Generációk a fenntarthatóságról - De mégis kinek a felelőssége a fenntarthatóság?
Az elmúlt években a fenntarthatóság is bekerült azon témák közé, amelyek szinte biztosan szóba kerülnek egy családi eseményen vagy egy baráti beszélgetés során. Hiába van azonban egyetértés arról, hogy a fenntarthatósággal mindannyiunknak van teendője, az ezzel kapcsolatos konkrét értelmezések már eltérhetnek egymástól. A fenntarthatósággal kapcsolatos nézeteket erősen befolyásolja az, hogy valaki melyik generációhoz tartozik, miközben az egyes korosztályok egymás attitűdjeit is formálják – derült ki az UniCredit Bank és a SteiGen közös kutatásából.
A korosztály, amelyik egyszerre tanul a fiatalabbaktól és tanítja az idősebbeket
A tárgyak megjavításában és élelmiszer-újrahasznosításban is élen járó Baby Boomer generációt (56–74 évesek) némileg felkészületlenül érte, hogy a fenntarthatóság témája ennyire központi kérdéssé vált. Ahogy egyikük fogalmazott, „gyerekkorunkban nem foglalkoztunk a témával, így változáson kellett végigmenni, míg a mai fiatalok már ezzel a szemlélettel nőttek fel.” Éppen ezért sokan úgy érzik közülük, hogy valamilyen felsőbb autoritásnak, például az illetékes minisztériumnak kellene jó példával és szabályozással elöljárnia ezen a területen, de a cégektől is sokkal határozottabb fellépést várnak. „Motiválna, ha mások is csinálnák, mert egy fecske nem csinál nyarat, én egyedül nem tudok változtatni” – mondják sokan a generációból, ugyanakkor azt is látják, hogy a most harmincas éveikben járó gyerekeik már sokkal tudatosabbak ebben a témában, így sok esetben tőlük tanulnak. Ennek a generációnak az életében a tanulás kétirányú folyamat: új szokásokat vesznek át a gyerekeiktől, a náluk is idősebb veteránokat viszont ők tanítják a szelektív hulladékgyűjtésre. Sokuk szerint nemcsak pozitív példákra, de anyagi motivációra is szükség van ahhoz, hogy az emberek környezettudatosabban gondolkodjanak.
Felülről várja a megoldást az X generáció
Az X generáció (41–55 évesek) a rendszerváltást egyben a jelentős életszínvonal-növekedés és a fogyasztás lehetőségeként élte meg, és azóta elért kényelméből továbbra sem enged szívesen. Ugyanakkor belátja, hogy a következő generációkat környezettudatosságra kell nevelnie. A fiatalokban nagyon bízik, de saját felelősségét már kevésbé szívesen ismeri el ez a korosztály: fogyasztóként úgy érzi, szinte rá van kényszerítve arra, hogy környezetszennyező termékeket vegyen, a fenntarthatóbb termékeket pedig csak akkor választaná szívesen, ha azok olcsóbbak lennének. „Felülről kéne a gyártóknál elérni, hogy fenntarthatóbb termékeket dobjanak a piacra, hiszen náluk összpontosul a káros tevékenység” – fogalmazott egyikük. A saját életmódjuk fenntarthatatlanságára kritikusan reflektálnak; többen is megemlítik, hogy a mostani 30-asok jóval fenntarthatóbban élnek náluk, ugyanakkor a Boomerekhez hasonlóan úgy látják, hogy „aki nem elég intelligens, azt anyagilag kell motiválni”.
A generáció, amelyik tenne, de úgy érzi, nem tud
Az Y generáció (26–40 évesek) érzi a változás szükségességét, egyúttal passzív és szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy egyéni cselekvéseken keresztül valódi hatást lehetne elérni. Belátja ugyanakkor, hogy „nem várhatjuk fentről a segítséget, nekünk kell tennünk”. A zömében harmincas éveiket taposó Y-osok próbálnak is tenni, nem rendelnek felesleges termékeket, kevesebb csomagolóanyagot használnak, sokan közülük biciklivel járnak munkába, komposztálnak – és mégis úgy érzik: egyedül semmit sem tudnak elérni. „Nem egy-egy emberen múlik ez az egész, nincs meg a lehetőség, hogy visszaváltsuk a csomagolást, a palackot, nem teszik elénk a lehetőséget, hogy változtassunk” – fakadt ki egyikük, egy egész generáció frusztrációját visszhangozva. Az Y-os is dühös az idősebb generációkra, amiért felesleges tárgyakat halmoznak fel, de úgy érzik, a fiatalokban bízhatnak. Különösen fontosnak tartják, hogy a fenntarthatóság témája a jelenleginél hangsúlyosabban jelenjen meg az oktatásban, szerintük a környezetvédelmet minél több tantárgyba bele kell csempészni.
A legfiatalabbak számára hatalmas a tét
A 20-as éveiket taposó Z-sek (18–25 évesek) sok szempontból kilógnak a problémát rezignáltan felismerő, többnyire mégis passzív generációk sorából, és radikális változást követelnek: a klímaváltozás hatásai miatt a saját bőrükön érzik a változás szükségességét, éppen ezért azt nem a gazdasági, társadalmi problémák egyikeként érzékelik, hanem a legégetőbb kérdésként, amely azonnali megoldásért kiált. Döntő többségük (96%) a saját generációjuk vállára rakja a fenntarthatóság előmozdításának felelősségét. Az idősebb generációkhoz hasonlóan kevésbé bíznak a vállalatokban és a politikusokban is: „ott, ahol példamutatásnak kéne lennie, politikusi körökben, ott csak képmutatás van” – vélekedett egyikük, s félmegoldásnak érzik az elektromos autók terjedését vagy a multicégek fenntarthatóságra irányuló látszattevékenységeit is. Ugyanakkor az internetről való tájékozódás mellett az oktatás erejében nagyon is hisznek. Fontosnak tartják a pozitív visszacsatolást, a fenntartható magatartásformák jutalmazását, mivel szerintük ez sokkal motiválóbb, mint a káros magatartások szankcionálása. Ezzel egyébként nincsenek egyedül: a pozitív megerősítés magatartásformáló ereje egyike azon kevés kérdésnek, amiben szinte minden generáció egyetért.
Az optimizmus dacára – Y-os sorstársaikhoz hasonlóan – a Z-sek is kissé magukra hagyottnak érzik a korosztályukat, és a mindenkori politikai elit felelősségét emelik ki: „én maximum tíz embert tudok meggyőzni, a kormány pedig több százezret lenne képes” – érzékeltette egyikük.
Ki a felelős a fenntarthatóbb életmódért?
Az UniCredit Bank és a SteiGen kutatásából kirajzolódik, hogy a különböző generációk eltérően vélekednek arról, kinek a felelőssége az, hogy a fenntarthatóság általános szemléletté váljon. Abban egyetértenek, hogy a mindenkori kormányok felelőssége kiemelkedő: az állami szerepvállalás jelentőségét a válaszadók csaknem kétharmada (65%) a három legfontosabb tényező közé sorolta.
A legfiatalabbak körében a kormány felelősségétől (51%) alig marad el az oktatási rendszer (49%) és a média (44%) említése. Az egyéni cselekvés fontosságát kicsivel több mint minden harmadik válaszadó (38%) emelte ki, ugyanakkor ebben is megmutatkozik a Z és a Baby Boomer generációk magasabb affinitása a köztes generációk szkepticizmusával szemben.
Ugyanez a széttagoltság abban is megjelenik, hogy az egyes generációk szerint milyen hatások formálják leginkább az egyén fenntarthatósággal kapcsolatos attitűdjeit: míg a társadalom elsöprő többsége (56%) szerint a témával kapcsolatos érzékenyítés az iskolák feladata, az oktatási rendszerrel leginkább érintkező Z generáció a többi korosztálynál magasabbra értékeli az otthoni (57%) és a barátokkal, munkatársakkal történő beszélgetések fontosságát is (59%). A személyes pozitív élmények fontosságában szinte minden korosztály egyetért (54%. Szintén optimizmusra ad okot, hogy a válaszadók 82 százaléka a saját korosztálya felelősségének érzi a fenntarthatósággal való foglalkozást, így arra is van remény, hogy a vacsoraasztalnál folytatott viták során idővel egyetértési pontok alakuljanak ki.
