eredménye nem egy-egy elfogadott törvény, nem valamelyik parlamenti döntés, hanem az, hogy a magyar emberek hangja szabad és hallatszik - mondta az Országgyűlés elnöke Magyar Péter miniszterelnök országjárásának első állomásán szombaton Veszprémben.
2026. 09. 13. 03:00
Megosztás:

Az októberi nyugdíjat már így utalják

Októberben a megszokott rend szerint érkezik a nyugdíj azoknak, akik bankszámlára kérték az ellátás folyósítását. A Magyar Államkincstár már közzétette a hivatalos időpontot: mutatjuk, melyik napon válik hozzáférhetővé a pénz, és mire számíthatnak a postai kézbesítést választó nyugdíjasok.
2026. 09. 13. 02:00
Megosztás:

Lottót vettél? Kár volt, nem tudsz nyerni, mutatjuk miért

Elég öt, hat vagy hét számot eltalálni, és egyetlen este alatt milliomos, sőt milliárdos lehetsz. Legalábbis ezt ígéri a lottózás semmihez sem hasonlítható izgalma.
2026. 09. 13. 01:00
Megosztás:

11 évesnél idősebb autód van? Akkor bajban leszel

Magyarországon egy tizenegy éves autó még egyáltalán nem számít öregnek. A hazai személygépkocsi-állomány átlagéletkora már meghaladja a 16 évet, ezért több millió autóst érinthet minden olyan változás, amely szigorúbb ellenőrzést, gyakoribb javítást vagy magasabb fenntartási költséget hoz.
2026. 09. 13. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor: ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani

Az a dolgunk, hogy készen álljunk, ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani - mondta Orbán Viktor a Somogy vármegyei Kötcsén szombaton.
2026. 09. 12. 23:00
Megosztás:

Országos tisztifőorvos: az egészségmegőrzés apró lépésekkel kezdődik

Az egészségmegőrzés, az egészséges életmódra áttérés apró lépésekkel kezdődik - hangoztatta az országos tisztifőorvos a II. Magyar Egészség Pikniken szombaton Budapesten.
2026. 09. 12. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 37. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 12. 21:00
Megosztás:

Közzétették a kormány gyermekvédelmi jelentését

Közzétették a kormány gyermekvédelmi jelentését szombaton. A több mint 200 oldalas dokumentum a kormany.hu oldalon érhető el.
2026. 09. 12. 20:00
Megosztás:

Számos korábban titkos iratot adott ki a CIA a szeptember 11-i terrortámadások előzményeiről

Az amerikai hírszerzés már évekkel a 2001. szeptember 11-i terrortámadások előtt figyelmeztette a washingtoni kormányzatot, hogy Oszama bin Laden eltökélt egy, az Egyesült Államok területén végrehajtott támadás megszervezésében - derül ki a CIA által a merényletek 25. évfordulóján nyilvánosságra hozott, korábban titkos dokumentumokból.
2026. 09. 12. 19:00
Megosztás:

Csökkent Csehország lakossága az első félévben

Mintegy 12 200 fővel, 10,9 millióra csökkent az első félévben Csehország lakossága - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal a honlapján.
2026. 09. 12. 18:00
Megosztás:

Trump: elkerülhetetlen Írország és Észak-Írország újraegyesítése

Donald Trump amerikai elnök szerint elkerülhetetlen Írország és Észak-Írország újraegyesítése. Trump szombaton kezdődött írországi látogatásán kijelentette azt is, hogy ő örömmel fogadná az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország és a több mint száz éve független államként létező Ír Köztársaság egyesítését.
2026. 09. 12. 17:00
Megosztás:

Csalódással fogadták a fuvarozók a dízelautósok kompenzációját

Csalódással és értetlenséggel fogadta több hazai fuvarozószervezet, hogy havi 5 ezer forintos kompenzációban részesülnek a maximum 150 lóerős, dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai, a fuvarozók azonban nem kapnak kompenzációt.
2026. 09. 12. 15:00
Megosztás:

Két nap alatt több mint 20 centimétert emelkedett a Duna vízszintje Budapestnél

Két nap alatt több mint 20 centimétert emelkedett a Duna vízszintje Budapestnél - derül ki a www.vizugy.hu szombat reggeli adataiból.
2026. 09. 12. 14:00
Megosztás:

Közzétették a kormány gyermekvédelmi jelentését

Közzétették a kormány gyermekvédelmi jelentését szombat délelőtt. A több mint 200 oldalas dokumentum a kormany.hu oldalon érhető el.
2026. 09. 12. 13:00
Megosztás:

Megerősítette az olasz államadós-besorolást a Fitch

Megerősítette Olaszország "BBB plusz" szintű, stabil kilátású államadós-besorolását a Fitch Ratings, kiemelve a jelenlegi olasz kormány évtizedek óta nem tapasztalt stabilitását és a kedvező államháztartási folyamatokat.
2026. 09. 12. 12:00
Megosztás:

Iváncsa önkormányzata: a település egyetlen kútjában sem mutattak ki az akkumulátorgyárból származó szennyezést

A település 55 helyszínén, fúrt és ásott kutakból vett vízminták egyikében sem mutatható ki szennyeződés - közölte Iváncsa önkormányzata azután, hogy az elmúlt héten az SK On Hungary akkumulátorgyár arról tájékoztatta őket: az üzem belső területén található monitoring kútban NMP-szennyezést mutatott ki a gyár önellenőrző mérése.
2026. 09. 12. 11:00
Megosztás:

Megszűnik az új lakások 5 százalékos áfája, még sincs ok aggodalomra

Első pillantásra akár 21 millió forintos áremelkedést is okozhatna az új lakások kedvezményes áfájának kivezetése, a valóság azonban jóval árnyaltabb. A változás nem egyik napról a másikra jelenik meg a lakásárakban, ráadásul a következő évek kínálatának jelentős része továbbra is 5 százalékos áfával kerülhet piacra. Weitzel Zsolt ingatlanszakértő szerint ezért egyelőre nincs ok pánikvásárlásra.
2026. 09. 12. 10:00
Megosztás:

Mennyibe kerülhet valójában egy per elindítása?

Egy per megindításánál sokan elsősorban a jogi esélyeket mérlegelik, pedig a költségek legalább ennyire fontosak lehetnek. Az illeték összege különösen nagyobb pertárgyértéknél válhat komoly tétellé, ezért nem érdemes csak a kereset benyújtásakor foglalkozni vele.
2026. 09. 12. 09:00
Megosztás:

Kórházi fertőzések elleni eljárás fejlesztése indul Szegeden

Új fágterápiás eljárás fejlesztése indul antibiotikum-rezisztens kórházi fertőzések ellen a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban (SZBK) pályázati támogatással - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet a honlapján.
2026. 09. 12. 08:05
Megosztás: